..Volt egyszer, hogy egy kristálytiszta vizű, hatalmas folyó fenekén különös lények éltek.
A folyó csendesen hömpölygött mindannyiuk - fiatalok és öregek, gazdagok és szegények, jók és gonoszok - fölött, a víz folyt, ahogyan folynia kellett, a víz csupán kristálytiszta önmagát ismerte.
A lények mindegyike görcsösen kapaszkodott a folyómeder mélyén heverő ágakba meg kövekbe, mert életük volt a kapaszkodás, az, hogy ellenálljanak a sodró áramlásnak, ezt tanulták születésük pillanatától.
Végül azonban az egyik lény így szólt: "Elegem van már ebből a kapaszkodásból. Bár a saját szememmel nem tudok meggyőződni róla, de bízom benne, hogy a folyó tudja, hová folyik. Hagyom hát, hadd sodorjon magával az áramlás, és vigyen, ahová akar. Ha továbbra is itt kapaszkodom, belehalok az unalomba." A többi lény kinevette, és azt mondták: "Te bolond! Engedd csak el magad, és az áramlás, amelyet oly nagyra tartasz, majd jól megforgat, odavág és úgy szétmorzsol a köveken, hogy abba hamarabb belehalsz, mint az unalomba!" De a lény nem hallgatott rájuk, hanem elszántan elengedte, amibe addig kapaszkodott, mire valóban rögtön forogni, bukdácsolni kezdett, és az áramlás a kövekhez vagdalta. Ám a lény ennek ellenére sem kapaszkodott meg újra, az áramlás így egy idő múlva felemelte a folyómeder fenekéről, és többé már nem ütődött, zúzódott. Azok a lények pedig, akik a folyó alján éltek tovább, és nem ismerték a sodródót, így kiáltottak fel: "Lássatok csodát! Ugyanolyan lény, mint mi vagyunk, de ő repül! Íme a Messiás, aki eljött, hogy mindnyájunkat megváltson!" És a sodrodó így szólott: "Dehogy vagyok én Messiás, vagy akkor ti is azok vagytok. A folyónak telik kedve benne, hogy felemeljen bennünket, hogy szabaddá tegyen, ha van merszünk hozzá, hogy elengedjük, amibe kapaszkodtunk. Valódi tennivalónk az utazás, a nagy kaland." De ők csak egyre azt kiáltozták: “Megváltó”, és továbbra is görcsösen kapaszkodtak a kövekbe, és a következő pillanatban a sodródó eltűnt a szemük elől, ők pedig ott maradtak, és legendákat találtak ki maguknak holmi Megváltóról.(Richard Bach: Illúziók részlet)
.... Urunk mi tartjuk a fényt, mely megtölti a három világot, és imádkozunk a fényedért, mely megvilágosítja elménket......
alida2010, 7:50
2010. szeptember 9., csütörtök
Aranyosi Ervin: Őszi hangulat
Az őszi Nap fejét párnájára hajtja, Hegy felett az arcát, kis felhő takarja. Sárgás fénye kopott, nyárba belefáradt. Árnyéka rőt-vörös, kinézete bágyadt. Színeit a múló természetre festi, bokrokra és fákra, szemét rá mereszti. Amerre csak ellát, az ősz otthonában, sárguló levelek maradnak nyomában. Sárguló levelek, vörösek és barnák, a kikelet zöldjét, mind-mind eltakarják. Végső színes bálra, készül a természet, árnyat adó lombot fal fel az enyészet. Levéltakaróját a földre teríti, hűvös őszi széllel kedvünk keseríti. Esővel önt nyakon, a lelkünkbe gázol, hosszú út porába fényes csíkot mázol. Szomorún pislákol az ősz Nap sugára, a hegy mögé bújik, hagyjuk hát magára.
Olyan ez a vers mint én vagyok.... :)))
NO MEG A KÖRTÉK!!!!!! :)))))))))))))))))
MOST LÁTOM A !4 NEM HAT!!!!! :))))))) matematikusok hány körte van a szekrénykémen...4kell a sütihez..kettőt megettem .)))))
4nagyobb puha körte meghámozva ,felszeletelve,legyezőszerűen elhelyezve egy kör alakú sütőformában (NO TORTA FORMA MERT kicsöpög :))))) én már csak tudhatom...kb 26cm kör alakú hőálló formácska na!-összekeverek 12dkg lisztet /lehet zab-os is a néni :)))) 12dkg cukor, 2.5 dkg kakaó, 2tk szódabirkarbóna ,15dkg puha!!!vaj vaniliás cukor vagy 2! s 4tojás...összedolgozni..s valami nagy nagy türelemmel rákenni a gyümölcsre.../megjegyzem nem lesz egyszerű-de megéri!200c fokon sütöttem 30percet...s mOST LETT kész s isteni az illata-NEM CSAK a gondolatomnak :))))
Ők voltak az áldozatok :)))))))))))
alida2010, 18:52
2010. szeptember 8., szerda
Természet játszik rajtad őszi dallamot, lengő szélcsengőm! .))))))))))))) Nagyon tetszik!Köszönöm :)
A végtelenhez mérve szinte nem is létezünk, A csillagévek óráin egy perc az életünk, Az ember önmagában semmit sem ér,
Ha nincsen barátunk-elvisz a SZ É L ...................................... :)))))))))))
Csak itt esik az ESŐ AZ ORSZÁGBAN? :))))))
alida2010, 19:36
Richard Bach: Jonathan, a Sirály (részletek)
...az unalom meg a félelem és a harag az oka annak, hogy a sirályok élete oly rövid. Az dönti el, milyen lesz a következő világunk, hogy mit tanultunk meg a mostaniban. Ha mit sem tanultál, a következő világod pontosan olyan lesz, mint ez itt. Ugyanezekkel a korlátokkal és ólomsúlyokkal küzdesz majd. A mennyország nem valamiféle hely, nem is valamilyen idő. A mennyország azt jelenti: tökéletes. Abban a pillanatban kezdesz majd ismerkedni a mennyországgal, amikor eléred a tökéletes sebességet.
És ez nem azt jelenti, hogy ezer vagy millió kilométert teszel meg óránként, vagy hogy fénysebességgel repülsz. Minden szám határt jelent, a tökéletesnek pedig nincsenek határai. A tökéletes sebesség az, ha egyszerűen máris ott vagy, ahová igyekszel. Azok, akik az utazást fontosabbnak tartják önmaguk tökéletesítésénél, lassúak és nem jutnak el sehová. Azok pedig, akik lemondanak az utazásról, hogy helyette tökéletesedni igyekezzenek, bárhová rögvest elérkeznek. ...A dolog fortélya az, hogy Jonathan ne tekintse magát többé bezártnak egy meghatározott testbe, melynek szárnyfesztávja harminc centi, és a teljesítménye berajzolható a térképbe. A fortély mindössze annyi: tudnia kell, hogy valódi természete szerint egy tökéletes, íratlan szám, egyidejűleg él térben és időben, mindenütt és mindenkor. ...Benne úgy nyilvánult meg a szeretet, hogy érezte: a felismert igazságból át kell adnia valamit másnak is, egy sirálynak, aki csak a lehetőségre vár, hogy ő is megismerhesse. Valójában mindannyian a Nagy Sirály gondolatát testesítjük meg, a korlátlan szabadság eszméjét, és az, hogy pontosan, tisztán repülünk, egy lépés valódi énünk kifejezése felé. Mindazt, ami ebben korlátozna, le kell küzdenünk. Egész testetek, egyik szárnyvégetektől a másikig, semmi más, mint gondolatok látható formája. Rázzátok le a gondolat láncait, és lehullanak a test láncai is... Szabadságunkban áll oda menni, ahová akarunk, és olyannak lennünk, amilyenek vagyunk. Szabadságodban áll, hogy önmagad légy, valóságos magad, itt és most; és semmi nem állhat az utadba. A szabadság a sirály legsajátabb természete, hogy bármi állna is ennek a szabadságnak az útjában, azt félre kell tolni, legyen bár hagyomány, babona vagy akármilyen más korlát. Az egyetlen igaz törvény az, amely a szabadsághoz vezet.
A titok abban rejlik, hogy a korlátainkat sorjában, türelmesen győzzük le... Amit összehoztál, az annyi, hogy túl gyorsan cseréltél tudatszintet. Meg kell tanulnod az igazi sirályt látni, a jót mindvalahányban, és segíteni nekik, hogy ők is meglássák magukban. Ezt értem szereteten. Ennek a nyitját megtalálni, az az öröm. Arra van szükséged, hogy tovább keresd önmagad, mindennap egy kicsit fedezz fel belőle, a valódi Fletcher sirályból, aki előtt nincsenek korlátok. Ő a te oktatód. Őt kell megértened, szerinte kell élned. Ne higgy a szemednek. Amit azzal látsz, csupa korlát. Az értelmeddel nézz, ébredj rá, amit úgyis tudsz már, és meglátod, hogyan kell repülni.[img][/img]
alida2010, 8:17
2010. szeptember 7., kedd
Fésüs Éva: Őszi dúdoló
Mit siratsz, te kismadár? Elrepült a drága nyár. Búzaszem nem terem köd szitál a földeken.
Tarka lepke merre jársz? Véget ért a lenge tánc Itt az ősz, csendes ősz, lopva lép a fürge őz.
Béka mondja: kutykurutty! Kis porontyom, menj, aludj. Jó gyerek nem brekeg, téli álom lepte meg......... :)
alida2010, 19:21
2010. szeptember 6., hétfő
HÉTFŐ REGGEL... :))))
Az élet sokkal inkább hétfő reggel, mint szombat este... Te is ezt érzed? Új hét új gondolatok. :) Azért szürke a hétfő mert elvesztem a szabadságom?Azt mondják bármikor kisétálhatok...-a hétfőből-... s lesz kedd????A hétfő arra a legalkalmasabb hogy olyan dolgokat végezzünk mi megkönnyíti a keddet,szerdát,csütörtököt...pl átgondolhatnám mi az amit máshogy csinálnék ezekután...-minimeditácó-ez tetszik legjobban...keresni egy zaj mentes helyet s beállítani a mobilt egy percre..jelezve VÉGE :))))))))) Mi a meditáció? :)))) Nem az élet?-jah s még valamit olvastam...megágyazni a hétfőnek!!!!!-már pénteken!..tuti hogy szombat vasárnap is munkával telik majd... így jártam .)))))))))) Na szép napot HÉTFŐ! Szeressem ám nagyon!.............
alida2010, 8:01
2010. szeptember 2., csütörtök
alida2010, 15:10
2010. augusztus 31., kedd
VÁRAKOZÁS :))))
alida2010, 6:35
2010. augusztus 30., hétfő
Ez is GYÖNYÖRŰ :))))
[url][/url]
alida2010, 15:51
[url][/url]
S egy gyógyító mantra... Gayatri manra :)))))
alida2010, 15:29
MI MÁS VOLNA....GYÓGYÍTÓ MANDALA :)))))
alida2010, 15:26
2010. augusztus 29., vasárnap
NAMASTE :))))
alida2010, 20:39
[url][/url]
alida2010, 16:33
2010. augusztus 28., szombat
ÉBERÁLOM :)))) Vízcseppek vagyunk, jelentéktelen szürke kis parányok mind, mindannyian. Néha fent vagyunk, néha lesüllyedünk. Tenger az élet. Mindannyian keresünk mindig, keresünk egy másik vízcseppet a nagy, szörnyű óceánban. Néha megtaláljuk. Összesimulunk egy pillanatra, aztán jön egy hullám és felkap, vagy leránt a mélybe, és mi keresünk, keresünk újra tovább.Vass Albert
Érdekes a mai nap.Alszom s éberen álmodom. Elfáradtam tegnap.Az idő is olyan..szunyokálásra hív... :)))
alida2010, 22:52
2010. augusztus 27., péntek
EGY JÓÉJT CIRÓKA :)))))) B
alida2010, 22:10
........tömény szédelgés a boldogsságtól hogy Ma bizony péntek van!!!![img][/img] Isteni sóhajból táncoló lobogás, életté szelídült megszilárdult varázs.... :) /ember/
alida2010, 7:18
2010. augusztus 26., csütörtök
alida2010, 6:48
2010. augusztus 25., szerda
Ne mosolyogj :))))) Ördöglakat nem? Most találtam...
alida2010, 20:16
alida2010, 20:14
LÁB VARÁZSPÁLCÁVAL...
Mit írhatnék a mai napról :) Lefényképezték a lábam.Lemezen táskámban a kép.Kisétáltam a kórházból. Ismét várakozás...majdcsak bejutok valahová...ki kielemezi :) A lényeg hogy közben nem fáj!!!! Már ez is jó hír nem? :))))
[img][/img]
..Azt gondolom s leülök egy zugban egy fapadra. Az út felett kinyúlik egy jávorfának ága, amelyről hinta csüng le, halk álmodóra várva. Hintázni, álmodozni csábít pár pillanatra.
[img][/img][img][/img]
alida2010, 7:12
2010. augusztus 24., kedd
SZÉP NAPOT KISCSIGA!
[url][/url]
alida2010, 7:05
De mitől függ a reggeli első óra, ami nagyban meghatározhatja az egész napomat?
..."A reggeli ébredés érzelmi szintje képes rányomni a bélyegét az egész utána következő napra. Egy stresszes kezdés képes az egész napot egy kicsivel stresszesebbé tenni és ezzel a hasznos teljesítményt csökkenteni." :)))))Ezzel éppen ellenkezőleg, egy laza ébredés képes simábbá tenni a napközben ránk váró problémákat. A gond csupán az, hogy a mai reggel a tegnapi estén alapult. :))))[img][/img]
...mikor, mint gyermek előtt az almát, tartja sorsom a célt, és emeli, hogy ne érjem el, de lássam s életem vonata áll veszteg únt állomáson: egyszerre felsüt a nap, s megindul életem...(Babits
MILYEN EGY LAZA CSIGA REGGEL? s MILYEN LEHET EGY STRESSZES CSIGA? s milyen egy álmos csiga?:)))))
alida2010, 6:38
2010. augusztus 23., hétfő
ÁLMOS ÉS NYŰGÖS VAGYOK!!!!!!! INDULOK DOLGOZNI :((((((( -beszáradt a a a szemránckrémem...nemiskellolyan nekem....[img][/img]
alida2010, 6:26
2010. augusztus 22., vasárnap
Önéletrajz öt fejezetben
1. Sétálok végig az utcán. Van egy mély lyuk a járdán. Beleesek. Elveszett vagyok. . . remény nélküli. Nem az én hibám. Egy örökkévalóság lesz, mire kijutok.
2. Sétálok ugyanazon az utcán. Van egy mély lyuk a járdán. Úgy teszek, mintha nem látnám. Megint beleesek. Nem tudom elhinni, hogy megint ugyanott vagyok. De nem az én hibám. Ismét hosszú időbe telik, mire kijutok.
3. Sétálok ugyanazon az utcán. Van egy mély lyuk a járdán. Látom, hogy ott van. Mégis beleesek. . . ez már szokás. Nyitva a szemem, tudom, hol vagyok. Az én hibám. Azonnal kikerülök onnan.
4. Sétálok ugyanazon az utcán. Van egy mély lyuk a járdán. Kikerülöm.
5. Egy másik utcán sétálok.
(Tibeti könyv életről és halálról)
alida2010, 20:33
...Lehet, nem a szavak lesznek, amelyek megérintenek. Hanem a szóközök fehér némasága. A csend könyvét nem lehet üres lapokkal megírni. Az csak a süketszoba csendje lenne. Reményem, hogy a szavaim olyanok lesznek, mint a szellőtől rezdülő falevelek susogása, vagy a madárdal, amelyek csak mélyítik a természet csendjét. A szíved csendjét. (Biegelbauer Pál)
alida2010, 20:30
alida2010, 16:50
alida2010, 16:45
ÁLOM TEA :)))) Hozzávalók: ................................ s :) hab a tetején..... :))))))))) Szép napot Kiscsiga :)
alida2010, 8:58
2010. augusztus 21., szombat
...S ha Te is egyszer-másszor szomorú leszel, s hasztalanul jársz-kelsz az emberek között, a szomorúságodon nem segít senki, és úgy érzed, mintha valami nagy-nagy súly ülne a lelkeden, és napról napra jobban belefáradsz, s talán már azt is hiszed, hogy nem bírod tovább: egy este szökj le titokban a tóhoz. (...) Ha szomorúságoddal a tó partján megállsz: olyan kék lesz a víz, mint még sohase volt. A legcsöndesebb szellő indulását meghallhatod, akkora lesz a csend, s ameddig ér a nádas: minden nádszál csak neked muzsikál akkor. (...) Hunyd be a szemed, ha látásod már nagyon gyönge lesz, akkor és egyszeribe látni fogod a madarak táncát bent a tocsogóban. És akkor, azon a csöndes estén maga a tó mesél neked tovább, folytatja ott, ahol én abbahagytam. És akkor a csöndes estén, Te elfelejted, egészen biztosan elfelejted, hogy szomorú voltál. Wass Albert [img][/img]