CsodaCsiga Flap
Naplk 2024. prilis 19.   pntek   Emma, Gerold, Kocsrd, Kun, Malvin, Timon   
Flap ·  · Chat · Tvirat · Trskeres · Kpeslap · Frum · Weblapok ·  · Levelem · Webem · Naplk · BANK
Regisztrci · Kapcsolataim · Trsaim ·  · Bulikpek · MMS ·  · Jtk · Horoszkp · Linkek · Hirdets · Radi



judyit naplja

  2007. augusztus 10., pntek Nekem tetszik!
0  
Tudtam én is, és Õ is tudta,
Hogy senki sem hívta,
A semmibõl a szobámban termett,
És beszélni kezdett:
Barátom, ez hát a hely,
A templom, ahol élsz,
Látom, itt írod a verset,
Mikor éjjel hazaérsz,
Mikor éjjel hazaérsz.

Ismerõs volt, vajon honnan?
Csak annyit tudtam,
Régóta figyelt már engem,
És érteni kezdtem,
Mi ez a furcsa idegen illat,
Mi ez a gyilkos szándék,
Mi ez a furcsa idegen ösztön,
Veszélyes játék.

Nézz rám, és most láss bennem mást,
Mint mit eddig láttál: eszmélj föl!
Mintha egy álom érne véget,
Úgy ébredsz majd az életbõl.

Szívem fölött penge lengett,
És súlyos csend lett.
Megjegyeztem, amit mondott,
Minden hangot,
Vagy lehet, hogy saját szavaim szóltak,
És õ csak hallgatott gyáván?
Beszélt bennem, ami voltam:
Varázsló és sámán!

Nézz rám, és most láss bennem mást,
Mint mit eddig láttál: eszmélj föl!
Mintha egy álom érne véget,
Úgy ébredsz majd az életbõl.

Láss bennem mást!
  judyit, 12:11 Itt megrhatod a vlemnyed judyit
Kedves naplóm...

Az egyik azt mondja,
Túl sok a színed,
Túl nagy a híred,
A másik így szól:
Egy kis bíbor kéne még rád,
Ennek túl hangos,
Annak meg halk vagy
És elhagy,
Az egyik mérget adna,
A másik meg újabb álruhát.

Öngyilkos álmod
Mások
Álmodják Neked
Jó volna látnod a holnapot,
De ma nem akarsz élni,
Öngyilkos álmod
Mások
Álmodják Neked
Jó volna látnod a holnapot,
De Te nem akarsz élni.

Térdelsz, vagy érvelsz
Mind ölel és pofoz,
Mind okos és gonosz,
Szebb már nem lesz
A tágas ketrec,
Elfajult a hecc.
És egyszerre kilépsz
A remegõ fénybe
És elönt a béke
A szívnek nincsen más menedéke,
Itt egyetlen percre
Szabad lehetsz.

Öngyilkos álmod
Mások
Álmodják Neked
Jó volna látnod a holnapot,
De ma nem akarsz élni,
Öngyilkos álmod
Mások
Álmodják Neked
Jó volna látnod a holnapot,
De Te nem akarsz élni.
---------------------------------------------------------------------------------------------------
Jobb lesz, ha már nem is akarsz mást,
Csak a csendet és igazságot.
Kidobhatsz minden ócska kacatot,
A zajokat és a hazugságot.

Mindent a lázért, a megtisztulásért,
Minden a szóért, bár idegen és hideg,
Mindent a dalban kimondott versért,
Mindent, akkor is, ha nem éri meg,
Áldozz fel!

Hazugok napja néz le most is Rád,
Lépj közelebb, vesd le az álruhád,
És táncolj!

Halálos élet, senkitõl sem kérted.
Nincs kire nézned, nincs segítség.
Aki a bánatnak örül, rajtad nem könyörül,
Fájdalmat tûrni kell még.

Mindent a lázért, a megtisztulásért,
Minden a szóért, bár idegen és hideg,
Mindent a dalban kimondott versért,
Mindent, akkor is, ha nem éri meg,
Áldozz fel!

Hazugok napja néz le most is Rád,
Lépj közelebb, vesd le az álruhád,
És táncolj!

Mindent a lázért, a megtisztulásért,
Minden a szóért, bár idegen és hideg,
Mindent a dalban kimondott versért,
Mindent, akkor is, ha nem éri meg,
Áldozz fel!
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

  judyit, 12:05 Itt megrhatod a vlemnyed judyit
  2007. augusztus 9., cstrtk Nekem tetszik!
0  
Kedves naplóm...

ma egész rendesen a lelkembe tiportak...hm...és érdekes mód olyan,akirõl nem gondoltam volna...cép sms...na nembaj...van ez így...az ember mindennap egyre jobban látja,h ki az igazi barát,vagy ki nem az....jólesett...megint padló 1000L!!most örülhet,aki akar
köcce/PACSI
a lényeg annyi,h tegnap át kellett volna hozá mennem,de dolgom volt,este fél 10kor felnéztem bnõmmel,és mentünk is.negyed 1re értem haza.erõm nem volt,h felhívjam.ok,h ma fel kellett volna,de ma felkeltem,30 percet voltam fent,és utánna nekiálltam takarítani
sms:"nemtudom mrét változtál meg ennyire,de csalódtam benned.ahelyett,hogy örülnél,hogy van valaki akire számíthatsz...na mind1.neked így jó"
Hát örülök is,van,akire számítsak:(:(:(:(:(
  judyit, 11:53 Itt megrhatod a vlemnyed judyit
  2007. augusztus 8., szerda Nekem tetszik!
0  
Kedves naplóm...

ma leszúrtak:D.mért cigizek?hm...
számos oka van.aki ismer,az tudja miért...
az italról annyit,h csak akkor mikor bulizok!!akkoris mértékkel!!!köszönöm,akik azt mondják,ne cigizzek,és ne igyak.de ha buliban vagyok,eléggé feszült vagyok,és nemcsak akkor...ilyen vagyok,.nehezen oldódok fel..de ha látom,h van jókedv,akkor már könnyebb:))fõleg ha baráti társaságban vagyok:)Szeretem jólérezni magam.de persze mindennek van határa...bár az a baj,h nem csinálhatnám eggyiket sem...mivel beteg a szivem...persze nem mindig vagyok vele rosszul...csak ha ideges vagyok,de sajnos van,mikor hirtelen elkap a fájdalom,és olyankor össze tudnék esni...sajnos...orvoshoz kellene mennem,de persze amikor legutóbb voltam,közölték,h ugyan semmi bajom.no nembaj.majd ha összeesek vhol,akkor tényleg semmi bajom...
  judyit, 15:46 Itt megrhatod a vlemnyed judyit
Kedves naplóm...

Máté Péter : Elmegyek
Töltsd le ezt a dalt csengõhangként!
Küldd el ezt a dalt barátodnak/ismerõsõdnek csengõhangként!
Ajánló - minden zeneszöveg olvasónak!

Egy kis patak mindig rohant, s egyre csak énekelt.
Egy sziklafal útjába állt, s a dalnak így vége lett.
Én is így lettem néma víztükör,
Mikor tõlem elmentél.
Nekem többé már a Nap sem tündököl,
Csak ha újra megjönnél.

Refr.:
Elmegyek, elmegyek, milyen úton indulok, még nem tudom.
Elhagyom otthonom, még a jóbarátoktól sem búcsúzom.
Elmegyek, elmegyek, igen megkereslek én, bármerre jársz.
Nem tudom, hogy merre vagy, mégis úgy érzem, hogy engem egyre vársz.


Vasárnap volt, vasárnap volt, amikor elhagytál.
Nekem te nem, csak az a nap, vasárnap volt, meghalt már.
Hozzám így jött el a halott vasárnap,
Mikor tõlem elmentél.
Nekem többé már nem tündököl a Nap,
Csak ha újra megjönnél.

(A 2. versszak másik verziója:
Vasárnap volt, vasárnap volt, amikor elhagytál.
Azóta én minden napon feketével írok már.
Látod így vitted el a színeket,
Mikor tõlem elmentél.
Nekem többé már nem lesznek ünnepek,
Csak ha újra megjönnél.)

És ezt kizárólag Anyunak írom!!!!!!!!!nagyon szeretem!!Sajnos tényleg vasárnap hajnal volt,mikor itthagytál....elmentél...szomorú vasárnap...átkozott vasárnapörökké!
  judyit, 13:14 Itt megrhatod a vlemnyed judyit
  2007. augusztus 7., kedd Nekem tetszik!
0  
Kedves naplóm...
fáj a szivem:Djeeeee
nagyfõnök,amit írtam még mindig áll!!!!
  judyit, 15:05 Itt megrhatod a vlemnyed judyit
  2007. augusztus 6., htf Nekem tetszik!
0  
Kedves naplóm...

7végén megint kifõzöcskéztem magam:)
Csináltam finom húslevest,rántott húst,meg rizst:)
és kókuszgolyós:)már a fele sincs meg:D
nagyon fogy:DÖrülök neki:)Örülök,h ízlett nekik:)
Nemtudom mi van velem...megint kezdek rosszul lenni...nem sokkal ezelõtt vérzett az orrom,és most a szivem kezdett el fájni...hm...nagyfõnök,amit mondtam,még áll;)
  judyit, 10:33 Itt megrhatod a vlemnyed judyit
Kedves naplóm...

Ma is Anyummal álmodtam...megint ott volt velem éjszaka...hallottam...éreztem...jaj,de hiányzik:(:(:(Annyira látni akarom már:(
áááááá:(:(Nagyon hiányzik:(:(
Remélem tudja,h nagyon nagyon szeretem!!!!!!
  judyit, 9:44 Itt megrhatod a vlemnyed judyit
  2007. augusztus 1., szerda Nekem tetszik!
0  
Kedves naplóm...

Szeretet hiányom van....Elég erõs...épp ma mondtam vkinek,és mondta,h észrevette...hátigen...Anyu halála óta...nemtudom mit kezjdek...mondták azt is,h csak megjátszom,h szomorú vagyok,mert bulizni merek menni...hát közlöm azokkal,h 1.)SEMMI DE SEMMI KÖZÜK HOZZÁ.2.)AZ,HOGY ÉN MIT TESZEK ÉN DÖNTÖM EL!!SENKI DE SENKI NEM MONDHATJA MEG,MIKOR MIT CSINÁLJAK!!!LEHET.H 17 ÉVES VAGYOK,FÉLÁRVA,SZERETETÉHES,DE NEM HÜLYE!!!!!ELEGEM VAN MÁR,HOGY SOKAN HELYETTEM AKARNAK DÖNTENI!HÁT NEM!

Nem érdekel,ki mit mond!!Azért,mert nem sajnáltatom magam!!!Gyûlölöm,ha csak sajnálatból,vagy szánalomból vannak velem!Akkor inkább egyedül maradok!Az igazi barátok jóban-rosszban mellettem vannak!!és nagyon hálás vagyok érte,és imádom õket!!!Azthiszik nem szenvedek???Azthiszik jól vagyok?hát nem!Azért,mertnem sírok,nem török zúzok,nem vagyok depis,az nem azt jelenti,h nem hiányzik anyu!!!Senkinek nem kivánom azt az érzést,amin akkor átmentem...Akkor éreztem,h tényleg elveszítettem a másik felemet...és ez kimondhatatlanul fáj...17 évesen...iszonyú fiatalon!az öcsém 14.õ még rosszabb!Remélem aki olvassa,elgodolkozik egy kicsit,és levonja a megfelelõ konzekvenciát!köszönöm,h olvasod!!ha gondolod,írj kommentet,szivesen fogadom,és válaszolok rájuk!!

  judyit, 15:20 Itt megrhatod a vlemnyed judyit
Kedves naplóm...

van új msnem:)
Szerencsére sikerült:)
Akinek megvolt az elõzõ,az tiltsa,mert aki feltörte,nemtudni,h használja-e,és ha igen,hányszor
Az új címemet kizárólag TÁVCSIBAN adom ki!Akinek kell.bátran írjon:)na.,persze azért nem mindenkinek;)
  judyit, 14:23 Itt megrhatod a vlemnyed judyit
Kedves naplóm...

Ez most egy FIGYELMEZTETÉS AZOKNAK,AKIKNEK VAN MSNJÜK,MYVIPJÜK ÉS FREEMAILJÜK!!
Nekem mind3at sikeresen feltörték!!NAGYON VIGYÁZZATOK!!!
A JELSZÓ NE LEGYEN KÓD.
NE CSAK SZÁM ÉS NE CSAK BETÛ,HANEM A 2 KEVERÉKRE!!!
SOK SZERENCSÉT.NEKEM NEM SIKERÜLT....
  judyit, 12:20 Itt megrhatod a vlemnyed judyit
Kedves naplóm...

Anyuval álmodtam...konkrétan nem emléxem semmire,mert homályos már minden...de vele álmodtam.és jó volt.nagyon szeretem!!és nagyon hiányzik!!
  judyit, 8:52 Itt megrhatod a vlemnyed judyit
  2007. jlius 31., kedd Nekem tetszik!
0  
Kedves naplóm...

5 perce néztem vérnyomást+pulzust
vérnyomás:99-69
pulzus:90
namármost nálam ez sok..
a vérnyomás logikusan kevés.a pulzus sok...nagyon is ...
Nagyfõnök ott fent:Ne fájjon,vagy állítsd le!
  judyit, 13:03 Itt megrhatod a vlemnyed judyit
Kedves naplóm...

nagyon carul vok...hirtelen begörcöslt a fejem,a szivem gyors.levegõt alig kapok.tudom miez...pont most...hm..vmikor ennek is el kell jönnie...ááááá
minjááá széthasad:(.percenkénk megyek az ablakhoz levegõért...remek...aludni természetesen nemtudok,mért tudnék...éjszaka max 3 óra alvás.utánna annyi...ha kínzol,mértnem állítod le....?jobb lenne!
  judyit, 12:23 Itt megrhatod a vlemnyed judyit
  2007. jlius 29., vasrnap Nekem tetszik!
0  
Kedves naplóm...

Így délutánra eléggé összesûrüsödtek a programok:)
3kor léptem,és mentem venni üdítõt.Utánna hajápolás:-mosás
-vágás:)
Kicsit levágtam a hajamból:)muszáj volt,eléggé letöredezett
Remélem cép lett:P
Utánna feldobtam a vacsit:)Fincsi:)csirkepörkölt,és rántotthusi:)
Rosszcsontom megint nincs itthon:(ment táborba
imádom:)).kis kölök:))
Anyum naon hiányzik...kezd egyre elviselhetetlenebbé válni a hiánya..:(
  judyit, 18:02 Itt megrhatod a vlemnyed judyit
Kedves naplóm...

megváltozott a weboldalam címe:www.judyitkicsilany.hu
És még annyi változott,h van végre zene,rólam új képek,friss hírek,horoszkóp,
elérhetõségeim:)Mindenkit szeretettel várok:)
Köszönöm az eddigieket
  judyit, 13:10 Itt megrhatod a vlemnyed judyit
  2007. jlius 27., pntek Nekem tetszik!
0  
Kedves naplóm...

Ma nem mentem el a céghez...Nem volt kedvem...nagyon rossz hangulatom van...Hiányzik 1-2 ember,akikkel naon rég találkoztam...Neveket nem mondok,mert aki tudja,úgyis jelzi...!Reménykedek 1-2 dologban...de amint látom,nemhogy értelme nincs...még remény sincs
  judyit, 21:19 Itt megrhatod a vlemnyed judyit
  2007. jlius 26., cstrtk Nekem tetszik!
0  
Kedves naplóm...

Hívtak az cégtõl:))
Holnap este,3/4 7kor,Baros Utca,József körút sarka,Meki elõtt:))
Dejóóóóóóó.....Alig várom:)))Az elsõ alkalom:))Semmit nem kell vinnem,ott kapok mindent:)boldog vagyok megint:)))
  judyit, 14:34 Itt megrhatod a vlemnyed judyit
  2007. jlius 25., szerda Nekem tetszik!
0  
Kedves naplóm...

Hatalmas meglepetés ért.Eggyik bnõm egy sminkes cégnél dolgozik,és új termékek jöttek,amihez arcokat kerestek,és bnõm engem választott:)
Személyesen hívott meg:)Ráadásul saját,egyedülálló sminktanácsadóm is lesz:)plusz kapok ingyen termékeket .heti 3 alkalom:)
Ha lehet képet kérni,felrakom iwiwre,és elküldöm,aki kéri:)
Nemtudom mivel érdemeltem ki,de köszönöm:))))))
  judyit, 14:25 Itt megrhatod a vlemnyed judyit
Kedves naplóm...

Kint voltam,és jó volt!!!Sírtam,nem szégyeltem!!Nem érdekelt,ki lát,ki nem!Sírtam és sírtam...Kicsivel jobb...Néztem a vizet...a Gellért-hegyre pont rálátni...Gyönyörû,csak nagyon fújt a szél...nembaj...majd vmelyik este is ki akarok menni!!!Akkor a hídról is körbenézek egy kicsit...Anyura gondoltam egész végig...Arra,h ott volt velem végig...szinte a lelki szemeimmel láttam...Éreztem az érintését,hallottam a hangját...Nagyon hiányzik!!!
  judyit, 10:51 Itt megrhatod a vlemnyed judyit
Kedves naplóm...

Indulok...kimegyek a Dunapartra...Nemtudom meddig leszek ott...sok mindenen kell gondolkoznom...Gyökerestül megváltozott,és felfordult az életem.!Vhogy ki kell adnom magamból,ami bent van,és ami darabokra szaggattja a szivemet...Sok dolog fáj,és sok dologba bele kell törõdnöm.pl Anyu elvesztésébe...(U)(U)(U)(U)(U)(U)(U)(W)(W)(W)(W)(W)(W)(W)
(u=Összetört szív)
(w=lekonyult virág)

  judyit, 7:52 Itt megrhatod a vlemnyed judyit
  2007. jlius 24., kedd Nekem tetszik!
0  
Kedves naplóm...

ma ki akartam menni a Dunapartra,de ma nemtudok,mert dolgom volt,és így kicsúsztam az idõbõl...de nembaj,ami késik,nem múlik...nem is tudom mit mondjak...ja,akinek nem tetszik a naplóm,nem kötelezõ beleolvasni!Senkinek sem az!!Véleményt meg pláne nem kötelezõ írni:)...ma rengeteget sírtam,és fogok is!holnap,holnap után,utánna is...Nagyon magam alatt vagyok...ha látom a vizet,talán megnyugszok...bár nemhiszem...Sok dolog néha csodákra képes...Nos,nem mondom,h nem hiszek benne,mert hazudnék,de azt sem mondom,h hiszek benne...talán a 2 között...Igen!Vagy a hídról kellene néznem a vizet?Hm...
  judyit, 20:50 Itt megrhatod a vlemnyed judyit
Kedves naplóm...

Ha fáj a báj

Vérzek itt legbelül,
annyira fáj a báj,
reszket a lelke is,
kietlen, fránya táj.

Levegõ oly´ nehéz,
könnyei hulla k,
agya csak zakatol,
sze ei valla k.

Jajong egy gyenge test,
küzd, ár feladta,
földre rogy, s kihûl,
senkinek halottja.

Gyászolja ön agát,
keserves búbá t,
elûzi sebesen
a lenyugvó vágyat

Akarom , hogy karodba zárj,
Akarom , hogy csak reám várj,
Akarom , hogy engem érezz,
Akarom , hogy velem vétkezz.

FÁJOK!!!!!!NAGYON NAGYON NAGYON NAGYON.....

  judyit, 15:05 Itt megrhatod a vlemnyed judyit
Kedves naplóm...

Hiányzik Anyu...nagyon is...Sok minden hiányzik az életembõl...Nemtudom megmondani,most mit érzek...vagyis tudom,csak nehéz lenne elmagyarázni...Ezt az érzést csak az tudja megérteni,aki ismer,és mindent tud rólam,mikor milyen vagyok...bár lehet,h Õ sem tudná megérteni,mert kissé zavaros...Háborog a lelkem,és a szivem...Napról-napra gyengébbnek érzem magam...Fogalmam sincs mi lesz velem,de tudom mit akarok az élettõl.De azt is tudom,hogy egykönnyen nem fogja megadni,bár ez eszembe sem jutott!Az életben mindenért keményen meg kell küzdeni,és igyekezni kell megvalósítani az álmainkat!
Sosem feladni,sose hátra,mindig csak elõre!mondom ezt én,aki mindennek az ellenkezõjét teszi...Sok mindenbe belefáradtam,és úgyérzem.mindenemet,ami eddig fontos volt,elvesztettem.Anyu halálával mindent elveszettnek érzek...Magamról nem is beszélve...
  judyit, 14:44 Itt megrhatod a vlemnyed judyit
  2007. jlius 22., vasrnap Nekem tetszik!
0  
V-Tech : Miért?

Ajánló - minden zeneszöveg olvasónak!
Mesélnék álmokról neked
ha te kérnéd tõlem ezt
leírhatok minden bánatot,
de nem ér el téged soha sem.
Ne mond hogy félsz,ne mondd hogy vége,
soha nem akarsz mást,csak õt,
ezután nem lesz már szép soha tán!

Refr.:Mért kell más, mért nem jó
mért nem szól már szépen a szó?
Minden más mért nem fáj,
miért nem sírsz, megölsz igy bennem minden jót!

Maradhatna kicsi a szívembõl
elmész az mindent eltöröl.
Ugye tudod minden csak neked szól
elküldöd így is szavamat.
Ne mondd,hogy félsz, ne mond hogy vége,
soha nem akarsz mást csak õt
ezután nem lesz már szép nap soha tán!

Refr.

Ne mondd,hogy félsz,ne mondd,hogy vége
soha nem akarsz mást csak õt
ezután nem lesz már szép nap soha tán.

Refr.(2x)

:(:(:(:(
Vége van...nem harcolok tovább..belefáradtam...elegem van...feladom...
vesztettem:(:(
a szivem,és a lelkem is egy nagy darabot....
  judyit, 15:20 Itt megrhatod a vlemnyed judyit
Kedves naplóm...

FÁJ...

Fáj szeretni,akit nem érhetsz el
Aki azt sem tudja már,hogy létezel
Tudni,hogy nem kellettél neki
Érezni,ahogy más is szereti
Olyan,aki el is éri!
------------------------------------------------------------------------------
GONDOLATBAN...

Gondolatban mindig Veled vagyok
Elkisérlek mindenhoiva,ha Te nem is tudod.
De egy csillagos este majd te is érzed
Hogy valaki tiszta szívvel szeret Téged!
------------------------------------------------------------------------------
Akarom , hogy karodba zárj,
Akarom , hogy csak reám várj,
Akarom , hogy engem érezz,
Akarom , hogy velem vétkezz
------------------------------------------------------------------------------
volt 1 lány nem szerette senkisem,
nem volt neki nem volt neki senkije...

  judyit, 11:33 Itt megrhatod a vlemnyed judyit
Kedves naplóm...

Nagyon jó volt a tegnapi csigabuli:))És nagyon örültem,hogy végre el tudtam menni:)))))))))))))))))).Nem is tudom hol kezdjem...Jéger,bacardi cóla,vodkanarancs,vodkakóla!!!!!ezek a tutik!!!!!!/POGO:D:DKirály!!ISTENI A JÉGER!!!!!MEG A TÖBBI IS!!!!!!:D:D
Annyi mindent mesélnék...Név nélkül...Jó volt,táncoltam sokat,sok barátomat,tesómat megtáncoltattam:))IMÁDLAK TITEKET!!!!!!!!!!!!!
De viszont szomi is voltam részben...nem mondok nevet,de ha TE olvasod,tudod,h miért...!!!!Mindenesetre köszönöm
a tegnap estét mindenkinek:))Nagyon jó volt,mert végre elengedtem magam,és adtam az érzésnek...:)Adtam ennek a m...os világnak,de:
KÉSZÜLJ VILÁG,MÉG VISZATÉREK!!!

  judyit, 10:08 Itt megrhatod a vlemnyed judyit
  2007. jlius 21., szombat Nekem tetszik!
0  
Kedves naplóm...

Ma csigbabuli:))És én is megyek:)Furi...De végre megyek:))
várom már naon:))Nyanyusomat úgy megölelem,és megpuszózom:)):D
Ejha:D
De a többiek sem maradnak ki:P
Alig várom az estét:))
  judyit, 7:07 Itt megrhatod a vlemnyed judyit
  2007. jlius 20., pntek Nekem tetszik!
0  
Nem az él a szívünkben,

kit hangosan emlegetünk.

Az él a szívünkben, kit oda rejtünk.

A csillagokból tekint le rád,

s õ nem más,mint az édesanyád.

Óv téged rossztól, a jót kívánja.

Ki nem mondott szavakkal,

a szívét kitárta.

Nincs már ugyan veled.

Teste az égbe szállott.

Onnan vigyázz reád,

s szívedbe vándorolt.

Nem akAr õ mást,

csak gondolj néha rá. Kit elfelejeteni soha nem fogsz,

õ az ÉDESANYÁD!


Nem nevezem nevén,mert Õ sem tette a weblapomon...Mindenestre nagyon köszönöm!!!!
  judyit, 17:21 Itt megrhatod a vlemnyed judyit
  2007. jlius 18., szerda Nekem tetszik!
0  
Kedves naplóm...

köszönöm mindenkinek,aki aggódott értem...az aggódó kommenteket...Nemtudom,mit tegyek...rengetegen mondtátok,hogy maradjak,mert ide tartozom,itt a helyem,és nélkülem nem teljes a csodacsiga...neveket nem mondok megint,mert akik olvassák,úgyis tudják...;)Nemtudom mit tegyek...
Eggyenlõre maradok...Nemtudom meddig...nagyon fáj a lelkem...és nemcsak Anyum miatt..:(
  judyit, 21:59 Itt megrhatod a vlemnyed judyit



Copyright © 2001 CsodaCsiga. Minden jog fenntartva.