"Mikor kicsi gyermek vótam, azt mondta nagyanyám, hogy a szél egy nagy tátos. Azt mondta, hogy a szélnek lelke van. Minél erõsebben fúj, annál nagyobb a lelke, a szuflája. Ingem most az onokám megtanyított, hogy a szél akkor lesz, amikor a levegõ mozog. Én ezt jobban elhiszem, mint amit nagyanyám mondott. Ugye ezek a mai gyermekek erõst sokat tudnak."
ohkisleany, 20:09
ohkisleany, 19:31
... kicsit rólam is...,legyen vmi napló"szaga" a dolognak...
"moströgtönazonnal"-t elvittem kontrollra, minden rendben találtatott :)))
... legkisebbem dolgozik három helyen... egyik meló sem igényel diplomát...éhbéres diplomás ...:((( legnagyobbam robotol, nyelvvizsgapapír hiányában nem diplomás, de legalább pénze van... "messzilánykám " maradéktalanul boldog, végzi a munkáját, ami szintén nem igényel diplomát, de jól fizet..., hogy érezze a "helyét " olaszt tanít...ez igényel diplomát :)))
..én meg jól elvagyok magammal... is
pont :)))
ohkisleany, 19:14
jó kutya, okos kutya :)))
ohkisleany, 13:16
Az ideális férfi... brit kutatók szerint :)))
1. 180 centiméter magas
2. Izmos és sportos
3. Barna szemû
4. Rövid, sötét hajú
5. Kifinomultan öltözködik
6. Sörissza
7. Nem dohányzó
8. Elegáns farmert és/vagy V-nyakú pólót hord
9. 17 perc alatt indulásra kész
10. Stílusos
11. Családcentrikus
12. Csaknem 18 milliót keres évente
13. Imád vásárolni
14. Nem vegetáriánus
15. Frissen borotvált
16. Csupasz mellkasú
17. Szereti a sorozatokat
18. Szereti a focit
19. Audija van
20. Diplomás
21. Többet keres párjánál
22. Humoros és szeret nevetni
23. Figyelmes és megértõ, ha barátnõje/felesége ideges
24. Csak akkor mondja, hogy szeret, ha valóban úgy is gondolja
25. Beismeri, ha megnéz más nõt is
26. Van jogosítványa
27. Tud úszni
28. Tud biciklizni
29. Ki tudja cserélni az autó kerekét
30. Rendszeresen beszél az édesanyjával
... mindjárt kimegyek az utcára, kikapok egyet a sok közül... a többi a tiétek :)))
ohkisleany, 12:56
ami összeköt
ohkisleany, 7:38
2012. mjus 16., szerda
0
ami összeköt
ohkisleany, 8:13
2012. mjus 15., kedd
0
jó éjt
Örüljetek az örülõkkel, sírjatok a sírókkal. Egymással egyetértésben legyetek, ne legyetek nagyratörõk, hanem az alázatosakhoz tartsátok magatokat. Ne legyetek bölcsek önmagatok szerint. Ne fizessetek senkinek rosszal a rosszért. Arra legyen gondotok, ami minden ember szemében jó. Ha lehetséges, amennyire tõletek telik, éljetek minden emberrel békességben
ohkisleany, 20:00
... eper... már tavaly is bajom volt vele, ill az árával...
... ma mindenképpen epret óhajtottam , a piacon még mindig 900-1100 egy kilónyi magyar eper..., az átkozott multiban 600 a spanyol..., hogy is van ez ??? ... megjegyzem : teljesen eperízû, eper illatú...
ohkisleany, 19:01
... de szép is tud lenni az élet :)))
... növényeim fejlõdnek, madarak társalognak, szél sem fúj, túl vagyok a fodrászkodáson ( Moströgtöndeazonnalanyámat vittem )találkoztam akivel kellett... hát nem öröm ez ? :)))
ohkisleany, 12:02
ami összeköt
ohkisleany, 8:41
2012. mjus 14., htf
1
olyan gyönyörû... élõben is :)))
ohkisleany, 19:37
ami összeköt
ohkisleany, 8:00
2012. mjus 13., vasrnap
0
... rend, béke, nyugalom... de meddig ??? az a hely egy varázslat... engem mindig elvarázsol... ott ... is :)))
ohkisleany, 12:30
ami összeköt
ohkisleany, 8:19
2012. mjus 12., szombat
0
jó éjt
A férfi jutalma a nõ; a nõ jutalma az a tudat, hogy õ a jutalom.
ohkisleany, 19:54
:)))
ohkisleany, 19:06
ami összeköt
ohkisleany, 9:27
2012. mjus 11., pntek
0
jó éjt
ohkisleany, 20:50
Máté Angi
Volt egyszer egy pocsolya.
Akkora volt ez a pocsolya, mint egy nagykabát, mint két bárány. Akkora.
Ez a pocsolya csak feküdt és feküdt.
Tán öreg volt, tán lusta volt, magam sem tudnám megmondani, de mindig az utat feküdte; az eget bámulta a szeme, a hasa, keze-lába. Bugybogtatta a szemeit, s bugybogó szemei jól láthatták az égen a felhõt.
Akkora volt ez a felhõ, mint egy nagykabát, vagy két bárány. Akkora.
A felhõ csak feküdt és feküdt, tán öreg volt, tán lusta volt, magam sem tudnám megmondani, de mindig az eget feküdte és a földet bámulta a szeme, a hasa, keze-lába. S szemei jól láthatták a földön a pocsolyát.
Nézték egymást, hát, folyton-folyvást, a pocsolya és a felhõ.
– Ehh! Mindig ezt a fekvõ puffosat látom, ezt a bamba, fehér heverészõt. Unalmas. Na, én innen elmegyek, de el ám! – tápászkodott fel az útról a pocsolya. Locsogásait összeterelte, széleit marokra fogta. Toccsantott lábnyomait maga után hagyva fellépdelt a pocsolya, fel az égre.
Ugyanekkor a felhõ is felszegte a fejét:
– Ehh! Mindig ezt a tespedõt látom, ezt a sár laposát. Unalmas. Bizony, odébbálok innen, de odébb ám! – karolta át dudorait a felhõ. Azok meg mindegyre kibuggyantak a karolásból. El-elmaradozott egy-egy dudor a levegõben, akár habos lábnyomok, s lelebbegett a felhõ, le a földre.
Így hát a felhõ az útra feküdt, a pocsolya az égre.
Aztán, amikor nagy komótosan hátradõltek, új fekhelyeiken, és nézni kezdtek, hát mit látnak szemeik, no, mit?
Azt látták szemeik, amit eddig is, mindig: a pocsolya a felhõt, a felhõ a pocsolyát.
Lett ebbõl nemulass: elõször még csak dörzsölték szemeiket – talán álmodnak, bizonyára rossz álom –, de nem, igazat láttak. Akkor aztán az hallatszott, hogy:
– Buff – befele fordult az égen a pocsolya.
– Buff – befele fordult a földön a felhõ.
Semerre se néztek többé, semerre, csak durcáskodtak.
Megsokallta ezt a buffogást az ég, ezt az oktalan durcáskodást, lerázta a pocsolyát magáról, csak úgy spriccolt az repültében:
– Eredj, repülj, zsimbes népség!
Megsokallta a föld is ezt a puffogást, ezt az oktalan durcáskodást, fölpenderítette a levegõbe a nagytestû felhõt:
– Eredj, repülj, zsimbes népség!
S így lettek örökké mozgók az eddig csak fekvõk: a pocsolya és a felhõ.
Labdázott velük az ég s a föld.
ohkisleany, 20:44
ami összeköt
ohkisleany, 8:23
2012. mjus 10., cstrtk
0
jó éjt
Szirom borzong a fán, lehull; fehérlõ illatokkal alkonyul. A hegyrõl hûvös éj csorog, lépkednek benne lombos fasorok. Megbú a fázós kis meleg, vadgesztenyék gyertyái fénylenek.
RM
ohkisleany, 20:27
egy gyönyörûség :))) Máté Angi
Volt egyszer egy utca. Olyan volt ez az utca, hogy ment egyenesen, mendegélt, aztán egyszercsak: hopp, sarkon fordult és másfele kezdett mendegélni. Oda, ahol sarkon fordult, növesztett magára egy sarkot. Erre a növesztett sarokra minden õsszel kiült egy néni, úgy, hogy körbevette magát mindenfélékkel: maga elé kicsi kályhát cipelt, fával telit, amibõl késõbb parázs lett, maga mögé kicsi szekerét húzta, sok zsák gesztenyével. Azt hiszem, ez a néni volt a gesztenyék nagyanyja, vagy legalábbis a rokonuk: szeme, arca, hamart járó ujjai, kontya: mind-mind fényes barnák voltak. Aztán, még azért is gondolom, hogy a gesztenyék nagyanyja lehetett, mert nagyon szépen megsimogatta gömbölyû hátukat, és énekelt nekik, mielõtt sütni kezdte volna õket a parázsra tett tepsiben. Azt hihetnéd, hogy a gesztenyék nem szeretik, ha sütik õket. Hát tudd meg, a gesztenyék a világon a legjobban azt szeretik, ha sütik õket, mert akkor megtelnek forrósággal, és ugrálniuk kell, míg ki nem pukkadnak. És ez az egész pont olyan, mint amikor neked nagyon kell kacagnod, de eldugod a kacagást, magadban, a kacagás gyûl- gyûl — mint gesztenyében a forróság – aztán kipukkadsz, és akkora jó az. Hát, ezért szerették a gesztenyék, ha megsütötte õket a néni. Állt a néni a kicsi kályha mögött, a kicsi kályhában parázs izzott, a parázson tepsi terült, néha meg- megmozdította azt a néni, rázott rajta párat: Azt pattogjátok, pattogva meséljétek, míg szépre sültök, hogy milyen a fázás, lelkeim – szólt a barna gyönyörûkhöz. A gesztenyék pattogtak, s miközben pattogtak, az utca sarkára érõ emberek megtudták a vacogást. Ekkor, karjaikra, tenyerükbe gyapjúgomolyák nõttek, azt letekerték, pokróccá bogozták és egymásra terítették a fázást ismerõ emberek. Pattogjátok azt – mondta a gesztenyék nagyanyja, vagy legalábbis a rokonuk –, hogy milyen az éhség. A barna bömböcök ugráltak a tepsiben, ahogy rázta õket a néni, s pattogásukból az utca sarkára érõ emberek megtudták a korgó hast. Ekkor, zsebeikbe, szatyraikba kiflik nõttek, cukrok, szalonnakatonák, törtek azokból, egymásnak adva, az éhséget ismerõ emberek. Most pattogjátok, lelkeim azt, pattogva meséljétek, hogy milyen az, amikor egyedül vagy.- mondta, utolsókat mozdítva a vöröslõ tepsin a gesztenyék nagymamája, vagy legalábbis a rokonuk. Még néhányat pattogtak a gesztenyék, s míg pattogtak, az utca sarkára érõ emberek megtudták, az egyedülséget. Ekkor, megnõttek bennük a jó szavak és elkezdték azokat a jó szavakat egymásnak mondani.
Élni annyi, mint szeretni. Szeretni, látni és megmutatni, érezni és érzékeltetni, meghallani és meghallgatni, magasba szállni és felröpíteni, kinyílni és felnyitni, megérteni és megértetni, együtt érezni és eggyé olvadni - és tudni, hogy a szeretet a legmagasabb rendû alkotás...
