CsodaCsiga Főlap
Naplók 2018. január 18.   csütörtök   Piroska,   
Főlap ·  · Chat · Távirat · Társkereső · Képeslap · Fórum · Weblapok ·  · Levelem · Webem · Naplók · BANK
Regisztráció · Kapcsolataim · Társaim ·  · Buliképek · MMS ·  · Játék · Horoszkóp · Linkek · Hirdetés · Radió



camel naplója

  2017. október 8., vasárnap Nekem tetszik!
1  
2017.10.07
Már kifutóban van az új játszóterem is. Öt hete kezdtem el 24,8 km építést. Büszkeséggel tölt el a sebesség amivel haladtam. Persze könnyű volt. Zsáknyi alvállalkozóval. Voltak tanulékonyak s voltak halálosan sötétek, kik életük végéig sem fognak önállóan dolgozni. Sajátban is vannak. Nem is kevesen. És van a másik tábor. Csak „Adonis”-nak hívom magamban őket. Azt hiszik szépek, és ezzel párosul, páratlan okosságuk is. Csak mert ellestek néhány technikát. Már önállóan döntenek. Csendesen szemlélem halovány alkotásaikat. Még nem tudják, nem érzik, hogy minden rossz döntéseikért kő keményen maguk vállalnak felelőséget. Mert én simán magukra hagyom őket. Miként tették velem, számolatlan alkalommal. Megtapasztalhatják a csalódottság kesernyés ízét. Hogy egyedül maradtak és egyedül kell megvívni a harcot. Mókás lesz számomra. A nem túl művelt emberke mit kezd majd azzal a ténnyel, hogy miatta (tuk) nem veszik át üzemeltetésre a megépített projektet. Ergo, nem is fizetik ki. Lesz majd kapkodás. Akkor majd már kérdezni fognak. De az már a szégyen kategória. Mert újra is kell építeni. S nem keveset. Az lesz számomra az igazi elégtétel. Mikor tételesen fel lesz sorolva a hibalistában, mi, hol, és miért nem jó. Nem tudom miként magyarázzák majd el a „tesónak, sógornak” mi is volt a probléma. Persze tudom első körben megpróbálnak mindent rám nyomni. Csak sajnos nagyot hibáztak, mikor kapzsiságuk felülkerekedett a józan gondolkodáson. Mert nem vették észre, hogy módszeresen hátra húzódok a hibás döntéseiktől. És határozottan elhatárolódom. Sőt, a kivitelezésében sem voltam hajlandó részt venni….Most, hogy jön a végjáték, megpróbálják a dolgot érzelmi síkra terelni. Most napok óta „Zolikám, Zolibácsi” gyere beszéljük át, hogy hogyan gondoltad, hogy lenne a legjobb? De ezek már nem hatnak rám. Mikor szükségem lett volna az elismerésükre, eltapostak, átléptek rajtam. Felülbírálták döntéseim. Nos. Akkor most lehet vállalni a következményeket. Túl sok éven keresztül voltam érzelmi rabszolga. Aki a végtelenségig lojális. Most nem nézek mást csak magamat. Azt, hogy amit a nevem fémjelez, az meg és úgy is maradjon. Nem azért küzdöttem éveken át, szakterületet váltva, hogy senkiházi emberek tönkre tegyék. Nyugodt vagyok. Most az egyszer nagyon hallgattam az eszemre. Annyira körül bástyáztam magam, hogy egyszerűen nem találhatnak fogást rajtam. Sajnálom, hogy eddig jutottunk…
Közben azért egy külön önálló szálat is építgetek. Lassan, nem kapkodva mozgatom az eseményeket. Óvatosan, de annál biztosabban. És most kezdem megérteni a „gazda” boldogságát mikor látja az elvetett magot hajtásba majd szárba szökni s a kelő nap fényénél gyönyörködik az aranyló kalászban melyből aratás után, családjának a megélhetést biztosítja.

Törökülésben ülök. Nézem „fiaim” mint haladnak méterről, méterre. Kemény, kötött a talaj. Tudom legtöbbje most nem pont szépeket gondol rólam. De ez lényegtelen számomra. Itt nem dolgozhat gép mert mindenütt kábelek futnak. Várják mikor megyek másik helyszínre és akkor a gépkezelőt megfűzve, géppel húznák a nyomvonalat. De ez nem az a nap amikor ne várnám meg míg nem végeznek. Már reggel úgy intéztem mindent, hogy ne lehessen kérdés. Egyértelmű és egyszerű feladatokkal bíztam meg a többi csoportot. Mindenkinek a helyszínen magyaráztam s mutattam meg mindent. Kérdés nem lehetett. Ép időben érkeztem „fiaim” helyszínére. Éppen a gépkezelőt agitálták, hogy csak a nyomvonal tetejéről húzzon le húsz centit. A nézésem és testtartásomból látták ez nem túl jó ötlet. Lassan, morogva, belenyugodtak, hogy ezt a harminc métert kézi erővel kell kiásniuk. Elgondolkodtam. Annyi csapatot építettem már. Velük valahogy nem tudok egyről a kettőre jutni. Persze tudnám a receptet de valahogy nem visz rá a lélek. Másfél év alatt nagyon kiismertem őket. Mindegyiküknek ismerem az erősségét és a gyengéjét. Tudnám kit kivel kéne párba állítani. De azt is, hogy miért nem lehetséges. Pedig ez lenne pályafutásom legütőseb brigádja. Tíz ember. Ki tudnák fordítani a világot, sarkaiból. Időm…..mint a tenger. És nem szoktam semmilyen kihívást sem feladni.

Halálmadár
Találó név. Majdnem úgy is néz ki. Eldrogozta, szétitta a testét. Ha reggel nem iszik egy felest meg egy sört, hasznavehetetlen. Egy gyerekben több erő van olyankor. Ha ez meg van, egész nap képes csákányozni, lapátolni, ásni. Egyszerűen megszakíthatatlan. Szikár az izmai teljesen rásültek csontjaira. Ész nem sok szorult belé. Bár én régebben nem ismertem. De szerintem a drog előtt sem lehetett valami észkombájn. De tudja ő is. Ha innen kihullik, nemigen kell sehová. Néha, loppal, hozok neki egy - egy sört, amikor látom hogy legyűri az alkohol utáni sóvárgás. Átéltem én is az érzést. Iszonyat erő szükségeltetik a leküzdéséhez. Benne ez nincs meg. Nem is várom el tőle. Nem emberformáló a szerepem. Amit mondok azt maradéktalanul megcsinálja. Látom szemében a fellobbanó fényt ha megdicsérem. A kutymákom szemében szoktam ezt látni amikor hálás egy simiért, jutifalatért. A többiek azt mondják állatként élnek otthon. Persze szkeptikusan kezelem ezeket a „mondásokat”. Mert mindig azt beszélik ki, aki éppen nincs közöttük. Csak ülök és hallgatom beszélgetéseiket. Másfél év alatt sok információt begyűjtöttem így. Ezért tudom miért is nem lehet őket úgy párba állítani ahogy akarnám. Mert bármennyire is primitívek, lelkük mélyén van egy kis szégyen érzet. Tudom ki melyikük asszonyával, és hogyan. Amúgy is úgy cserélgetik az asszonyaikat mint más a fehérneműjét. Már nem botránkoztat, s zavar úgy mint az elején. Hozzászoktam. Bár amikor a témakör ebbe a mederbe kerül, jobb szeretek távolabb vonulni. Mert az előadásmódozathoz még mindig nincs gyomrom. Amúgy ő jó csapatjátékos. Az utolsóját is megosztaná bárkivel.

  camel, 2:05 Itt megírhatod a véleményed camel
  2017. szeptember 20., szerda Nekem tetszik!
0  
2017.09.20.
Úgy szeretem amikor megaláznak. Mert, attól édesebb az elégtétel.
Nagyim mondta „kisfiam, több nap mint kolbász”. És igaza lett.
Még csikó korban jártatok, mikor én már alépítményt építtettem. Fejből mondom a méreteket. És a vasalati tervet is. Mert ugyan is!!! Mikor ez csak iskolás cipőben jártál. Én már csináltam.
Most, meg görcsöltök. Honnan lehetne szerezni? Majd Németh Zoli megszerzi. És….Utána…Lehet mondani….TE Vagy a legnagyobb.
Mert ez a szakma újra szűk.
Nem adjuk át a tudást.
Mikor egy BB emberrel beszélsz? és tudod, miről beszél.
De most nem erről akarok beszélni.
Hanem a réti Nigereimről. Mert őket szeretem. Nézem őket ahogy dolgoznak. Felállnak szekrényhez. Térközhöz. Mit szeretnél?

  camel, 21:30 Itt megírhatod a véleményed camel
  2017. szeptember 6., szerda Nekem tetszik!
1  
2017.09.06

Nem szeretem az élősködő, patkány, vérszívó, más hátán felkapaszkodó, senkiházi embereket. Hála, Istennek nem ebbe a kategóriába sorolódtam. De!!! Én!!! Nyugodtan szeretem álomra hajtani a fejem, nem reszketve tőle, hogy a TEK reám töri az ajtót. És ez így is marad míg a föld alá nem kerülök!!!!!! Ott, lehet újra gondolom. Mert ott már más lesszen a Főnököm. Lu. Mert, hogy Gyehenna tüzén fogok égni, vagy 1000 évig az biztos. Ezt is másokért bevállalva.
De most kicsit (nagyon) bevállalva váltani szeretnék. És!!! Most jött el az a hullám amire érdemes deszkára állni. Mert az visz fel, újra a csúcsig. Oda, ahol már jártam. És ahova vágyom. És ahonnan már nem fogok zuhanni. Mert nem lehet. Tudom és megtanultam, nincs pótolhatatlan ember!
De!!! Ugye, ugye még is van!!!
Csak az időnek kellett eljönnie.
És az idő.
Most jött el.
  camel, 22:29 Itt megírhatod a véleményed camel
  2017. szeptember 5., kedd Nekem tetszik!
1  
2017.09.05
Ismét a Bodrog partján. Bár még nem a „vadászterületemen” de már közel. A szállásom a régi megszokott szobámban.
Nemsokára, ismét sorsdöntő határozáshoz érek. Választanom kell. Belépek, bizván egy újabb körbe, vagy maradok rabszolga. De már döntöttem. Mindent egy lapra. Ha egymillióért képes voltam 19 – re még húzni!!!!
Csak abban hiszek, amit az adott percben érzek!!! Sajnos az érzéseim, hát, nem annyira toppon lennének. De…… Nem adom fel.
Még elhiszem hogy,……
Más.
Itt az ősz. A tokaj hegységben ért. Ismét. Nagyon gyönyörű. Ahogy, percről, percre változik az időjárás. Ahogy színesednek a fák levelei!!! látni kell.
Olyan mint Édesanyámnál a Dunakanyarban. Ősszel, minden elcsendesedik. Elkotródnak a túristák,
Hajnalban érzed a levágott, kasszálló, lucernás illatát. Este a lehullott s elégetett lomb illatát.
Elautozól úgy hogy, 30 – 40 km senki nem jön veled szembe. Halkan szól a zene. És bármilyen fáradt vagy, lehúzott ablakkal mész végig. Míg csak az út tart.
Elcsendesedett az apartman. A fiúk elfáradtak. Kőtelkiek, Hajdúhadháziak. Nem mindegyiket szeretem. A Kőtelkiek????? Hm. Nagyon lassan motíválhatóak. A hajdú hadháziak….jobban. De őnekik…… Ne fordíts hátat. De én ezt mind tudom. De… Szeretek velük dolgozni, mert kiszámíthaóak. Ma. Nem vágtak el kábelt. És nekem ez boldogság!!! Nem feszítettek keresztre.

  camel, 22:05 Itt megírhatod a véleményed camel
  2017. június 5., hétfő Nekem tetszik!
0  
2017.06.05
Azt hitték birtokolhatnak. Csak mert, birka természetű vagyok. Ami, valójában igaz. Csak nem a végtelenségig. Mert, egyszer, HA!!!! felébresztik. Felébred a „fenevad” Ne….Akard….Kérlek, Ne akard, megismerni. Vagy…..Akkor jöjjön, amiről még nem is álmodtál.

  camel, 8:29 Itt megírhatod a véleményed camel
  2016. október 6., csütörtök Nekem tetszik!
0  
2016.10.03
Száguld velem az idő. Óriás léptekkel. Ismét elvesztettem az idő vékonyka fonalát. Egybefolynak a napok.
S minden nap egy új kihívás. Mert sosem tudhatod, mit tartogat a az élet, a jövő, számodra. Rutinból mennek a dolgok. Majd, ismeretlen számon bejövő hívás.
No csak!! Megint kábelt szakítottunk? Szakfelügyelet van. És nem szólnak?? Térdelek az ágyazati kövön. Számban a lakkfilccel. Feliratoznám a sínkamrára, mit és hol kéne elkövetni. Nagyon erőszakosan csenget. És nem hagyja abba. Pattanásig feszülök. Felveszem. Bemutatkozom. Ez is ósdi szokás. Csak tudja kit hívott! Mindegy. Így érzem jól magam.
Meglepetés!!!!!
Pedig nem igazán szeretek meglepődni. Kellemes női hang. Bemutatkozik. Már is szimpatikus. Fejvadász. Gondoltam, illendően meghallgatom a mondandóját s illendően elköszönők.
Több helyre fel van töltve a szakmai önéletrajzom. És bár mérnöki végzettséggel kerestek valakit, Ő már egyeztetett az állás ajánlójával, és elküldte a papírjaim. Eltekintenek a diplomától.
Na ja. Van annyi papírom, mint égen a csillag. Tanfolyam, tanfolyam hátán.
Kényes kérdés.
Mennyi a fizetési igényem.
Mit mondhatnék erre? Elmondom a „frankót”. Kinevet. Megkérdezi, „mi lenne az a bér, hivatalosan bejelentve, amiért elmennék dolgozni?”
Szemrebbenés nélkül bemondtam.
A válasz megdöbbentett. „már kezd alakulni, ezzel az önéletrajzzal, papírokkal” Bakker!!!! Másfélszeresét mondtam a mostani keresettemnek. És ez csak az alku pozíció!!!
Ez történt pénteken.
Ma, hétfő van. Ez mindig macerás nap. Reggeltől estig, fülemen a mobil, közben a helyszínen magyarázom mit s hogyan szeretnék. Mert itt is letettem a névjegyem. A széthúzó „hordából” csapat lesz. Nem kis munka árán.
SMS érkezik. A fejvadász hölgy. Érdeklődik????  Elmondom a tényeket. Visszahív……Holnap időpontegyeztetés, állásinterjúra. Ja….És mennyi a felmondási időm. Mert már szerdán kezdhetnék.
Mi vaaaaaaan????
És a jótanács: toldjam meg még az igényemet, 100.000 ft-al.
Várjunk csak!!!! Az már közelít a tizenöt évvel ezelőtti „sztárgázsimhoz”!!!!
És még midig nem tudom, milyen pozícióba kellenék.
Feltételezem, nem kábelszerelőnek. Bár…… Ezt IMÁDOM a leges - legjobban!!! Mert ebben tudok kiteljesedni. Nincs olyan amit ne tudnék megszerelni. És még mindig bővül.
Gyorsan kell dönteni.
És jó döntést hozni.

Na. Ez most a kihívás.
Ezt a két munkát, be szeretném fejezni. Ugyan is, szeretném a dicséretet „bezsebelni”. Nem adom oda másnak. Szeretném ha a nevemmel fémjeleznék. Mert, büszkeséggel tölt el, hogy mindenki elmenekült és magamra hagytak, és én, Németh Zoltán, megoldottam. Már a finisben vagyok. Pénteken, Egy olyan közúti keresztezést oldottam meg, amit, csak úgy lazán lenyeltetek velem. De…Meg lett. Köszönöm Varga Zoltánnak. A Zolmat Bt. ügyvezetőjének. És…Árpinak az irányítónak, és a fúrómesternek, hogy „foggal körömmel” magukénak tekintették ezt a fúrást. Miként én…gyermekemnek. Ma. Ráépült a két akna. És ha már köszönni kell! A kicsi „székely gyereknek, a szarajevói dessantosnak, és a csapatának”. Mert Ők igaz, nem tudnak csapatban gondolkodni, nyomulni. De nem is kell. Erre itt vagyok én!!!
Nem olyan hálás feladat. Mindenki igényét kiszolgálni.
De… Nem cserélnék.
Ez tart életben.
Este….Mikor „haza” érsz. És megkérdezik „milyen napod volt”? Mit akarsz elmesélni?
Senki nem tudja, mit kűzdessz. Nem is kell. De……Timócát, elhozom egy napomra. Ide. A Bodrog partjára. Csodaszép! Elmegyünk a Zrinyi várba. Felviszem a Zempléni hegyek csúcsára, ahonnan, török ülésben előtted hever minden. És… Most ősszel!!!??? Csodálatos. Miként az élet is. És IGEN!!!! Szálli, Padre, itt……Kapitális példányok vannak!!!! Kicsi patak. Blinker. Két dobás. 2,5 – 3,00 kg süllő. Saját szememmel láttam.
És itt álljon utoljára, de…nem utolsó sorban…..
Hogy, mennyire szeretem Timóca 69 – et. Kinek a neve (sajnálatomra) Kiss Pál Tamásné. Annyira akartam, hogy ez másként legyen. Csak..Nem voltam elég akaratos hozzá. De van ilyen „játszótér” is. Ahol nem vagyok a „Top – on” Lehet nem is akarok. Hisz. Ez csak egy név. A szívemben másként íródott be. És azt meg én tudom.
Miként azt is, hogy hajnalban mikor útnak indulok, a fűtést maximumra állítom és a leeresztett ablakon beáramló nedves avar, szántás, erdő illatát érzem. És nem csak érzem. Minden sejtemet átjárja.
És… Nem tudom megmagyarázni, miért, valami folyni kezd a szememből. És. Mélyen, belepasziroz az ülésbe.
És…Megérkezek az első helyszínre. Apró szemekben, sűrűn permetezik az eső. Eső kabát nincs. Nem is kell. Tegnap is eláztam. Meg sem száradt a „göncöm”. Kibírom. Mint mindent. „túlélő”. Ezt mondták reám. Kezd kevés hajam lenni. Folyik az eső vize az arcomon. Hmmmm. Tavaly, még nem így volt. Öregszem.
Nem baj. 49 évesen, bárki mellé odaállok. De…Akkor, bírni kell azt a tempót amit diktálok.
Lépek. 45, 46, 47…Kimérem szalaggal is. Ötven méteren, ötven centit vét a lépésem. Memorizálom. Beíródik.
Csodálatos az emberi elme. Ha egyszer valamivel „megégsz” beleivódik a fejedbe. Automatikusan generálódik. Pont. Amikor kell.
Sétálok az esőben. Egy nyomvonalat, létesítménnyel, tüzök ki.
Egy kicsit….. Magán ügy….
Érezted valaha is úgy, hogy Te Vagy az első????????
Hogy, minden Kerületed forog??? Hogy.. Mennyire SZERETLEK!!!
Hogy…nincs élet Nélküled?
Bárhogy bántasz is….
Ez a bolond, itt van Veled.
Mert Szeret.
És… Lóvá tudod tenni??!!!
De. Ez csak egy ideig megy. Ha.. „elpattan egy húr” 180 ° fordulat. És nincs „ember fia, sem Istené” ki visszafordítana.
Most az egyszer, nem szeretném.
Tudom, sok mindent megtettél értem. Nekem. Kettőnkért.
Tudod Te. Hogy ez a hétvége, csak egy volt a sok közűl. Annyi minden más van még ebben a buksiban. De… Mindenhez pénz kell. Amit szeretek ÉN előteremteni!!! A kétkezem, fejem, által. Mert… Így jó érzés bennem. „a régi elvek szerint”. A férfi, arra teremtődött, hogy a Szeretett NŐT elkényeztesse. Elhalmozza, minden földi jó – val. Mert. Szereti. És. Az Igazi „férfi” egy Nőt szeret, csak Ő tölti be napjait.
Nagy szavak.
De…Igazak.
Szerintem.
És. Vallom. Hiszem. Is. Mert csak így lehet teljes az élet.

  camel, 8:22 Itt megírhatod a véleményed camel
  2016. március 25., péntek Nekem tetszik!
0  
2016.03.25.
Lassan csöpögött a tartályból a lé. Ott volt velem végig. Talán, Ő jobban megijedt mint én. Én? Semennyire. Játék az egész. Miként, az élet is. Már rég óta.
Kifogyott. Kicserélték, majd újra. Örökkévalóságig tartott.
Láttam a szemében, a lemondást. A féltést.
Nem akartam, hogy így lásson. De. Így alakult. Mindennek meg van a miértje! De nem biztos, hogy nekem el kell fogadnom.
És, nem is fogadom.
Van egy szám sorozatóm: 42,25,31,10.
Elcsodálkoztam. De csak csodálkoztam. Semmi több. Az élet, halad tovább.
Kíváncsi vagyok, meddig. Mikorra tudom elpusztítani ezt a testtett. Már haldoklik, de ez kevés. A fél munkát, nem szeretem. Az egész kell!!!!
Krisztinával beszéltem.
Haragudott reám. És nem ment el, míg nem beszélt velem. Beszéltünk.
Apám sem ment el. Erőt vett Magán, s bocsánatot kért. És kérte, bocsátsak meg, hogy el tudjon menni.
Sok évi gyötrődés után, megbocsájtottam, és elengedtem. Nem volt egyszerű. Őt néztem. Hogy jó legyen végre neki. Én. Itt maradok az átélt kínjaimmal. Viszem tovább, amit reám hagyott.
Állást keresek. Ismét. Megint becsaptak, magamra hagytak.
Nem is kerestem. A nevem által megtaláltak. Válogatós lettem. Nagyon!!!!
Ez egy nagyon nem jó beírás. De ez is én vagyok. Smink nélkül.

  camel, 11:12 Itt megírhatod a véleményed camel
  2015. október 25., vasárnap Nekem tetszik!
1  
2015.10.24
Alexa sertepertél a lábaim körül. Ő a kedvenc. Érzi is. És. Kihasználja. Imádom szürkés, vad pofáját. Imádok vele birkózni. Amikor lábait az égnek emeli. Simizem a marját. Nyüszög. Nekem. Egyes, egyedül. A kis próbatételeimre, mindig őt viszem. Ritka szívós, és ami a lényeg!!! Hűséges!!! Nem mérlegel. Nem számít. Csak érez. Érzi annak az éjnek a súlyát. Mikor, senkinek nem kellet. „haszontalanná” vált. Mikor, már nem volt remény. Vérében fürödve feküdt oldalán. Várva a mindent „megváltót”. Jókor voltam, jó helyen. Letérdeltem hozzá. Szemébe néztem. Annyi életet, akarást láttam benne. Nem örököltem s nem kaptam. Nem hagyományozták reám. A haldokló testéért meg kellet küzdenem. Soha nem felejtem el azt az éjszakát.
„egy fának támasztottam a hátam. Sárral kentem be a sebeim. És a FARKASOM-ét. Is. Zöld szemében, csak pislákol az élet szikrája. Combomra fekteti pofáját. Egymásra nézünk. Most már az ÉN farkasom vagy. Bennem kelsz életre. Vigyázok reád, miként te reám. Nem engedsz közel hozzám senkit ki nem tiszta érzésekkel közeledik. Csalhatatlan érzékeid már jóval előre jelzik, hogy mi vár reám. Véremmel fizettem érted. Borostyánként folyt végig a testemen. Nem éreztem mikor mart belém a hideg acél. Nem fájt, inkább csak csípésnek éreztem. Újból belém akart hatolni. Erős, gyakorlott kéz vezette. Felé léptem, s megnyomtam két ponton a kézfejét. Kihullott a kinyíló ujjak közül a penge. Hitetlenkedés és fájdalom ült ki az arcára. Nem adtam több időt. Szilánkosra törő csuklóját elengedvén, határozott lendülettel torkon ütöttem. A gravitáció magához húzta. De ekkor már eszméletlen volt.
Sokáig tartott, míg hazacipeltem Alexát. És még sok napig tartott mire lábra állt. Együtt gyógyultak sebeink. Az ágyam előtt feküdt magányos éjszakáimon. És az ajtó előtt, ha látogatóm érkezett. De egyre kevesebben jutottak el idáig. Talán már én sem akarom. Az utolsó nagyon megviselt. Nem csupán hideg, rideg, számító volt. Csak az érdek hajtotta. Kihasználta, mennyire szerettem. Bármire képes voltam érte. Megpróbált manipulálni. Testének tökéletességével, gúzsba kötni. S mikor ez nem működött, érzelmi síkra tette a kínzásom. És látván, hogy nem török meg, hogy még nagyobb hévvel szeretem, elkövette azt a hibát, ami egy pillanat alatt megölt bennem mindent. Nem hitte el, hogy képes vagyok elhagyni. Búcsúként, még sikerült belém marnia. Soha senki még nem alázott meg annyira. Nem mutattam. Nem reagáltam rá. De legbelül annyira fájt, mint még soha. Kicsinyes, Nőhöz méltatlan volt a bosszúja. Azóta rendszeresen látogatja, névtelenül, arctalanul a profilom. Kíváncsi rá, van-e valakim. Nem mondom el neki, hogy utána nagyon magas lett a mérce. Nem szerzem meg ezt az örömet. Miként a többinek sem. És nincs második esély. Senkinek sem. Kik rám csukták az ajtót. Magamra hagyva az érzéseimmel, a megcsalatás keserű mérgével. Nem érzek, elégtételt mikor elmondják, nem találnak hozzám felérő pasit. És mennyire visszaforgatnák az idő kerekét. És nem mosolyog a lelkem. És van olyan is ki ultimátummal érkezik kérni. Csendesen mondom el „még nem született meg az a Nő….” Látom szemükben a harag fellobbanását. És átélhetem, miként elevenedik meg igazi énjük. Amikor gátlástalanokká válnak. Nőhöz nem méltó szavakat használnak. Majd megcsendesedve, megkérdik, nem kezdhetnénk újra? Nem mondom el mit érzek. Hogy egy világ omlott össze bennem. És nem kérdem meg magamtól, hogy tudtam rajongani, imádni, egy ennyire érzelemszegény, érzéketlen, szívtelen Nőt. Nem kérdem meg. Mert tudom a választ. Tiszta, őszinte szerelemmel szerettem, míg meg nem ölte bennem az érzést. De még utána is. Nem tudnak olyan dolgokat tenni velem, ami nem a szépet s jót idézi fel.
Ezért lett Alexa. És a sólymom. És a kölyöksárkány. És három udvara a váramnak.
Rend szerint halkan érkezem. Nem, mint tolvaj. Csendesen költözök a szívedbe. Mire észbe kapsz, már ott vagyok. De elmondom az elején, „ne szeress meg, mert fájni fogok”. Sokan nem értik. És mikor átélik, akkor már késő.
Van egy hajóm is. Egy kormányossal. A hajó, én vagyok. Az én érzéseimmel. A kormányos, csak kormányos. Addig, míg kapitány nem érkezik. Akkor nyugállományba vonul. De a hajó, válogatós. Nem mindenki léphet a fedélzetére. És nem mindenki érintheti meg. Mert ő sem akar mindenkit megérinteni. Megtanult várni. Hogy érdemes, az egyetlen, tökéletesre várni. Mert ha megérkezik, ismét értelmet nyer a világ. Megalkuvások nélkül. És így a tökéletes. Kivárok. Megvárom. Kerül amibe kerül. És tart amíg tart.
Sokáig voltam a mélyben. Olyan magasságból zuhantam, mint „Ark”. De ember maradtam. Szerintem az újrakezdés a nulláról, rekordere vagyok. Soha senki, nem segített. Nem is fogadtam volna el. De. Nem is kellet, mert nem volt. Nehezen kérek. De ha igen, tiszta szívből teszem. A fő elvem, „ne kérj csak olyat, mit magad is el tudnál venni”. Ezt nagyon hamar belém sulykolták. És én jó tanuló voltam. Hamar a csúcsra jutottam. A magam erejéből. Nem állt senki mögöttem. Támogatólag. Szerettem a tündöklést. Learatni a „babérokat”. Miket magam vetettem el. A magánéletem, soha sem volt jó. Ezért, a szakmai pályára helyeztem a hangsúlyt. És mindig ügyeltem rá, legyen kellő kihívás. Megmérettetés. És minden nap arra nyitom ki a szemem, hogy elmormolva a reggelit, azt mondom „ez a nap is az én napom” és ennek tükrében alakítom. Most. Elértem valahová. Meg szeretném választani, kivel osztozom rajta. Nagyon meg.
Mikor kinyitom szemeim, Téged szeretnélek látni. Kócosan. Könyökömre támasztani a fejem. S csak nézni. Nem mozdulni, ne hogy felébredj. Átélni azt az érzést, hogy őrizhetem álmod. A függönyön beszűrődő fénynél csodálni arcod. Átélni, ahogy álmodban is hozzám akarsz bújni. Csak nézni. Csodálni. És mikor megébredsz, csak annyit mondani, szia édes. És látni, önkéntelen mosolyod. Mely a legtisztább, mert nem megtervezett. Hanem érzésből fakad. Megcsókolni álmos szemeid. A fürdőszobában, mögéd osonni. Átfogni, magamhoz húzni. Hogy érezd, köszönöm, hogy Veled ébredhettem. Érezd az ölelésben a pillanatot. Ami érted van. Neked. Hogy azért élek, mert Te vagy. A napközben küldött „üzi”. Az is Neked szól. Csak neked! És mikor olvasod, nem csak a szád mosolyog. A szemed is. És arra gondolsz „lökött ez a pasi” de én így szeretem. És este. Mikor már minden elcsitul. Ismét Veled. Nem betelni látványoddal. Arra gondolni, elmúlt a nap nélküled. Sok – sok óra. De, most itt vagy. Érinthetlek. És ez ebben a varázslatos! És még az. Hogy nekem! Meg nem fogható, csak érezhető. Miként az is. Hogy fürdővizet készítek Neked. Vettem egy szál vörös rózsát. Hozzá egy fiolát, mi életben tartja estig. És…mécseseket. Megeresztem a vizet. Forró. Ahogy szereted. Beleszórom a vörös rózsa szirmait. És elhelyezem a meggyújtott mécseseket. Körös – körül. És nem szállok be melléd a vízbe. Bárhogy kéred is. Leülök melléd. Belemártom a kezem a vízbe. És. Élvezem, amint a vízcseppek az ujjaimon legörögnek. Utána….?

  camel, 11:39 Itt megírhatod a véleményed camel
  2015. október 23., péntek Nekem tetszik!
0  
2015.10.18.
Új csapatott kell építeni. Ismét próbára tesznek. Lehet, megfelelek. Igyekszem. A véremben van.
Az első nap: Mindenki utál. Fél tőlem. Jól is van ez így. Kezdetnek. Próbálgatják szárnyaikat az ifjú madarak. Csendesen ülök. Minek mondjam, ellenszélben….minek!! Az csak arra jó, hogy a vitorlázó tollakat megszárítsa. Utána jön a Nap, ami megszárítja a felhőkig emelő vezér – tollakat. Mert ezek képesek, a levegő hideg, és meleg légörvényeit kihasználva, oly magasságig repíteni, mit nem is remélnél. Csak figyelek. Megpróbálok mindent memoralizálni.
A második nap: Jobban utálnak, mint tegnap. Tudok ezzel az érzéssel élni. Már igen. Mert tanultam. Saját, keserű, nem emberbaráti tapasztalataimból. Sorra járom a „csapatokat”. Bár inkább, klánok. Egy cégen belül. Klikkesedve, de készen bármikor elárulni az érdekszövetségest, csak, hogy mentse saját pozícióját. Sehol nem „bratyizom”. Köszönök. Nézelődöm, majd elköszönök. Nagyon zavarja a helyi „kiskirályokat”. Nem tudják mire vélni. Én meg nem mondom, mire is kellene. Hullaként zuhanok egy ismeretlen ágyba, melynek nem olyan a fekvése mint az enyém. Hiányzik kis kutymákom is. De, hamar elnyom az álom.
Harmadik nap: Az előző nap. Kiválasztottam egy munkavezetőt. A „Boss” a „KisBoss” a kollégák, mindenki őt szídja, szapulja. Megnézem miért. Negyvenöt éves. Jókötésű, huncut mosolyú. De. Mindig a szemembe néz, ha beszélgetünk. Zsolt a neve. Ő lenne a fekete bárány. 7:30-kor indulunk a bejárásra. Fejében van az összes szelvényszám, kábel, terepviszony. Három éve dolgozik a vonalon. Első, második, harmadik, és velem a befejező fázis. Baktatunk. Nagyon lemarad. Lassítok. Közben, folyamatosan beszél. Mesél. Én pedig raktározom. És magamban számolom a lépéseket. Jó ideje, majd pontosan egy egész métert lépek. Kiméréskor s bejárásokon. Nyolcvan méterre vannak a felsővezetéktartó oszlopok egymástól. Mivel ez százhatvanas pálya, de az EU szabványai miatt csak százhússzal lehet közlekedni, így elég minden oszlopnál megfordulnom. Látom Ő. Szarik rá. Még nem érte kellemetlen élmény. Nem könnyű a terep. Számolom a szelvényeket. Nem könnyen veszem az akadályt. Tényleg öregszem? De hogy!!!!!  A terep rossz. Nem szólok. Kínlódom tovább. Egyikünk, nem léphet a másik lábnyomába mert beszakad az árokba. Kettő közül választhat. A Vizesárok, vagy az eltemetetlen nyomvonal. Egyik sem kellemes landolás. Hat kilométernél jön a telefon „most nem tudnak értünk jönni, várjunk, vagy menjünk tovább”. Tudtam. Ez személyemnek szól. Mosolyogtam. A kicsinyesség eme fokán. Még nem tudták, „a farkas költözik, az akól közelébe”!! De milyen közel. Zsolt feltette a kérdést, „menjünk, vagy várjunk?” Nem kérdés. Sosem várok. Senkire. „de az újabb ezerkétszáz méter!!!!” És? Kérdeztem. Tehát mentünk. Imádtam a kis „takony” „kolléga” letörölhetettlen vigyorát.
Negyedik nap: Kicsit félve köszönnek. Kivéve a kábelszerelőket. Ők. A KIRÁLYOK!! Na, akkor velük nem is bajmolódom. Minek? Tudom, eljön az időm. Újabb bejárás. Zsolti megkérdezi. „hány napon keresztül tudod ezt csinálni?” Eszembe jut egy poén. De. Lenyelem. Helyette, elindulok. Bár ez most nem kellemes. Ez. Engem is megtapos. Azt hittem, mekkora király vagyok. A fenét. „jó pap is holtig tanul”. Gyilkos ez a terep. De, mikor már úgy érzed ez a leges-leg vég!! Mindig van egy kis plusz. Tartalék. Három hete, nem szedem a gyógyszereim. Még is megfelelek.
Ötödik nap: Azt mondják, „főnök úr”. Nekem nem esik jól, de tőlük nem veszem el. Még nem. Újabb etap. Zsolti megjegyzi…”focista voltam, de ez már, nem alapozás”. Hát, nem. Ma is megyünk. (a hátamra nem kívánom). De….Megyünk. Amíg, az összes szelvényszám, itt nem lesz a bukómban.
Hatodik nap: KisBoss megkérdezte: „hogy érzed itt magad? Mert mi, szeretnénk téged.” Mosolyogtam.
Hetedik nap: Nem volt jó nap. De a végére, kikerekedett. A „Boss” hirtelen, értekezletet. Hívott. Össze. Olyan dolgokat mondott el. Mikre, azt hittem, nem is emlékszik már. Büszke voltam, magamra. Először, életemben… Sok ember között ültem. Mindenkinek elmondták a hibáit. És…Egyszer csak jöttem én. Én. Németh Zoli. Bejelentette. Németh Zoltán, kiemelt, projektvezető. Mert, megbízok benne..Mindenki!!! Mindenki!! Csak!! Azt csinálhatja!!! Amit mond……Na!! Ez a nem mindegy!!! Hét nap elteltével megismertek. Megszerettek. Elismertek. én pedig, lassan (mihez képest) ismét felérek a csúcsra. De még mindig tanulok. Most biztosítóberendezés elvi s szerelési gyakorlat. Ezt már régebben szerettem volna. De nem volt rá alkalmam. Most lopva tanulom. Élvezem. Ahogy megértem az alapokat, s a rájuk épülő rendszert. Teljesen logikus. Nem is értem miért féltem ennyire tőle. És van amit már magam is effektív, két kezemmel meg tudok szerelni. Olyan vagyok, mint egy száraz szivacs. Szívom magamba a sok, sok, újat.
Nincs több nap. Mert nem szükségeltetik.
Szárnyalok. De most kicsit változtattam. Nincs barátkozás. Nincs engedmény. És nem kell, hogy szeressenek. Eljutottam idáig. Is. Engedmény, azoknak van, kik kiharcolják rá a lehetőséget. Miként én is megtettem. Megkeményedtem. Nem volt egyszerű. Erőszakot venni magamon, az eddig vallott elveimen. De ebben a világban nem megy másként. Örökké földönfutó lennék. én pedig, szeretem a fényt, csillogást, pompát. Mert éltem benne. S ha beledöglök is, odaérek. Vissza.
Érdekes beszélgetésem volt az elmúlt est. Érdekes. Mert egybeesnek történések. Mint oly sokszor éltem során. Nem lágyultam el. Nagyon is tudom, mennyit érek. És hogy, mik a hibáim. Tudom. De, nem akarok változtatni rajta. Talán, lesz valaki, ki így fogad el. És már nem keresem. Mert tudom!!!! Ő talál reám. És. Csak annyit mond: „nem vagy TE annyira rossz pasi”!! És akkor majd sejtelmesen mosolygok. De bennem egy világ rendül meg. Felérek a csillagokig, s ha már ott vagyok, párat lehozok. Neki. S lehet nem a várt pillanatban mondom el….NAGYON SZERETLEK. De éreztetem. Minden pillanatban.

  camel, 9:16 Itt megírhatod a véleményed camel
  2015. október 3., szombat Nekem tetszik!
0  
2015.10.03.
Érdekes. Hogy üzengetünk egymásnak, közös ismerősökön keresztül. Csak szófoszlányokat ejtünk el. „én nem mondtam semmit, vagy még is?” Érzed már a végjátékot? És akkor mit fogsz érezni, mikor rádöbbensz, becsaptak. Akkor jó lenne a „kiccsávó” a parkolóból. Ha mögötted állna. Nos. Mögötted áll. Csak kérlek (ezt ritkán teszem) ne, fordulj meg. Nem szükséges látnod. Segítek. Miként akkor is, mikor elvesztél. Emlékszel? én, igen. Most is ez felé haladsz. Megtanítottál öltözködni. Hogy a fehér, a tisztaság színe. De nem megy a fekete öltönyhöz. „fekete egyszínű, kétsoros, (mellény marad a vállfán), fekete zokni, alsó. És ha igazán nagy akarsz lenni, fekete atléta.” Mindig így megyek tárgyalásra. én megadom a tiszteletet. És bárhogy berúghatsz, lefekvés előtt, tusolás. Ezt is megtanultam. És sok minden mást. Ami, ide juttatott. És az. Hogy majd ötven évesen, még midig megmutatom „nem kérek többet, mint amit magam is meg tudok tenni”. Nagyon mélyről jöttem. Tudom! Tudom! Mit jelent, a „létra”. Végigjártam. Minden fokát.
Ezért, ne akard a bőröm. Nem lesz ingyen.
Nem lesz ingyen!!!


  camel, 10:10 Itt megírhatod a véleményed camel
  2015. október 2., péntek Nekem tetszik!
0  
2015.10.02.
Felhívták rá a figyelmem, lassan ötven éves leszek.
Érdekes, nem érzem. Egy tök jó testben, tizennyolc éves szív dobog! És lassan szüret is lesz! Hiába is akartak eltaposni. Nevem bemocskolni. Kik egyszer is dolgoztak velem, ismernek. Tudják, mit miért cselekszem. „valamit, valamiért” csak így van a mérleg két serpenyőében egyensúly. én. Megtanultam. Te is meg fogod! Csak most már, a saját károdon. És én. Sosem felejtek. Tudom, hova, kinek, mivel tartozom. És nálam, a lojalitás, nem egy szó. Érzés. Ami sajnos belőled kiveszett. És én, még úgy tekintettem reád, mint Apámra. Nincs ezzel baj. Hisz megtanítottál az „életre”! én még ma sem „szállok” el, ha a megszokott számok mögött, egy nullával több van. De. Te. Eladtál. És árulónak neveztél. Szaros öt milláért. Hát. Megmutatom, mit tanultam. Még módi „az ajtón kopogok”. Nálam. Nem töröm be az ajtót. Sem az ablakot. És csak, egyszer kopogtatok. Mikor, először dolgoztam NEKED, Kértem névjegykártyát. Azt mondtad „Gyurcsány Feri”-nek sincs. Még is mindenki ismeri. Ezt érd el. Elértem. Azt hiszed, nem követlek, nap mint nap?  Ha így van, nem ismersz. Nem ismerted meg azt a „kiccsávót” a Hayet éttermében. A tetőteraszon. Flancos volt. De, nem dőltem hanyatt. Csak. ..Elképzeltem. Milyen lett volna…Ha ilyen Apám lett volna.
Becsaptál. De az élet, engem igazol. Most, futsz a pénzed után. Megmondtam. Mínuszos lesz az elszámolás. Ott ültél mellettem a parkolóban. Nem hallgattál meg. Pedig a „kiccsávó” nem mondott hülyeséget.
Én. Még ugyan úgy szeretlek. Mert, birtoklom a régi rendet.
És. Ma. Előbbre léptem. Nélküled. A NEVEMMEL.

  camel, 14:14 Itt megírhatod a véleményed camel
  2015. október 1., csütörtök Nekem tetszik!
0  
Nem érdekel. Miért jöttél el. Nem én értem.
  camel, 10:03 Itt megírhatod a véleményed camel
  2015. szeptember 30., szerda Nekem tetszik!
0  
2015.09.30
Állásinterjú.
Elfáradtam a sok ígéretektől. Meg a padlás is roskadozik tőlük. „várj, mert kellesz”
„halló, itt én beszélek, gondolom ott meg az az ember akire gondolok. No fene. Tényleg az. „hát Németh Zoli, téged nem egyszerű utolérni” Valóban nem. Mert aki ismer, tudja hol leledzem. Miként „Ő” is. Nagyon is! Lassan kihalóban van a fajtám. Hallom a hangján, próbálja életúntá, tenni. Kicsit affektálós. Mosolygok. Nem is oly rég, hátamon kapaszkodott fel. Az utolsó aranyaim tettem zálogba, hogy nyaralhassan a „családjával” és elárulhasson. Gondolom, nem okoz rossz emlékeket, neki. Hallgatom szónoklatait. Nem tévesztettem szem elől. Folyamatosan kísértem útját. Nem gátoltam. Mert megbocsájtottam.
Most, még is elmond egy igazságot. „lassan ötven éves leszel, nem biztos, hogy a lapát nyeléhez a te kezed kelljen, inkább ami a fejedben van”
Ezt is már hallottam.
Akkor sem választottam.
Nem okoz gondot, az újra kezdés. Túlélő vagyok.
„egyszer, eljön, valaki, ki, mélyebbre lát a felszíntől….”

  camel, 2:59 Itt megírhatod a véleményed camel
  2015. szeptember 17., csütörtök Nekem tetszik!
0  
2015.09.17

2015.09.01.
„lassan jutok előre. Csak vánszorgok. Egy sivatagban. Minden lépés, kín. Tűz a nap. Kiszív belőlem mindent. Amit csak lehet. De, menni kell. Víz. Oly egyszerű képlet. Mindenem adnám, egy cseppjéért. (H2O4) De nem hoztam magammal. Dacból. És mert azt hittem, vagyok olyan kemény, hogy kibírjam. Most a testem bűntetem. Nem magamat. Csak a testem. Még a zenitjére sem jutott a nap. De már eldőlt a próba. Megcsinálom. Mert, fejben dől el minden. A test engedelmeskedik, az akaratnak. Abból meg van bennem. Nem kevés. Mire véget ér a nap, elmondhatom, „túléltem a világ legkegyetlenebb sivatagát”. Egyetlen korty víz nélkül. De addig még sok gyötrő órának kell eltelnie. De eltelik. Mert az idő nem áll meg. Húsz éves voltam, Tengízben. Azért mentem, hátha sikerül meghalnom. Majd húsz év múlva sikerült. De nem engedték. Hitványnak minősített életem felülírták. A „BOSS” és a „BUKOTT”. Előléptettek. Útmutató. Engem nem kérdeztek. Sok léleknek mutattam meg az utat. S sokat hoztam el a pokolból. Egy a közös bennük. Szépek. Számomra. Még, szívtelen és lelketlen is. Ők hasonlítanak a legjobban reám. Kiégettek. Ezért nem voltak érzéseik. Kettejüknek nem tudtam megmutatni az élet szépségét. Pedig igyekeztem. De nem volt bennük mit megmenteni.

  camel, 14:31 Itt megírhatod a véleményed camel
2015.09.17
Ami kimaradt.

Kölyök.
A második bástyát védi. Kölyök marad mindig. És ide, csak ritkán jutnak el. Állhatatos, erős, és makacs. Mint én. Bennem él Ő is. Velem. A második udvar az Ő Territóriuma. Levegőben s földön egyaránt. Elárvult ként fogadtam magamhoz. Mert kitaszították. Nem kellett senkinek. Még Merlinnek sem. Nekem, hű Társam. Választottam. Mert, láttam benne, amit más nem. Soha nem árulna el. Mikor mellettem lépked, s busa fejét hozzám érinti, érzem. Az érzést, mit oly rég elvesztettem. Ametiszt színű szemeivel, szemeimbe néz. Végigsimítom, pikkelyes testét. Elkapom pofáját. Magamhoz húzom. Az álla alatt simítom végig. Vastag füstöt pöfékel. Szemeimbe néz. S elmondja. Mit, ember, még soha. Szeretlek. Azért, és ahogy vagy. Mellette lépkedem. Szeretek vele játszani. Fiatalságomat idézi fel. Azt, amiből, nagyon hamar fel kellet nőnöm. Birkózunk. Testi erejét nem tudom felül múlni. Karom a szájába rakom. Megfogja. Érzéssel. Leteper. Mancsait mellkasomra helyezi. Fejét, nyakamhoz nyomja. És nyomja. én pedig, simogatom. Nevetek. Felszabadultan. Talán, soha nem tudja meg, mit jelent nekem. Mert nem tudja. Milyen érzés volt Megszerezni!

Kí.
Az eszéért ellopnák. Sokan csak a szemeit szeretnék. Látni vele. Én még is elméjét használom. A levegőben, nincs ellenfele. A harmadik bástyát védi. Mindent lát s érez. Kell is. Mert, ezután nincs más védelmem. A harmadik udvar birtokosa. Fenségesen ül fáján. Ide még nem léptek be. Nem jutottak el. Mert, senki nem volt kíváncsi rám. Nem akarta megismerni az embert. Látni, mi lakozik belsenjében. Legbelül. Vagy, korlátokat állított. Amit én is. Három bástyát. Hogy ne férkőzzenek oda, hol élek. Mert, oda, egyszer valaki érkezni fog. Ki megérint. Kinek nem a most a lényeg. Hanem a benne rejlő lehetőség. Egy újrakezdés lehetősége. Ki, felemelne magához. És én azt mondanám….Kiscicám. Érted a csillagokat is…
Maradok a zugomba. Ez biztos. És az is, hogy „nem született meg még a NŐ” Nagy betűkkel.
Nagyon Nagy Betűkkel.
„lassan jön el az éj. Nem hoz álmot, szemeimre.

  camel, 14:23 Itt megírhatod a véleményed camel
  2015. augusztus 23., vasárnap Nekem tetszik!
0  
2015.08.23
Olvastam valahol. Megragadott. Nem az írott szó, és jelentése. Hanem a fénykép. S úgy az írott szó. „ne ítélj el. Nem jártad végig azt az utat amit én….”
Valóban. De Te sem enyémet.
Sosem Tudhatod, mi rejtezik egy kép, egy szó, egy mondat mögött.
„…mellettem ült. Énekelte. Angolul. Belül, mélyen mosolyogtam. És kimondta amit én gondoltam. „mutasd a zenéd és én megmondom, ki vagy” Felém fordult. Vállamra hajtotta fejét. Éreztem a belőle áradó szeretetett. Mely, mássá lett idővel. Amit én adtam, buta fejjel Neki. Ő, elfogadott olyannak mint ki vagyok. Fenntartások nélkül. Még sem tudtam, tiszta szívvel szeretni. Akkor már nem. Egyetlen szón múlott. „akkor ez is megvolt, pipa” Talán, sosem aláztak úgy meg. Pipa. Hiába az elnézést kérő SMS-es. Kicsi tüske volt, de, a helye….nagyon fájt. Megragadtam minden pillanatot, hogy ezt éreztessem is. Nem vagyok rá büszke. Mint azon éjjelre sem, mikor vacsorával vártam. Eldugtam ágyukba, gyerkőceit. Mesével. Mert ezt szerették. És. Zozót. Törökülésben a szoba közepén. Aki, nem hagyományos mesét mondott. Hanem, napját mesélte el. Ezért hajlandóak voltak, nagyon hamar, paplan alá kerülni. Fanni, Olivér, Petyka. Talán innen a háromság lelkemben. Leoltom a villanyt. Mindegyikük szuszog. Az ajtóban, elmormolom Imám. Csak úgy lépem át a küszöböt. Az asztalra készítem a vacsorád. Hogy érezd, vártalak….Düh lobban szemeidben, s akkor már én sem vagyok én. Nem értem miért? Azt mondod „ha baby sitter kellene” megvennéd. Nem emelem fel a hangom. Halkan kérem. Állj el a kocsiddal. Autóm elöl. Megrettenve fogod a rozés poharad. S látod. Valami baj van. Leteszem a vodkás üveget. Megfogod karom. Nem érint meg, érintésed. Hallom a puha lábak érintését, és látom, ott vannak a küszöbnél. Összebújnak. Mint megriadt vadak. Nem én leszek ki elhozza nekik a félelmet. Mert, azt, én, már átéltem.”

  camel, 11:05 Itt megírhatod a véleményed camel
2015.08.23
Mellettem ül, „szép popsijúba”. Hallgatom s értem. Engem akar. Szeretne. Elmondja, amit már oly sokszor hallottam. Kiknek a lelkéért a pokolba szálltam alá. És mikor visszataláltak az útra, ellöktek. Mind, egytől, egyig. Találtak bennem hibát, amit nem lehet tolerálni. Amivel nem lehet együtt élni. Ami akkor is meg volt bennem, mikor felemeltem Őket. Nem magamhoz. Az élethez. Útmutató. Így hívnak. Erre lettem kiválasztva. Sok évvel ezelőtt. Mikor az út szélén haldokoltam. És meghaltam. De még előtte is. Mikor ketté törted szívemet. Azt mondod, vártál rám. én pedig reád. De inkább felégettem magam mögött mindent, mint sem, vissza tudjak fordulni. Most is válaszút előtt állok. Belecsókoltál számba. Ismét eljöttél hozzám. Mert senki nem ér úgy Hozzád, mint én. Életem legsötétebb óráján jöttél el, akkor. És már nem tudni, ki mentett meg kit. Ma is elmondtam. Még soha nem találkoztam Tőled csodálatosabb Nővel. Felszabadítottál. Férfinak éreztem magam. Először életemben. Köszönöm!! Igazán. De. Mást választottál. És a kérdés, mindig ott lenne bennem…..Tudom mit beszélek. Hisz egyszer már átéltem. Hiába az érzés bennem. De a kétely nagyobb. És, hogy meg tudok – e változni? Érted? Mindig azt mondtam „még nem született meg az a Nő”. Négy éve. Máshogy gondolom. És most még is bizonytalan vagyok. Négy éve. Elvesztettelek. Négy éve. Kereslek. Úgy gondolom, sosem foglak megtalálni. A konokságom. Makacsságom miatt. Négy év, hosszú idő. Nagyon hosszú. Emberöltő. Számomra. Reád nézek. A sötétben. Látom gyönyörű szemeid. Látom, hogy nem ezt akarod. Kicsit eltévedtél. én megmutatom az utat. Ismét. Segítek. De, ne akarj engem. Most sem vagyok jobb, mint négy éve. „vagyok aki vagyok, mert ilyen ember is kell” És ez miatt ne legyél csalódott. Jobbat érdemelsz. Ezt pedig, ÉN tudom.
„Kí szárnyra kap. Látom vele a világot. Nyolc kocka. Nekem elég egyetlen. Vitorlázik. Behunyom szemem. Látom amit ő. Kölyök, nem tud oly magasságba emelkedni. Érzem, bosszantja. Magamhoz hívom. Jó kutya. Mellém érve, porfelhőt kavar. Megrázza busa fejét. Kölyök még. Megcsípem nóziját. Prüszköl. Együtt baktatunk. Megáll. Tudja, ide már nem jöhet velem. Mert ez az Ő birodalma s eddig tart hatalma. Nem kell kinyitnom a kaput. Ismer. Kinyílik. Most eljátsszuk a játékot, ki talál meg kit, először. Segít a kisfiú. Törökülésben ül. Próbálja kicsiny nyelvével utánozni a hangot, mivel Alexát szoktam hívni. Nem megy. Csalódott. Leguggolok mellé. Megsimítom szőke fürtjeit. Összeérintjük homlokunk. Látom, meleg kutyabarna szemeit. Szemeim. Kifújom a hangot. Fellpislan két szempár. Alexa. Helgosz. Alexa hozzám ül. Helgosz, a kisfiút választja. Mert a kisfiú dönti el, ki léphet be a „második” kapun. Nem én. Nem enged közel senkit. Ki bánthatna. Soha. A mamutfenyő felé indulok. A törzsének érintése, megnyugvással tölt el. Törökülésben ülök. Mint a kisfiú. Akarom, mind itt legyenek. Érezzem. Itt belül. Kí, Kölyök, Alexa, Helgosz. És a Kormányos.”

  camel, 2:25 Itt megírhatod a véleményed camel
  2015. augusztus 22., szombat Nekem tetszik!
0  
2015.08.21
Elmúlt egy nap. Egyetlen. El akart vinni belőlem valamit. Dühítette, hogy nem sikeredett. Mert amit el lehetett vinni, azt már évekkel ezelőtt elvitte. Látom zöld szemében a harag, a csalódottság lángját. Megkérdezi „te most játszol?”. Nem. Sosem játszom. Miként négy éve sem. Mikor mélyebbre taszítottál, mint ahonnan magadhoz emeltél. Még most is úgy érzed, jól döntöttél. Akkor miért ülsz mellettem? én. Tudom a választ. Te, viszont nem. Két éve jöttél el először. Elesett voltál, de ultimátummal jöttél. Kérni. Ezzel még az életben tartott érzéseket is megölted. Segítettem. Mert nem akartam, hogy végigjárd azt az utat, amit velem, végigjárattál. Nem akartál mást, csak velem aludni. Érezni testem melegét. S reggel, szemeim simogatására ébredni. És érezni, mi legbelülről áramlik feléd. Nem adtam meg. Éltemben először. Mert már nem élsz bennem. Ellöktél, mint egy levetett ruhadarabot. És én, évekig csak hánykolódtam. Nem találtam a helyem. Mindenkiben Téged kerestelek. Nem találtalak. És meghaltam, fizikálisan is. De. Életben tartottak. És már tudom miért. Ezért kell most „Nemet” mondanom. A leggyönyörűbb Nő vagy, kit valaha is megismertem. És mindig látni foglak. (ez az Avatar-ból van) De nekem, már más életem van. S nem oly jó. De megszerettem. „ne válogasson az kinek nincs miből”
Leülök, törökülésben. Nézem a város fényeit. Érzem lüktetését, lehunyt szemeimmel. Érezlek Téged, a messzeségben. Valami belemar, itt legbelül. És elindul, könnyeim zápora…..

  camel, 5:47 Itt megírhatod a véleményed camel
  2015. augusztus 21., péntek Nekem tetszik!
0  
2015.08.11
Nyolc órától lehetett a helyszínen nevezni. Budaörsnél, negyednyolc után, még 48 percet mutatott a GPS. Alig vártam, hogy kiérjek az autópályára. Persze elment az idő, amíg a megrendelő megbízottjára vártam.
Reggel 03:40-kor keltem. Mostanában a hőség miatt korán 05:00 kezdünk és 13:00-kor végzünk. Így a „fiaim” életben tudnak maradni és a következő napokon is hatékonyan dolgozhatnak. Megbeszéltem a munkavezetővel, hogy mit s hogyan képzeltem el. Tudtam nem lesz gond. Rutinos, öreg játékos a pályán. Dolgozott már a kezem alatt. Normális hozzáállással szót lehet vele érteni. Negyed nyolc után indultam útnak. Ha gond van, hívnak. Elmondtam, nem kell parázni, hogy ha nem veszem fel a telefont, majd visszahívom. Megnyugtatott, nem lesz gond. És sok sikert kívánt a vállalkozásomhoz.
Elhagytam Érdet, mikor hathatósabban léptem oda „szép popsijúnak”. 200 alatt nem mentünk. A hátsó ülésen Helgosz nyúlt el hosszában. Először van kocsiban. Nem zavartatja magát. Közönyösen nézi az elsuhanó tájat. Majd zamárdiban csatlakozik, Alexához. Egy hete kaptam őt, egy gyönyörű, csodálatos Nőtől. Akinek a lelke is különlegesen szép. Nagyon készültem a személyes találkozónkra. Sajnos sikerült megbántanom, őszinteségemmel. Nem éreztem meg azt a pluszt, amit akartam volna érezni. Ami esti beszélgetéseinkbe, napközbeni üzeneteinkben megvolt. Talán ismét sokat akartam s nem adtam elég időt magunknak. Napokig nem beszéltünk az üzenetem után. De Ő nem hagyta annyiban a dolgot. Pár nap után, barátként folytatjuk ott, ahol abba maradt. Tőle kaptam Helgoszt. A nevet én adományoztam, mert Ő nem nagyon foglalkozott vele. Egy öreg nénitől vette meg, de nem tudja megmondani miért. S most, hogy elfogadtam Tőle, azt mondja: „hazatalált a farkas, hozzád”. Még sosem fogadtam be senkit. És el kell telnie egy kis időnek, míg bennem élhet. De első látásra szerelmesek lettünk egymásba. Hatalmas termetű, akár Alexa, de az ő bundája, sárgás – szürke. Szemei élénkek és a vadság sárgásbarna színében tündökölnek. Nőstény létére, erőteljes testalkatú. A rég múlt hagyatéka. Egy kihalt faj egyetlen, egyede. Az egykori prérik, rettegett vadásza. Prérifarkas. Kicsit féltem, hogy Alexa miként fog reagálni a jövevényre. Ugyan is határozott elképzeléseim voltak. Velük. Immár, ketten osztoznak az első védvonal területén. És Alexának kell átadnia az alapokat. A többit, bennem érzi majd meg.
Lassan tárult fel a második kapu. Helgosz, mellettem lépked. Feje a combom közepéig ér. Teste, folyamatosan hozzám simul. Olykor felnéz rám. Megérti a szemem szavait. Kiolvassa belőle. Nem vár biztatást, nincs megilletődve. Tudja, mellettem nem éri baj. Vigyázok rá. A kapu mellet törökülésben üldögél a fiúcska. Szőke hajfürtjei spirálisan göndörödve, hullnak homlokába, nyakszirtjére. Arca könnytől maszatos. Nagy barna szemeiben, ilyedség tüze lobban, mikor meglátja mellettem Helgoszt. Elmosolyodom láttán. Leguggolok mellé, kisimítom fürtjeit, hogy láthassam tiszta, meleg kutyabarna szemeit, szemeim. Végigsimítom az arcát, ujjaimat tarkójához csúsztatom s gyengéden megszorítom. Nem múlik remegése. Fejemet, fejéhez szorítom. Helgosz, kettőnk közé fúrja fejét s ráteszi a kisfiú combjára. Halkan, megnyugtatóan szuszog, akár egy kutya. A kisfiú lassan megnyugszik, és kis kezei, bátortalanul belesimítanak a jövevény szőrébe. Egyre bátrabban simítja a fejét és mélyebbre túrja vékonyka ujjait a vastag bundába. Helgosz közelebb óvakodik. Láthatóan élvezi a kényeztetést. Oldalára fekszik, majd hanyatt dőlve s mancsaival követeli a folytatást. Szemeiből, mérhetetlen gyengédség és hála áramlik. Körül ölel bennünket. Bekúszik bőrünk alá, átjárja testünket, és beköltözik lelkűnkbe, s megtelepszik, mint ha öröktől rá várt volna ez a meleg, szeretettel átitatott hely. Halk, puha, surranó hangot érzek. Helgosz is érzi. Felállok, a vén mamutfenyő felé fordulok, de látni nem látom, csak érzem. Itt van. Már jó ideje figyel minket. A kisfiú fél térden állva szorosan átölelve tartja Helgosz nyakát és fülébe súgja „ne félj, megvédelek Alexától”. Összeszorul a szívem. Nyelvem fogaimhoz préselem, nagy erővel fújom ki a levegőt mely, magas hangot eredményez. Alexa kinyitja szemeit. Karnyújtásnyira van tőlem. Ide lopakodott a közelünkbe, hogy bármikor, ha a szükség úgy hozná, itt legyen. Látom szemében a ragadozók sárga fluoreszkáló színét és már érzem is a hallhatatlan hangot, mely csak rezegteti a hangszálait, némán. Kinyújtom karomat, és mutató ujjammal a föld felé mutatok. Megkerüli kezem, s a lábam mellé ül. Fejét magasra tartja, úgy issza be a szagokat. Ellépek mellőle és elindulok a mamutfenyő felé. Leülök alatta s a hátam törzséhez támasztom. Lehunyt szemmel is látom, hogy Alexa indul el elsőnek, de Helgosz is követi. A kisfiú, hüppögve engedi útjára. Nem mögötte jön. Mellette. Bár ő a jövevény, de érezteti, hogy nem alárendelt. Alexa pedig tudja, nem véletlenül jött velem. Mellém érve, Alexa a jobb, Helgosz a bal oldalam mellé fekszenek le. Mindkettőjüket megsimogatom. Ezzel véget is ért a bemutatási szertartás. Szavak nélkül, érzésekkel.
Már jó ideje nem tűztem ki nagy célokat magam elé. És, álmaim sem kergetem.
A rádióban hallottam. „…ismét elhalasztották a Balaton átúszásának időpontját….” Bakker!! Öt napom van. 7.-én jutottam víz közelbe. 8.-án…úszás. Sosem úsztam ekkora távot. Egyben. Mert nem volt rá szükségem. Hogy, a métert, időre váltsam. De szerettem volna. És készültem is rá. Sok éven át. Sosem jutottam el addig.
Megteszem. (….”tedd, vagy, ne tedd, de soha ne!! próbáld…) Óra a csuklómon. Nehezen megy. Kapkodom a levegőt. Mint amatőr úszók, szétszórt vagyok. Az első óra elmegy. Kicsiny farkasom, mellettem. Számolás. A második, kínszenvedés. A harmadik, „csak bizonyításként, becsületből”. Összegzem. 3.5 km. Kikapaszkodom. Nem levegőért!!! ( de hogy nem) De, elég, mára. A részidő, 3:00….. Helgosz mellettem fekszik. Bundájáról gyöngyként pereg le a víz. Nézem okos szemeit, s belemarkolok marjába. Hozzám simítja fejét. Érzem melegét. Hagyom, hogy elérjen, belül. De nem engedem lelkemig.
Megérkezem. Sokan vagyunk. Nagyon sokan. Túl sokan. Elrettenek. A fej, ott dől el minden. Ide jöttél, s erre készültél. Akkor?! Megyünk tovább. Orvosi vizsgálat, az első állomás. Hazudunk. Belefér. Átöltözöm. Mezítláb vagyok a füvön. Borsódzik a hátam. Hányinger kerülget. Talp élre helyezem a testsúlyom. Sosem fogom leküzdeni undorom, más által érintett fű, érintésétől, testemen. Gyorsan bújok bele sport cipőmbe. Helgosz mellettem van. Ideje elengedni. Nem akar menni. Megmosolygom. Magamban. Elnézek a víz felett. Még korán van s a pára csak most kezd felszállni. Itt kéne lennie……!
Egy fuvallat, ellebbenti a páratakarót. És ott van!!!! Lelkem hajója. Félárbocra húzott vitorlákkal. Fedélzetén a mogorva kormányossal. Megböki kalapját, jelezvén „itt vagyok”. Kajánul. Nem érti hóbortom. Elengedem Helgoszt. Csalódottság ül ki, tekintetében. Visszafordul s hozzám jön. Okos fejét, térdemre hajtja. Bámulom szemeit. Most, mély barna. Érzem a szeretett hullámait. Megszimatolja arcom. S lenyalja könnyeim…. Megvárom, míg a fedélzetre ér. Jó helyre ér. Otthonra lel. Az én OTTHONOMBA. És már várják. A mogorva kormányos. A főárboc tövében, s magasságában, Alexa. Merlin életre keltett sárkányának kölyke. Ametiszt színű szemeivel. Őt nem lopnák el az eszéért. De. Ellensúlyozza hatalmas ereje s szíve eme hiányosságot. És, hűsége. Busa fejét ingatva, tud lépdelni mellettem. Mosolyt csalva arcomra. Más kutyát tart, én sárkányt. Őt is választottam. Még sosem ültem a hátán. S gyanítom, nem is fogok. Nem arra teremtődött. Ő az erő és az állhatatosság, bennem. Szárnyalni, magam szoktam. A főárboc magasában a keresztrúdon Kí ül. Egyiptomi vadászsólyom. Szemeivel látok. Őt is választhattam. De ajándékba kaphattam. Álmomban hozta el egy elárult Fáraó. Mikor szárnyat bont, feltárul előttem a világ. Nincs rejtőző lélek előttem. Szemeivel nincs az a mélység, ahová ne tudnék eljutni. És! Fényt visz a sötétségbe. És! Sosem téveszti el az utat. És! Ha el is vesznék. Hamar ébreszti Alexát, s a Kölyköt. Ők hárman, három szintet védenek. És egyet. Együtt. Hárman vannak, mert csak ennyi hely van bennem. De Alexának, most párja került. És mivel az első bástyát védi. És Ő egy olyan szövetség delegáltja, ami, akik, megkötik kezem…..De Ők is tudják. Furcsa vagyok. Más. Talán, ezért is léptek szövetségre, s tartanak életbe. Talán, én hozom el a törékeny egyensúlyt. Nem kértem. És nem látják át, ez nem jutalom. Ez kín. És tudják mivel lehet fokozni. Nem a test életben tartásával. Nem. Azt pusztítom. Mert ez az én válaszom. Ki tudja? Meddig tart? Most sem engedtek el. Melyikük? Nem tudom. Itt vagyok. Mint, hibrid. És mint jó „inas” teszem a dolgom…..
Úszom. Min ahogy, tanultam.
Imádom. A „vadvizet”. Húz a kar s a láb. Megy minden. A részidővel…vannak gondok. Három és fél óra. Ennyi. Nem több, s kevesebb. Ki segít benne? Senki. De nem is kell. Én vállaltam.
Megtanultam mindent. Ami szükségeltetik egy ilyen „aprócska” feladat leküzdéséhez. Fél távnál, az iszap lábamhoz ér. Öklendezem. Gyorsan fordulok. Kiúszok a bólyán kívűlre. Itt jó nekem. És megy a daráló. Nem kicsi célokat tűzök ki. Azok, nem érdekelnek. És már látom, nem jó taktikát választottam. Mert, igen is TÖBB van ebben a 48 éves testben. 2:18. Jövőre. Emelkedik a táv. Máshogy fogok úszni. Ez most jó volt arra, hogy megtudjam, félerővel is megy. 2:18. Jövőre is elhozok egy pólót. Minden hét, heteik napján, úszok. Ha törik, ha szakad.
Ajánlom soraim, Edének. Remélem, a „Boss” tekintettel van tetteimre. És beszámítja.

„ne hidd, elmúlik egyetlen nap, ne hallanám, korholó hangod, s próbállok úgy élni, mint tanítottad”

  camel, 9:17 Itt megírhatod a véleményed camel
  2015. augusztus 1., szombat Nekem tetszik!
1  
Brigitta.
…Két hét után, késő este hívott. Bár azt írta „jövő héten hívlak”. Nem értettem, honnan kerülhettem elő. És bár meg volt a száma, még sem hívtam. Ő keresett meg. Ő szeretett volna megismerni. Így hát, vártam. Már el is feledkeztem Róla. Másnap esti találkozót eszközölt ki. Nem aprózta. Valami volt, búgó, mély hangjában ami rögtön felkeltette érdeklődésem. Nem tudtam mi. Az éjszaka többször átolvastam adatlapját, megnéztem fényképeit. De képeken nem működik különleges „adományom”, csak kizárólag személyes kontaktus útján. S főleg, a szemeken keresztül s át. Korlátozva van.
Induláskor, megadta a címet. Emlékeimben más volt a találkozásunk helyszíne. Változtatott. Lakására. Nem töltött el jó érzéssel. Mivel, a többedik szabályom módosítja.
Nem várakoztatott meg. Csak pont annyi ideig, míg ellenőrizte magát a tükörben. Míg a kapu felé haladt, hamar felmértem. És ez sem töltött el jó érzéssel. Magas, arányosan nőies, formás test, kis nőies pocak, hatalmas mellek, kihívó ruhába öltöztetve. Tipikusan hódító, lehengerlő stílusban. Kissé megzavartam az előre megtervezett „műsort”, a hátam mögül előkerülő rózsával. Enyhe zavar futott át szép arcán. A mosoly megdermedt egy pillanatra s szeme sarkában megrándult egy izom. Hamar legyűrte. S a show folytatódott. Itt kellett volna, viharosan búcsút vennem. De. Már én is kíváncsi lettem. Miért is kellet nekem ide jönnöm?
Az erkélyen kávéztunk. Próbált kedves lenni, de rutinszerűre sikeredet. Láttam, nagyon zavarja, hogy folyamatosan szemébe nézek. Tudtam!!!! Máshoz szokott. De Ő nem tudhatta, hogy bár negyvennyolc éves vagyok, periférikus, és totál, látásom kitűnő. Egészében látom Őt. Nem kell ráfókuszálnom tekintetemet külön, külön, testrészeire. Ekkor már feloldódtam. De még mindig nem értettem miért vagyok itt. Hagytam, hadd érvényesüljön az általa biztos oly jól bevált forgatókönyv. Megpróbált beszéltetni. Belementem. Végtére is ismerkedtünk. Vagy is csak Ő. De ezt sem tudta. Még. S én még nem láttam elérkezni idejét, hogy elmondjam ezt. Meséltem magamról. Az életemről, hogy hogyan élem meg s át. Az érzelmeimet, csak felszínesen érintettem. Bele, bele kérdezett, hozzá fűzte saját gondolatait. S észre sem vette, hogy már nem én vagyok a préda. Az újabb skalp. Egy játékszer az itthon eltöltött hónapokra. Nem is sejtette, míly mélységig hatoltam belé. És egyre beljebb. Feltárult előttem egész lénye. És elértem a lelkéig. Vagy is, ahol annak kellett volna lennie. De helyette sötétség fogadott. Kicsit visszahőköltem. Nem értettem. Sokszor végigjártam már ezt az utat, másokban. Kicsit megpihentem. Már indultam volna vissza mikor, meghallottam a halk síró hangot. Nem egy hangot. Többet. Sokat. Nagyon sokat. Tapogatózva haladtam tovább. Nem mertem fényt gyújtani, féltem elveszi erőmet s elárul. Halvány fényderengést láttam. Ha nem a hangok után jövök, észre sem veszem. Közelebb óvakodtam. Keserű tapasztalataim vannak. Nem hittem annak amit láttam. Lelkek kis darabja voltak gúzsba kötve. Keserűen panaszkodtak. Kérleltek, szabadítsam meg őket. Hogy ismét az egészükhöz tartozhassanak. Lelkem összeszorult. Velük sírt. De nekem nem áll hatalmamban hogy ezt megtegyem. én csak egy egyszerű útmutató vagyok. Néhány különleges képességgel. De csak pont annyival, ami a feladatom ellátásához szükségeltetik. Letöröltem hát könnyeim és indultam vissza. És ekkor hallottam meg azt a különleges hangot. Nem sírt, nem panaszkodott. Talán kiskutya álmának nyüszögéséhez hasonlított inkább. De rabul ejtett. Nem tudtam, nem felé menni. Elszörnyülködtem. Saját lelkét tette rabszolgává önmagába temetve. Még gyermeki lélek volt. Nem volt kifejlődve. Így talán nem is érzi azt a kínt, mit ez rejt. Még nem érzett szerelmet, csalódást, szenvedést, szenvedélyt, gyötrelmet. Ártatlan volt. Hát így állunk!!! A megszerzettekké együtt van a sajátjával. Gyorsan emelkedtem. Menekültem. Semmi de semmi dolgom itt. Már azt is bántam, hogy alámerültem. Jóllehet, senki nem kért, utasított rá.
Hallgattam élete történetét. Nem volt kedvem puzzle darabkákat rakosgatni. Minek. Eleget láttam. Sőt!! De illendően végighallgatom. Kérkedik. Mit ért el az életben. Mindent egymaga. Mennyi pénze van. Bejárta a világot. Bármit megengedhet magának. S ugyan ezt elvárja, jövendő partnerétől. Számon volt „különben megvásárolod s lelkét örökre megfosztva egészétől, egy darabját a sajátodéhoz láncolva magadba temeted”? De nem tettem. Komolyan néztem meleg barnának ható szemeit. De csak ható. Mert melegségnek nyoma sem volt benne. Minden csak önző énjéről szólt. És nem tudja elfogadni, hogy nem hat rám semmilyen Női praktikával. Hiába a majd tökéletes test, a mesterkélten félrehajtott fej, a bódító illat, a megtámasztott karok között még jobban kihangsúlyozott keblek, nyelvvel nedvesített ajkak. Talán. Ha, mielőtt meghaltam és kiválasztva visszaküldtek, talán akkor besétálok csapdájába. Mert gyenge s vak lettem volna. Csak az ösztönökre hallgattam volna. De, már hosszú ideje nem. És téged nem kell megmentenem, mert nincs mit. És ajándék sem lehetsz számomra. Megkérdezi s én elmondom véleményem, nézeteiről. Szemrebbenés nélkül beszélek. Közben eszembe jut valami. Megmutathatnék Neki valamit. Valamit, mit még csak keveseknek engedtem látni. Sőt!! Egy valaki látta. Mind három kaput. S végül az utolsóban, engem. Bár Ő nem érdemes rá, de talán, elgondolkozik. Megvárom a kellő pillanatot. Mikor a leggyengébb. Úgy irányítom a beszélgetés fonalát. Óvatosan. Engedek neki. Már érzem, ráérzett ízére, hogy talán most elcsábít. Csak erre összpontosít. Győzelem fénye gyúl szemében, hangja megremeg a diadal gondolatára. És ekkor megmerevedik. De már késő. Itt van bennem, mert idehoztam. Nem áll meg az idő, de nem ám, s nem fogja elfelejteni, amit átél. Közben beszél tovább, de az egy más síkon történik.
Magas kőfal előtt áll. Felnézve nem látja a tetejét. Körülveszik az éj hangjai, s a sötétség mely önnön magából árad. A lelkéből. És meghalja, az eltemetet lelkek panaszos sírását. Didereg, nem érti mi történik. Lábai előre viszik semerre másfelé nem képes menni. Egy kétszárnyú acélpántos kapu előtt áll. A kapu egyik szárnya én vagyok. Csodálkozva nézi a folyton változó ábrákat, jeleket, melyek fényfolyóként örökösen mozgásban vannak. Ősi Ó Ogam írás, Kelta szimbólumokkal ötvözve. Mindkettő, az élet és a halál örök körforgását hivatottak örökül állítani. Magam választhattam. A szárny másik fele, Ő. Vagy is a lelke. Nem díszíti semmi. Fénytelen. Még is remegő kézzel ezt simítja végig. Halk morajlás hallatszik. A kapu lelke, nem szereti Őt. Felszeget fejjel, dacos tekintettel, és gúnyos mosollyal lép a másik szárnyhoz. Tenyerét erősen tapasztja a több ezer éves ébenfához. Jelezvén, „legyőzhetlek”, pusztán, az akaratommal. A fényfolyam, átfolyik kezére. Immár elborítják testét az írásjelek, ábrák, kavalkádja. Elrántja kezét. De a fényfolyam, nem szakad meg. És belékúsznak. Bensejében kellnek életre. Az élet tüze, égeti, tisztítja. A halál sötétje elcsitítja, elsimítja lelketlen testét. Az örök harc elindult benne. Az győz amelyik mellé áll. Az írásjelek, hangokká alakulnak. Elérik elméjét. Mesélnek. Csak azt hallja meg, amit hallani akar. Még mindig nem ért semmit. Bosszúságában megtaszítja a fény oldalát. A kapu némán tárul fel. Mögötte a sötétség otthona. Számára ez nem meglepő. Bátran indul neki. A távolból egy sárga szempár fúródik szemébe. Megdermed, az átható tekintettől. A felkelő hold fényében hirtelen bukkan elő Alexa. Szibériai nőstényfarkas. Ezüstős szőrén megcsillan a vén hold sugara. És még hatalmasabbnak látszik. Szemét nem veszi le a lányról. Felemeli a fejét és mélyen beszívja a levegő, mely végigáramlik hosszú orrjáratán, melyben millió számú, érzékelő ideg van, összeköttetésben, agyának cselekvési központjával. Nyelve ütemesen mozog pofájában, halvány gőzpamacsokat hagyva maga után. Végignyalja pofája szélét, mert az illatnak, szagnak, ízét is érzi. Sárga szemeinek fehérje, vérvörösre vált. Lassan közeledik a lány felé. Kiélvezve mozdulatainak elrettentő hatását. Felszegi fejét, s olykor vicsorog, hogy jól látszódjanak tépőfogai. Már nem vagy annyira bátor. Félelem lopódzik beléd. Végigjárja tested, eljut a sötét veremig is, hol elcsitulnak a hangok, megérezvén a veszélyt. Elfutnál, de lábaid nem engedelmeskednek. Kétségbeesel. Megérint valami. A félelmen kívül. És ez jó. Mert érzésből van. Még ha nem is a legnemesebbek közül, de érzés. Alexa is megérzi. Változtat tartásán, fejét lejjebb szegi. Melléd ér. Halkan, nem támadón, de nem is dorombolón, morog. Hozzád ér. Testével is érzékel. Egész lényével. Ő a pokol ajándéka, és egy különös szövetségé. Védelmem első bástyája. Őt is választhattam. Lassan indul beljebb, ahonnan előbukkant. Már nem átható a sötétség. Derengő. A tér közepén lefekszik, mellső lábai közé hajtja a fejét. A szeme már barna színű, a fehérje, fehér. Az én szemeim. Rajtad tartja. Lassan indulsz tovább, s Alexához érve, félelem s tétovázás nélkül haladsz tovább. A távolból egy kisfiú integet. A gyermekkori, én. Egy kapu előtt áll. Egy újabb kapu előtt………

Tovább nem engedlek.

Már egymás mellet állunk a terasz korlátjánál. Nem beszélgetünk. Kezd a csend kínossá válni. Megköszönöm az estét. És készülődöm az indulásra. Nem mosolyogsz. Barna szemeid fátyolosan tompák. Enyhén remeg a szád széle. Bár már nem vagyunk együtt, de érzem a vihart benned. Még sok napnak kell eltelnie, míg értelmezni tudod ezt az estét. És nem is biztos, hogy teljesen sikerül. Ki kísérsz a kapuig. Három puszival búcsúzol. Halkan mondod…” majd, hívj……vagyis hívlak téged”…… De én tudom, hogy nem veszem fel. Csak egy üzenetet fogsz Kapni.

„Szép popsijú” lágyan dorombol, halkan suhan. Nagyon elfáradtam. Sokat kivett belőlem ez az este. S nem tudom, lesz-e büntetés érte. De ha lesz is, úgy érzem, megérte. Ritkán csalódom megérzéseimben

  camel, 20:17 Itt megírhatod a véleményed camel
  2015. július 26., vasárnap Nekem tetszik!
0  
2015.07.25

Helga

Sokszor elképzeltem, első találkozásunk…
Gyomrom s torkom összeszűkülve szállok ki a kocsiból. Azonnal felismerjük egymást. Mosolyogsz. Megdöbbenek, mennyire él az arcod mosolyodtól. Egy magasak vagyunk. El is felejtettem, hogy ezt már megbeszéltük. Tűsarok már nem megy el. Kellemes illatod van mikor az üdvözlő pusziért hajolok hozzád. Kicsit félszegre sikeredik, hisz bármennyit is beszélgettünk, mind a ketten zavarban vagyunk. Mivel megbeszéltük, hogy Te vagy „hazai pályán” így Te leszel a házigazda. Megkérdezed mit szeretnék. Kezdésnek? Igyunk egy kávét. Tudom Te három óra után már nem iszol, de üdítő még bőven belefér. Míg a kávézó felé sétálunk, feszültség oldandó, megkérdezed, könnyen ide találtam-e? Hamar kezd feloldódni. Beszélgetés közben, titkon egymást nézegetjük s azt latolgatjuk, vajon a másikunk milyennek lát? Csalódott-e? Vagy az jött el a találkozóra akit várt? Folyamatosan beszélgetünk. Nem érünk rá tépelődni. Már többször, felszabadultan nevetgélünk egy – egy történeten. Nagyon hamar telik az idő. Kezd besötétedni. A levegő is hűsebb, kellemesebb….Egymás mellet andalgunk az esti gyéren kivilágított parkban. Élvezzük egymás közelségét. Néha, véletlenül egymáshoz érnek vállaink. Úgy teszünk, mint ha észre sem vennénk. De bennem bizsergő érzés indul útjára. Lopva nézlek szemem sarkából. Gyűjtöm még a bátorságot. Hogy megtegyem, amiről már napok óta álmodozom, s amit eddig még sosem tettem meg, első találkozáskor. Lenyúlok a kezedhez. Ujjaid egyből belekulcsolódnak az enyéim közé. S ott is maradnak. Érzem ujjbegyedein a vér lüktetését. Hallgatagon sétálunk. Most már szorosan összeérnek vállaink. Lelassítok. Megállva, szembefordulok Veled. Egymást nézzük, arcközelből. Tekintetünk többször, mélyen találkozik. Derekad köré fonom karjaim, s óvatosan, magam felé húzlak, utat engedve, ha nem szeretnéd még eme közelséget. Nem ellenkezel. Szorosan hozzám simulsz. Érzem, tested forróságát. S, sajátomban az adrenalin száguldását. Még mindig egymás szemében kutakodunk. De ez már másfajta kíváncsiság….kicsit félrehajtod a fejed és önkéntelenül megnedvesíted nyelveddel az ajkaid. Nagyon megérint a Nőiességed eme ösztönössége. Egyszerre közelednek ajkaink. Mikor összeérnek, érzem mennyire forróak. Félénken kutakodnak nyelveink. Majd mikor viszonzásra lellnek, mohón követelik a másikat. Annyira, hogy összekoccannak fogaink. Észre sem vesszük. Mert a pillanat, tüzet fogott. Mely csak néha adatik meg. S keveseknek. Még közelebb húzlak. Tested teljesen testemhez simul, beleolvad. Nem tiltakozik az idegen test érintésétől…….ismét egymás mellet sétálunk, kezem átfogja a derekad s egyszerre ringanak testeink, lépésünk ütemére. Még sokszor beleolvadunk egymás szemének tüzébe s csókjának hevébe az est folyamán……

A szemedet nézem. Az éj beszűrődő fényénél. Általa, rajta keresztül, lelátok lelkedig. De most nem szeretnék addig menni. Zöld színe, opálosan halvány. Már, már kék. Mint a tiszta tenger vízének színe. Tudom, most boldog, kielégült Vagy. Akkor ilyen a színe. Mindig rácsodálkozom. Hevesebben ver a szívem. Boldogsággal tölt el a boldogságod. Lágyan simogatom a hátad. Derekamra font lábadtól indulva, tarkódik. Módszeresen barangolják be ujjaim tested legapróbb zugát is. Érzem hol a legkellemesebb az érintésem. Libabőrödzik tőle az egész tested. Hálás vagy érte. Az érintés hatalmáért. A gyönyörért amit okoz. Puha forró szád, számat keresi. Megtalálva, mélyen, érzékien belecsókol. És ahogy egyre elhatalmasodik tested fölött a mindent betöltő vágy, egyre hevesebben csókolsz. Magadhoz húzol. S én tudom, elvesztem. S Te is! Ismét karjaimban tartalak. Egyenletesen lélegzel. Drága!! Elaludt. Nem merek mozdulni, nehogy felébredj. Némán, mozdulatlanul nézem arcod, mely még álmodban is él. Furcsa érzés indul útjára testemben. Nem tudom honnan indult. Végigjár. És valami el kezd folyni a szememből. Lehunyom. Mikor kinyitom, a hajnal pírja játszik arcodon. Csodálattal nézem. És halkan elmormolok egy Imát…..

  camel, 20:33 Itt megírhatod a véleményed camel
  2015. július 11., szombat Nekem tetszik!
1  
Ismét. Jól döntöttem. Hogy nem engedtem a bennem „rejtőző”-nek. Mindig elárul! Mindig egyedül maradtunk, ha engedtem, hogy elő jöjjön! És…Nem ez a legnagyobb, baj. Hanem. Magukkal visznek egy darabot. Belőlem. És. Hagynak bennem. Valamit. Mit nekem kell, feldolgozni…
„….sosem fogtad meg kezem.  Mint én tettem. Sosem sírtál velem. Nem csókoltad le, könnyeim. És. Sosem kérdezted meg. „hogy tudnálak, megmenteni”. Még csak, mellém sem ültél. Fontosabb volt, a megmentett Lelked. Mindennél fontosabb! Hogy évek múlva…elmondhasd. „én mindent megtettem”. Mosolygok. De. Csak magamban. És. Életben vagyok. Nem fogom elmondani miért. De. Azért élhetsz, mert én, jókor voltam, jó helyen. S időben. És. Megérintett. Lelked. Eljöttél hozzám. Pazar ruhádban. Kiegészítőkkel. Hogy megmutasd…..”bármit elérek”. Csak egy dolgot felejtettél el. Ezeket. Mind én mutattam meg. Mind! Hogy, hogyan légy Nő! És. Hogy mennyire Vagy Nő! És a „tenyeren hordozás” érzését is tőlem kaptad. Mert, mikor, magamhoz emelhettelek?....Emlékszel?...Nem? Nem baj. Én igen. Annyira vágytam Reád!! Szavakkal, nem tudom leírni. De Te. Máshogy határoztál sorsunkról. Elfogadtam. Miként a hivatalos „elválasztó tárgyalást” is. Arra kértél, mint jó barátok menjünk be. Legyen úgy. Úgy lett. De a szívemben?
Leülök ehhez a kőhöz. És elsírom. Mindig ide jövök. Érzem, megfogja kezem. Ő az egyetlen. És látja…valami folyik szememből. Nem teszi szóvá. Már nem is szidd. Csak. Megfogja kezem.

  camel, 10:37 Itt megírhatod a véleményed camel
…És, tudtad, a csimpánzok vadásznak. Húsra? És hogy, „celebjeink” majd éhen haltak, egy szigeten. Mert semmit sem tanultak az életről? Tudtad, hogy ha két követ, ütemesen összeütsz,víz alatt, ötven mérföldről, kiúsznak a partra a delfinek? És azt? Hogy magaslati levegőn az európai szervezett több sót igényel? Különben. Elvérzik. És azt, hogy a kollibri szárnycsapásai, másodpercenként 180!! És, hogy erről mintázták, az Aphache helikoptert? És arról, hogy csak a jobb agyféltekéjüket használók lehetnek a pilótájuk? És arról, hogy miben rejlett Zsukov marsall nagysága? És nem Gagarin volt az első a holdon? És ha, ingoványba lépsz? Nem „vergődni” kell!!!! Mert csak mélyebbre süllyedsz. És, áll fölött,….elég kínos. És látod az élet apróbb örömeit? Mint. Reggel. Arra ébredni, hogy még mindig mellettem alszik. Halhatom horkolását. Vagy éj közepén? Lélegzet vételét. Csak, kicsit megsimítani? Nehogy felébredjen!!! Csak nézni az arcát. És nem bánni, hogy valami folyik a szememből. Mert az eredendő, reggel indul. Mikor egymás mellett álltok a fürdőszobában. S átöleled. És látod ŐT a tükörben. Puszit lehelsz a nyakára. És……felnyúl. Nyakadért. És. Szeretné annak a szájnak az ízét, mi előbb „nem hagytál valamit félben” kérdést vetett fel? És. Napközben? Mikor csak egyetlen pillanat?? Szeretlek? Jó szó??? Szerintem IGEN!!! Mint kedvenc filmem idézete „w. vével..vannak nagyon jó szavak..vitéz!!! ez nagyon jó szó…Világszépe…” És War. Ezt nem akarnám összegezni. Mert!!!!! „én nem ezt szeressem” Hanem az érzést!! Tudod?! Reggel a tükörnél.
  camel, 0:43 Itt megírhatod a véleményed camel
  2015. július 10., péntek Nekem tetszik!
1  
Csak nézek a ki a fejemből. 18. 28. 38. Mindegyikük, nagyon szép Nő. 18 – 28 kilőve. A 38….csak átutazóban. A „kisleányom” 25. De. nem csak ez a baj. Hanem!! Szőke, kék szemű!! És affektálós a hangja. Bocsánat mindenkitől, ki ezt a hajszínezetet s vele együtt a szemét is viseli. Szőke haj, kék, zöld szem..Számomra, a megbízhatatlan kategória. Mert, bármennyire is ez a férfi ideál. Csak, ideig – óráig. Mert mindig keres. Az első. Nyolc éves koromban jött el…..valamit elvitt. De hagyott is valamit…….A második… negyven évvel később. Ő már nem tudott, elvinni semmit. De hagyni, igen! A jéghideg szívét. Hogy emlékezzek rá. Milyen is volt. Szerette ezt az érzést. Nem úgy, mint engem. És. Őt! Ki csak…egy kis, gyöngédséget. Szeretett volna. És. Hamar túl léptem rajta..Már nem baj. Mert minden bajra, van orvosság. És létező. Mely. Pont értem akar eljönni………És én….Megvárom…….
  camel, 20:19 Itt megírhatod a véleményed camel
2015.07.10
…hiszek egy Istenben, s az Ő fiában…
És ez az én oldalam!!! Ne látogasd, ha nem azt látod olvasni, amit szeretnél. Mert, a kedvedért sem írom le. Senkiért.
Ugyan is, még nem született meg.
De. Tudni fogom. Miként a reggelt, mely velem indul el. És a „kutymákom” mely reám csodálkozik. És, minden reggel. És éjjel, összegömbölyödik mellkasomnál. „Mama azt mondja…gyógyító kutymák” Elveszi fájdalmam.
És van amiért „BOMLOK”.
A frissen vágott kaszállóért eső után. Hajnalban. Mikor még csak a madarak ébrednek. S én. Semmihez nem fogható az illata. És a víz érintéséért. Mikor. Megsimogat. És. Átölel. És!!! Elringat. Karjaiba vesz. És az őszi erdőért. Az illata, semmivel sem vetekszik. Ahogy lábaddal, felrúgod a több éves avart. És „halkan” szemerkél az eső. És felnézel. És szempilláidra hullik könnyű permete. Vagy amikor, teliholdkor, elindulsz. És nem tudod miért. Csak egy érzés. De a tarkódig hatol. És fenn a hegyen nézni, a város izzó fényeit. Török üllésben. És….”olykor, bemenni, és májerkodni” Mikor, kilóra mérnek. S nem emberre. Mert ez is tetszik. És mikor, „már várod” meglökik vállad? Beleállsz. És kiserken véred. Édeskés és sűrű. De nagyon jó az íze. És felrobban az adrenalin….
Voltam fiatal is.

  camel, 11:28 Itt megírhatod a véleményed camel
  2015. július 9., csütörtök Nekem tetszik!
2  
Érzed azt a kínt? Mit belém rejtettek el? Ha nem? Megmutatom…Hidd el, tudom miről beszélek. De. Nem akarom, hogy meglásd. Mert, más sorsot szánok Neked. Mint. Te. „közös kutyánknak” Ki most, snauceres. Ez egy „aji?” Nekem? Vagy bünti?
Tudom… „bünti”..
Hogy érezzem….Mit vesztettem.
Ne hidd!! Nem tudom, minden nappal!! Mit kénytelen vagyok, túlélni. Hogy, elveszítettelek. És. Szerettem a napot, mikor, felém jöttél. Csak. Makacs. Önfejű voltam. Mert bántottál. De nem ezt akartam mondani! Hanem!! Hogy sosem történt, még csodálatosabb dolog az életemben…….Mint, hogy MEGISMERTELEK!! Sokáig kerestem „párod”. De ritkítja. Nem találom…..Lehet az én hibám!!! Mint minden. De. Nem találom. Egyszer elveszett. Hiába keresem……Ha tudnám…..visszaforgatnám az idő kerekét. De erre nem vagyok képes. Mert halandó vagyok. És van……SZÍVEM……és…ez egyszer meghalt…Érted.

  camel, 22:39 Itt megírhatod a véleményed camel
  2015. július 6., hétfő Nekem tetszik!
0  
2015.07.06
Elszöktem. Lazán lóbáltam a hátitatyót vállamon. Hűs volt. Kicsit dideregtem. De jólesően. A parkoló fullon. De, csak bepréseltem szép „popsijut”. Hatkor van nyitás. Megdöbbentő. Azt hittem, egyedül leszek. Hát nem! Megint osztoznom kell.  Még belefér egy cigaretta. Rágyújtok. Mélyen szívom le a füstjét. Nagyon mélyen. Szemem sarkából, látom a megvető tekinteteket. Mosolygok…. Lehajolok. Kiemelem az első tenyérnyi vizet a medencéből. A buksimon csorgatom végig. Ahogy tanultam. Már látom. Szemük sarkából, méregetnek. Legyen nekik. Kezdek fázni. Felállok a startkőre. Egyedül. Szeretem ezt az érzést. Mert én tudom, mi következik. Utána. Mély levegő. Benntart. Kifúj. Beszív. Elrugaszkodik. És…..hallom, mit rontottam el. „Vissza a dobbantóra. mit előző nap, a nagyfiúkkal tapaszthattam. „amikor elugrasz, felfelé ívelsz, a láb, összezárva. De ne, parasztgyerek ként! Ha fejest ugrasz! Csináld profiként. „ Minden az elrugaszkodáskor dől el. Dobbant. És ezt az energiát használja. Nagyon szerettem….Megmutatta. Sosem fogom elsajátítani…..Mély levegő..elrugaszkodik.Bebicskázik. És a mozdulat sor, zenitjén, kihomorít, mint egy penge, mely belehasít a levegőbe. Lábak zárva. És csobbanás. Hozzám ér. Áthatol rajtam. A levegő, mit beszívtam, pont ötven méterre, vagy is egy hosszra elegendő. De ehhez, húzni kell. Hát. Húzom. Kikapaszkodom. Már nem megvetőek a tekintetek. Megpihenek. És elindul, amit szeretek. Hossz, hossz után. És a medence vizéből iszom. Úszás közben. És. Kikopnak mellőlem az emberek. És. A végét? Meghúzom. Szeretem, mikor forr a víz körülöttem. Mikor, a lenézett ember, kiszáll a vízből. És mint ki jött, úgy megy el.

  camel, 8:30 Itt megírhatod a véleményed camel
  2015. július 4., szombat Nekem tetszik!
2  
2015.07.04
Barátság
A szó jelentése: összetett, támogató emberi viszony. Tartalma és meghatározása koronként és kultúránként eltérő, valamint az alanyok társadalmi helyzete és személyiségjegyei is befolyásolják. A barátság egyéni vonatkozásban lelki, vagyis érzelmi, anyagi és kognitív erőforrás. A barátság az egyik emberi kapcsolat, mely emberek között alakul ki több örömteli találkozás, beszélgetés által. Jellemzi a kölcsönös elfogadás, rokonszenv, szeretet, bizalom, szövetség, együtt érző képesség, nyitottság, törődés.
Barátság Németh Zoli verzió
Csak és kizárólag, érzelmi alapokon nyugszik. Oly annyira, hogy egy élten, csak kevesen férnek bele. Mert vetekszik a „Szerelmem” szó definíciójával. Ő, az a személy, kinek bátran hátat fordítok. Reá bízom az életem. Kezébe helyezhetem sorsom. Tudom, jól fog vele sáfárkodni. Mert szíve dobbanása, szívem dobbanása. Felül emelkedik minden emberi gyarlóságon. És ha megfogom kezét. Nem gesztus értékű. Benne rejtezik az élet, minden érzése. Szavak nélkül. Csupán egy érintés. És. Egymás szemébe, nézés. Mélyen. Mikor, azt olvasod ki: „itt vagyok. vigyázok reád”. Mikor már senki sem tart vissza, csak karodra teszi kezét, s szemedbe nézve mondja „gyere, ez nem te vagy”. Melletted áll.
Nézed. És látod Őt. Hisz benned él. Bár csak, el tudnád mondani! Az érzést. Amit érzel. És elhinné.

  camel, 18:19 Itt megírhatod a véleményed camel
  2015. július 3., péntek Nekem tetszik!
0  
2015.07.03
Lisa.
„…már jó ideje sétáltunk. Az első személyes találkozásunk volt. Hatalmas feszültség volt bennem. Jóval nagyobb a megszokottnál. Mikor megpillantottam, már nem adtam magamnak, egy – két órányi esélyt, maximum, hazavihetem. Ezért, folyamatosan beszéltem. Meséltem, életem történéseit s közben feszülten vártam az elutasító pillanatra. Nem jött el. De sem közeledni, sem pedig megérinteni, nem mertem. Nagyon vágytam a bőre érintésének érzésére! Szája ízére. Érezni testének melegét. Eleddigi életemben, mindennél jobban. Olykor mosolygott. S ilyenkor, életre kelt viaszszínűre alapozott arca. Mely kissé gésássá tette. Az is zavart, hogy csak egyik szemét láthattam, mert a másikat, mesterkélten fésült haja eltakarta. Olykor kisimította s ilyenkor beleláthattam. Mélyen. Nem akartam, hogy előjöjjön. A mindent látó, megérző. Csak jól akartam magam érezni. „Pasinak”. De. Nem töltött el, jóleső érzéssel, a bensője. Volt valami, ami még jobban összezavart. De a pillanat varázsa, magával ragadott. Nem gondolkoztam. Csak, érezni akartam………Az elejétől fogva hagytam, hogy irányítson. Újra, kisfiú lettem. Kisfiú, mely sosem voltam. És egyben, „Férfi”, mert kihozta belőlem. Hatalmas lánggal lobbantam fel. Mindent megtestesített, amire vágytam. A Nőt. A Szerelmet. A Boldogságot. A valakihez tartozás érzését. A „Nélküled kevesebb lennék” érzését…..Mindent.
Szerettem mellette ébredni. Nőiesen ébredezett. S én, karjaimban tarthattam. Együtt indultunk. És együtt értünk haza. A béke, szerelem, meghittség szigetére. Sosem fogom elfelejteni.
De. A bennem élő, ez idő alatt is figyelt. Hiába a hathatós, elnyomásom. Folyamatosan rakosgatta a puzzle elemeket. Mert ő, azért van, hogy én lehessek. Visszásságos. Ezért, alaposan végzi a dolgát…
….nyitotta az ajtót, mosolya,? ….nem blokkoltam le. Átöleltem derekát, és magamhoz húztam. Megcsókoltam. Más volt az íze. És az intenzivitása. Kinyitottam a szemem. Láttam, pillái alól néz. Mint ha…..mást képzelne a pillanatba. Mint ha. Mérlegen lennék. Valakivel. Nem reagáltam. De az érzés, nagyon keserű lett. Átöltöztem otthoni viseletbe. Az asztalon, csak az én mobilom „árválkodott”. Már, nem „szerelmeskednek a mobiljaink is”. Mögé lopakodom a konyhába. Átfogom a derekát, de már nem csókolhatok a nyakába. Mert, összerezzen. Nem itt van, és nem velem…. Csörög a telefonja. Zsebében. Előveszi, megnézi. Mormol valamit. Visszarakja. Nem veszem észre. A TV-ét bámulom. Közben helyére kerül minden…….
Kimerülten ébredek. De, döntöttem. Nem leszek, soha többé akadály. Harmadik. És….szamár. „CSAK, ÉS KIZÁRÓLAG, AZ ELSŐ HELY ÉRDEKEL, UGYAN IS, AZ ÉN SZÍVEMBEN IS EGYETLEN HELY VAN” És nem érdekel az ÁR!! Mindig is megfizettem.
Az elvállás. Nem volt könnyű. A „tetű” szó, ezek ismeretében, reám nézve, dicséret. Megmosolyogtam. De, este, mikor senki nem látta, valami folyt a szememből.
Láttam a fekete Golf-ot. Hogyne! Kényszeredetten mosolyogtam. És. Ellentétben! Azt kívántam, sikerüljön.
Ide most, valami fenköltett kellene írnom… Még élek. És. Sokáig……..

  camel, 13:19 Itt megírhatod a véleményed camel
  2015. június 28., vasárnap Nekem tetszik!
0  
2015.06.28.
Ismét a mélyben. Bár nem a pokolban, de próbatétel előtt. Hirtelen felindulásból, de már beérve a gondolat, elhagytam a „családom”. Láttam a „BOSS” szemében, először a hitetlenkedést, majd a felismerést. Nem tudott sarokba szorítani. Ugyan is, nem az a fajta ember vagyok, ki megfeledkezik, vállalt kötelezettségeiről. Hamar véget ért a protokoll. Ennek már lassan két hónapja. Nem bántok senkit. Nem úgy mint, kit fölém szándékozott helyezni. A probléma majd huszonöt évre nyúlik vissza. Már akkor is rühelltem, ha olyan ember akart irányítani, ki azt sem tudja, hogy eszik vagy isszák ezt a szakmát. Nagyon bántotta a dolog, hogy már akkor sem tartoztam az irányítása alá. Szálka lettem a szemébe. Én pedig lenézően kezeltem. De ez csak a végső löket volt a döntésemben.
A távolból (bár ugyan azon a területen dolgozom)s titokban, megpróbálom egyengetni, utódom nem kis buktatókkal szegélyezett útját. Ha hozzá veszem, hogy főnöke, nap mint nap tiporná nevemet, szerintem nemes gesztus tőlem. Mosolygok rajta. Mint a múltban, most sincs hatalma fölöttem. S nem is lesz. Inkább éhen halok! És soha nem jut el addig, hogy ekkora projektet hozzon össze s le is vezényelje. Már most bukdácsol. Ezen a pályán, ÉN vagyok a porondmester. Mert, szeretem amit csinálok. Szívvel, lélekkel.És nem ismerek lehetetlent. És lojális vagyok a végsőkig. De ha ellehetetlenítenek s már nem kapom meg azt amit addig. Gyorsan váltok.
Most új családom van. Megbecsülnek, megbíznak bennem. Díjazzák a törekvéseimet. Megdicsérnek. Értékelik a szakmai tudásomat. Mind, mind olyan dolog, amire nekem feltétlenül szükségem van. Mert nekem ez az életet jelenti. A minden napjaimat. Ebben az egyben vagyok igazán jó. Csak ebben.
És már szövöm, újabb „ármányomat”!! Nagy vízhangja lesz. És lehet, akkor elgondolkodnak. De az már késő. Nagyon késő.
Sosem fordulok hátra s vissza. Az én utam, előre tart. S felfelé. Mert nagyon mélyről jöttem. És nagy küzdő vagyok. De. Már ésszel.

  camel, 22:30 Itt megírhatod a véleményed camel
[2017-10-08]
[2017-09-20]
[2017-09-06]
[2017-09-05]
[2017-06-05]
[2016-10-06]
[2016-03-25]
[2015-10-25]
[2015-10-23]
[2015-10-03]
[2015-10-02]
[2015-10-01]
[2015-09-30]
[2015-09-17]
[2015-08-23]
[2015-08-22]
[2015-08-21]
[2015-08-01]
[2015-07-26]
[2015-07-11]
[2015-07-10]
[2015-07-09]
[2015-07-06]
[2015-07-04]
[2015-07-03]
[2015-06-28]
[2015-06-15]
[2015-03-01]
[2015-02-18]
[2015-02-16]
[2015-02-15]
[2015-01-03]
[2014-07-31]
[2014-07-30]
[2014-07-21]
[2014-07-19]
[2014-07-17]
[2014-07-14]
[2014-07-12]
[2014-07-11]
[2014-07-09]
[2014-07-07]
[2014-07-04]
[2014-07-03]
[2014-07-02]
[2014-06-30]
[2014-06-29]
[2014-05-18]
[2014-05-17]
[2014-05-08]
[2014-05-06]
[2014-04-20]
[2014-04-14]
[2014-04-13]
[2014-03-31]
[2013-08-07]
[2012-10-16]
[2012-09-11]
[2012-09-02]
[2012-08-26]
[2012-08-24]
[2012-08-19]
[2012-08-17]
[2012-08-15]
[2012-08-14]
[2012-08-11]
[2012-08-09]
[2012-08-03]
[2012-08-01]
[2012-07-30]
[2012-07-29]
[2012-07-28]
[2012-07-26]
[2012-07-25]
[2012-07-24]
[2012-07-23]
[2012-07-22]
[2012-07-20]
[2012-07-18]
[2012-07-10]
[2012-07-07]
[2012-07-03]
[2012-07-01]
[2012-06-28]
[2012-06-27]
[2012-06-25]
[2012-06-18]
[2012-06-12]
[2012-06-10]
[2012-06-02]
[2012-01-06]
[2011-10-11]
[2011-09-01]
[2011-08-12]
[2011-08-11]
[2011-08-09]
[2011-08-08]
[2011-08-07]
[2011-08-05]
[2011-08-04]
[2011-08-03]
[2011-08-02]
[2011-08-01]
[2011-07-30]
[2011-07-29]
[2011-07-28]
[2011-07-27]
[2011-06-03]



Copyright © 2001 CsodaCsiga. Minden jog fenntartva.