| 2007. május 28., hétfõ |
|
 |
0 |
|
|
|
magam, 21:49
|
|
|
További jó csigázást,szép álmokat Mindenkinek!
A nap lement én meg megyek!:)))
|
magam, 21:48
|
|
|
|
magam, 21:41
|
|
|
Nulltündér
... s a mindig másmilyen most egyszÃnû.
Akár a lég - alakja változása...
Riadt és rebbenékeny. Összerezdül,
eltûnõ testét zaj, a fény ha bántja.
Ruhája ránca nyár, gyûrött románc,
hajába kócolódott minden este.
Letört körmöcskéjébõl furcsa félhold;
testét a hõség lassan áterezte.
Az éj leszáll, hogy szÃnét felvegye:
nyugodt sötétségû, tündéri kék.
A hajnal harmatában nem találod -
saját varázsa szórja szerteszét.
Elszenderült a domboldal tövén.
Fölé hajolhatsz, jaj, csak fel ne ébreszd!
Ha most kÃvánnád, érintése métely.
Ha most ölelnéd, csókja semmivé lesz.
Fekszik csak az esõáztatta fûben,
fehér vászoncipõje tiszta sáros.
Nézd hosszasan s õ percrõl percre szebb lesz.
Ãlmodd hozzá egy másik éjszakához.
(Karafiáth O.)
|
magam, 21:40
|
|
|
Valahol KÃnában egy sétára..??
|
magam, 18:36
|
|
|
|
magam, 18:35
|
|
|
|
magam, 18:32
|
|
|
igen ott a hegyoldalon van ez a fügefa:)
|
magam, 17:28
|
|
|
|
magam, 17:27
|
|
|
Hazaértem, végeztem...hogy mivel? Az eltervezett munkámmal..
Már ekkora a füge....
|
magam, 16:47
|
|
|
|
magam, 16:45
|
|
|
|
magam, 7:44
|
|
|
Romhányi József: A teve fohásza
Monoton
üget a süppedõ homokon
a sivatag lova,
a tétova teve
tova.
Hátán rezegve
mozog a
rozoga
kúp
alakú púp.
A helyzete nem szerencsés.
Apró, szemcsés
homokkal telve
a füle, a nyelve.
Sóvár szeme kutat
kutat.
Még öt-hat nap
kullog, baktat.
Az itató tava távol,
S oly rettentõ messze meg az oázis.
Erre utal az alábbi fohász is:
- Tevék ura!
Te tevél tevévé engem eleve,
teveled nem ér fel tevefej tétova veleje.
Te terved veté a tevevedelõ tavat tavaly távol,
de tévednél, vélvén,
vén hÃved neved feledve
elvetemedve
vádol.
Nem! Vidd te tevelelkem hovatovább tova,
mivel levet - vert vederbe
feltekerve - nem vedelve
lett betelve
a te tevéd szenvedelme.
Te nevedbe
legyen eme
neveletlen tevetetem
eltemetve!
S evezzevel ava teve
levelkévét kivilevelhevelteve.
|
magam, 7:42
|
|
|
|
magam, 6:52
|
|
|
Fáradt égbolt, kicsiny cseppek. Szunnyadva figyelnek. A madarak kint csivitelnek. A Föld illata, virágok nyÃlása. És jön a fény. Ãtszivárog az égbolton, mint a szivárvány szÃnei esõ után. Dobbog a szÃv. Egyre gyorsabban ciripelnek kint a tücskök. A Nap sugara. Hajnal.
Egy szó. Melyet elmondunk egymásnak százszor.
Egy érzés. Tavasszal boldogabb, mint máskor.
Oly csodás a kikelet és vele az ébredés.
(ismeretlen)
|
magam, 6:51
|
|
|
Jó Reggelt, Szép és Vidám Napot KÃvánok MIndenkinek!
|
magam, 6:43
|
|
|
|
magam, 6:41
|
|
|
|
| 2007. május 27., vasárnap |
|
|
0 |
|
|
Jó éjt Szép álmokat Mindenkinek!
|
magam, 21:33
|
|
|
|
magam, 21:32
|
|
|
|
magam, 21:21
|
|
|
Eltelt a nap, és újra éj...
Aludni tér most mind, ki él,
kit munka, gond ébren nem maraszt...
Az erdõ mélyén alszik a haraszt,
s a nappali tájnak lényei...
Világul nincs más, csak az éj fényei..
Világló Hold, homályba bújó, szikrázó csillagok..
Egymástól távol, fényükkel tudatják, mégis boldogok.
(Sneb)
|
magam, 21:16
|
|
|
|
magam, 21:16
|
|
|
|
magam, 21:05
|
|
|
"Iciripiciri mese hangjai,
ennyi év után jó újra hallani,
újra élvezni dallamát,
mintha gyerekkorodból hallanád!
Nosztalgia ez? Meglehet!
Újraélni az éveket,
az örömöt, mit a játék adott,
boldogan naggyá ez tett,
mÃg halkan zenélve altatott...
Felidézem a múltat,
s kacagom a jelent,"
(zsuzsa)
|
magam, 21:04
|
|
|
Természet fotó - s...
|
magam, 19:52
|
|
|
|
magam, 19:49
|
|
|
Kellemes pihenést kÃvánok Mindenkinek!:)
Küldök hozzá néhány hûsÃtõ cseppet.
|
magam, 18:28
|
|
|
|
magam, 18:27
|
|
|
Gyereknap van!
Lóci óriás lesz
Veszekedtem a kisfiammal,
mint törpével egy óriás:
– Lóci, ne kalapáld a bútort!
Lóci, hová mégy, mit csinálsz?
Jössz le rögtön a gázresóról?
Ide az ollót! Nem szabad!
Rettenetes, megint ledobtad
az erkélyrõl a mozsarat!
Hiába szidtam, fenyegettem,
nem is hederÃtett reám;
lépcsõnek használta a könyves
polcokat egész délután,
a kaktusz bimbait lenyÃrta,
és felboncolta a babát.
Most nagyobb vagyok, mint te! – mondta
s az asztal tetejére állt.
Nem bÃrtam vele, tönkrenyúzott,
de azért tetszett a kicsi,
s végül, hogy megrakni ne kelljen,
leültem hozzá játszani.
Leguggoltam s az óriásból
negyedórára törpe lett.
(Mi lenne, gondoltam, ha mindig
lent volnál, ahol a gyerek?)
És ahogy én lekuporodtam,
úgy kelt föl rögtön a világ:
tornyok jártak-keltek köröttem,
és minden láb volt, csupa láb,
és megnõtt a magas, a messze,
és csak a padló volt enyém,
mint nyomorult kis rab mozogtam
a szoba börtönfenekén.
És ijesztõ volt odalentrõl,
hogy olyan nagyok a nagyok,
hogy mindent tudnak és erõsek,
s én gyönge és kicsi vagyok.
Minden lenézett, megalázott,
és hórihorgas vágy emelt
– föl! föl! – mint az elsõ hajóst, ki
az egek felé szárnyra kelt.
És lassan elfutott a méreg,
hogy mégse szállok, nem növök;
feszengtem, mint kis, észre sem vett
bomba a nagy falak között;
tenni akartam, bosszut állni,
megmutatni, hogy mit tudok.
Negyedóra – és már gyülöltem
mindenkit, aki elnyomott.
Gyülöltem, óh hogy meggyülöltem!…
És ekkor, zsupsz, egy pillanat:
Lóci lerántotta az abroszt
s már iszkolt, tudva, hogy kikap.
Felugrottam: Te kölyök! – Aztán:
No, ne f̩lj, Рmondtam csendesen.
S magasra emeltem szegénykét,
hogy nagy, hogy óriás legyen.
(Szabó Lõrinc)
|
magam, 13:54
|
|
|
|
magam, 13:51
|
|
|
|
| |
