CsodaCsiga Flap
Naplk 2024. prilis 19.   pntek   Emma, Gerold, Kocsrd, Kun, Malvin, Timon   
Flap ·  · Chat · Tvirat · Trskeres · Kpeslap · Frum · Weblapok ·  · Levelem · Webem · Naplk · BANK
Regisztrci · Kapcsolataim · Trsaim ·  · Bulikpek · MMS ·  · Jtk · Horoszkp · Linkek · Hirdets · Radi



kope naplja

  2012. mrcius 24., szombat Nekem tetszik!
0  
Fél éve áram nélkül él Pákó!

Az otthonuk volt sógornõjének tulajdonában áll, akivel Pákó öt évvel ezelõtt határozatlan idejû bérleti szerzõdést kötött, ami a mai napig érvényben van. Októberben azonban valaki leszereltette a villanyórát, Pákó pedig azóta sötétségben éli mindennapjait.

Egyik reggel éppen a teá­mat melegítettem, amikor észrevettem, hogy elment az áram. Azt gondoltam, karbantartás van, így vártam fél órát, hátha visszakapcsolják. Mivel ez nem történt meg késõbb sem, kimentem, hogy kiderítsem, mi lehet a gond. Akkor vettem észre, hogy a villanyórámnak hûlt helye van! Mivel nincs tartozásom, azonnal elmentem a rendõrségre, ahol feljelentést tettem ismeretlen tettes ellen – nyilatkozta a Blikknek Fekete Pákó, aki azóta már bíróság elé vitte az ügyet, ahol kiderült, a fõbérlõje, vagyis volt kedvese, Ágica nõvére szereltette le a berendezést. Az ott született határozat szerint a fõbérlõnek vissza kell szerelnie a villanyórát, Pákó pedig kártérítést fog kérni az áram nélkül töltött hosszú hónapokért, hiszen a lakásért havonta százezer forintot fizet.

– Azt érzem, hogy Ágica egész családja azon munkálkodik, hogy engem tönkretegyen. A bíróságon azt mondták, már öt éve nincs áram a lakásban. Ez nem igaz, hiszen együtt éltünk ott a kisfiunkkal, számlákkal is igazolni tudom, hogy végig volt villany az otthonunkban! Azt szeretném, ha kiderülne az igazság – mondta Pákó. A híresség október óta él a sötét lakásban, azóta nem tudja használni a hûtõjét, a ruháit is a barátainál mossa.

– Mindennap rá vagyok utalva a barátaimra, náluk szoktam feltölteni a mobiltelefonom és a számítógépem is, hiszen ez nélkülözhetetlen a munkámhoz. Esténként gyertyával világítok, de csak rövid ideig, hiszen balesetveszélyes. Nem adom fel, talpra kell állnom. Rá­adásul augusztus óta nem láttam a kisfiamat, el sem tudom képzelni, hogy az édesanyja mit mond neki, ha Bence megkérdezi, hol van az apukája – tette hozzá.

Pákó egykori sógornõje viszont állítja: Pákó egy fillért sem fizet a lakásért.

Fellebbezek a határozat ellen, hiszen olyan nincs, hogy egy ilyen embernek igaza legyen. Ott lakik a lakásomban anélkül, hogy egy fillért is fizetne, rá­adásul mindenkinek az ellenkezõjét hangoztatja. Igyekszem vele minden kapcsolatot megszakítani, én ezt az embert már a hátam közepére sem kívánom – nyilatkozta a Blikknek Pákó fõbérlõje, Magosi Edina.
  kope, 11:03 Itt megrhatod a vlemnyed kope
  2012. janur 21., szombat Nekem tetszik!
0  
Pénzt bezsebelõ szülészek ellen emelt vádat az ügyészség.

Vesztegetés miatt vádat emelt a Fõvárosi Fõügyészség az Állami Egészségügyi Központ tizenegy nõgyógyász szakorvosa és két szülésznõje ellen - értesült az MTI Hírcentrum. A vád szerint az orvosok pénzt fogadtak el a szülések levezetéséért és egyéb orvosi ellátásokért. Az egyik szülésznõ esetében börtönbüntetést kér az ügyészség.

A volt MÁV Kórház szülészeti és koraszülöttosztályán dolgozó orvosok 2007 áprilisa és 2008 júliusa között legalább húsz esetben pénzt kértek az osztályra felvett kismamáktól a szülések levezetéséért és az egyéb beavatkozásokért - ez áll a vádiratban, hangzott el az m1 Híradó-jában. A vádlottak között van az akkori osztályvezetõ fõorvos is.

Skoda Gabriella, a Fõvárosi Fõügyészség szóvivõje a Híradó-ban azt mondta: "A vádlottak az osztályra érkezõ, szülés elõtt álló kismamáktól és azok hozzátartozóitól az egyes orvosi ellátásokért - amelyeket egyébként az Országos Egészségbiztosítási Pénztár is fedezett, így a szülés levezetéséért, az altatásért vagy az érzéstelenítésért - körülbelül ötezer és ötvenezer forint közötti összegeket kértek."

Az ügyészség az orvosokkal és az egyik szülésznõvel szemben pénzbüntetés, a másik szülésznõvel szemben, akit üzletszerûen elkövetett vesztegetéssel vádolnak, letöltendõ börtönbüntetés kiszabását kéri. A vádlottak szabadlábon védekeznek. A Híradó stábja az érintettek ügyvédjeit is megkereste; akiket elértek, azok azt mondták, "védenceik tagadják, hogy pénzt kértek volna".

Cikk az origóból.


  kope, 5:19 Itt megrhatod a vlemnyed kope
  2012. janur 1., vasrnap Nekem tetszik!
1  
Sziasztok!

Mindenkinek BÚÉK!


  kope, 9:25 Itt megrhatod a vlemnyed kope
No comment!


Lehet hivatkozni Gyurcsányra, az elmúlt nyolc évre. Lehet hivatkozni a gazdasági válságra és minden másra. De ezek üres és alaptalan hivatkozások. Azért, hogy emberek ezrei (tízezrei) sorba álltak egy tál meleg ételért Te vagy a felelõs Viktor!


Te és a hûbéreseid! Közvetlenül Te, közvetve a kormány és az összes képviselõ, akik megszavazták az õrült ötleteid, amiket törvénybe foglaltál. Legfõképp az egykulcsos adórendszert, amivel a talpnyalóid és a gazdagok jártak jól. Azok, akik átlagos vagy az alatti jövedelemmel rendelkeztek mind rosszul jártak. És most azok közül is sokan sorba álltak, akik eddig, ha nehezen is, de megálltak a saját lábukon.

Viktor! A Te bûnöd, hogy emberek ezrei feladva utolsó csepp büszkeségüket, feladva a maradék önbecsülésüket beálltak egy olyan sorba ahova eddig csak hajléktalanok és koldusok álltak. Mit gondolsz, milyen lelkiállapotban vannak ezek az emberek? Mit gondolsz mi vezette oda az embereket? Azt hiszem, errõl fogalmad sincs, de én elárulom neked. A reménytelenség, az apátia és egy kis maradék létfenntartási ösztön. Ösztön, mert élni kell. De a legszomorúbb az egészben az, hogy a sorban már gyerekes családok is álltak. Odamentek, mert élni kell, a gyerekeknek enni kell.

Viktor! Jártál Te arra aznap? Láttad legalább a képeket? Nem mozdult meg benned semmi? Vagy annyira kiveszett már belõled (ha volt egyáltalán) az empátia, a szolidaritás, hogy egy vállrándítással elintézted? Ma reggel borotválkoztál? Bele tudtál nézni a tükörbe? Mert ha egy egész kicsi lelkiismeret még maradt benned (amit kétlek) akkor két dolog közt választhatsz: 1. Visszavonod a törvényeid és kialakítasz egy olyan rendszert, amiben az emberek valós többségének meglesz a létbiztonsága. 2. Szakállat növesztesz, hogy ne kelljen tükörbe nézned. Ha egyiket sem teszed, azzal azt bizonyítod, hogy a lelkiismereted teljesen elveszett.

Viktor! Tudom, hogy nem hallgatsz senkire, én mégis mondok neked valamit! Vigyázz! Nagyon vigyázz, hogy meddig mész el! Ezek az emberek, akik most sorban álltak nem a Te futballhuligánjaid, ezek az emberek nem hangoskodó csõcselék. Ezek az emberek elkeseredettek, de még halkan tûrnek. De nem tudni meddig. Akkora már a feszültség, hogy a legkisebb szikra is fellobbanthatja a lángot. Elõfordulhat, hogy a legközelebbi nagy sorálláskor valaki elzokogja, hogy éhen halt a gyereke és ez végigvonul a soron. Esetleg valaki rákontráz, hogy az övé is. Ez lehet egy olyan szikra, amitõl a tömeg beindul. Tudod Viktor ez a tömeg nem fog megállni egy vízágyútól, nem fog megállni a rendõrsorfalnál. Mit csinálsz akkor, közéjük lövetsz? Mivel? Gumilövedékkel vagy, ahogy a párttársad 2006-ban reklamálta az akkori hatalomtól, éles lõszerrel? Még ezt is megteheted (kétharmadra hivatkozva megtettél Te már sok mindent), de tudnod kell ez a tömeg nem fog megállni még a lövésekre sem, ezek az emberek annyira kilátástalannak látják a helyzetüket, hogy nem gondolnak majd az életükre. Azt fogják gondolni, mindegy hogy éhen halok vagy lelõnek. Hova menekülsz akkor Viktor? A Parlament épülete nem fog megvédeni. Senki sem fog megvédeni! Meglátod majd a mostani hûbéreseid hogyan fognak patkányokként visítva elrohanni mellõled.

Viktor! Jól gondold meg mit teszel! Most még talán nem késõ!

Forrás: Index


  kope, 6:58 Itt megrhatod a vlemnyed kope
  2011. november 1., kedd Nekem tetszik!
0  
Cikk.

Nõi gömbölyûségi együttható!

Jártomban-keltemben sok idõm jut arra, hogy nézegessem a nõket, hisz ennél jobb szórakozás amúgy sincs – kivéve, ha hivatalos nõnemû partnerrel vagyok, mert akkor ez tragikus hatással jár a magánéletem békéjére.
Megfigyeltem, hogy az átlagos nõk közül – nem az elhízottakra és nem az anorexiásakra gondolok -, akik nagy és kerek mellel rendelkeznek, azoknak bizony lapos a feneke. Akik kerek fenékkel és csípõvel rendelkeznek, azoknak kicsi mellük van. S azok, akik sportosak és kerek a fenekük, combjuk, és szinte mindenük az izmoktól, azoknak szintén kicsi a mellük. E megfigyelés-sorozat késztetett arra, hogy statisztikai és kísérleti módszerek segítségével megvizsgálva e jelenséget igazi tudományos magyarázatot találjak rá. Szorgos kutatómunkával, amelyek dandárját vizuálisan végeztem éjszakai szórakozóhelyeken és edzõtermekben a következõ felfedezést tettem:

Úgy vettem észre, hogy minden nõ azonos mennyiségû kerekséggel születik. Nevezzük el ezt G(ömbölyûségi) E(gyütt)H(ató)nak, vagyis GEH-nek. Értékét vegyük 1-nek. E kerekségi együttható értéke oszlik el a kamaszkor után minden nõn. A testrészek levonják maguknak a saját jussukat, de összegük minden esetben kiadja az 1-et.
A nagy és kerek cici úgy tûnik, hogy legerõsebbként igen nagy százalékot tesz magáévá konkurálva a fenékkel. Mindkettõ gömbölyûségének esetén az együttható értéke már túllépheti az egyet: ilyet látva gyanakodnunk kell a mesterséges beavatkozásra!

A gömbölyûségi együtthatót nem szabad keverni a test ZSírosodási Együtthatójával, amely sokszor látványban hasonló eredményt produkál, de mégis más jelenség és más a kiváltó oka is! (Strandokon igen könnyen – még egy kezdõ GEH tudós számára is könnyen – megkülönböztethetõ a ZSE és a GEH által produkált kerek formák!) Tehát a duci lányok esetében a látványból ki kell vonni a gömbölyû felületeknél a zsírtúltengést és a megbecsült normál alakból kiindulva máris igazolhatóvá válik a GEH szabályrendszere.

Szintén felborulni látszik a GEH a vékony lányoknál is: ebben az esetben a duci lányoknál végrehajtott egyszerûsítõ ill. abszolút általános alakra hozó mûvelet riverzét kell abszolválnunk, magyarul a hiányos területekre fel kell helyeznünk az átlagos magyar nõ normál testsúlya és a delikvens testsúlyának különbségét, méghozzá arányosan! Az így kapott átlagos, ám mégis elég konkrét hölgyön elvégzett gömbölyûségi vizsgálat után pedig ismételten igazolva fogjuk látni a GEH szabályrendszerét:
- nagy és gömbölyû cicik esetén az átlagnál laposabb a fenék
- homokóra alkat és kerek popsi esetén kicsik a mellek
- a nem nagy, de tökéletes formájú cicik esetében szintén a fenék alakja károsul
- tökéletesen kerekded fenekeknél (lásd J Lopez) a mellek értékébõl ill. nagyságából vonódik el e GEH érték!

GEH mindig egyenlõ 1
GEH = cici+fenék+csípõ+combok


  kope, 11:58 Itt megrhatod a vlemnyed kope
  2011. oktber 31., htf Nekem tetszik!
0  
Dalai láma.

Meghal a Dalai láma, és felkerül a Mennyországba. Isten személyesen megy érte a kapuhoz, beinvitálja. Miközben ülnek a felhõkön, Isten megkérdezi tõle:
- Nem vagy éhes, barátom?
- De igen, Uram, szívesen harapnék valamit.
Isten kinyit egy konzervet, odaadja a Dalai lámának. Az, miközben eszegeti a konzervet lenéz a Pokol irányába, és azt látja, hogy a Pokolba került elkárhozott lelkek sült húst, kaviárt, lazacot esznek.
Másnap Isten ismét megkérdezi, nem éhes-e? A Dalai láma ismét igenlõen válaszol, erre megint kap egy konzervet. A Pokolban ezúttal languszta, steak és pezsgõ a menü.
Amikor harmadnap ugyanez játszódik le, a Dalai láma nem bírja tovább, és megkérdi:
- Uram, hogy van az, hogy én, aki mindig alázatosan éltem, soha nem vétkeztem, mindig csak konzervet kapok, míg a Pokolba kerültek fejedelmi lakomákat kapnak?
Erre Isten fejcsóválva:
- Tudod, itt fent kettõnkért nem érdemes szakácsot tartani…



  kope, 8:30 Itt megrhatod a vlemnyed kope
Egyetemen.

Egy egyetemista az ebédlõben le szeretett volna ülni egy üres helyre az egyik tanára mellé, de az így válaszolt:
- Egy hattyú nem lehet barátja egy disznónak.
- Jó, akkor továbbrepülök! – válaszolt a diák.
A tanár ezen vérig sértõdött és elhatározta, hogy a vizsgán elbuktatja, így a legnehezebb kérdéseket adta fel neki. A diák azonban a dolgozatában parádés válaszokat adott, ezért a tanár – hátha mégis megbuktathatja az áldozatát – mindent eldöntõ kérdést ad:
- Mész az úton és találsz két zsákot, az egyikben arany, a másikban pedig ész van. Melyiket választod?
- Az aranyat.
- Én sajnos a másikat választanám, az értelemmel teli zsákot, mert az fontosabb, mint a pénz.
- Mindenki azt választja, ami neki hiányzik – vágja ki magát a diák.
A tanár majd megõrül és azt írja a dolgozatra: “Szamár”. A diák anélkül, hogy belenézne, fogja a dolgozatát és kimegy a terembõl. Rövid idõ múlva azonban visszatér, visszateszi a dolgozatát és így szól:
- Elnézést, a tanár úr aláírta, de nem írt rá jegyet!



  kope, 8:25 Itt megrhatod a vlemnyed kope
  2011. oktber 29., szombat Nekem tetszik!
0  
Szúnyogriasztó.

Használt a szúnyogriasztó, amit tegnap adtam? – kérdi a szõke nõtõl a szomszédja.
- Sajnos, nem. Egész éjjel csíptek a dögök, pedig este megittam az egészet!





  kope, 7:51 Itt megrhatod a vlemnyed kope
A betû.

Miért van a szõke nõ ágya felett egy A betû?
- Hogy el ne felejtse mit kell mondania szeretkezés közben!


  kope, 7:50 Itt megrhatod a vlemnyed kope
Gyorsan ölõ méreg.

A gyógyszertárba benyit egy középkorú nõ:
- Kérek egy gyorsan ölõ mérget.
- Milyet óhajt asszonyom? Mekkora állatnak lesz? Patkánymérget kér?
- Igen. Egy 180 centi magas és 80 kilós patkánynak lesz.



  kope, 7:49 Itt megrhatod a vlemnyed kope
  2011. oktber 28., pntek Nekem tetszik!
0  
Rálicitált a Fidesz a többi pártra a "pofátlan nyugdíjak" elleni harcban.

A rendszerváltás után a pártok egyszer már nekifutottak a feladatnak, hogy felülvizsgálják a pártállami vezetõk kiemelt nyugdíjait, de ma az MSZP kivételével mindegyik úgy látja: nem jártak sikerrel. A Fidesz lenyúlta a Jobbik ötletét, sõt, néhány ponton még keményebb is lenne az egykori kommunista vezetõkkel, mint az ellenzéki párt. Egyelõre nincs egyetértés sem arról, hogy kire vonatkozzon a csökkentés, sem arról, hogy megadóztassák vagy máshogy büntessék õket.

Az elvi egyetértés megvan ugyan a Fidesz, a KDNP, a Jobbik és az LMP közt arról, hogy hozzá kell nyúlni a rendszerváltás elõtt vezetõ beosztásban lévõ személyek nyugdíjaihoz, de egyelõre sem ennek módjáról, sem az érintettek pontos körérõl nem született megegyezés. Bár a keddi egyeztetés után mindenki (az MSZP képviselõi nem voltak ott) optimistán nyilatkozott, az álláspontok valójában messze esnek egymástól.

A volt kommunista vezetõk nyugdíjának kérdését eredetileg a Jobbik vetette fel, a párt képviselõi tavaly nyáron törvényjavaslatot nyújtottak be a "politikai nyugdíj-privilégiumok megszüntetésérõl". Ezt csak egyszer, tavaly novemberben vette napirendre a parlament, akkor megkezdték az általános vitát, de nem zárták le. Azóta a Jobbik többször is próbálkozott, hogy ismét napirendre vegye, de a kormánytöbbség nem járult hozzá ehhez, pedig tavaly novemberben több fideszes képviselõ is támogatásáról biztosította a javaslat céljait.

Idén október 17-én azonban a Fidesz meggondolta magát, és Lázár János frakcióvezetõ bejelentette: Wittner Mária képviselõ, 1956-os halálraítélt kezdeményezésére azt kérik a kormánytól, vizsgálja meg, hogy fizettethetõ-e jóvátételi adó azokkal, akik korábban a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) vezetõ tisztségviselõi voltak. Wittner korábban arról beszélt: a "hóhérok" nyugdíjai szemérmetlenül magasabbak, mint az áldozatokéi.

Második nekifutás

A rendszerváltás után, 1991-ben már született egy törvény a kommunista rendszer nyugdíjainak felülvizsgálatára. Halász János államtitkár a Jobbik javaslatának tavaly novemberi vitájában azt mondta: az 1991-es törvény alapján megszüntették a rendszerváltás elõtt egyedi eljárás során megállapított nyugdíjakat, illetve azokat az ellátásokat, amelyekrõl az MSZMP pártszervei döntöttek. Ezeknek az embereknek ekkor újra kiszámolták a nyugdíját, immár az általános szabályok szerint.

A törvény azonban lehetõvé tette, hogy pótlékokká alakítsák át a különbözõ kitüntetések után járó nyugdíj-kiegészítéseket. Halász szerint az átváltásról a Miniszterelnöki Hivatal és a Köztársasági Elnöki Hivatal döntött, de a két hivatal annak idején "nem tekintette szigorú szempontnak a történelmi igazságtétel igényét", és jelenleg mindössze 67 emberrõl tudnak, akinek a kiegészítését nem alakították át pótlékká. Az államtitkár szerint tehát az 1991-es törvény nem érte el teljesen a célját, így a Jobbik törvényjavaslata sem okafogyott.

Az elõterjesztõk nevében felszólaló Novák Elõd arra hivatkozott, hogy Wittner Máriától "a parlament folyosóján" megtudta: Biszku Bélának, az 1957-ben az úgynevezett forradalmi munkás-paraszt kormány belügyminiszterének "több százezer forintos" nyugdíja van. Novák szerint az 1991-es törvény csak azt a kiegészítést szüntette meg, amelyet "a már egyébként is magas" nyugdíjakra tettek rá, így "a korábbi kommunista elnyomók nyugdíja még mindig pofátlanul magas".

Kiktõl vennék el?

Az elsõ nehézséget annak meghatározása okozza, hogy pontosan kikre is vonatkozzon a nyugdíjak felülvizsgálata. Lázár a keddi tanácskozáson azt mondta: azok nyugdíját érintené "pénzügyi következmény", akiknek megélhetését az MSZMP-ben betöltött vezetõ tisztségük biztosította, és érdemi döntéshozók voltak. Lázár szerint az MSZMP maga határozta meg annak idején, hogy kik számítanak vezetõnek, számuk mintegy 5700 fõ lehetett. Lázár ugyanakkor hangsúlyozta, hogy minden érintett esetében egyedi elbírálásra lesz szükség, nem támogatják a kollektív bûnösség kimondását.

Ezzel szemben a Jobbik törvényjavaslata konkrétan felsorolja, kiknek a nyugdíjából faragnának le. Ide tartoznának az MSZMP és elõdpártjai (Magyar Kommunista Párt és Magyar Dolgozók Pártja) Központi Bizottságának és Politikai Bizottságának tagjai, az Elnöki Tanács és a Minisztertanács tagjai, a megyei pártbizottságok elnökei, az úgynevezett függetlenített párttitkárok, a KISZ vezetõi, a Munkásõrség századparancsnoknál magasabb beosztású tagjai, az 1956 utáni megtorlásokban részt vevõ bírók és ügyészek, illetve "a szocialista rendszerekkel együttmûködõ egyházi személyek".

Szûrös és Pozsgay úgy érzik, rájuk nem vonatkozik
"Ha a kormány azokat akarja megsápolni, akik igazságtalanul vettek fel nagy pénzeket és részt vettek a forradalom leverésében, az mindenképpen támogatható" - mondta korábban az [origo]-nak Szûrös Mátyás, aki a rendszerváltás elõtt az MSZMP Központi Bizottságának tagja volt, az elmúlt években pedig a Fidesz több rendezvényén is feltûnt. Szûrös szerint rá nem vonatkozna a javaslat, mivel a rendszerváltás után ment nyugdíjba havi 60 ezer forintos összeggel, és sem a rendszerváltás elõtti, sem az azt követõ rendszertõl nem kapott semmilyen kedvezményt.

Pozsgay Imre a rendszerváltás elõtt a PB tagja volt, de tagja volt annak a hatfõs testületnek is, amelyet Orbán Viktor kormányfõ még tavaly kért fel, hogy dolgozzák ki az új alkotmány koncepcióját. Pozsgay szintén azt mondta az [origo]-nak, hogy nem érintené a Fidesz javaslata, mivel "szerény nyugdíjat" kap, ráadásul aktívan rész vett a rendszerváltásban is. Pozsgay véleménye: meg kell vizsgálni, hogy alkotmányosan lehetséges-e a járandóságok ilyen jellegû korlátozása. Arra a kérdésre, hogy ezek szerint nem támogatja a javaslatot, azt felelte: nem vizsgálta a javaslatot, nem ismeri annak részleteit.

A törvényjavaslatban felvázolt kör igen bõ, fõleg a függetlenített - vagyis a munkahelyeken fõállásban alkalmazott - párttitkárok lehettek viszonylag sokan. A tavaly novemberi vitában Schiffer András, az LMP frakcióvezetõje arra hívta fel a figyelmet, hogy valószínûleg komoly nehézséget okozna meghatározni "a szocialista rendszerekkel együttmûködõ egyházi személyek" körét, hiszen még mindig nem lehet szabadon hozzáférni az egykori állambiztonság dokumentumaihoz.

A Jobbik úgy oldaná meg az érintettek beazonosítását, hogy az ismételt nyugdíj-megállapítás érdekében egy módosító javaslattal együttmûködésre kötelezné az Országos Levéltárat és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárát, illetve az érintett személy munkáltatóját vagy annak jogutódját (ez azt a furcsa helyzetet is eredményezhetné, hogy az MSZP-nek kellene adatokat szolgáltatnia elõdje, az MSZMP vezetõirõl). Lázár János kedden arról beszélt: elképzelése szerint a nyugdíjbiztosító feladata lenne elõkeresni az érintettek iratait.

Büntetés vagy adó?

Jelentõs nézetkülönbség van a Fidesz és a többi párt - köztük a KDNP - közt abban a kérdésben is, hogy milyen módon nyúljanak hozzá az érintett kommunista vezetõk nyugdíjához. Lázár János következetesen jóvátételi adóról beszélt, de ezt mindenki elutasítja, így a keddi egyeztetés után a frakcióvezetõ már azt mondta az MTI-nek: a Fidesz kész egyeztetni a nyugdíjcsökkentés technikai kivitelezésérõl, így az adóztatásról vagy a nyugdíjak újbóli megállapításáról.

Schiffer András az [origo]-nak azt mondta: a nyugdíj eddig adómentes volt, de ha a Fidesz kiskaput nyit, akkor elképzelhetõ, hogy a kormánypártok más esetekben is elfogadhatónak tartják majd a nyugdíjak megadóztatását. Hasonlóan érvelt az [origo]-nak Novák Elõd, aki szerint nem lehet bizonytalanságban tartani 3 millió olyan nyugdíjast, akiket nem érintene a javaslat. A KDNP-s Varga László azt mondta, az érintettek nyugdíjának újbóli megállapításával értene egyet, és nem az adóztatással.

A Jobbik tavalyi javaslata a nyugdíjak újbóli megállapítását írja elõ, de nemcsak az átlagos szintre csökkentené a kommunista vezetõk nyugdíját, hanem kifejezetten büntetõ jellegû, hátrányos szabályokat írna elõ a számukra. Az elsõ változat szerint a meghatározott pozíciókban eltöltött idõre csak a fizetés egy százalékát lehetne figyelembe venni az új nyugdíj-megállapításnál, késõbb ezt úgy módosították, hogy az érintettek nyugdíját a nyugdíjminimum felére (jelenleg 14 250 forint) kellene csökkenteni.

A tavaly novemberi vitában Schiffer András felvetette, hogy ez olyan mértékû csökkenés lenne, ami egyrészt ellentmond a törvénynek (hiszen a nyugdíjminimum épp azért van, hogy annál kevesebb ne legyen az ellátás), másrészt szociálisan lehetetlen helyzetbe hozná az érintetteket. Sneider Tamás jobbikos képviselõ azzal vágott vissza, hogy szerinte "ezek az emberek az elõzõ rendszerben rendkívül szépen megtollasodtak, meggazdagodtak, és most komoly birtokokon ülnek", ha pedig nem lenne megtakarításuk, akkor fordulhatnak szociális segélyért.

A drasztikus nyugdíjcsökkenés miatt esetleg bekövetkezõ szociális problémákra valószínûleg Lázár János is gondolt, hiszen már a jóvátételi adó ötletének bejelentésekor azt mondta: az adót úgy állapítanák meg, hogy annak levonása után is megmaradna az érintetteknek legalább a nyugdíjminimum kétszerese, ami jelenleg 57 ezer forint.

  kope, 17:40 Itt megrhatod a vlemnyed kope
Népszabadság: Büntetni fogják a rosszul viselkedõ betegeket.

Csökkenteni fogja az egészségbiztosító azoknak a betegeknek a gyógyszertámogatását, akiknek az együttmûködését az orvosok nem találják megfelelõnek. A Népszabadság információi szerint az orvosok ellenõrizni fogják, hogy a betegek leszoktak-e például a dohányzásról.
"Büntetést fizetnek jövõre azok a betegek, akik nem viselkednek elég jól az egészségügyi kormányzat megítélése szerint: az orvosaik fogják ellenõrizni, hogy leszoktak-e a dohányzásról, lefogytak-e, vagy kellõ mozgással leszorították-e elfogadható értékre vérnyomásukat" - írja a Népszabadság egy birtokába került kormányzati dokumentumra hivatkozva. A lap szerint ha a beteg együttmûködését nem találják megfelelõnek, akkor az egészségbiztosító csökkenti a gyógyszereikhez való közösségi hozzájárulást, így akár kétszer annyit is fizethetnek a gyógyszerekért.

A "beteg-együttmûködési" programot elõször a keringési problémákkal élõk és a krónikus tüdõbetegségben szenvedõk körében próbálnák ki. A betegeknek vállalniuk kell, hogy mozgással, étrendváltással, rendszeres gyógyszerszedéssel javítanak az állapotukon, különben többet kell költeniük a gyógyszerekre. A lap szerint azoknak, akik nem vesznek részt a dohányzásleszoktató programban, 1500-3000 forintról 4000-6000 forintra is nõhet a gyógyszerköltsége.

Szûkítenék a közgyógyellátásban elérhetõ gyógyszerek számát is. Az adott terápiára szolgáló gyógyszerek közül csak a legolcsóbbat, az eddigi háromhavi adag helyett pedig csak egy hónapra elegendõ gyógyszert írhatnak fel az orvosok a lap szerint. Fokozatosan vezetnék be azt is, hogy a receptre a konkrét márkanév helyett csak a hatóanyag nevét írná rá az orvos.

Megjegyzés:
Az állam hiány ezzel akarják csökkenteni az adósságot.


  kope, 11:38 Itt megrhatod a vlemnyed kope
Cikk.

Makacs dohányosokkal kezdené a kényszerterápiát a kormány.

A tüdõ- és a szívbetegeknél vezeti be elõször a kormány azt az elvet, hogy aki nem járul hozzá saját gyógyulásához, az kevesebb állami támogatást kap gyógyszereihez. Az orvosoknak kell majd jelezniük, hogy a betegek életmódváltással maguk is hozzájárulnak-e gyógyulásukhoz. A krónikusan túlsúlyos embereknek nem kell aggódniuk: tõlük akkor sem vesznek el pénzt, ha nem tudnak lefogyni.

"Fontos, hogy leszoktassuk a tüdõbetegeket a dohányzásról, de nem szabad a nehezebb eseteket rögtön a Taigetoszról ledobni" - mondta az [origo]-nak Losonczy György, a Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinikájának igazgatója az egészségügyi államtitkárság tervezetérõl, amely szerint jövõre csökkentenék azon betegek gyógyszertámogatását, akik nem hagyják abba a dohányzást.

Szerdán számolt be a Népszabadság arról, hogy "büntetést fizetnek jövõre azok a betegek, akik nem viselkednek elég jól" (errõl bõvebben itt olvashat). A lap birtokába került tervezet szerint a betegeknek vállalniuk kell, hogy mozgással, étrendváltással, rendszeres gyógyszerszedéssel javítanak az állapotukon, különben az eddiginél kevesebb támogatást kapnak a gyógyszereikre.

  kope, 11:35 Itt megrhatod a vlemnyed kope
  2011. oktber 24., htf Nekem tetszik!
0  
Cikk.

Nekem sem egyszerû avagy szemelvények saját tévelygéseimbõl.


Taktikát váltottam, igen tisztelt hölgyeim és uraim! Elég az elcseszett estékbõl, elég a ronda avagy lökött hölgyekre elpazarolt értékes órák cappucinóval nyakon öntött lehúzásából! Oly sok idõm ment már rá a felesleges randikra, miközben annyi, de annyi teendõm lenne ebben az életben! Fontos lenne a rendezett magánéletem is, de most felébredtem és rájöttem: nem áldozhatom fel az összes szabadidõmet párom megtalálásának érdekében! Hogyan lehetne megoldani, hogy az elkerülhetetlen kudarcos randik mellett a saját életem is folyhasson a maga medrében?
Gondolkoztam és rájöttem a megoldásra!
Módszer neve: két légy randi.
A taktika a következõ: el kell intéznem ezt avagy azt. Mi lenne, ha ezt közösen tennénk? Miért kõbe vésett szabály, hogy csak a fenékformájúra koptatott teaházi-kávézói székekben ücsörögve lehet ismerkedni? Dehogy! Rúgjuk fel és üssünk – szerencsés esetben – két legyet egy csapásra!
Nemrégiben felújítottam a lakásom. Kellett bele pár berendezési tárgy. Irány az Ikea! A helyszín kultúrált, a bútorok közt sétálva rengeteg téma adott – a lakberendezéstõl kezdve az ízléséig -, ráadásul étterem is van! Aktivítás ezerrel, hiszen célirányosan is kell közben mozogni, meg kell találni azokat a tárgyakat, amikért jöttünk: így közösen dolgozunk egy célért, ennél fesztelenebb ismerkedési lehetõség nincs is!
Nemrégiben egy hölggyel oda beszéltem meg találkát. Mondanom sem kell a kis fényképeken nem rendelkezett oly – khm, hogyan is mondjam ezt finoman(?) – román bányász arcvonásokkal, mint a való életben. Rémületemen az idõ múlása sem tompított. �?gy áldottam magam az ötletért, hogy a szûkõs szabadidõmbõl nem dobtam ki egy teljes estét és legalább design tanácsadómnak felhasználhattam!
Gazdagabb lettem egy fogassal és egy letesztelt jó randimódszerrel!

  kope, 9:54 Itt megrhatod a vlemnyed kope
  2011. oktber 22., szombat Nekem tetszik!
0  
Cikk egy másik társkeresõ oldalról.
Érdekes!

Két reakció az egyik elõzõ pontra, amely a ki nem mondott nem tetszésekrõl, a szó nélküli eltûnésekrôl, a fel nem vett telefonokról, a kikapcsolt skype-krôl, a csendes, “szellemképes leépítésekrôl” szól:



Pasi vagyok s úgy gondolom, hogy amit leirtál az sajnos igaz: nagyon sokan gyávaságból vagy kényelembõl arra sem hajlandók, hogy a minimum elvárható normáknak megfeleljenek. E normák szerint legyen bennem annyi, hogy face to face megmondom bárkinek még a “Szerintem, ne találkozzunk többet!” is. Magamról annyit, hogy egy ideje egyedül vagyok és nem túl jó, de így alakult….




Vajh, ezek a normák hol vannak lefektetve? Ki ismeri ôket? Sokan hivatkoznak itt rájuk – persze csak akkor ha ôket érte a sérelem – ám ha nekik kellene lépniük, mindig elfeledkeznek róla. A nyílt konfrontáció veszélye, hogy nem tudjuk az a vadidegen ember velünk szemben hogyan is fog reagálni, nem vágja e szemünkbe sértéseit, nem rendez e jelenetet?!

Ha mindenki úgy menne el egy ilyen netes randira, hogy gondolatban felkészül arra, bizony nagy eséllyel nem jön össze – így nem is éri váratlan tragédiaként a nemleges válasz -, akkor talán könnyebb is lenne kimondani is, nem?

A másnap reggeli sms-t avagy mailt is egy kényelmes, tiszta eljárásnak érzem. Mindezzel fájdalommentesen közölhetjük ítéletünket, nem kell belebonyolódni értelmetlen vitákba, nem kell nézni ex-partnerjelöltünk elkámpicsorodott arcát, s a végtelenül hosszú reménykedésbe sem taszítjuk bele. Ugyanis itt csak egy a gond az elutasított szempontjából: az az idegtépô várakozás napokon át és az a pár megalázó, sikertelen, fel nem vett, üzenetrögzítô szövegét már unalomig ismert, vérlázítóan megalázó hívás, amelyekre nem jön válasz s így a leszarás miatt érzett düh – idôt hagyva neki – ki tud fejlôdni.

Egy huszárvágással viszont – másnap közölve a fájdalmas tényt – ezt nem hagyjuk eluralkodni és magunkat is megkímélhetjük a bujkálástól.

S most következzék ismét egy hölgy véleménye:

Olvastam a blogban a társkeresõkre panaszkodó hölgy levelét, és gondoltam, leírok pár gondolatot. Sajnálom õt, hogy nem sikerül találnia valakit, mert kedves lánynak tûnik, de a levelébõl én azt éreztem, hogy túlzott benne az akarás.. Napokig várni, hogy valaki, akit nem is láttam még élõben, felhívjon.. Vagy a találka után addig írni,keresni, míg életjelt nem ad.. Nekem sok volt ez picit.

Fordított helyzetben engem lányként eleinte idegesítene, késõbb elriasztana ez a hirtelen jött lelkesedés egy fiú részérõl.

Éppen ezért azt sem hiszem, hogy a férfiak szeretik a “könnyû” sikert.. Illetve egy fiúnak még inkább nyomasztó lehet, hogy valakinek “ennyire kell”. A férfi választ elsõsorban – de a döntés, hogy elfogadja-e a közeledését, a lány kezében van. Viszont a közeledést nem lehet, illetve a hölgy példáját tekintve szerintem nem szép kikényszeríteni. Még a legjobb barátnõimet sem “zaklatom” addig különféle fórumokon, míg fel nem hívnak végre – mert ha tudnak, fognak rám idõt szakítani, egy “na mi a fene van már” hívásra/sms-re meg nincs szükségem. Még tõlük sem, nemhogy egy idegentõl!

Mert persze, az elsõ levelekben olyan könnyû szépeket írni, kábítani a másikat – de itt megintcsak nem értem a levélíró lányt/hölgyet, mikor azt írja, hogy hogyan hiheti azt, hogy a reménybeli jövõ tervezgetése komoly? És hogy személyesen neki szól..?

Egy számomra kedves barátnõm is, hosszú és keserves kapcsolatából kilépve próbál párt találni, egyszerre több fórumra is regisztrálva magát. Az eredmény: négy katasztrofális randi, holott “elõtte olyan jól ment minden, míg csak emileztünk”.. Valamint egy közös fiúismerõssel megtalálták egymst az egyik szájton, és jót nevettek egymás reglapján.. Mert még az ott található kis csúsztatások is nevetségesek voltak, úgy, hogy jól ismerik egymást.

Én is voltam korábban regisztrált tag néhány oldalon – megjelölve, hogy van párom, és hogy csak barátkozni, ismerkedni szeretnék, de semmi többet. Természetesen, mikor magát 50es-nek író urak, leszbikus lánykák, illetve csoportos szexhez partnert keresõk találtak meg, akkor úgy döntöttem, ennek semmi értelme. Már csak azért sem, mert sok regisztráció mögött nem valós személyek vannak, hanem pl. 13-15éves kamaszok, akiknek jó vicc ilyen módon belegázolni a levélíró hölgyhöz hasonló emberek lelkébe..

Tudom, van számos ellenpélda is. És hogy mûködhet a dolog, meg hogy hányan találnak maguknak így párt, meg hogy a mai rohanó világban, meg hasonlók.. De nehogy már éppen az élet egyik legfontosabb “alkotóelemére”, a párkeresésre ne legyen valakinek ideje! Ha már a páromat megkeresni sincs idõm, akkor hogyan akarom majd megtartani?

Még az egyenesség témában fûznék annyit a hölgy leveléhez, hogy (és itt magam ellen is beszélek) a lányok/nõk/asszonyok sem egyenes emberek – gondoljunk csak bele, hogy a gimiben, az egyetemen hány eleve esélytelen “lovagnak” nem bírtuk megmondani, hogy “ugyan már”.. Vagy hány olyan kapcsolat van körülöttem is, ahol tudom hogy a felek azért vannak benne, mert “még mindig jobb, mint egyedül” a szánalom, ez az, ami miatt nem mondjuk azt, hogy “nem kellesz”. És legtöbbször a lány az, aki inkább kitart – egy másik blogban olvastam – mint a majom. Addig nem engedi el az egyik ágat, míg a másikon meg nem kapaszkodott.
  kope, 7:43 Itt megrhatod a vlemnyed kope
  2011. oktber 18., kedd Nekem tetszik!
0  
Nyomozás indult a Fõvárosi Vízmûvek 1997-es eladása miatt
MTI|2011. 10. 17., 20:07|Utolsó módosítás: 2011. 10. 17., 20:16|

Címkék:Demszky Gábor, Budapest, privatizáció, hûtlen kezelés, Fõvárosi Fõügyészség, Nemzeti Nyomozó Iroda, Fõvárosi Vízmûvek
Hûtlen kezelés gyanújával nyomozást rendelt el az ügyészség a Fõvárosi Vízmûvek és a csatornázási mûvek privatizációja miatt - tudta meg az MTI. Demszky Gábor korábbi fõpolgármester 1997 áprilisában "nagyon jó üzletnek" nevezte a vízmûvek 25 százalékos részvénycsomagjának eladását .
Nyomozást rendelt el a Fõvárosi Fõügyészség a vízmûvek és a csatornázási mûvek 1997-es privatizációja miatt - tudta meg az MTI Hírcentrum. Az M1 Híradó-ban elhangzottak szerint a hûtlen kezelés gyanúja miatt folyó eljárást a Nemzeti Nyomozó Iroda gazdaságvédelmi fõosztálya folytatja.

A Híradó megemlítette, hogy Demszky Gábor akkori fõpolgármester "nagyon jó üzletnek" nevezte a Fõvárosi Vízmûvek részvényei 25 százalékának eladását 1997 áprilisában. A hírmûsorban közöltek szerint fél évvel késõbb a csatornázási mûvek 25 százalékát is eladták.

A Híradó szerint a két közmûcég privatizációjának dokumentációját Tarlós István fõpolgármester a múlt héten adta át az ügyészségnek. "A Fõvárosi Fõügyészség megállapítása szerint bûncselekmény gyanújára utaló adatok merültek fel az iratok áttanulmányozása után. Az ügyek kivizsgálására nyomozást rendeltek el" - mondta Skoda Gabriella, a Fõvárosi Fõügyészség szóvivõje.
A Fõvárosi Fõügyészség a Nemzeti Nyomozó Irodát (NNI) bízta meg a nyomozással. Bartha László, az NNI szóvivõje az MTI Hírcentrumnak azt mondta: az ügyben megérkeztek az iratok a Nemzeti Nyomozó Irodához. Jelenleg az iratokat tanulmányozzák, illetve haladéktalanul megkezdték az adatgyûjtéseket. A nyomozás egyelõre ismeretlen tettes ellen folyik.

  kope, 6:42 Itt megrhatod a vlemnyed kope
  2011. oktber 17., htf Nekem tetszik!
1  

NAGYON FONTOS OLVASSÁTOK EL FELTÉTLENÜL !




Tigáz szivatás - ADD TOVÁBB!!!

Telefon: gázóra ellenõrzés mikor? Éppen itthon vagyok most jó.
Beengedem Õket, ketten vannak. Kb. 1 m távolságból szemrevételezi a gázórát, majd ezt mondja: " a következõt fogjuk tenni a gázórát levesszük és kontrol mérést csinálunk." Kontrol mérés: tûrés határon belül. Mi közben az egyik matat a gázórával, fényképezi a másik papírokat tölt ki, kérdéseket tesz fel , aláírat, jegyzõkönyvez. Majd a következõ mondat: "ezt a gázórát szakértõi vizsgálatra küldjük mert nem eredeti a plomba" - MI VAN ? Gyorsan szemügyre veszem a gázórám és a kontrol gázóra plombáját, ránézésre teljesen egyformák! Amikor ezt szóvá teszem a válasz: a plomba hátulja nem olyan mint az eredetié. A 8 aláírandó papír egyike, "a számláló melletti OMH plomba az eredetitõl eltér" - természetesen ezt nem írtam alá.
Miután elmentek rossz érzésem támadt, a neten rákerestem.... két másodperc múlva rádöbbentem: sz@rban vagyok , védekeznem kell... A gázóra levétele egyenlõ a meggyanúsításoddal, hogy lopod a gázt! Az ellenõrzést végzõ minden "rossz" gázóráért jutalékot kap a Tigáztól!!! Ha a szakértõ hibás gázórát állapít meg, kifizetetik veled a 32 000 Ft-os szakértõi díjat és 500 000 Ft büntetést. A jelenlegi jogállás a szolgáltatót védi, a vétlen fogyasztót nem. A Tigáznak 9 milliárdos a kára a gázlopásokból minden módszer megengedett ennek csökkentésére... Azt ajánlják, erre a szakértõi vizsgáltra vidd a saját független szakértõdet akit a bíróság is elfogad és ügyvédet! REMEK!
Elõkerestem azt a két héttel ezelõtti fényképet, amit a gázóra leolvasó kért a gázóráról. A fénykép kb. 30 cm távolságból készült teljesen jól kivehetõ a plombán a címer rajzolata.
Mégegyszer megpróbáltam visszaidézni a történteket...ezek már úgy jöttek ide, hogy a gázórát elviszik.
1 m távolságból a "szaki" nem láthatta a plomba "eredetiségét"! Azt, hogy milyen a plomba hátulja, csak a levétel és a kontrol mérés után tükörrel nézte meg! Nem néztem folyamatosan a gázórát, mivel a másik folyamatosan szóval tartott a papírok kitöltésével. A levétel és a gázóra bedobozolása között volt lehetõsége a másiknak sérüléseket okozni . Arra is kísérletet tettek, hogy a helyiségbõl eltávolítsanak, kérték a gázterveket!?!

Hogy ne kerülj ilyen helyzetbe, fényképezd le a gázórádat, úgy hogy a plombák jól láthatók legyenek, a hátsó ill. alsó részét tükörbõl! Ne engedd be õket, csak elõzetes egyeztetés után! Készítsd elõ a fényképezõgéped, vagy videót és minden részletet dokumentálj. A gázóra levétele és a bedobozolás között egy másodpercre se vedd le a szemed a gázóráról, papírok kitöltése csak utána.
Ha ennek a gázórának bár mi baja lenne csak is kizárólag levételkor a szerelõ okozhatta!!!!!!

Az elmúlt három napban több mint 80 bejelentés érkezett a fogyasztóvédelemhez hasonló panasszal !
  kope, 6:57 Itt megrhatod a vlemnyed kope
  2011. szeptember 10., szombat Nekem tetszik!
0  
Anya csak egy van

Emlékszem, sosem ütött meg, csak hallgatott és én könyörögtem neki, hogy „Anyúúúúú, ne! – Mit ne kislányom? – Ne nézz így rám kérlek!” És bár mindig mosoly csillant a szemében, haragjával nehéz volt együtt élni, simogatása nélkül pedig szinte lehetetlen…
80


Nehéz feladat elé állítják az embert, ha az édesanyjáról vagy éppen az anyaságról kell írni. Ha meg akarnám spórolni a munkát, egyszerûen csak Kosztolányit idézném, miszerint „Az én édesanyám nagyon jó asszony – többet tudok róla mondani: de lehet-e többet mondani valakirõl, mint azt, hogy jó?”. Ezen a ponton megáll a tudomány, érzelmekkel teli gondolatok és emlékek tolulnak a fejembe.

Bizonyára nem vagyok egyedül azzal az állandó visszás érzéssel, hogy soha nem lehetek olyan jó anya, mint õ, és mégsem szeretném elkövetni ugyanazokat a hibákat, mint õ. Õszintének lenni magunkhoz a legnehezebb, és hiába mondják az okosok, hogy a felnõtté válás elengedhetetlen része, felismerni szüleink halandóságát és hibáit, sõt elfogadni és becsülni ezekkel együtt is õket. És még döbbenetesebb az élmény, mikor magunkban rájuk ismerünk. Mikor minden gesztusunk, tettünk a semmibõl elõtörve mégis rájuk emlékeztet. Édesanyámmal együtt ugyanabból az egyszerre törékeny és erõs, gyarló és önzetlen anyagból lettünk gyúrva. Akarjuk vagy sem. Mindig azt mondja, nem rá hasonlítok: „Pont olyan akaratos vagy, mint nagyanyád!” – és a legszebb az egészben, hogy közben kaján büszkeség csillog a szemében. Pedig, ha tudná!

Nem ismerek nála keményebb embert a földkerekségen! Az állandó mosoly és szeretet mögött olyan erõ lakozik, melyet a gyerekein kívül nem ismer talán senki. Elvein mégis nehéz kiigazodni, ahogy egy katolikus elveken felnõtt, liberális, független hatvanas nõjén szinte lehetetlen. Mindig meglep eszmefuttatásaival és éleslátásával, és tudom, én csak hasonlíthatok rá, de olyan, mint õ nem leszek soha. Mert belõle csak egy van.

Egyszer elérkezik az idõ, mikor én is édesanyává válhatok. Már az eljövendõ is egyszerre tölt el félelemmel és simogató melegséggel. Hiába próbálják meg oly sokan az anyaságot egy könnyed rózsaszín cukormázzal bevonni, embert próbáló feladat ez óriási felelõsséggel megspékelve! Sokunkat – érthetõ okokból – megijeszt. Mi másról szólhatna hát májusi kiemelt összeállításunk, mint az anyaságról?! Igyekszünk a legjobb tudásunk szerint mindenkinek segítséget nyújtani írásainkkal. Gyere, tarts velünk, járd be velünk együtt ezt az egyedülálló utat!


  kope, 20:54 Itt megrhatod a vlemnyed kope
  2011. augusztus 29., htf Nekem tetszik!
0  

Címkék:Bajnai Gordon,Orbán Viktor,Bokros Lajos,Angela Merkel,Tusnádfürdõ,kapitalizmus,adósságválság,Európai Unió
"Tíz évig itt nem lesz növekedés"


Nincs vége a kapitalizmusnak és a piacgazdaságnak, a mesterségesen, hitelekkel felpumpált észak-atlanti jóléti társadalom viszont megbukott - vélekedik Bokros Lajos volt pénzügyminiszter, aki szerint a nyugati társadalmak jó tíz évig stagnálásra vannak ítélve. Az EP képviselõ úgy véli: a magyar kormány "primitív gazdaságpolitikája" alkalmatlan a növekedés beindítására, itthon se növekedés, se új munkahely nem lesz, csak az államadósság nõ megint. Interjú.

Két évvel ezelõtt, tehát már a gazdasági válság kitörése után egyik interjújában azt mondta: egyáltalán nincsen vége a liberális fejlõdési modellnek, csak a kapitalizmus fejlõdésében szokásos ciklust látjuk. Húszévente az inga ide-oda mozog, állam és piac között, mert egyik sem tökéletes. Tartja, amit akkor mondott, hiszen azóta folyamatosan tartanak a viharok?
Tartom ma is. A piacgazdasági modell és pláne a nyugati civilizáció, ami még szélesebb, a gazdaságot is magában foglaló képzõdmény kulturával, vallással, erkölccsel, nincs válságban. Abban az értelemben egyáltalán nem, hogy feltétlenül megbukik és lesz helyette más.

Pedig többektõl, így politikusoktól, például Orbán Viktortól is halljuk ezt. Õ legutóbb Tusnádfürdõn azt mondta, hogy - idézem - Róma nagy korszaka véget ért, nem az a kérdés, hogy mi lesz Rómával, hanem, hogy mi lesz Róma után.
Szerintem egy kicsit emelkedettebb szinten folytassuk a beszélgetést, mert a napi politikai ostobaságok nem hiszem, hogy el kellene homályosítsák a tekintetünket.

De azt, hogy valódi korszakváltás zajlik a kapitalizmusban, azt nem csak Orbán Viktor mondja...
Nincs korszakváltás! Elõször beszéljük meg, mi az, hogy válság, azután fel tudjuk tenni azt a kérdést, hogy mi lesz ezután. A válságot szokás szûk értelemben használni, mégpedig az üzleti ciklus válsága értelmében. Szûken gazdasági tekintetben a kapitalizmus minden 10-12 évben produkál egy válságot, ami nem más, mint a jövedelmek, a termelés, a foglalkoztatottság visszaesése, majd a válságot újabb fellendülés követi. Az élet megy tovább. A trendvonal, hosszabb távon változatlanul felfelé ívelõ.

Origo oldalról van a cikk.
  kope, 11:07 Itt megrhatod a vlemnyed kope
  2011. augusztus 9., kedd Nekem tetszik!
1  
Ki dugta el a nyugdíjpénzt?

Megkezdõdött a magánnyugdíjpénztári reálhozamok kiutalása az állami rendszerbe visszalépõ egykori tagoknak és kiújult a vita a pénztárak szerepérõl. Mit fejez ki a most kézhez kapott összeg?


A napokban zajlik le az utolsó fázis, amit az egykori tagok érzékelnek a magánnyugdíjpénztárakban felhalmozott megtakarítások állami kézbe vételébõl: megkezdõdött a befektetések által termelt reálhozamok kifizetése. Emiatt sokaknak jelentõs meglepetésben volt részük, vagy azért, mert többet kaptak a tervezettnél, vagy azért, mert kevesebbet. De valamennyi hozamot, ha minimálist is, szinte minden volt pénztártag kapott. Miért nincs a változatos összegekben valójában semmi meglepõ, és mit érdemes tudni, ha nem akarunk bedõlni a nyugdíjpénztárak körüli propagandisztikus nyilatkozatoknak?

Érdemes rögtön azt tisztázni, hogy mi maga a reálhozam: egyszerûen megfogalmazva az a nyereség, amit a befektetés a költségek és az infláció (vagyis a pénz értékének, vásárlóerejének csökkenése) számba vétele után, ezeken felül termelt. Tehát a tévhitekkel, rémhírekkel és hasonlókkal ellentétben a reálhozam nem az, ami megmaradt a befizetett pénzbõl, nem. A befizetett pénz nagy részét, a felhalmozott tõkét elvitte az állam. Továbbá nem a reálhozam lett volna a majdani nyugdíj sem. A nyugdíj fedezetéül is a teljes félretett pénz szolgált, ezt folyósították volna késõbb kidolgozandó szabályok szerin, feltehetõen járadékként, vagy akár egy összegben.

A reálhozam megléte tehát azt jelenti: a magánpénztárban õrzött pénz megõrizte vásárlóerejét, nem vesztett értékébõl, jobban jártunk vele, mintha a párnahuzatban gyûrögettük volna a húszezreseket. Ez kétségbevonhatatlan tény, az elõbbi definíciókból világosan következik. Szó sincs tehát arról, hogy a magánnyugdíj-rendszerben "eltõzsdézték" volna a megtakarításokat. Mindeközben az állami nyugdíjrendszer leginkább adósságot termelt a befizetõknek.

Akkor miért kaptak mégis sokan kevés, vagy általuk kevésnek tartott reálhozamot? Hát a legelsõ valószínû ok, hogy a befizetett tõke sem volt olyan rettentõ nagy. A nyugdíjcélú közterheknek csak egy kisebb, maximált része került a kötelezõ magánpénztári rendszerbe, a jóval több pénz így is a semmilyen hozamot nem garantáló állami pillérbe került. Kisebb tõke pedig kisebb kamatot ad. Ráadásul a magyar gazdaság sajátossága, hogy komplett szektorok dolgoznak szinte teljesen feketén, legálisan maximum a minimálbérre bejelentett dolgozókkal. Az ezek után a jövedelmek után megfizetett nyugdíjpénztári tagdíj nyilván nem fog az adózatlan jövedelmekkel összemérhetõ felhalmozást, hozamokat generálni.

A második ok, hogy a nyugdíj-megtakarítások céljai között sokkal hangsúlyosabban szerepel a kockázat-kerülés, mint más befektetési formáknál. Márpedig az is világos, hogy kiemelkedõ hozamot csak a kiemelkedõen kockázatos befektetések tudnak hozni. Ezt Magyarországon nagyon sokan saját kárukon tanulták meg, amikor több mint 50 százalékos megtérüléssel kecsegtetõ ingatlanalapokba és hasonlókba fektették vagyonukat, amibõl aztán semmit nem láttak viszont.

A magyar rendszerben a kockázatmentességet az állami szabályozás úgy látta a legjobban teljesülni, ha a pénztárakat nagy mennyiségû állampapír vásárlására kötelezi, fõleg a nyugdíjkorhatárhoz közeli tagok portfólióiban. Vagyis látszólag a magyar állam a magyar állam kockázatmentes magatartásában bízott a leginkább, ez nem tûnt nagyon jó ötletnek már akkor sem. Valójában persze a magánpénztárak államkötvény-vásárlásra kényszerítésével csökkenthetõ volt a hagyományos nyugdíjrendszerben keletkezõ hiány.

Azonban a kibocsátónak, vagyis a magyar államnak mi az érdeke az állampapírokkal kapcsolatban (amelyek az állam által felvett hitelt testesítik meg)? Nyilván az, hogy a lehetõ legkevesebb kamatot kelljen fizetni, a lehetõ legolcsóbban jusson az állam kölcsönhöz. Ráadásul a visszaváltáskor elvégzendõ hozamszámolás szabályait is az állam diktálta - az az állam, amelyik a minél nagyobb bevételben volt érdekelt. (A pénzügyi válság idején a magyar állampapírok persze kiemelt kamatot biztosítottak - különben senki nem vette volna meg õket, és finanszírozhatatlanná vált volna az ország, de ez inkább kivétel, mint szabály.)

Harmadrészt drasztikus különbségek voltak pénztárak és portfóliók között, részben az elõbbiek miatt, részben a pénztárak eltérõ befektetési eredményei, mûködési költségei miatt. Ezekrõl persze az évente egyszer megküldött összegzésen kívül a pénztárak nemigen tájékoztattak, a tagok pedig nemigen igyekeztek tájékozódni.

Negyedrészt az sem mindegy, ki milyen gazdasági körülmények között kezdett a felhalmozásba. Aki pénze nagyobb részét jó tõzsdeindexek mellett fektette be, az a válság idején vesztett, majd visszakapaszkodott. Aki viszont szerencsés volt, és épp a tõzsdék valamelyik mélypontján kezdett megtakarítani, jól járhatott.

A reálhozam tehát pénztárválasztástól, állami szabályozástól és némiképp a szerencsétõl is függõ tényezõ, az azonban nehezen vonható kétségbe, hogy a magánpénztárak még ilyen körülmények közt is minimum megõrizték a befektetett vagyon értékén. Azt pedig mindenki döntse el saját maga, hogy megérte-e ezt feláldozni a folyó kiadások hiányának fedezésére, a semmi biztosat nem ígérõ állami rendszer fenntartására, az államnak kétes stratégiai hasznot hozó befektetésekre.
  kope, 10:58 Itt megrhatod a vlemnyed kope
  2011. augusztus 2., kedd Nekem tetszik!
1  
Lázár János és Orbán Viktor helikopteren utazik. Egy város fölött
lepillantva, elégedetlen tömeget vesznek észre. Lázár megszólal:
- Tudod Viktor, ha én most kidobnék egy mázsa kenyeret, ezek a kezemet
is megcsókolnák!
- Ha én kidobnék egymillió forintot, a lábamat is megcsókolnák! - így Orbán.
A pilóta rezzenéstelen arccal fordul hátra:
- Ha én meg kidobnám magukat, a seggem is kinyalnák!* ..

  kope, 6:03 Itt megrhatod a vlemnyed kope
  2011. jlius 2., szombat Nekem tetszik!
0  
Változik a világ!
>
>
>Meghal a cigány, a túlvilágon találkozik Kádár elvtárssal.
>Kádár megkérdi:
> - Te cigány, mikor volt jobb élni? Mostanában vagy az én idõmben?
> - A te idõdben. Mert:
>
> - A te idõdben a politikusok politizáltak,
> - A munkások dolgoztak
> - A cigányok meg loptak.
>
>Most:
> - A politikusok lopnak
> - A munkások politizálnak
> - És bameg, azt akarják, hogy én dolgozzak !!!

  kope, 14:03 Itt megrhatod a vlemnyed kope
2 sorosak, nagyon jók!


- Hogy szolmizálnak a részegek???
- MI-TI-SZO ?!

- Hogy hívják a cigány csigát?
- Zsiga-biga

- Mi a kannibálok kedvenc gyorskajája?
- A pizzafutár...

- Mit eszik a vegetáriánus kannibál?
- Zöldségest..

- Hova járnak a csúnya fiúk iskolába?
- Zámbó Gimibe!

- Mit kap a cigánygyerek karácsonyra?
- A biciklidet.

- Hogy hívják a búzamezõn verekedõ parasztok sportját?
- Tájbox!

- Mi az, ha a helyedre egy szakképzetlen szõke bombázót vesznek fel?
- A szopás hatalma.

- Honnan lehet felismerni az orosz microchip-et?
- Hát elég messzirõl.

- Mennyi a pálinka és az aszpirin összege?
- 11, ugyanis a pálinka üt az aszpirin meg hat és ugye üt meg hat
az tizenegy.

- Mi a közös a matekban és az evésben?
- A SZÁM!

- Miért buta a fa?
- Mert esze ágában sincs!

- Mi van a hipochonder sírjára írva?
- Na, ugye!

- Mi lenne a földön nõk nélkül?
- Globális felmelegedés!

- Mi van az idegbeteg ló lábán?
- Pszichopata!

- Hogyan lehet vízzel fényt csinálni?
- Csak meg kell pucolni az ablakot...

- Mi a cigány triatlon?
- Lefut a cigány a tóra úszni és biciklivel jön vissza.

- Mit csinál a kaméleon a sütõben?
- Beleolvad a környezetébe.

- Mit mondott a kamikaze-oktatópilóta?
- Figyeljen, mert csak egyszer mutatom meg...

- Hogy hívják a robot cigányt???
- Géplakatos.

- Miért nincs Romániában metró?
- Mert összeütközne az életszínvonallal!

- Melyek a világ legbizonytalanabb állatai?
- A mitévõ legyek.

- Miért piros a gólya csõre?
- Mert égett a pofája amikor téged hozott!!!

- Mit mond Kõmíves Kelemen a fiának vacsora közben?
- Egyél fiam, anyád már fal.

- Hogy kell udvarolni a kancsal lánynak?
- Szemeid kereszttüzében égek.

- Hogy kell udvarolni a félszemû lánynak?
- Gyönyörû szemednek párja nincs.

- Mi van a pap sírkövére írva?
- Tanulmányait befejezte.

- Mi az? Szem körül sok apró ételdarabka?
- Szemrehányás!

- Miben hasonlít a nõi mell a Martinihez???
- Egy kevés belõle, három meg sok.

- Mit fölösleges venni az anyósnak?
- Levegõt...

  kope, 13:55 Itt megrhatod a vlemnyed kope
Mit meg nem tesznek a nõk a férfiakért....


Egy nagymama korú hölgy jelentkezett a fõiskolára. Letette a felvételi vizsgákat, fel is vették . De a vizsgáztatók kíváncsiak voltak, hát megkérdezték:

- Mondja hölgyem, minek magának a fõiskola, hiszen már nyugdíjban van!?
- Hát nem is magamért csinálom, de az az én lökött párom a kocsmában azon ácsingózott, hogy a 70. éves születésnapjára szuper ajándék lenne neki, ha megkefélhetne egy diáklányt!



  kope, 13:53 Itt megrhatod a vlemnyed kope
  2011. prilis 17., vasrnap Nekem tetszik!
0  
2011 magyarország! ide jutottunk???

Itt tartunk!

A miniszterelnökünk pedig szavazati jogot akar adni a gyerekek után. Ugye sejtitek kik fognak többségben szavazni a jövõben.

Ez ma lehetséges? Hihetetlen...

Elhallgatott jelen: több száz cigány támadta meg a rendõrkapitányságot

Úgy három héttel ezelõtt egy éjjel több száz cigány megtámadta a Nagykátai
Rendõrkapitányságot.

Az elõzmény az volt, hogy az egyik járõr az utcán megvert, majd elõállított
egy cigánygyereket.
Ezután cigányok nekirontottak a kapitányság ajtajának, be akarták törni,
azért, hogy Darázs József
rendõrt, aki elõállította a cigánygyereket meglincselje. Bent csupán három
rendõr tartózkodott. A
háromszáz méterre lakó rendõrkapitány Zajacz Ágnes aki korábban még az év
rendõre is volt, és
a bûnügyi vezetõ Veres Ferenc nem mertek bemenni a kapitányságra megvédeni
kollégáikat.Az
õrjöngõ cigányok azt üvöltözték, hogy kinyírják a járõrt. A bent rekedt
rendõrök a készenléti
rendõrségtõl, a Pest Megyei Fõkapitányságtól könyörögtek segítségért.
Jelenleg a Pestvidéki
Nyomozó Ügyészség folytat vizsgálatot az ügyben. Azért írtam önnek, mert
sehol nem jelent meg
híradás az eseményrõl, megpróbálják eltitkolni, hogy a gyáva kapitány aki
mint mondtam csupán
300 méterre lakik a kapitányságtól, és a
gyáva bûnügyi vezetõ megtarthassa székét .Az esemény megtörtént, arról
közvetlenül a
megtámadott kapitányság akkor szolgálatban lévõ ügyeletesétõl értesültem,
aki 20 évig kollégám
volt.

Az ügyben részt vevõ rendõröket is meg tudom nevezni. Kérem tegye lehetõvé,
hogy az esemény
nyilvánosságra kerüljön! Azért az nem mindennapos, hogy több száz cigány be
akar törni egy
kapitányságra, hogy ott rendõrt lincseljenek!

Tisztelettel:

Bánfalvi Zorán ny.r.ftzls.

Küldjétek szét mindenkinek! Azért is tudja meg mindenki, hogy mi folyik
ebben az országban!
  kope, 17:11 Itt megrhatod a vlemnyed kope
  2011. prilis 16., szombat Nekem tetszik!
0  

Dr. Csernus válaszol:


"Szeretnék ma este "örömet" okozni a pasimnak! Mit tegyek?"
FÕZZ!

"A kurvák átlagosan mennyiért csinálják?"
Bizonyos szórakozóhelyeken egy pohár vodkáért.

"Ha a lányos fiúkat is (pl.: emoboyok fõleg) szexinek tartom, (persze a lányokon kívül) akkor biszex vagyok?"
Nem. Csupán egy átlagos elbaszott tini vagy.

"Minden nõ szokott maszturbálni?"
Nem, csak amelyiknek van keze.

"Milyen a körülmetéltek, nem körülmetéltek aránya napjainkban?"
Attól függ hol. A médiában és a parlamentben például igen magas a körülmetéltek aránya.

"Itt miért kurváznak le minden lányt, aki kicsit másképp áll a szexhez?**************
Gondolok itt arra hogy: nyitott kapcsolat, gruppen, futó kalandok, stb."
Most erre mégis mit mondjak? Felháborító hogy a barátod szót emel az ellen hogy téged mindenféle idegenek kúrogassanak rajta kívül. Felháborító! Hímsoviniszta disznó az ilyen.

"Milyen élmény a szex hetero férfiként férfival?"
Minden bizonnyal igen kellemetlen. Mi az barátom, börtönbe fogsz menni?

"Lehetséges megerõszakolni egy férfit?"
Bizonyára õ is börtönbe fog kerülni, csak õ kicsit erõsebb mint az átlag.

"Van olyan ember aki szûzen hal meg, vagyis soha nem szexel életében?"
Igen. Programozók és World of Warcraft játékosok.

"Igaz, hogy a lenyelt spermának vannak pozitív hatásai:*****
szebb bõr, haj, stb.?"
Igaz. Ezenkívül elõléptetés, fizetésemelés, bunda, sportkocsi és gyémántnyaklánc.

"Melyik a legjobb módszer egy gyerek nemi felvilágosítására?"
Nem a legjobb, de kétségkívül a legegyszerûbb ha bekötteted az internetet.

"Hányadik randin feküdhetek le vele?"**********
A harmadikon. Ez szabály. Ezt mindenki tudja. Ha elõbb fekszel le vele, akkor kurvának fog tartani, ha halogatod, akkor pedig frigid picsának. A harmadik alkalom az optimális. Akkor randi után felmentek hozzád, elõkerül a bilincs, az anál intruder 2000, meg a faszkorbács, és ha törik ha szakad, ott valaki meg lesz baszva..

"Mért alszanak el a fiúk szex után?"
Mert unalmas vagy.

"Kérdés: Hogyan lehet észre venni ha a pasink "elmegy?"***********
Becsapja az ajtót.

"Hogy lehet egy lányt szavakkal felizgatni? Vagy milyen szavakkal?"
Mondogasd a következõ szavakat: BMW, gyémánt, arany, luxusvilla.


  kope, 13:36 Itt megrhatod a vlemnyed kope
  2011. prilis 15., pntek Nekem tetszik!
0  

Patikában

Kissé zavarban lévõ férfi lép a patikába és megszólítja a patikusnõt.
- Kérem, kisasszony, nem dolgozik itt maguknál véletlenül férfi is?
- Nem.
- Nekem ugyanis olyan problémám van, amivel szívesebben fordulnék egy férfihoz.
- Már tíz éve, hogy a nõvéremmel ketten megnyitottuk ezt a patikát. De
nekem is bátran elmondhatja a problémáját, hátha találok rá én is
megoldást.
A férfi feszengve, krákogva, szemlesütve kiböki:
- Hát tudja, kisasszony, nem múlik az erekcióm. Állandósult. Tudnak
ajánlani valamit?
A patikusnõ elképed, megkéri a vevõt, hogy várjon, azonnal konzultál
az ügyben a nõvérével. Pár perc után vissza is jön.
A férfi megkérdi:
- Mit tudnak ajánlani, kisasszony?
- Harmadrész tulajdonjog az üzletben, bentlakás teljes ellátással,
korlátlan mobiltelefon használat és céges autó...
_____________________________________________
  kope, 19:12 Itt megrhatod a vlemnyed kope
  2010. december 30., cstrtk Nekem tetszik!
0  
1 billió dollárt keresett idén Leonardo Di Caprio!

Nézd meg, hogy kik és milyen filmekkel szerepelnek még az év legnagyobb bevételeit elérõ színészek között!

2010 már egészen biztosan Leonardo DiCaprio karrierjének egyik meghatározó éve, hogy a bankszámlájára tett hatásáról már ne is beszéljünk.



A lassan a legnagyobb legendák nyomaiba érõ színész jegyzi ugyanis az év két legnagyobb bevételt eredményezõ filmjét, melyeket egyébiránt mi is nyugodt lélekkel ajánlunk azon filmkedvelõ olvasóknak, akik esetleg elmulasztották volna õket. A Viharszigetrõl biztosan merjük állítani, hogy csavaros észjárású, izgalmas fordulatokat produkáló és egyben hátborzongató történetével egyértelmûen az év nagydurranása, de persze az Inception, azaz az Eredet sem marad el mögötte sokkal, ha izgalmakról van szó. Csupán ízlés kérdése, ki melyiket preferálja. Az biztos, hogy a nagy többség kíváncsi volt rájuk, így amellett, hogy mindkét film ott van minden idõk 15 legjobban keresõ filmje között, a mozibevételeket, DVD-eladásokat és mindent egybevetve valamivel több mint egybillió dollárnyi (bizony!) bevétel folyt be a két alkotásból. Ez pedig egyértelmûen az elsõ helyre repítette a színészt.





Közvetlen DiCaprio után, szinte a sarkát taposva a kritikusok szerint az év legnagyobb meglepetésembere áll. A második helyen holtversenyben Johnny Depp és Mia Wasikowska. Természetesen nem a sármos színészen vannak meglepõdve, hanem az új belépõ Wasikowskán, aki egybõl a második helyen kezdett Tim Burton fantasy jének, az Alice Csodaországban címû mozinak köszönhetõen. Alice története a második legjobb bevételeket elért film volt idén. Persze ez még önmagában kevés lett volna a sikerhez; másik filmje, az Oscar-díjra is esélyes The Kids Are All Right is hozzájárult a színésznõ gazdag évéhez. Arról már nem is beszélve, hogy nõ ezen a listán talán még soha ennyire elõl nem végzett. (A hölgyek munkája Hollywoodban is kevesebbet ér, nemcsak a hétköznapi életben.) Johnny Depp sikerét és bankszámlája gyarapodását a fent említett alkotáson kívül a The Tourist, azaz Az utazó címû film is segítette, melyben Angelina Jolie-val kerül igen intim viszonyba.


A 2010-ben legjobban keresõ színészek listáján a negyedik helyet Robert Downey Jr. foglalhatja el az Iron Man 2. részének köszönhetõen, amit szintén nagy érdeklõdés kísért, habár az elsõ rész alapján mi ezt egyáltalán nem tartjuk indokoltnak. Ennek ellenére a közönség kíváncsi volt. A film a legnagyobb bevételt produkáló alkotások között "csak" a hetedik helyen végzett, amire a színész a Due Date, azaz a Terhes társaság címû vígjátékkal erõsített rá. A két filmnek köszönhetõen 808 millió dollárt tehetett zsebre.

Az összesített lista ötödik helyén pedig nem más szerepel, mint a Harry Pottert már tíz éve megszemélyesítõ Daniel Radcliffe, aki úgy tûnik, egyetlen listáról sem tudott lemaradni idén. Ki tudja, hogy mi lesz a színészi karrierjével most, hogy a sikeres sorozatnak vége, ám az biztos, hogy már most rendelkezik akkora vagyonnal, amibõl élete végéig ellehet, és még az unokáira is jelentõs összeg marad. Idei bevételei elérték a 780 millió dollárt.

  kope, 18:42 Itt megrhatod a vlemnyed kope
  2010. december 8., szerda Nekem tetszik!
0  
Otthon is alkalmazható szépségtrükkök a legnagyobb színésznõktõl!


A nõknek mindig is fontos volt a kifogástalan kinézetük megteremtése és a szépségük megõrzése. Ha azt gondolnátok, a legnagyobb hollywoodi dívák csak drága kenceficéket kennek magukra és nem alkalmaznak házi szépségpraktikákat, tévedtek. Most eláruljuk nektek három, igazán gyönyörû színésznõ házi szépségtrükkjeit. Nézzük, kikrõl is van szó!

Most következõ összeállításunkban Sophia Loren, Audrey Hepburn és Marylin Monroe szépségápolási tippjeit ismerhetitek meg, amiket akár otthon ti is kipróbálhattok. Kezdjük a temperamentumos, olasz színésznõ tanácsaival!

Gondoltátok volna, hogy Sophia Loren már elmúlt 70 éves? Ugye, nem? Az olasz díva tökéletes alakkal, gyönyörû, hullámos hajjal és nagy szemeivel vált a férfiak egyik nagy kedvencévé. A szemhangsúlyozásban mesternek tekinthetõ a színésznõ, amit Ti is kipróbálhattok. Húzzátok ki egy fekete szemceruzával a szemeteket alul és felül is, kicsit meghosszabbítva a külsõ szemzugnál, hogy a vonalakat össze tudjátok kötni. Majd használjatok dúsító szempillaspirált, amivel még hangsúlyosabbá tehetitek tekinteteket. Ugye, hogy nem bonyolult?


Az én személyes kedvencem Audrey Hepburn, aki visszafogott eleganciájával vált divatikonná, illetve kedveltté az egész világon. A porcelánbabára emlékeztetõ színésznõ sminkjét ti is elkészíthetitek. Nem kell mást tennetek, mint alapozás után felül egy fekete szemceruzával kifelé egyre erõsödõ vonallal keretezitek a szemhéjatokat, majd pedig szempillaspirállal meghosszabbítjátok a pilláitokat. Ügyeljetek arra, hogy a smink szimmetrikus legyen, mert csak akkor mutat igazán!


Most pedig következzen egy igazi szexszimbólum, Marylin Monroe. Az amerikai színésznõ rengeteg szépségtippel rendelkezett, nem véletlenül vált férfiak és nõk bálványává az egész világon. Az õ egyik trükkje bõre üdeségének megõrzésére az volt, hogy olívaolajat alkalmazott. Keverjetek egy evõkanál olívaolajat diónyi hidratáló arckrémmel össze és masszírozzátok be az arcotokba. Meglátjátok, másnapra meglesz az eredménye: a bársonyos és szép bõr.


Láthattátok, nem kell méregdrága termékeket megvenni ahhoz, hogy szép arcbõrrel és sminkkel jelenjetek meg mások elõtt. Nektek vannak ilyen kipróbált és bevált szépségtrükkjeitek? Ki fogjátok próbálni a dívák tippjeit?
  kope, 18:05 Itt megrhatod a vlemnyed kope
Nyilvános szex és leskelõdés: a fetisizmus két ellentétes oldala

Voyeurizmus vs. exhibicionizmus: te melyiket próbálnád ki szívesebben?

Sokáig meg voltam gyõzõdve, hogy a fetisiszták azok, akik oda-vissza vannak a nõi lábakért vagy a latexruhákért, esetleg szeretnek kifejezetten extrém szerepjátékokat játszani a párjukkal. Nem tévedtem nagyot, de rá kellett döbbennem, hogy a fetisizmus ennél jóval bõvebb és összetettebb. Tulajdonképpen bármilyen tárgy vagy tevékenység, ami szexuális reakciót vált ki belõlünk, fétisnek számít. Gondoljunk csak arra, hányan vagyunk oda a kerekded popsikért: bizony, az is ide sorolandó, de ennél még sokkal ínycsiklandóbb dolgokat is találhat az ember lánya, ha kutakodni kezd a témában.

Ki ne álmodott volna már arról, hogy meglesik szex közben? Vagy ki ne fantáziált volna arról, hogy õ les meg másokat, miközben szeretkeznek? Ezt és az ehhez hasonló viselkedést, a nudizmus sok formáját, a swinger klubok látogatására sarkalló belsõ késztetést voyeurizmusként ismeri a szexuálpszichológia. Mint megannyi más dolog, ez is a fetisizmus egy fajtája.

A voyeurizmus ellentéte az exhibicionizmus - vagyis önmagunk mutogatása - a másik általam érdekesnek tartott fétis. Valójában arról van szó, hogy ilyenkor azt szeretnénk, hogy mások, akik nem számítanak rá, intim helyzetben kapjanak minket rajta. Idetartoznak azok, akik kéretlenül mutogatják a nemi szerveiket, és azok a bizonyos „mutogatós” emberek is, akikkel a városi hiedelmek szerint a sötét parkokban lehet találkozni. Valójában ezek nagyon szélsõséges esetek, viszont a legtöbb egészséges felnõttben egyszer-egyszer felbukkan a késztetés, hogy megmutassa magát. Ilyenkor kerül elõ a videokamera, vagy esünk neki a kedvesünknek a parkoló kellõs közepén az autóban. Ezek igen csak fel tudják tüzelni az embert.

Azt gondolnánk, hogy a voyeuristák és az exhibicionisták egymásnak teremtettek, de persze ez nem ilyen egyszerû. A két csoport vágyai csak látszólag metszik egymást: az exhibicionista azt szeretné, ha egy gyanútlan járókelõ vagy ismeretlen lesné meg õt szex közben, míg a voyeurista azt szeretné, ha olyanokat láthatna intim helyzetben, akik nem számítanak erre.

Akárhogy is, a fétis, ha jól irányítjuk, jó kis motor lehet a szexuális életünkhöz, és közelebb vihet önmagunk és a vágyaink megismeréséhez. Ha úgy érezzük, van olyan fétisünk, vágyunk, amit szeretnénk beteljesíteni, ne habozzunk! A párunk is minden bizonnyal élvezni fogja a kínálkozó kalandokat.

  kope, 17:59 Itt megrhatod a vlemnyed kope



Copyright © 2001 CsodaCsiga. Minden jog fenntartva.