2011. februr 4., pntek |
|
|
0 |
|
|
jön a tavasz...láttam, érzékeltem...pezsdül az erdõ
jó éjt...tavaszváróst :)))
ohkisleany, 19:21
|
|
|
tudom, hogy hosszú...el kell ovasni
ZEMBEREK !!!
Felséges Úr!
Felséges Isten! vagy Végzet vagy Természet vagy Örök Rendelés! Elsõ Atom! vagy hogy nevezzelek, ó Szükségszerûség!
Felséges Törvény! Mit mondjak neked? Isten, isten! Hogy hívnak mostanában? Lloyd George? Woodrow Wilson? Imádkozni akarok hozzád, hallod-e, mondd meg a neved, felség! Hallod-e, szólok hozzád - nem jajveszékelve, kétségbeesve verdesve öklöm a konok és hideg éghez: nézd, szelíden beszélek, csendesen és egyszerûen - mint a vándor, ki szembejön, kérlek egy pillanatra, állj meg, ha ráérsz.
Emlékszel még reám, régen nem szóltam hozzád, ó Bölcs Rendelés, Világ Folyása, Életnek Célja, Szántszándék!
Felséges úr: ki a világot teremtetted, mégpedig bûnösnek teremtetted, mert különben hol marad a bûnhõdés - ki létrehoztad a Földet hogy legyen mit vízözönbe fojtani - ki a koldus egy dénárját elvetted, hogy annak add, akinek ezer van, ó, bölcs kamatláb - ki báránykát és õzikét nevelsz a mezõcskében, enni adsz neki, és felruházod õt, hogy élne és sokasodna - és közben az erdõn farkaskát és tigriskét is nevelsz, hogy az is éljen és sokasodjon, mégpedig úgy, hogy felfalja a báránykát és az õzecskét - ó, felséges úr - ki a hetedik napon embert is teremtettél, hogy lássa a napot, örüljön és ujjongjon, értse meg életét, aztán dögöljön meg kínok közt - te, ki a szenvedést bünteted s az örömöt megjutalmazod - te felséges, tébolyult grimasz, aki most a világot kormányzod - egy szóra, az istenért!
Állj meg - egy szóra csak! Nem akarlak meggyõzni és nem akarlak meghatni. Nyugodtan nézem már játékaidat, és méltányolni is tudom. Te, ki a szenvedést nem, csak az unalmat ismered, úgy veszem észre, a halál kedvéért csinálsz mindent, mivel szórakoztat téged a rémület és kétségbeesés. Játszol velünk, mint jóllakott vadász a kutyájával - a rongyos létet, ezt a koncot, odadobod elénk, s amikor beleharapunk, elrántod: aztán harsogva nevetsz, hogy acsarkodunk, felhúzott ínnyel, levegõ után kapkodva. Te mulatsz ezen, és én értelek - ha nem születtem volna embernek, hanem isten lennék, mint te, valószínûleg engem is mulattatna, ötéves koromban, mikor még nem tudtam, hogy nekem is meg kell halnom, emlékszem, élvezettel tépdestem ki a legyek lábát: a Halálfélelem mutatta be aztán elválhatatlan, haszontalan koldus barátomat, a Részvétet.
Én meg tudlak téged érteni, felséges úr, a szenvedés és gyötrelem, a haldoklónak kétségbeesett kapaszkodása és hörgése nagyon mulatságos látvány lehet. És ha most mégis megállítalak téged, e gyermek elõtt, ki itt az utcán didereg, mert az iskolában nem fûtenek, és otthon nincs szén - nem azért teszem ezt, hogy részvétet keltsek a szívedben. Ó, kérlek szépen, csak azt kérdem tõled: mit akarsz ettõl? Felséges kedvedhez méltatlan játék ez, igazán - hadd ezt, keress méltóbb ingert magadnak, menj a kórházakba, nézd meg a katonákat, tombolj, vigadj!
De mit akarsz attól elvenni, akinek semmije sincs? Ez még nem örült és nem szenvedett. Nem ért téged, és nem haragszik rád - ez nem rontott el semmit, ez nem fél senkitõl - ez nem veszélyeztette az európai egyensúlyt túlságos fegyverkezéssel, ez nem akarja kiéheztetni Németországot, ez nem akarja elzárni a Dardanellákat. Ez nem sértette meg a semlegeseket, ez a japánokkal jóba van, ez a hágai egyezményt nem hágta át - ez nem szegte meg a szövetségi esküt, a kereskedelmi szerzõdést nem bontotta fel - ez nem mozgósított tárgyalás közben, ez nem utasított vissza békejegyzéket. Nézd, ez egy kisfiú, akinek azt mondták, hogy most nincs iskola, és õ tûnõdve áll az utcán, és didereg. Mit akarsz elvenni tõle, mit vehetnél el tõle? A kis lovát, ami a sarokban áll törött lábakkal és kopott szemekkel? A kis eget, amit az ablakon keresztül látott, vagy azt az éles, boldog kis sikoltást, egyszer, mikor jókedve volt - vagy azt a két szót, amit megtanult, vagy azt a kis kutyát, akivel egyszer játszott, s aznap éjjel álmából felnevetve hívta - vagy a kis kabátját vagy kezének rebbenését, ahogy meg akarta simítani a bársonyt a kabát szegélyén? Vagy az életét? Hiszen nem is ragaszkodik hozzá, nem jajveszékel és nem õrjöng - és ha eléje állanál és vérben forgó szemekkel kiáltanál rá: add ide az életed - õ csodálkozó és komoly szemekkel rád nézne, és - szótlanul és engedelmesen, mert megtanulta, hogy szépen, illedelmesen szót kell fogadni - odaadná neked az életét, úgy, ahogy a labdáját odaadta, mikor egy rossz fiú elkérte tõle, és elfutott vele - õ meg utánanézett a fiúnak, és az üres kezét nézegette tûnõdve. Vagy ha azt mondanád neki - idegen bácsi - "most jöjj velem!" - õ szótlanul kezedbe tenné a kezét, és megindulna veled - és azon tûnõdne, vajon merre mentek most.
Felséges Háború - majd így nevezlek - mit akarsz tõle? Õ fázik, és nem érti ezt az egészet - szeretne már valami mást játszani - õ menne is már innen, ebbõl a furcsa világból, amelynek ajtaján nem dörömbölt, nem erõszakoskodott. Õ csöndesen és nyugodtan aludt, egy-két éve még, odaát, a semmiben - ekkor nagy hangon kiáltottak rá, hívták, idézték - és õ, aki nem kérte az életet, nem vágyott rá, engedelmesen megjelent. Már rengett és zakatolt a világ akkor is - vér folyt, és haldokló hörgött - de nekifeszülve, csikorgó fogakkal jártuk a táncot mindannyian, mert a felséges háború így szólt, elváltoztatva hangját: meg kell lennie a jövõ érdekében!
Hát most itt az utód, fõtisztelendõ Háború: itt áll elõtted az utcán, és tágra meresztett szemmel kérdi: mi tetszik, kérem? Itt vagyok. Ha jól értettem, rólam volt szó, engem hívtatok. Apám elesett, mert azt mondták neki, hogy ezzel jobb dolgom lesz majd e világon - anyám meghalt, mikor én születtem, feláldozták õt ezek az új orvosok, akik nehéz szülésnél, kezükben a késsel, a messzi jövõbe néznek, s ihletett szájjal kiáltják - hadd pusztuljon el ez a nemzedék, csak a következõ legyen boldog és nagy és elégedett!
- Ó, ti bölcs orvosai e világnak, ó, ti rajongó bábák, milyen nagyszerûek és önzetlenek vagytok, ha nem a ti bõrötökrõl van szó. Hát most itt áll a következõ nemzedék - itt áll az utcák sarkán, Berlinben, Párizsban, Londonban, mindenütt. Csodálkozva néz szét - hol van hát a Kánaán? Vagy nagyon is sietve jöttünk, várhattunk volna még? Hja, persze, talán nem rólunk volt még szó - majd az unokáink! De honnan vegyük az unokákat? Meglesz az is, ha parancsoljátok, de kérünk valami rendeletet vagy törvényt, hogy három- és négyéves korunkban apák és anyák lehessünk: tovább nem nagyon bírjuk ki ebben a paradicsomban, amit Euróra szerencsésen kiverekedett magának. Nagyon fázunk, Háború bácsi, kérem szépen.
Felséges Háború - nem szégyenled magad?
1915...
ohkisleany, 18:15
|
|
|
ezt is álmodtad ???
ohkisleany, 17:58
|
|
|
... van akinek nincs, van akinek van...akinek nincs
nem tudja, milyen jó, ha van...:)))
ohkisleany, 12:22
|
|
|
ami összeköt
ohkisleany, 8:05
|
|
|
|
| |