| 2007. mjus 7., htf |
|
 |
0 |
|
|
Este
Valami bíbort szórt az este
a lassan úszó fellegekre.
Valami kósza szellõ lebben
ebben a fáradt, álmos estben.
Valami furcsa fájó dallam
suhan felettem lágyan, halkan.
Valami bánat sír az égen,
s lehull a nap a vérzõ éjben.
(gyöngyvirág)
|
magam, 22:04
|
|
|
Ha tele van a fûzet,
Jöhet egy kis szünet!
A szennyest kiviszem,
A mosottat terítem,
Bekészítem az újat,
Tisztában legyen a párom!:DDDDD
Ha megjön este,
Ne mondhassa te beste!
Csak öleljen át,
Érezhessem szakállát,
Foghassam vállát,
Szédülve lebegjek, ha visz,
Essem ágyra, akár kavics:))))))
És szeressen, szeressen,
Hogy tele legyen a fûzetem:))))))
(originalqszi)
|
magam, 20:50
|
|
|
Most elhatároztam, belecsapok a lecsóba, meggazdagodom. Szakácskönyvet fogok írni. Megáll az agyad, olyan címet adtam neki. „Megszorított marhák, átvert tojással.” Beavatlak, mint mosónõ a vászongatyát az egyik receptembe.
Végy tizenöt deka csirkefarhátat és tedd egy kétdecis lábosba. Szedjél rõzsét, rakd fel a gáztûzhelyre és gyújtsd meg. Amikor kishíján a konyha is ég forrald fel a vizet. A pompás husit apróbb darabokra cincáljuk, hogy jusson vacsorára és holnap ebédre is. Tegyünk bele ezt, azt. Például sót. A sós vizben fõtt csirkehulladék királyi csemege. Adjunk hozzá Tavak Gyümölcseit, vizililiomot, sást, és a jobb emészthetõség kedvéért egy kis nádat. Az egészet ízesíthetjük vereshagymával. Ez mindenkinek van otthon a tarisznyában. Hozzáadásával aztán úgy megbolondítottuk, hogy aki beflamózza lenyalja mind a tíz ujját.
Ezzel megspórolhatjuk a szappant és a melegvizet.
Nézzünk körül a kukatárolóban. Ha találunk alig használt cirokseprût, pörköljük meg. Darálás után már fõzhetjük is a kitûnõ aromájú cirok kávét. Cukor nem kell bele. Nézegessük hozzá az unoka fényképét, olyan édes.
A kávé után biztosan megnyaljuk a szánkat. Általa újabb értékes morzsákhoz jutunk.
Eljött a pillanat, hogy arcunkba benyomjunk egy kis sütit. Hozzávalók: Vegyünk egy olcsó, Bevásárlóközpont kenyeret. Ez garantáltan a harmadik napon megpimpósodik. A kissé vizes, nyúlós közepét gyúrjuk át, sodrófával nyújtsuk ki. Képezzünk belõle kis téglalapokat. Rutinosabb szakácsok paralelepipedont. Tegyük a közepébe a héját. Hajtogassuk batyu formájúra és az üszkös lakás parazsán süssük ropogósra.
Ha hetek múltán megszárad, akkor sem kell kidobni.
Megeszi a penész.
(Erzsi)
|
magam, 20:27
|
|
|
Piszkos szélvédõ,vagy nem is??:))
|
magam, 17:55
|
|
|
Piszkos szélvédõ,vagy nem is??:))
|
magam, 17:52
|
|
|
Piszkos szélvédõ,vagy nem is??:))
|
magam, 17:50
|
|
|
Piszkos szélvédõ,vagy nem is??:))
|
magam, 17:48
|
|
|
Ez a rövid megjegyzés az eggyel lejebbi íráshoz tartozik...
Hát igen!!!!!!!
Mi APÁK egy kicsit mindig a háttérbe szorultunk, amikor a jeles napokat berajzolták a kalendáriumba.
Nem tudunk szülni, hormonaink, nem alakitják ki azokat az "anyai" ösztönöket amiknek egy újszölötnek szüksége van.
Az is igaz, hogy meg vagyunk szeppenve amikor a piciny gyermek megjelenik az életünkbe.
Örülünk repdesünk, és aggódunk.
Mi férfiaknak , Apáknak egy háttérszerep jutott. A gondoskodás, a biztos megélhetés, a nyugodt családi légkör, a biztonság megteremtése, biztosítása.
Mi ezt komoly feladatnak tekintjük, és a magunk sajátos érzésvilágában igyekszünk is megmutatni. Soha nem kérdezte senki, hogy ezek az oly egyszerünek tünõ, szinte természetes dolgok mennyi fejtörést, és belsõ szorongást váltanak ki belõlünk.
Nem mutatjuk, mert szégyeljük gyengeségünk.
Erzsike, csodásan írta meg saját tapasztalatait.
Igen valahol ilyenek vagyunk. Ritkán szólunk, de annak súlya van. A próblémák megoldásában,a pont berajzolása a mi feladatunk.
Tesszük ezt ösztönösen. Nem vártuk soha sem, hogy ezt megköszönjék, és ha beszélnek is róla csak szemérmesen legyintünk.
Megelékszünk egy mosollyal egy õszinte öleléssel.
Aztán ahogy telik az idõ a makacs konok kõszikla is morzsolódik, és mi is megengedjük magunknak hogy az érzelmi megnyilvánulások sajátos formályában egy piciny örömkönynek szabad utat engedjünk szemünk csatornáiból.
|
magam, 13:45
|
|
|
Az Anyukák köszöntése után ,azért ne feledkezzünk el...
vallomás Apámról
Megvallom õszintén, gyerekkoromban még féltem is tõle. Pedig nem bántott, talán egyszer kaptam tõle fenyítést, sõt még a dorgálás is inkább anyám feladata volt. Büszke és szigorú ember, és nagyon kemény. Az arcáról képtelenség volt leolvasni és soha egyetlen jelét sem adta, mit gondol, vagy mit érez, egészen …
…1977-et írtunk.
Mivel akkoriban tengerparti nyaralásról szó sem lehetett, barátnõmmel úgy gondoltuk, a nyarunk nem múlhat el hasztalan, fogtuk magunkat és jelentkeztünk egy Nis környéki építõtáborba. Félve mentem haza, tartottam attól, mit fognak szólni otthon, az egy hónap, mégis csak egy hónap, és hát egy leánygyerek szülõi felügyelet nélkül…Anyám szemében láttam a féltést, viszont apám rezzenéstelen arccal csak annyit mondott. – „Tõlem mehetsz!”
Már több mint két hete odavoltunk, amikor anyám a húgommal meglátogatott bennünket. Mindenrõl beszámoltak ami otthon történt, csak éppen róla, apámról egy szó sem esett. Pedig úgy, de úgy szerettem volna megkérdezni: - „Hát apu?” De mivel egy kicsit, vagy talán nem is kicsit apámra hasonlítok, így csak azért sem kérdeztem róla semmit.
Búcsúzáskor anyám a kezembe nyomott egy agyon hajtogatott irkalapot – „Ezt apád küldi!” Alig vártam hogy a busz kiforduljon az állomásról, hogy senki ismerõs ne lássa, milyen izgatottan olvasom apám kusza, szálkás betûit és hogyan nem tudok parancsolni a könnyeimnek, mert a kezembe lévõ írással, annak, egyszerû, hétköznapi nyelven fogalmazott tartalmával, az én szigorú, keménytartású és oly büszke apám tanújelét adta: milyen fontos vagyok neki, hogy szeret. Pedig a levél nem a szeretetrõl szólt, tanított és okított, mire ügyeljek, mikor, hogyan viselkedjem. Valójában most egyetlen szavára sem tudok visszaemlékezni, csak arra a csodálatos érzésre, amit akkor éreztem, hogy az én apám, az összes külsõség ellenére szeret engemet!
Igazi énjét ekkor villantotta meg elõttem elõször.
Amikor hazajöttem, mintha ez a levél meg sem íródott volna… mintha még a távolság is nõtt volna közöttünk. A levél tartalmáról sem õ, sem én nem tettünk többé említést, pedig sokszor, amikor hiányzott féltõ gondoskodása, amikor közömbösségét éreztem, elõvettem az agyon gyûrött, agyon hajtogatott, féltve õrzött papírdarabot, olvasgattam apám hozzám intézett sorait és újra, meg újra erõt kaptam belõle…
…1980-at írtunk.
Apám egyik napon bement a belsõ szobába és onnan két könyvet, pontosabban egy könyvet és egy keményfedelû vonalas kézzel tele írott füzetet hozott ki. Mindkettõt sokszor láttam nála, nézegette, olvasgatta, de nem mertem soha megkérdezni mik azok, mert minden alkalommal saját kezûleg rakta vissza õket a helyükre. Éreztem, hogy mindkettõnek köze van a múltunkhoz, de úgy gondoltam, egyszer, ha eljön az ideje, és ha rám tartozik, mindent meg fogok tudni.
A könyv a budapesti Hadtörténeti Kiadványok Kiadóhivatalának A Délvidék hadtörténete 1914-1918 címû kiadványa. Bajtársak életrajzi és világháborús adatai címû fejezetének 68. szakasza nagyapámról szolgál adatokkal.
A másik, apám által féltve õrzött kincsét, a füzetet, anyai nagyapja, tanyasi tanítóként és halottbúcsúztatóként 1909-ben kezdte el írogatni. Ebbe a füzetbe gyûjtögette a katolikus hívõktõl összeszedett egyházi énekeket és verseket, de mint a füzet olvasásakor kiderült, õ saját maga is szerkesztett verses énekeket.
– „Ezt a két dolgot neked szántam!”
Apám csak ennyit mondott és nem többet.
Én elhoztam tõlük a két ereklyét és azóta éppen úgy, mint apám, sokszor elõveszem, nézegetem, olvasgatom õket…pontosan úgy, ahogyan korábban õ tette.
Ekkor úgy éreztem, újra megmutatott magából egy darabkát…
…1992-õt írtunk.
Vasárnap. A csomagjaink összecsomagolva, estére várjuk az ismerõst, aki autóval átvisz bennünket Magyarországra. Nem tudok úgy elmenni, hogy apáméktól ne köszönjek el. Alibit keresek, elromlott a vasalóm, elmegyek hozzájuk, hogy elkérjem kölcsönbe anyámét. Anyám kávét fõz, beszélgetünk, mindenrõl. Apám elõhozza az itteni helyzetet, én nem merek a szemébe nézni, kerülöm a témát és megindulok lassan, nagyon lassan kifelé.
Apám, aki addig az ágyon feküdt, felállt és megindult õ is kifelé. És életemben elõször az én apám a kapun kikísért, amikor visszafordultam, hogy még egyszer jól megnézzem magamnak, csöndesen utánam szólt. – „Vigyázz magadra!”
Igen, Õ tudta, pontosan tudta, megérezte, mire készülünk. És mégse próbált visszatartani.
Pontosan tudta, hogy úgy lesz jó, ahogy majd mi döntünk.
És maradtunk.
Én pedig egy újabb oldaláról ismerhettem meg apámat…
…2006-ot írunk.
Születésnapom van, apám lép be elsõnek a szobába, átölel, magához szorít mint még sohasem tette, belenézek megfáradt arcába, égszínkék szemébõl könnyek gördültek… és csak szorít – szorít, mint aki soha nem akar elengedni…
Igen, ez volt az elsõ alkalom, amikor megmutatta, hogy õ valójában a gyerekeit mindig is szeretõ, féltõ édesapa, aki most már túl a hetvenen nem szégyenli kimutatni, mennyire szeret bennünket.
Utószó
Felénk még nem jött divatba az Apák Napja, ezért én ezzel a szerény írásommal szeretném õt köszönteni, és megköszönni neki, hogy õ engem választott lányának, hogy Õ az én Édesapám!
|
magam, 13:25
|
|
|
Ehhez nem is írok semmit:)
http://videobomb.blogter.hu/video/ablakmoso_5
|
magam, 12:47
|
|
|
A babonás fekete macska
A fekete macska búsan bandukolt.
Nem csoda, hisz szegény csonkafarkú volt.
Tizenharmadikán, s persze pénteken
lett kunkori dísze ilyen éktelen.
Azért vesztett el abból egy darabkát,
mert az úton maga elõtt szaladt át...
|
magam, 12:26
|
|
|
Mert végre megtaláltam!:)
Az anya meg a szülõ
Ez a két fogalom alapjában véve ugyanazt jelenti, de azért mégsem ugyanaz. Olyan különbség van köztük, mint - hogy is magyarázzam - mint amikor az ember azt mondja, hogy állam, meg azt, hogy haza.
A hazáért élek és halok, az államnak meg adót fizetek. És annak ellenére lényegesen könnyebb, mint meghalni, mégis több emberrõl hallottam, aki lelkes örömmel halt volna meg a hazáért, de soha senkirõl nem hallottam, aki szívesen fizetett volna adót.
Hát így vagyunk valahogy az anyával, meg a szülõvel is. A szülõ hivatalos kifejezés, az anya magánjellegû.
A szülõ minden, ami értelmet jelent, erõt és kötelességet, az anya pedig minden, ami érzelem, áldozat és a leggyönyörûbb gyöngédség a világon.
Az anya, meg a szülõ egy ember. De ennek az egy embernek egészen más tulajdonságai nyilvánulnak meg az anyában, mint a szülõben.
Aki a harmadik szobából csukott ajtón át is meghallja, hogy hathetes kislánya sír, az, az anya.
Aki szeretne berohanni hozzá és egy kis jó, langyos tejecskével elcsitítani azt a kis ártatlant, még az is az anya.
Aki be is rohan hozzá, megnézi, kibontja, tisztába teszi, de soron kívül egyetlen korty anyatejet sem juttat neki, hanem szigorúan alkalmazkodik az orvosilag elõírt étrendhez, az már a szülõ.
Akinek majd a szíve szakad ki, amikor a gyermeknek fogzási fájdalmai vannak, az, az anya, de aki csukamájolajat ad neki, hogy minél elõbb nõjön ki a foga, az már a szülõ. Általában aki képes arra, hogy saját önszülött gyermekének beadja a csukamájolajat, azt a csúszós, szörnyû, kibírhatatlan ízû kotyvalékot, az nem is lehet anya. Az csak szülõ lehet.
De aki közben azt hajtogatja; jaj de jó, de finom, a mama is ezt eszi, és hõsies elszántsággal a szívében, de háborgó indulatokkal a gyomrában maga is megkóstolja azt a szörnyû kotyvalékot, az már megint az anya.
Aki büszke arra, hogy az õ kisfia már olyan nagy, hogy az elsõ osztályba iratkozik, az a szülõ. De aki az iskola megnyitásának napján sírva kíséri a gyereket abba a tiszteletre méltó épületbe, és amikor beengedi a többi gyerek közé, akkor úgy érzi, hogy a fia Dániel, aki most lép be az oroszlánbarlangba, az már megint az anya.
Aki nappal megbünteti a gyermeket, mert elszaggatta a nadrágját, az a szülõ, de aki azt a kisnadrágot éjjel könnyes mosollyal foltozza meg az, az anya.
Aki azt mondja: haszontalan kölyök, már megint nem tanulsz, az a szülõ, de aki fûnek-fának keservesen panaszkodik, hogy annak a szegény gyereknek már megint mennyit kell tanulnia, az, az anya.
Aki a kamasz fiát tánciskolába viszi, az a szülõ. Aki büszkén figyeli, hogy az a haszontalan kölyök milyen ügyesen teszi a szépet annak a copfos kislánynak, az még mindig a szülõ.
De aki ugyanakkor nagyokat nyel, mert úgy érzi, hogy most kezdik tõle elszakítani lelkétõl lelkezett magzatát és szeretné a fia táncpartnerét, azt a kis kacér, szõke démont megpofozni, az már megint az anya.
És mégis az anyából lesz a jó anyós, a szülõbõl pedig a rossz. Amely anyósi állapot tart mindaddig, míg meg nem születik az elsõ unoka. És akkor valami egész váratlan és csodálatos dolog történik, eltûnik a szülõ, eltûnik az anya, mondjuk inkább a kettõ összeolvad és nagymama lesz belõle
De ez a nagymama nem hasonlít sem az anyára, sem a szülõre, annyira nem, hogy hadilábon áll mindkettõvel, a szülõt ridegnek, az anyát túlzottnak tartja, és csak egyvalakivel azonosítja magát teljesen és százszázalékosan, a gyerekkel. Mintha soha nem lett volna szülõ, mintha soha nem lett volna anya.
Mintha így született volna ötvenegynéhány éves korában egyenesen nagymamának.
( Zágon István)
|
magam, 9:56
|
|
|
Tavasz
Tavasszal minden zöld,
az erdõ, a mezõ, a völgy.
Tavasszal minden kék,
a tavak, a folyók s az ég.
Tavasszal minden csupa virág,
a kert, a rét, a határ.
Tavasszal minden csillog,
a harmat, a napsugár, a csillag.
Tavasszal minden dalol,
a zene a szférákig hatol.
Tavasszal minden pezseg,
harsogó, vidám az élet.
Tavasz, ezért szeretlek téged!
(gina)
|
magam, 9:34
|
|
|
Egy költõi vénától jól becsípett bolha önéletrajz-regényét nekem mondta tollba
Születtem Dolhán,
egy kutyán,
tizenkettõben, Gezarol után.
Atyám
paraszti sorban élt egy lobogós gatyán.
Anyám
egy cipész vérét kicsikarva,
átment a kisiparba.
Kiskoromban elláttam már bolhai tisztemet,
s a csípésem jelentõsen viszketett.
Lakókutyám egy kis pulipintyó,
mint jó
suba betakart,
de többet akart
ifjúi vágyam már tavaszra:
átköltöztem hát egy tágasabb kuvaszra,
mely nemsoká a plébános ebe lett.
Szemem elõtt tehát már a papi pálya lebegett.
A lelkem felkészült,
s a tornácon, hol este a lelkész ült,
magam is reverendába bújtam.
Ám az új tan
s a jámborság nem kötött le sokáig.
Megláttam másnap a szakácsnõ bokáit,
fogtam
magam s kiugrottam.
De csalódtam benne! Sós volt és lagymatag.
Az örökös hagymaszag
tönkretette a gyomrom,
és olyan testes volt, hogy féltem, agyonnyom.
Nem maradtam egy estet sem,
megszöktem a sekrestyésben,
aki velem a kocsmába tántorgott.
Magához vett a kántor ott,
s hogy lett tanyám egy tanár úr nadrágja?
- Ez a kis út nagy dráma
a kántorné életében.
Én megértem!
Így kerültem iskolába,
amit néhány diákban
tisztességgel kijártam.
Tanulnom ugyan csak ritkán akaródzott,
de mivel az osztály sûrûn vakarózott,
szavamra,
valamit mégiscsak szívhattam magamba!
Érettségi vizsgánkon én átmentem.
Az elnökre.
Felnyögve
kaparászott utánam,
s bár az ízét utáltam,
mégis, pályám érdekében
addig benne éldegéltem,
amíg a rég áhított
fõvárosba szállított.
Az elnök egy kis színésznõt szeretett.
Így kaptam szerepet
az egyik színpadon.
De nem szerepeltem soha a színlapon,
mert atyám tanácsa mindig bennem marad:
"Sohase engedd kinyomni magad!"
Színésznõm illatos szoknyáján hintázva
jártam a színházba.
Az öltözõ pad alatt
én is mindig jól kicsíptem magamat.
Ám az én mûvésznõm, felelõtlen fruska,
ráerõszakolt egy színikritikusra.
Azt hittem, vérembe megy most ész, értelem,
de rágós volt, fanyar, avas és vértelen,
ezért ugrottam át Önhöz néhány napra
többi rajongómat inkább megváratva.
Csináljunk most együtt egy jó csípõs darabot.
...S ezzel a bolha jól belém harapott.
Akkorát csaptam rá, hogy hasadt a paplan.
Hogy ugrott el mégis? Megfoghatatlan!
Veszítve karriert, nagy lakomát,
riadtan menekült az ablakon át.
Tovatûnt egy kóbor eben kutyagolva,
s lett, ami volt: kutyabolha.
(Romhányi J.)
|
magam, 8:41
|
|
|
Jó Reggelt és vidám hetet Mindenkinek:)
"Kék festéket vettem
tegnap este,
de reggelre az ég,
már kékre volt festve."
(koma)
|
magam, 6:18
|
|
|
|
| 2007. mjus 6., vasrnap |
|
|
0 |
|
|
Jó éjt Mindenkinek!Szép álmokat!:)
|
magam, 21:38
|
|
|
" Ki veled jár, igaz barát csak az lehet,
ki önmagának árt, ha használhat neked,
Ki rád ha sújt a sors, a lelkét széttöri
benned, és így épít össze tégedet"
|
magam, 21:37
|
|
|
Egy rügy a naphoz
Örök fény, mit akarsz velem?
Mondd, mért csaltál elõ
A fénynemjárta jótékony homályból?
Aranyfogóval mért kényszerítettél
Elhagyni bûvös rejtekhelyemet?
Mit akarsz velem, örök napmeleg?
Öntudatlanság alvó éjjelébõl
Felsajgó öntudatra
Riasztón mért vertél fel engemet?
Azt akarod, hogy levél legyek,
S reményzöld ruhám` átüsse a jég,
Ha forró május tikkadt alkonyán
Hirtelen, tompán megdördül az ég?
Azt akarod, hogy levél legyek,
És nyári napok gyötrelmes során
Megbarnítson majd perzselõ heved,
S hazámtól, fámtól eltépjen az õsz?
Mit akarsz velem, örök napmeleg?
Vagy talán abban nyugodjunk mi meg,
Mi hervadásra ítélt levelek,
Hogy forró, gyilkos órán árnyat adtunk
Valakinek, ki megpihent alattunk?
(Reményik Sándor)
|
magam, 19:27
|
|
|
a bevásárló kocsit hasznos dologra is fel lehet használni:)
|
magam, 18:31
|
|
|
a bevásárló kocsit hasznos dologra is fel lehet használni:)
|
magam, 18:28
|
|
|
A mindennap kicsiny csodái
Nagyobb és titkosabb csodák.
Tedd a kezedet a szívedre,
Hallgasd, figyeld, hogy mit dobog,
Ez a finom kis kalapálás
Nem a legcsodásabb dolog?
Nézz a sötétkék végtelenbe,
Nézd a kis ezüstpontokat:
Nem csoda-e, hogy árva lelked
Feléjük szárnyat bontogat?
Nézd, árnyékod hogy fut elõled,
Hogy nõ, hogy törpül el veled.
Nem csoda ez? s hogy tükrözõdni
Látod a vízben az eget?
Ne várj nagy dolgot életedbe,
Kis hópelyhek az örömök,
Szitáló, halk szirom-csodák.
(Kényádi íSándor)
|
magam, 18:01
|
|
|
Májusi szellõ
Almavirággal
futkos a szellõ,
akár egy kócos
semmirekellõ.
Kócosnak kócos,
de nem mihaszna,
okot nem ád õ
soha panaszra.
Füttyöget olykor,
mintha õ volna
a kertek kedves
sárgarigója.
Meghintáztatja
ágon a fészket,
leszáll a földre:
fûhegyen lépked.
Illeg és billeg,
s ha dolga nincsen,
elüldögél egy
kék nefelejcsen.
(Kányádi Sándor)
|
magam, 7:53
|
|
|
Még mindig remélek
Minden nap egy másikat várok,
Hol kékebb az ég, pirosabb a hajnal.
Szebben süt a Nap, az emberek jobbak,
S nem kell küzdeni annyi bûval, bajjal.
Minden nap egy másikat várok,
Okos napot, hol nincsen már talány.
Minden a helyén van, az ember ügyes,
S boldogulhat végre valahány.
(Lévay László )
Minden nap egy másikat várok.
Bolon fejemmel még mindig remélek.
És sétálok a szép ábrándok útján,
Mert hiszek az emberben, amíg csak élek.
|
magam, 6:13
|
|
|
Jó Reggelt Mindenkinek!Vidám Vasárnapot!:)
|
magam, 6:07
|
|
|
|
| 2007. mjus 5., szombat |
|
|
0 |
|
|
Jó éjt mindenkinek!
...mert az élet repül velünk,
ha szárnyalunk, vagy csak megyünk,
andalogva, kézen fogva,
emlékeket felkarolva,
sóhajokba kapaszkodva,
összebújva vagy széthullva,
illatokkal, illanókkal
tele tarisznyánk a jóval,
hamubasült fájdalommal,
friss idõvel, vagy múlttal,
ezerarcu szép titokkal..
|
magam, 22:10
|
|
|
Még van idõm
Még van idõm élni
Dalolni, nyílni
Ébredni, hullni
Tenger-lelkûvé lenni
Mohos-csönddé simulni.
( Dombrádi István )
|
magam, 21:29
|
|
|
Ne szórakozz a lóval..
http://videobomb.blogter.hu/video/Lo_2
|
magam, 20:33
|
|
|
Szudán: A Haboob nevû homokvihar Kartúm városa elõtt.
|
magam, 19:04
|
|
|
elgondolkodtató:
Miért élünk, ha nem azért, hogy az életet elviselhetõbbé tegyük, magunk és egymás számára?
|
magam, 17:53
|
|
|
cicacsiga:)
|
magam, 13:41
|
|
|
|
| |
