| 2013. jlius 19., pntek |
|
 |
0 |
|
|
Azok a buli utáni reggelek. Amikor elõször eszedbe jutnak az elõzõ este emlékei. Néha nevetnél, néha sírnál. Néha visszamennél, hogy megváltoztass dolgokat, és néha azért mennél vissza, hogy újra élhesd.
|
moncsa98, 20:21
|
|
|
A legfontosabb dolgokat a legnehezebb elmondani. Ha ezekrõl beszélsz, nevetségesnek érzed magad, hiszen szavakba öntve összezsugorodnak - amíg a fejedben vannak, határtalannak tûnnek, de kimondva jelentéktelenné válnak. Ám azt hiszem, többrõl van itt szó. A legfontosabb dolgok túl közel lapulnak ahhoz a helyhez, ahol a lelked legféltettebb titkai vannak eltemetve, irányjelzõként vezetnek a kincshez, amit az ellenségeid oly szívesen lopnának el. Ha mégis megpróbálsz beszélni róluk, a hallgatóságtól csak furcsálló tekinteteket kapsz cserébe, egyáltalán nem értenek meg, nem értik, miért olyan fontos ez neked, hogy közben majdnem sírva fakadsz. És szerintem ez a legrosszabb. Amikor a titok nem miattad marad titok, hanem mert nincs, aki megértsen.
|
moncsa98, 19:48
|
|
|
Mindegy vállalom, vagy tagadom, szent igaz, hogy akarom !:)
|
moncsa98, 19:47
|
|
|
Nem tudhatod, hogy jól döntöttél-e mikor hátat fordítottál valakinek. Ez késõbb derül ki. Vagy inkább késõn.. mindig akkor,amikor már nem tudsz változtatni a döntéseden..
|
moncsa98, 19:45
|
|
|
Bánok minden rosszat és hogy bûnöztem,,
Mellettem volt mindenki,mégis elüldöztem.
|
moncsa98, 19:44
|
|
|
Bizony, követelem, mert szeretem, és mert szeretem, jogom van a szeméhez, a mosolyához, a kezéhez, az ajkához, az érintéséhez, a ruhájához, mindenhez, ami õt jelenti.. mert szeretem.
|
moncsa98, 19:44
|
|
|
...mert a legborzasztóbb nem is az, hogy abban csalódunk aki a legfontosabb számunkra.
A harag és fájdalom hevében, nem fogjuk fel igazán a dolgok súlyát. Sokkal inkább, a rossz, utána következik.
Amikor rájössz, hogy már nem oszthatod meg legféltettebb titkaidat azzal az emberrel,
nem sírhatsz a vállán és nem nevethettek többet együtt. Ez az igazi csalódás.
|
moncsa98, 19:42
|
|
|
Nem utállak .. csak csalódott vagyok, hogy olyanná váltál, akirõl azt mondtad, hogy nem lennél.
|
moncsa98, 19:40
|
|
|
A sírógörcs kerülget mikor valaki mással látom sétálgatni, boldogan.. És ezen felül a kín tetejére még egy lapáttal, kikéri a véleményem, az új barátnõjérõl.. Én meg egy õszintének tûnõ hazugsággal válaszolok, hogy hozzád való.. Belül meg üvöltöm neki hogy õ nem való hozzád, én vagyok számodra az igazi... Nos de nem mondom ki.. tûrök.. "a szerelem fáj, és már sok szívet széttépett".
|
moncsa98, 19:40
|
|
|
Azt hiszem vége..Már nem érzem azt a szeretetet, amit eddig te váltottál ki. Talán már nem fogok úgy mosolyogni rád,ahogy eddig. Talán,már nem fog fájni annyira,ha nem válaszolsz,vagy ha nem törõdsz velem.. Lehet, hogy már túl vagyok rajtad. Vagy csak sikerült annyira mélyre eltemetni az érzéseimet,hogy már nem fáj,az ûr,amit neked nem sikerült kitöltened.
|
moncsa98, 18:48
|
|
|
~Tudod,az elsõ vélemények nem mindig igazak.Amikor megláttalak gyûlõltelek.De mikor közelebb kerültem hozzád úgy gondoltam milyen csodálatos ember is vagy te.Utána már túlsoknak tartottalak.Bûnnek éreztem mikor rólad ábrándoztam.Teljesen azt hittem elérhetetlen vagy számomra.Késõbb kiderült hogy tévedtem.Közelebb kerültél hozzám mint valaha is gondoltam volna.Megbíztam benned.Mindent elmondtam neked.Ma már káromra rájöttem milyen ember is vagy valójában. Nem érsz annyit sem hogy rád gondoljak.Gyûlölni akarom ami vagy de mégis leírhatatlanul beléd szerettem.:|
|
moncsa98, 17:35
|
|
|
- õ miért választotta azt, hogy csak a barátom lesz?
- azért, mert inkább az akart lenni, aki letörli a könnyeidet, nem pedig az, aki okozza õket.
|
moncsa98, 17:34
|
|
|
Ez egy nagyon szép és szomorú történet, picit hosszú de megéri elolvasni! (Sz*)
"Bocsáss meg nekem!"
Volt egy nagyon gyönyörû pár, egy
barna fiú és egy barna lány.
Boldogok voltak hosszú éveken át,
bár csak ilyen lenne az egész világ!
Igen, ....de örökké semmi sem
tarthat, a fiú útja másfelé haladt,
szerelmük most már csak egy
emlék maradt. Egy álomszép álom
foszlott szerte, a lány zsebkendõje
könnyeit nyelte, körülötte
megváltozott minden, sajnos õ nem
felejt könnyen. Aki most ránéz az
utcán, azt kérdi magától; "Miért?" -
Hisz nemrég még majdnem repült a
boldogságtól, most pedig épp, hogy
nem hal a szomorúságtól.
Már elteltek hosszú-hosszú
hónapok, s a lány azóta is egy srác
miatt zokog. Egy srác miatt ki most
másra mosolyog, s másnak
küldözget óriási virágcsokrot.
Szerették egymást hosszú éveken
át, nem mondták, hogy elhervadt a
virág. Fájdalom s könny ragyogott
a szemében, hát nem jutottam
eszedbe 1-szer sem?
Már mások ülnek kis piros
padunkon, olyanok akik
szerelmesek és boldogok nagyon.
Kár, hogy már engem nem tudsz
szeretni, és sikerült ily hamar
elfelejteni. Nekem ez nem megy ily
könnyen, még most is emiatt folyik
könnyem. Mire e levél hozzád
elérkezik a síró kislány már nem
létezik! Nem láttál hulló csillagot?
Én voltam az ki eltávozott! A
temetõben egy harang fájdalmában
kondul, a sok kisírt szem, a kis sír
felé fordul, a sírban egy lány
nyugodt, ki már hónapok óta nem
mosolygott. Erdõ mélyén egy kis
híd alatt találtak rá, de sajnos késõ
volt már! A srác éppen kihívóan
mosolygott egy szõke lány
szemébe, mikor a postás levelet
adott kezébe. A levél hangulata
boldogtalan volt egy lány
szerelmérõl és haláláról szólt! A fiú
könnyes szemmel meredt a papírra,
õrülten futott a temetõbe, sírva.
Zokogva rogyott a kis sír elõtt
térdre, ráborult bocsánatot kérve.
Rájött nem kellett más szerelme,
csak azt az egy lányt szerette. Sírva
átkozta magát, miért nem jött
elõbb erre rá. Szél fújt át az éji
temetõn, és a fiú bánatosan, fejét a
kis sírról felemelte. Fájdalmas
hangon valaki megszólalt:
"SZERETLEK."
A fiú ráismert a hangra, majd újra
ráborult a kis sírra. "Bocsáss meg
nekem"
|
moncsa98, 9:17
|
|
|
` Ami már megtörtént hamufelhövé lett, aki kisgyerek volt az tegnap felnötté lett, aki tegnap gyémánt az ma már õrlángon pislángol, túl nehéz felfogni hogy volt mult de nincs mátol..kelj fel és járj végre végig egy úton, végre megmerem tenni minden emlékem felgyújtom..kelj fel és járj csukott szemmel vakon, együtt élünk tovább egy tûzbe dobott lapon. Kelj fel és lélegezz, nincs olyan hogy együtt a történet vége ez. Bezárult egy korszak eldobtuk a kulcsokat, haraggal és gyülölettel tömtük be a kulcsjukat, bezárult egy korszak két világ egy-egy peremén, nincs többé hogy `mi ketten` csak olyan van hogy `te meg én` !
|
moncsa98, 9:01
|
|
|
Láttál már tiszta szívbõl nevetni? Na és sírni, zokogni? Hülyeséget csinálni, és valamit nagyon megbánni? Dühöngeni, ordítani vagy csendben egy könyvet olvasni? Erõsnek mutatkozni, vagy összetörni? Hallottad már ahogy elmesélem az életem, és érezted, hogy levettem az álarcom? Ha nem, akkor nem ítélhetsz el, hiszen nem ismersz!
|
moncsa98, 8:58
|
|
|
|
| 2013. jlius 18., cstrtk |
|
|
0 |
|
|
Azt mondják az elsõ szerelmet nem felejti el az ember.. ha beteljesült,ha nem. Soha nem fogsz túl lépni rajta,és még ha fáj is,és majd belehalsz,akkor is csak azt mondod: teljesen megérte..
|
moncsa98, 19:16
|
|
|
Amit az ember elveszített,azt még visszaszerezheti..de amirõl önként mondott le,azt már soha..
|
moncsa98, 19:12
|
|
|
Egy életen át szeretnék veled élni,
Örömet és bánatot együtt elviselni.
Két oda adó szívnek e világon könnyebb,
Nehézséget leküzdeni, nem ismerve könnyet.
|
moncsa98, 19:06
|
|
|
Lesznek akiket megbántasz úgy, hogy észre sem veszed. Lesznek, akik úgy bántanak meg, hogy fogalmuk sem lesz róla. Lesznek, akiket barátnak hittél, de saját maguk elõtt is elbuknak. Lesznek akik ellenségnek látszanak, s õk állnak melléd a bajban. Lesznek útonállók, bliccelõk, átutazók. Lesznek akiket nevetve, s akiket sírva hagysz ott egy-egy állomáson. Mindig, mindennek célja van. Fáradalmas, izgalmas utazás az élet. S ha találsz egy útitársat, aki végigkísér rajta, elértél mindent, amirõl mások csak álmodoznak..
|
moncsa98, 19:03
|
|
|
Emberi törvény kibírni mindent és menni tovább, akkor is ha nem élnek már benned remények és csodák;)
|
moncsa98, 18:18
|
|
|
Azt hiszem rájöttem, a titok nyitjára. Szeretni valakit,aki nem úgy szeret, nem könnyû! A megoldás az,ha elengeded azt,akibe szerelmes vagy, és rátalálsz arra az énjére, akit már elfelejtettél..
|
moncsa98, 17:58
|
|
|
"nyújtanám a kezem, már sokszor megtettem, többet nem teszem.."
|
moncsa98, 17:52
|
|
|
Az álca,ami rajtam volt,csak elõtted volt álarc.. Mindenki más észrevette,milyen boldog vagyok a közeledben. Hogy mikor mosolyogsz,egybõl vissza mosolygok,és a tekintetedet keresem. Tulajdonképpen,nem is én használtam az álarcot,hanem te nem akartad észrevenni,hogy valaki jobban szeret téged,mint te õt..
|
moncsa98, 17:47
|
|
|
Ismerem azokat a szavakat,
amelyeket még ki sem ejtettél.
Már tudom hová tartasz,
mikor még el sem indulsz.
Tudok a féltett titkaidról,
amiket mélyen elrejtesz.
Mindent tudok rólad kedvesem,
nem vagyok kém, csak szeretlek.
|
moncsa98, 17:44
|
|
|
Csak téged akarlak de mégis tõled félek...`
|
moncsa98, 17:43
|
|
|
Soha ne mondd azt ,hogy megpróbálom,tedd vagy ne tedd,de ne próbáld!:)
|
moncsa98, 17:41
|
|
|
Te nem csak egyszerûen itt hagytál és elmentél, hanem szabályosan elfutottál.. de van egy dolog, amit itt hagytál magad mögött. Egy dolog, amire nem tudok rájönni: vajon afelé futottál, amit akarsz? Vagy az elõl futottál el ilyen messzire, amit félsz akarni?
|
moncsa98, 17:40
|
|
|
Tudod, különlegesnek lenni egy dolog, míg fontosnak lenni már egészen más. ‘Különleges’ az a valaki, akit sosem fogsz elfelejteni az életed során. ‘Fontos’ pedig az, akire egész életedben szükséged lesz. Az élet pont attól olyan nehéz, hogy az esetek többségében ez a két személy nem ugyanaz. Viszont arra, hogy ki különleges, és ki fontos, sokszor csak túl késõn döbbenünk rá.
|
moncsa98, 17:38
|
|
|
Engem hívsz de késõ lesz, már rég távol leszek :`)
|
moncsa98, 16:21
|
|
|
Ha megkérdeznéd, vajon miért is szeretlek,
Válaszolni nem tudnék neked
Ha megkérdeznéd, vajon miért is jó veled,
Azt mondanám, mert szeretlek
Szeretem, ahogy vigyázol rám,
Szeretem, mikor beszélsz hozzám
Szeretem, hogy itt vagy, kedvesem
Szeretem, mikor megsimogatsz,
A haragot és a mosolyokat
Szeretek mindent, mindent, ami te vagy.
|
moncsa98, 16:18
|
|
|
|
| |
