CsodaCsiga Főlap
Naplók 2024. március 29.   péntek   Auguszta, Baracs, Bercel, Bertold, Bertolda, Dioméd, Gerle   
Főlap ·  · Chat · Távirat · Társkereső · Képeslap · Fórum · Weblapok ·  · Levelem · Webem · Naplók · BANK
Regisztráció · Kapcsolataim · Társaim ·  · Buliképek · MMS ·  · Játék · Horoszkóp · Linkek · Hirdetés · Radió



faroktoll naplója

  2009. január 3., szombat Nekem tetszik!
0  

Eltoltam
A szekrényt.
Úgy döntöttem, hogy ez két nap ami még hátrafelé mutatkozik az nagyon egyhangú, ezért átrendeztem (volna) a szobát. Na Enikõ neki is veselkedett, szépen kihúzta a ba.....izé a nagyon nagy szekrény három belsõ fiókját, és éktelen visongás közepette lerakta az egyik üres sarokban. Az egyik fiók telistele van hivatalos papírokkal, tutkó legalább 2 mázsa...szóval egy jó terebélyes fiókkal leguggolni, na az aztán finom, majd szétszakadt a derekam, és ezt háromszor. A másik két fiókot, és az összes többi ruhát benne hagytam a szekrényben és nekiálltam tologatni. Szép komótosan. Aztán mindent elpakolgatni az útból, azt is szép komótosan, közben pihenésképpen felvarrogattam ideiglenesen a fiacskám új gatyójának az alját, mert naná hogy kitalálta, hogy abba megyen bulizni, és naná hogy ma este. Szóval szépen kitoltam a szemközti falhoz, és el is fordítottam a böhöm szekrényt a következõ menetirány felé. Én egy árva szót nem szóltam senkinek. Elvégre! Na és ha nõ vagyok? Attól még lehetek erõs. Ja. Az lehetek, de attól még simán becsípõdhet a derekam. Ami nem is maradt el, bár még elbírok vele, de a szép, hogy nem ettõl ment tönkre, hanem egy képregényekkel teli szatyor megemelésétõl, amibe bevittem egy trippla leszúrt ritbergert is, ágyon fekve, másik kacsómmal meg négy darab öntöttvas polctartót zsonglõrködve. Ez vagyok én, a normalitás nagyon elkerül. Szóval a szekrény. Párom nem szólt semmit. Ja de néhányszor elõtte megpendítette hogy nem vagyok normális. Merthogy miért két nappal meló elõtt kezdek neki? Nem lett volna idõ rá megcsinálni dec 22-tõl?? Na erre nem is reagáltam, mert lehet hogy nem elsõ vérig ment volna a menet, pár szál hajam így is égnek állt, hiszen párszor utaltam rá, imigyen: Ez a szekrény nagyon nem jó helyen van, a párja mellett lenne a helye" Meg effélék: Mikor lesz ez a szekrény áttéve a másik mellé? De mivel ezen kérdéseim után méla kuss volt a frappáns válasz, így aztán a mai szent napon betelt az összes pohár, kiskancsó, csetresz, na minden. Párom kisasszézott a szituációból, és elment boltba. Mikor hazaért akkor fejeztem be anyai teendõimet, és magzatom magára ölthette a bulinadrágját. A szekrény ekkor már félúton járt a helyére. és ott szépen el is pihengetett békésen.
Ekkor ember, aki ugye a helyi kisboltban jól megszívta magát ideggel, szóval munkáskesztyût ragadozott és harci állásba helyezkedett az ominózus szekrény mellett. Na ekkor kivert a víz, tudtam hogy ebbõl semmi jó nem fog kisülni. Nem is. Kiderült aztán nem kevés és félhangos szóváltások során, hogy azért van ez a nagy nekidurálás, mert lelkifurdalása volt, és mire hazaért, jól felturbózta magát idegi alapon, no meg bátorságilag egy felessel minimum, (mert én biztosan nagyon félelmetes vagyok, bár asszem, minden határozott nõ az a férfiak szemében... kicsikét, na) szóval õ már ki is találta azt, hogy ha most mindent rám hagy, és úgy csinálom, ahogy akarom, akkor majd ezt fel fogom neki hánytorgatni, hogy nem segített........
.......olyan édi, nem is azért akart segíteni mert ez a természetes......
Így aztán mikor parádésan a csillár elé tolta a szekrényt, amit simán ki is kerülhetett volna..... a csillár alatt meg sehogyan nem fért el, és mivel a csillár leszerelése csak úgy lehetséges, ha feláll létrára, leemeli, de akkor azt tartania is kell mindaddig míg valaki szépen egyedül eltologatja az útból a szekrényt tovább a saját kis útján, mert rövidke a csillár zsinórja a letevéshez, viszont ha még a kábelt is ki kellett volna belõle szerelni, akkor szétdurran az agyam, na itt volt az amikor kisétáltam a fürdõszobába kicsit sírdogálni, aztán megkértem szépen ugyan igyon már meg egy sört a kedvemért, és majd szólok neki, ha már nem bírom egyedül. Na ez a rábeszélés sem ment egyszerûen, mert azonnal tudni akarta, hogy hogyan fogom megcsinálni, mert ezt lehetetlen egyedül.....mondom nem baj, igyál meg egy sört, szóval hosszas könyörgés, és az én türelmem rendkívüli megapadása árán végre sikerült egyedül maradnom a szekrénnyel. Amit aztán jól visszatologattam abba az állapotba, ahol én magára hagytam szerencsétlent, és most már a megfelelõ, csillármentes sávban szépen visszatologattam a párja felé. Na ez azért nem volt ilyen pikk-pakk, rendesen kellett hozzá erõ, meg miegymás, de azt hiszem leginkább akaraterõ (meg méreg....)
Aztán bejött az ember is a szobába, mert valószínûleg nem bírta tovább idegekkel, hogy én mikor szólok már neki, másrészt meg, mi az hogy én el tudom tolni a csillár mellett? Na persze, el, de ahhoz nem kevés duplamunkát végeztem miatta. Na ekkor már nem bírt magával, úgyhogy az utolsó egyetlen métert azt már ketten gyûrtük le. Így most, hogy a szekrény a helyén van, már csak egy óriási nagytakarítás vár rám a nagyszobában, meg rengeteg más bútor (asztal, fotel egyebek áthelyezgetése, ide-oda, meg a végleges helyére.



  faroktoll, 20:44 Itt megírhatod a véleményed faroktoll
  2009. január 1., csütörtök Nekem tetszik!
0  
Sikeresen elcsesztem a szilveszterünket. Hülye csülökpörkölt. J meg hülye én. J és még hülye töltöttkáposzta, mert még ezt is ettem a nagy sültcsülkös napon. Úgyhogy most már ott tartok, hogy két napja még kávét sem mertem inni, gyenge húslevest eszegetek, azt is csak pulykamellbõl, fûszermentesen, és párolt krumplit, párolt krumplival, és úgy érzem, mintha már egy hónapja éheznék, de kezdek rendbe jönni, és kevésbé fájni, szóval megjegyzendõ magamnak. nem nagyon vigyázunk egymásra:((
  faroktoll, 19:05 Itt megírhatod a véleményed faroktoll
  2008. december 31., szerda Nekem tetszik!
0  

Akárhogyan is alakul, (akárhol) remélem mindenkinek nagyon szép lesz a nap, és a misztikus éjféli pillanat:))
  faroktoll, 11:05 Itt megírhatod a véleményed faroktoll
nya elérkezett ennek az évnek is az utsója. Leülök fiam gépe elé, aki ébredezik, megkérdem tõle: "Szerinted cica kivág a picsába ha nem megyk mégsem hozzájuk?"
Gyermekem full-logikával: "Hogyan tudna kivágni ha nem is mégy?"
Hát ja.
Úgy fáj a pocim, hogy a fal adja a másikat. Nesze neked fõtt-sült csülök, bár lehet hogy nem is arra kell fogni, hanem egyéb természetes dolgokra. No nem a hippppokondriámra. Magzatom azt mondja, várjak még, adjak egy kis idõt oksa. De bizonytalan vagyok az okokat illetõen. Valamelyik nap is felöltöm az utcai ruhát, már-már indulófélben vagyok, de egyre furább valami, azaz én a nadrágomban. Kérdem a családot nézzenek már meg jobban pocak, csípõ tájban most vastagodtam avagy vékonyodtam, mert valami történt, de nem tudom milyen irányban, de érzek. Párom a drága lélek: "Miiiiiiiittttttudoooooooomééééén"
Erre fiamhoz fordulok nagy kétségek között, neki is elõadom magam, õ rám néz: "Fogalmam nincsen" Mondja jól tagoltan, és ahogy mondja egyre vigyorog. Na jól ki lettem fizetve, de addig nyaggattam, míg alaposabban megszemlézett, és azt mondta aha vékonyabb lettem kicsit. Mondtam aha! Na indultunk boltba, aztán félúton felüvöltöttem, héééééé te hazudtál, ez a gatya szûkebb!!!!! Manapság már a járókelõk tûrõképessége az egekben, senki nem szökkent a magasba ijedtében, biztosan rengeteg nõnemû lény jut efféle ordítós következtetésre, mikor végrehajtja a két ünnep között szokásos vásárlásidömpingszokását. Az utca embere edzve van. De én meg akkor is terebélyesedtem:((((

  faroktoll, 11:01 Itt megírhatod a véleményed faroktoll
  2008. december 30., kedd Nekem tetszik!
0  
Cicám hajlandó az áldozatra:)))
Juj, akkor még össze kellene rittyentenem, úgy illendõ.
  faroktoll, 20:56 Itt megírhatod a véleményed faroktoll
Teljesen kivagyok.
Pont bûnbánó táviratot írtam, és mindenféle antitoxikus diéta megindításáról álmodoztam, mikoron beszól a párom, hogy: "Na! Mi van? Már nem akarsz enni? Kész a kajád...
(....az ördög hangja........
Az úgy volt ugyanis, de ezek már nem gyermekeknek való, nagyon nagyon korhatáros dolgok....... szóval volt az a csülökpörkölt, ami juj...........(nagyon finom volt), és még mindig maradt belõle, pedig már átalakult egy része babgulyássá is, na ami maradt abból szedtem ki egy jénai tálba, behelyeztem a grillbe, és addig grillezgettem, néha meglocsolva a szaftjával, amíg félig ropogósra sült és szinte az egész szaftot beszívta. Na akkor megettem szépen az egész húsos-cupákos, ropogós külsejû borzalmat, és mikor megettem, akkor visszarobogtam a grillhez, és elkövettem ugyanezt a mûveletet a megmaradt adag csülökkel is. Most ott figyel a grillben, mert idõközben valamiféle véletlennek köszönhetõen kikapcsolt az éhségközpontom, én mondom ez Isteni csoda.....
(A csülök is, meg az is, hogy nem vagyok már per pill éhes....)

És van egy adag piskótalapom, meg egy adag diós piskótalapom, és már reszket a térdem, ha nem távolítom el itthonról, akkor hogyan fogok én ezeknek ellenállni a nagy Gatsby, akarom mondani nagy diéta idején???
Holnap buli cicáméknál!:))
Szerintem tök jó lesz, nem lehet más vele!!. Mindenkinek legalább ilyen jó szilvesztert:))




  faroktoll, 14:15 Itt megírhatod a véleményed faroktoll
  2008. december 29., hétfő Nekem tetszik!
0  
SOS!!!!!!!!
  faroktoll, 18:14 Itt megírhatod a véleményed faroktoll
  2008. december 28., vasárnap Nekem tetszik!
0  

Ma lementem a boltba. Az ominózus kisboltba. Veszem amit kell, aztán kérdi a boltos, h na akkor nem lett süti? Háááát, mondom nem volt csokipuding ugye....ugye, ejnye-bejnye, miféle dolog az, h nem tartasz csokipudingot. Boltos bácsi (fiatalabb mint én:)) zavarban volt, hogy így meg úgy, hogy az én párom azon vacillált, hogy vigyen e haza nutellát, meg tejet, meg ilyenek. Mondtam neki, no igen, mert ugye a csokipuding nélkül nem lett volna meg az összhang, túl édes lett volna az egész, de miféle dolog, h Karácsonykor nincs nála egy árva csokipuding se? Tényleg nincs (?), kérdeztem rá az emberkére, hitetlenül és incselkedve, és õ meg szépen matatni kezd jobboldalt a háta megetti polcon, hogy hát ja valóban nincsen. Erre majd kiugrik a szemem, mert a polc legszélén, éppen hogy kiszúrja a szemet, és pontosan abban a dobozkában, amiben keresgél a tulajember, na ott az elsõ....mondom az ELSÕ zacsi, na az a csokipuding. Felhördülök: az micsoda!!!!????? Hol???? Mi???? ijed meg az ember. És továbbra is a második zacskót tapizza. Mondom neki ott az a legelsõ zacskó, én nem látom mi van ráírva, de az nagyon úgy fest, mint egy csokipuding. Erre elkezd tapogatni a mellette lévõ dobozban............... na mondom nem ott, erre a másik mellette lévõ dobozban keresgél........., na akkor már a cukrom liftezett felfele, ember biztos szerelmes, más nem lehet, mire végre útbaigazodott a keze, és sikerült kivennie azt a nagyon szemet szúró zacsit. Beazonosítottuk, tényleg csokipuding volt. Semmi különös a polc legszélén dekkolt kívül. Nem értem, hogyan nem vette észre amikor nagyon kellett volna nekem??? Mert azóta nem volt neki áruszállítás. Mi ez? Összeesküvés ellenem?? Csokipuding-ügyirat??? A`la Pelikánügyirat módra??? Így akarnak rávenni a fogyóra?? Nem fog összejönni....
Megvettem mindent a sütimhez, összeraktam, leültem vele a fotölybe, és néztem gyermekemmel a Heroes-t. Kb a hatalmas adag süti(alul házi piskóta, rajta a nutella, annak a tetején csokipuding, meg rum, és az leöntve félig felvert habbal) felét már megettem, mikor gyermekem megkérdi elég tanáros szigorral: Mit eszel??????
Mondom cincogós-bûnös hangon: Ne akard tudni!!!
Erre õ: És el kellene ezt vennem tõled???
Na ezt olyan hangon mondta, mint aki igencsak felmentést kér a dolog alól, nehogy felrobbanjon a kezében az a fertelem. Úgy is nézett rá.
Erre én: Izé...hát, na egy falatot még bekapok, és igen akkor nagyon el kellene venni tõlem.......és elvinni jó messzire.
Kívánságom teljesült.




  faroktoll, 21:13 Itt megírhatod a véleményed faroktoll
Nem sikerült a fincsi sütit összehozni, nem szoktam nagyon variálni, nekem teljesen bevált a gyümitortaformában megsült piskóta, a mélyedésében megkenve nutellával, és a mélyedés aztán teletöltve csokipudingocskával, be a hûtõbe, s ha jól megdermedt lehet szeletet vágni belõle, ami elég guszta, és meg lehet még kínálni a tetejét rendes tejszínhabbal, nem sprayssal ám. De nem volt csokipudingpor a kisboltban 26-án, én meg nem akartam elõre gondolkodni még Kari elõtt, sõt már akkor úgy döntöttem, nem lesz ilyen süti, csak hááááát menet közben valahogy mást mondott a vérszemem, mert azon kaptam magam, hogy az vagyon nekem, de nagyon. Így lett aztán a gesztenyepüré, de az nem fincsi nekem annyira, viszont szedhetem nyakra fõre így is úgy is( riszálom így is úgy is:))) a laktáz enzimet, mert reggelecske=haboskávécska, meg ebédecske=tuti sajtos-tejszínes hús, meg vacsorácska=tétre helyre befutóra rakott húsos burgonya tejszínesen, szóval tej, meg tejtermék lépten und nyomon, hogy ott egye meg a franc a tejcukorérzékenységet, és már az enzim sem hat igazán, így jöhet a fájás, tüzes pokol hasszerte, nesze nekem Karácsony, meg ünnepek.
Na ebbõl kifolyólag, meg persze a diétából, ma babgulyást fogok alkotni ha addig élek is, mi több eszek is belõle!!! A fele füstölt-fele nyers csülökbõl készült pöri nagyobbik része lefagyódott a frigóban, most majd jól belevendégelem a zöldséges majdpuha babhoz, aztán lesz még ritty és rotty, a többit meg meglátjuk.
Cica meg felszenteli a kenyérsütõjét. Nagyon izgi, már majdnem megvertem, mert nem próbázza ki azt a tündéri kis készüléket, mikor van neki! A dög!
Én is akaroooooooook.


  faroktoll, 10:58 Itt megírhatod a véleményed faroktoll
  2008. december 27., szombat Nekem tetszik!
0  
Akkor most szépen sorra veszem, hogy miféle diétás étkeket is fogok én magamhoz venni a következõ napokban. Ahogy nagyanyám mondta"sóbavízbekrumplit"
Esetleg kenyeret, pirítva, megdörzsölve jóindulattal, és hasonszõrû szépségekkel töltött teát is ihatok, a keménytojást nem sorolom a menübe mert brrr:(((
Már bele sem merek gondolni miket ettem eddig, és már kb. két napja folyton mondogatom, hogy na majd holnaptól visszafogom magam, és tényleg diétázok a nagyobb baj elkerülése végett. De valahogy hiába mondom szeretteimnek, hogy nyugodtan vágjanak pofán, ha máshogy nem megy, mondjuk szép szóval se, ha azt látják, hogy habos sütivel, vagy gesztenyepürével, esetleg csülökpörivel megrakott tányérral látnak engem somfordálni a látószögük sarkában. Nem. Nem és nem, semmi nyaksuhintás, vagy számonkérés, szõnyegszélére állítás, tüzes kukoricaszemekre térdepeltetés, de még csak ejnyécske-bejnyécske sem volt. Úgyhogy eme szent pillanatban rá kellett döbbennem, arra a nagy igazságra, amit eddig is sejtettem volt, hogy saját erõbõl kell úrrá lennem magamon. Ez viszont piszok nehéz. Na jó, nem mondta senki tényleg hogy tök egyszerû lesz. Ilyenkor van az, hogy megfogadom: ha megérem a jövõ Karácsonyt, akkor nem fõzök semmit, csak egészséges étkeket, párolt pulykamellet ugyancsak párolt krumplival, stb. Hogyan kellene ezt megvalósítani azt még magam sem tudom, mert nem csak magamra fõzök, az ellenállás a lényeg. Na jó akkor majd forradalmár leszek és jól ellenállok. Sírdogálva. de ellenállok.

Hogy elmúlt ez az ünnep is, nemrég kétségbeesetten számolgattam, hogy mennyi nap van még hátra, és én ennyit nem bírok ki, tk menni akarok melózni (megõrültem, csak ez lehet), most meg már egyre apad az idõ, és mindjárt mehetek valóban, már magam sem tudom, örüljek e vagy sem.
És valami hiányzott a Karácsonyból, tudom is, hogy mi az, meg nem is. Ezek olyan mulandó, elsikló, majd visszatérõ apró szúrások. Szomorka? Nem. Annál több, annál kevesebb.
Aztán megfogadtam, hogy többet nem töltöm anyukám nélkül a szentestét. Mert a testvéremék nem vitték át magukhoz, csak Karácsony elsõ napjára tervezték. Nem voltam jól, megbeszéltük felhívom õket 25-én, és annyira furdalt belül, hogy egyedül töltötte anyukám a szentestét, a nõvér azt mondta alszik, én meg nem akartam, hogy felkeltsék, csak szép Karit akartam kívánni neki, de ödagörcsölt a fájdalom a mellkasomba, hogy egyedül volt és azt hihette nem is hívom. Aztán másnap, mikor hívtam kiderült, hogy nem akar, még a testvéremékhez sem akart kimenni, hiába ment érte kocsival a tesó, nem és nem, jobb neki ott, nemhogy még hozzám, fel ide Pestre. És annyira hajthatatlan volt, nem sértõdött, csak ezt akarta. Kicsit megnyugodtam.
De bánt, hogy nem mentem le hozzá, pedig megígértem magamnak. Jövõre másként lesz, lemegyek hozzá, adja Isten, hogy be tudjam váltani az ígéretemet.

  faroktoll, 18:58 Itt megírhatod a véleményed faroktoll
  2008. december 23., kedd Nekem tetszik!
0  
Kismillió recept nálam maradt.
Nem lehet, h ezt a Bailey`s likõrt akarta megvalósítani cicóka???? Én még ilyet nem csináltam, csak a "hagyományosat",. de ez eléggé érdekesen hangzik:

5 ek. cukor,
5 dl tejszĂ­n,
1 csomag csokipuding,
1 tubus sûrített tej,
1 dl kávé,
2-3 dl rum
1 ek. vaníliás cukor,

A cukrot megolvasztjuk, felöntjük tejszínnel, és tovább melegítjük, de nem forraljuk, tk sima karamelt kapunk, hozzákeverjük a csokipudingport, és egy tubus sûrített tejet. Másik edényben összekeverjük a többi alkotórészt, és ezt a kávés keveréket a tejszínes keverékbe csurgatjuk folyamatos kevergetés közben. . Hûtjük, és egészségünkre bekortyolgatjuk a csillámos Karácsonyest tájékán.
  faroktoll, 11:32 Itt megírhatod a véleményed faroktoll

És eljöve a nap, mikoron rádöbbenek: munka nélkül nem jó nekem.
Nem gondoltam volna, hogy valaha is bánni fogom, mikor szépen bejelölgettem, mely napokra kívánnék én otthon maradni ünnepek tájékán, és én felbiggyesztettem minden rendelkezésemre álló szabadságomat, minek utána már december 20. szépséges napján elkezdhettem hajlékomban a "henyélést", ami majd tart egészen január sokadikáig....
De nem bírom. Muszájlana dolgoznom, menni akarok meló:((((
Hiába teszek, meg veszek, meg fõzõcskézek, máris annyi kaja van, hogy degesz, már a frigóba se fér lassan, még ma egy hatalmas adag sajtos-tejszínes megalkotása vár, aztán már mindenféle kaja van, csak az én csodálatos húsleveském fog majd holnap reggel gyöngyözõdni még, és asszem napokra elvagyunk, de akkor is melóba akarok menni. Hiányzik, és fáj a derekam, túl sokszor találom meg az ágyat egy kis pihizésre, még így is, hogy minden nap többfélét fõzõcskézek, és nem fáradok le eléggé, és hiányzik az "agyamnak" is a munka.
Rohadt Ă©let, szeretek ott melĂłzni....lehet, hogy ez kĂłros??


  faroktoll, 9:44 Itt megírhatod a véleményed faroktoll
  2008. december 21., vasárnap Nekem tetszik!
0  

Ja, Õt gesztenyemousse-nak hívják


  faroktoll, 20:52 Itt megírhatod a véleményed faroktoll
Na ez most annyira gyönyörûséges:


csak az a hatalmasan nagy probléma, hogy nem az enyém, nem állong a hûtõmben:((((
Valaki készítse el nekem, de azonnal!!!!
LĂ©cci!!!


  faroktoll, 20:50 Itt megírhatod a véleményed faroktoll
  2008. december 20., szombat Nekem tetszik!
0  
http://www.sutikodex.hu/sutikodexH.html
Ez az oldal annyira tündéri, ahogy a könyvben lehet választani a receptet, meg csilli-villi, amíg bejön, szóval ari, bár a recepteket nem néztem végig, de "dizájn" az guszta.
Máskülönben már kezdek megzakkanni, annyi recept van mindenfelé, igazán nem is az édes receptek izgatnak, már nem vagyok oda annyira értük, viszont valami jó kis kaja....
Még sose nem csináltam pl. sóletet. Én mondjuk imádom, család nem, de néha magamra is gondolhatok, nem?
És egyébként sem vagyunk azok a nagy hagyományos ünneplõk. Az lesz, amit szeretünk, és mivel hárman, gyakran háromfélét szeretünk, így eléggé szerteágazó fõzési tevékenység elé nézek.
Ami biztosan lesz ember kívánságára az töltött káposzta, és õt aztán totál nem érdekli, hogy az melyik ünnep étke, valamint neki és esetleg fiamnak dukál a tepsis-sajtos-tejszínes pulykamell, nekem és embernek jöhet a jó kis babgulyás vegyes csülökkel: fele nyers, fele füstölt (de akkor miért motoszkál a fejemben mégis a sólet is, nemtom).
Mivel idén már nem melózom (mondjuk attól még tanulnom azt kell, mint güzü), így aztán jó sok nap, jó sok kitaláció, mikor mit tegyek asztalra, valószínû felbukkan még csirkepaprikás nokedlivel, meg majd szilveszterkor fincsire sütött oldalas, gyermeknek meg lasagne, meg mézes-mustáros csirkemell, ja, nekem meg rakott húsos burgonya, na azért odavagyok, és nem fõzõcskézem elõtte a burgonyát, megy minden be nyersen a tepsibe, marhaegyszerû, és nagyon finom, bár lehet, hogy a zacskós bizgentyû miatt nem egészséges, de mondják, a fehér kenyér, meg a finomított cukker sem egészséges, úgyhogy mondjunk le mindenrõl és kész!
Vagy mégsem?
Na ezt most igencsak öncélúan sorolgattam fel, muszáj valami rendet teremtenem a fejemben, valami sorrendet felállítani, hogy mikor melyik étel lesz, és még, mit szeretnék, mit felejtettem ki.
Még gondolkodom a gesztenyés pulykán, ja tegnap láttam kacsát a bótban, de majd megütött guta, majd háromezer forint, és nem is nagy, de mire megsül kicsi lesz, ez ugye akkora ellentét, hogy aztán homlokegyenest.....!!!
Na ezért kacsát diszkvalifikáltam, egy szikrányi esélye azért még van, de tényleg csak villanásnyi.

Még filózok egy sort a kajákon, aztán elindulok, feladom a leendõ nyertes lottót, veszek újságot, meg gyógyszertárban bogyót az egészséges táplálkozás jegyében legalább egy doboz laktív kapszulát, bátyámnak meg veszek dilibogyót, hogy kevésbé menjen a saját agyára, meg az én lelkivilágomra, embernek meg veszek sört, addig sem poénkodik, míg sörözget, és nem szól bele, hogy majd mit kotyvasztok. Az a baj, hogy egyáltalán nem szól bele, így aztán mikor már nagyon éhes, kijelenti, hogy nem, az a háromféle finom kaja, ami csak az õ kedvéért készült, az neki bizony nem kell, hanem a negyedik féle kell, amirõl szó sem volt, és nincs is kész, sõt, nincs hozzávaló sem itthon, de annak elfogyasztása nélkül megáll az élet, és én miért nem fõzök neki egy rohadt kaját, és éheztetem!!!!!!
Szegény pára....


  faroktoll, 11:44 Itt megírhatod a véleményed faroktoll
  2008. december 18., csütörtök Nekem tetszik!
0  

Nahát!:))))
Napraforgó, és Blondie színjeles:)) Nem is gondoltam, h lesz aki tudja:)). Ja na, az afféle "madárka", amelyik szép fémes, van neki vezérlõfülkéje, és még engem is meg tud emelinteni....:))

Viszont most szomorka vagyok, mert nem jelentkeztem idõben valakinél, és most nem tudom, hogy rám haragszik, és azért nem veszi fel a telefont, vagy csak pihen és nagyon ráfér, vagy valami baj van?:((

Nos ezekbõl a személyekbõl most kapásból kettõ is van, és egyik miatt jobban aggódok, mint a másikért, vagy fordítva.

Ja nem három van.
Na jó, ha még sokáig elgondolkodom, akkor mindjárt négy, és utána itt fogok számlálódni egész éjszaka.

  faroktoll, 20:24 Itt megírhatod a véleményed faroktoll
  2008. december 17., szerda Nekem tetszik!
0  
Telezabáltam magam gulyáslevessel. A farkas a mesébõl telepocak kõvel, na smafu hozzám képest.

Ember mondja õ még késõbb éhes lesz....mit kap???
Mondtam neki: inkább verj meg. Még kimondani sincs erõm, hogy keressen magának késõbb valami hideget, vagy bármit kapjon ki a frigóból melegíthetõt. Nem beszélni, na az megy, csak pöntyögök, és rögvest szétdurranok. Kéne ide a Kató Berger. Tudja valaki rajtam kívül mi az??,


  faroktoll, 19:22 Itt megírhatod a véleményed faroktoll
  2008. december 12., péntek Nekem tetszik!
0  

Most meg mindenfelé karácsonyi recepteket olvasgatok, tele van a net ünnepi hangulattal, és a receptek, hú Pavlov tudott valamit, mindjárt elomlok, elcsordogálok csak termelem itt az emésztõnedveket, de mégsem nyalinthatom végig a monitort a pazar finomságok......leginkább az emberkínzó fotók miatt. Gesztenyés pulykát akarok, meg szaftos....így írták le szaftos(!!!!- a szemétládák!!!) gyümölcskenyeret, birsalmasajtosat!!!!! Valamikor utáltam a birsalmasajtot, de mikor egy munkatársam hozott saját készítésût, attól majdnem elsírtam magam olyan finom volt, és még narancsos kacsát is akarok, és még majd kitalálom, oké???:))) És azért is végig fogom fõzõcskézni az ünnepeket, csak valaki megtömhetné elõbb jótékonyan a frigómat, mert pont azok nincsenek amiket most kinéztem.....:((
  faroktoll, 0:10 Itt megírhatod a véleményed faroktoll
  2008. december 11., csütörtök Nekem tetszik!
0  

Jaj tök égõ volt. Nem tudtam kapásból, hogy hol született Mozart. Na de ezért még nem kellett volna le "akkor rohadj meg"-ezni.
Szerintem.
Na ez úgy volt, hogy teljesen ártatlanul dolgoztam, ültem íróasztalomnál, bámultam ki a fejembõl, és úgy gondoltam, hogy én most mindjárt nagyon hatékony leszek. Amikoron berezgett a telóm. Én meg felvevém, pediglen utálom a "magántelefonszám" kijelzésû hívásokat!!!!. Na beleszólok, hogy tessék, és akkor aszongya a hang (hang az nõi hang volt, egyhén tájszólásos, de inkább, amolyan bunkó vagyok, és kapd be ha nem tetszik féle hang volt, kissé kiabálós, mintha nem hallatszana ott ahol kellene, vagy nem bírja eleget hallgatni a gazdája, mert imádata mérhetetlen önmaga iránt, nos türelmetlen volt, kicsit erõszakos, a továbbiakban csak HANG)
Tehát HANG rámrivall, köszönés, bemutatkozás, kurvaanyád de örülök, hogy beszélhetünk, és egyéb elõzmények nélkül tételesen így: AKARSZ BÉCSI UTAT NYERNI????????
Minek utána félig megsüketültem, és félig kómába is estem, A HANG úgy összességében milyensége folytán, hát azt találtam dadogni óvatosan, hogy "hááááát iiiiiiii, azt hiszem, hogy ja, talán, igen(?), igen.

HANG: Na akkor kérdezek valamit jó?
Én: Ühüm, jó.........közben meg azon rágódtam, hogy ki a fene ez, honnan van, és miért kiabál velem, és én miért nem nyomom ki a telefont?
HANG: Na akkor hol szĂĽletett Mozart?
Én: Mozart? Nem tudom, fogalmam sincsen, nem tudom, mondjuk ezt elmondogattam párszor, mert azt hittem folyamatosan, hogy ez valami átverés....aztán még hozzátettem, tételezzük, fel, hogy nem Magyarországon, vagy ne tételezzük fel...
mondjuk sacc/kb, akkor azt sem tudtam volna feltételezni, hogy fiú vagyok, e vagy lány, mert közben meg valami pasi hangját hallottam dörmögni, vagy beszólni a HANG "mögött", és arra figyeltem, mert kissé gyanús lett. Egyébként Cica rám pirított azóta, hogy hol is született õkelme, de hát akkor már persze, hogy "ja persze, hát tényleg" volt:))
HANG: Na jó, akkor hát ez nem ez így nem jó, akkor mert Karácsony van, na( ezt mondjuk kifejezetten ordította, úgyhogy megint megszeppentem, na jó a megszeppenés nem jellemzõ rám, csak ledöbbentem, és olyan voltam mint egy lassított reakció, nem és nem értettem, hogy hová akar kilyukadni ez a némberHANG ezzel a hangerõsséggel....na aztán nem csak ezzel.
HANG: Na akkor kérdezek még egyet, jó?
Én: ekkor asszem kezdtem felhúzni magam, azt sem tudom ki fia borja, és mire föl beszélgetek én egy vadidegennel???? szerintem magamon jobban csodálkoztam, mínuszban voltam egy kávéval, és valószínûleg még a határozatok szövegei lebegtek az agyamban, mondtam neki: ööööö, jó, háááááát igen, felõlem....
HANG: Nos a hang ekkor felrobbant, bele a fĂĽlembe, Ă©s beleordĂ­totta kismilliĂł decibellel: "AKKOR ROHADJ MEG!".
és kinyomott a vonalból. Én meg elnézegettem még egy ideig a telómat értetlenül, és még most is delirálok színjózanul.

Ja sajnos.





  faroktoll, 23:02 Itt megírhatod a véleményed faroktoll
  2008. december 9., kedd Nekem tetszik!
0  

Na akkor megjártuk csapattal a Trófeát. Jó volt, most voltam elõször, és rendesen belehúztam, úgyhogy annyi is volt a három edzés ment a füstre, amit eddig legyûrtem, ami lejött rólam, az most visszacupp simán. Jó volt a hangulat máskülönben, mégis nem is tom...
  faroktoll, 18:34 Itt megírhatod a véleményed faroktoll
  2008. december 8., hétfő Nekem tetszik!
0  
A mai napon kissé kiborultam. Melóban. Én próbálom visszafogni magam, és eddig valahogy erõlködés nélkül ment, egyszerûen nem tudott semmi kihozni a sodromból, de most úgy tûnik ez nem marad így sokáig. És amilyen hirtelen vagyok, ha elérkeztem a csorduló pohárig....szóval huss próbaidõ, huss fõiskola...:(((

És rohadt diéta, mérgemben megettem egy adag aranygaluskát. Ja. Sodóval.

  faroktoll, 18:38 Itt megírhatod a véleményed faroktoll
  2008. december 7., vasárnap Nekem tetszik!
0  

Na befestettem a hajam kékesfeketére. Fiam választotta, én csak simán feketét akartam. Amilyen ügyes vagyok kreatív dolgokban, olyan béna hajfestésben, merõ festék minden. Bátyámnak telóztam, hiányzik, meg olyan szomorú, hogy egyedül dekkol a panzióban:((
  faroktoll, 20:06 Itt megírhatod a véleményed faroktoll
Igyekszem. Remélem meg tudom békíteni, vagy ki tudom belõle édesgetni majd azt a kis neheztelést.

Páromat agyonvágom, komolyan, már nagyon kihúzza a gyufát.
Kelek föl a fotelbõl, nyögdécselve, jajgatva, mint akinek tele a gatyája, kicsit meggörnyedve, fiam a másik szobából néz meredten, biztosan bevillan neki a gondolat, hogy "úgy kell neked, biztosan bedurrant a derekad, nem megmondtam, hogy ne csináld az edzést....!" de azért sem szól semmit, várja a fejleményeket, hogy na, "akkor add elõ magad anya, mi van?" nézéssel, én tovább nyögdécselek, és centinként sasszézok elõre, aztán közlöm vele, hogy holnap õ emelgeti fel a lábam a buszra, és õ segít le róla, olyan izomlázam van, hogy sírdogálni, és nevetgélni volna kedvem kínomban, és ezeket egyszerre, aztán megállok az elõszobában, ahol a párom nem lát, mert õ a konyhában szöszmötöl, de fiamnak premierben állok, és mutogatom neki, hogy hol fáj legjobban, mutogatom a csípõm, és a csípõm legalját (és legterebélyesebb részét....), elõadom neki, hogy itt fáj a legeslegjobban, és ettõl nem tudok kiegyenesedni. Aztán levonom a végsõ következtetést, hogy miért is van ez:
- Na mert itt vagyok a legkövérebb!!!!!
- Párom kikurjant a konyhából: "Gyere arrébb!!!"
...........na, fiam megint nagyon jól mulatott, párom disztingváltan mosolygott a bajsza alatt, én meg a rend kedvéért felháborodva szapultam, tudom, hogy imádja, mikor felháborodom, így aztán van amikor túl is spilázom a játék kedvéért:)))



  faroktoll, 17:44 Itt megírhatod a véleményed faroktoll

Nem akaratból, de szerintem magamra haragítottam cicát. Éreztem én a hangjában, akármit is mondana:((
  faroktoll, 16:31 Itt megírhatod a véleményed faroktoll
  2008. december 6., szombat Nekem tetszik!
0  

Reggel elment bratyó melóba. Ma elblicceli a tanfolyást. Fura neki diplomával visszaülni a padba, remélem eljön idõ, mikor másoddiplomáért fog majd laza nyugalommal hajtani. Ha a sors kegyeskedik, akkor én meg az elsõért jövõre, klassz lenne ha összejönne. De kell hozzá stabil melóháttér, majd meglátjuk.

Hatkor megalkottam az aranygaluskát. Tanulság: Két adagos tésztát sose könyörögj bele egy egy, kis jóindulattal másfél adagos tepsibe...

Aztán leinaztam, három kiló csirkemellet (fiam olyan háklis, hogy elmegy étvágya, ha egy picurka rágós-inas-hártyás falatkára bukkan), és szépen szétadagoltam, bepasszíroztam a frigóba. Megvan már szilveszterre a fagyasztóban még egy-két dolog, többek között az oldalas, rengeteg oldalas. Legutsó sütéskor olyan puhára-omlósra sikerült, mint még soha az azt megelõzõ pár száz évben. Merthogy párom szerint négyszázhúsz éves vagyok, de akkor õ meg sacc/kb 500, és akkor ugyanolyan együttérzõn számoltam a nullákkal, mint õ. Aztán volt egy toxikus reggeli, és alvás, amibõl nemrég zuhantam ki. Hangulat pocsék, fizikai állapot pocsék, szociál nulla mínusz rengeteg. Tegnap belekezdtem újra a kick-box edzésbe. Ami 45 perc, és sikeresen végrehajtottam a 25. percig, aztán hatalmas gyomorgörcs, és összecsuklás. Most vagy kevés volt elõtte üres gyomorra egy pici tejszínes kávé.....utólagos laktázenzimmel, vagy talán túl sok. Mindenesetre minden egyes porcikámban izomláz van, a mozgás csak keserves jajgatással megy, úgyhogy neki kell futnom az edzésnek megint ma, vagy holnap, hogy teljes legyen a leányálom.



  faroktoll, 13:11 Itt megírhatod a véleményed faroktoll
  2008. december 5., péntek Nekem tetszik!
0  

Voltam dokinál, nemsoká megyek kirabolom a patikát, de addig is sütni kéne piskótát. Hogy teljen az idõ, és elõrébb legyek haladozva, mikoron jön cica.
De nincs kerek formám.
Juj ha már a fejemben hallom párom beszólását, ami meg sem történt, miszerint: "dehogynem csak kerek formád van.....", na akkor most forduljak dilidokihoz???
A legjobb lesz, ha megvárom míg hazajön, és jól megverem olyasmi miatt, amit el sem követett.....
De elkövethette volna....na.


  faroktoll, 11:05 Itt megírhatod a véleményed faroktoll
Most egy gyors zuhany aztán doki.
Tegnap éccaka megent cuki volt a párom. Na nem úgy cuki, héééé!
Nagyban durmol, én is pizsamát osztottam magamnak, fekszem békésen, a tv festi az alapzajt, mikoron a kedves nekiáll borzalmas köhögéssel ébreszteni magát, szép kis fullasztó roham volt, meg van fázva szentem, amihez persze nekem semmi, de semmi közöm, ezt leszögezem, szóval fulladozik, köhög, és közben tápászkodik fel, vadul tapogazózik maga körül, megleli a távirányítót, és iziben lelövi vele a tv-t. Tv. elszunnyad. Párom felkel kibotorkál tityeg-totyog a konyhában, én meg dermedten fekszem a nyoszolyán a csecsemõnyi éjben, hisz még éjji tizenegy sem volt, nálunk meg éjfél elõtt sosem küldik pihizni a képládát, sõt leginkább hajnalig vacakol vele a párom, még alvás közben is nézi (csak pihenteti a szemét na.... ez érthetõ nem??), bár már számosszor megfenyegettem, hogy ha nem hajlandó idõzítõre kapcsolni, és hajnalkor is ott zajong nekem a ketyere, akkor elkobozom tõle a távirányítót, és akkor neki annyi, tehát dermedten bámulok ki a fejembõl a baljós csendben, mikor odatotyog a párom a szobaajtóhoz, és olyan kisördögottbujkálós hangon beszól: "Látod milyen ijesztõ vagy, olyan jól kialudtam magam, hogy azt hittem már jó késõ van, biztosan van vagy egy óra is, és ijedtemben gyorsan kikapcsoltam a tv-t."
.... aztán visszavonult a konyhába, én meg visítoztam a gyönyörûségtõl:)))
....addig amíg visszaszólt a dafke-gyermeki énje: "De azért is vissza fogom kapcsolni!!!!"
De már nem tudta elrontani a jókedvemet, visszakiabáltam neki, hogy "nagyon megijedtem"....... és tovább viháncoltam.



,
  faroktoll, 7:51 Itt megírhatod a véleményed faroktoll
  2008. december 4., csütörtök Nekem tetszik!
0  
Igen köszi, ez tényleg édi volt tõlük, és értem én a tréfát:)), juj és ki is volt aki azt mondta, hogy "csak nem szeretem"...na jó nem én voltam, de hallottam volt, másrészt a bátyám is értékelte, nagyhuncut õ is, újra, és újra elmondatta, na persze velem, és mindahányszor óriásiakat hahotázott. Na elnéztem neki, elvégre úgysem dúskálunk mostanság a felhõtlen percekben.
Embernek meg egyébként is vannak olyan beszólásai, hogy attól fetrengeni lehet, akkor a legpoénosabb ha hullafáradtka, akkor oda sem figyel és sziporkázza, kénytelen leszek jegyzetelni.

Tüdõdokit ma magányosan hagytam,, minden elõzmény nélkül bekrepált a térdem, azt mondta nyema, és nem hajlott, viszont kissé bedagadt, és érintésre azt mondatta velem egész magas sivalkodós hangon, hogy jaaaaaaaaaaj, na ezek után ágyba segíttettem magam, és kenegetést kértem a bibis területre, ami nem hagyta magát, és továbbra is eszméletlen fájdalommal tüntetett ki, aztán estére kikeltem ágyból, amolyan kelj fel és járj címszóval, és jártam, viszont azt falábas stílusban hajlítás nélkül, na így telt el vagy két dolgos órácska, minek a végén kiderült a mozgás jó tesz, az ágynyugalom viszont iziben visszahozza a fájást. Na ha lenne idõm gyorsan elvégeznék egy-két idevágó szemesztert az orvosin meg a szakosítón, és megdiagnosztizálnám magam, mert ilyen kórról még nem hallottam vagy csak nem tapasztaltam. Úgyhogy holnap házidokinak nem tudom miféle alibit fogok igazolni, hogy ellógtam a tüdõgondozói szakrendelést, majd megkérem végezzünk rajtam egy gyors hazugságvizsgáló tesztet, és akkor kimosakodhatok a még meg sem született vádak alól. Máskülönben jól esett, hogy kollégák SMS-ben üziztek, már várnak, meg hogy buli kedden, nehogy elfeledjem, úgyhogy teljes bedobással gyógyulok, legfeljebb a baljós bal térdemet majd otthon hagyom.
Ugye hogy beindult a karácsonyi izgi???:))
Nem is igazán az ajándékra gondolok, meg a nagy felhajtásra, hanem hogy szép legyen, hogy legyen valami hangulat, jó érzés, öröm, nem is tudom, biztosan van rá valami jó frappáns szó:)) Mondjuk Boldog Karácsony?:))))


  faroktoll, 20:44 Itt megírhatod a véleményed faroktoll

Ma meg kell látogassam tüdõgondozóban a dokit. Olyan magányos szegény ránézek már.
Bár gyomoridegem van. Mondjuk azon nem tud segíteni, nem passzol a mûfajába. Egyébként fura lenne, ha nem lenne gyomoridegem....
Hja akkor most jöjjék drága párom beszólása:
- Mûvésznõ!!!
- Tessék, ja aprópopó, miért is nevezel te állandóan így?? Mert ha mûvésznõ vagyok, akkor kék sok virág az öltözõmbe, de én ehhez képest elég ritkásan kapok, miért van ez így?????
- A kedves azonnali válasza: Mert nem minden alakításod sikeres.......

A fiam hanyatt vágta magát úgy röhögött, én csak kikértem magamnak, ember meg rötyögött a bajsza alatt.....már megint rajtam poénkodnak...

  faroktoll, 8:52 Itt megírhatod a véleményed faroktoll
  2008. december 3., szerda Nekem tetszik!
0  

Ez meg neked cic, ha még emlékszel rá......ha nem, akkor meg azért.....

Hazugságok tengere.

Jártál már arra?
A partja csupa csapda.
Homokföveny,
homokos part.
FutĂłhomok,
homok, szemek,
tengerszemek.
Homokszemek,
tenger, habok,
csapkodĂł csatakok.
Homoktenger,
homokiszony.
Konok ember,
bizarr viszony.
Szomjazás,
s az Ă©des vĂ­z,
szomjat nem olt,
mert véres-híg.
Sétál, süllyed,
ruhafodra vízre száll,
ha szomját oltja, kínhalál,
tenger körül körbejár.
Öblöt keres tiszta vízzel,
kóbor mosolyt, árva szívvel.
Nem talál.
Az idõ lehántja ruháját,
tépi bõrét, marja száját.
Nyelvet dörzsölõ homok,
s a hûlõ gyomorban
ott a konok,
fájdalmas remény,
vakhit, kelevény.
Az ámítás méla gödre,
s benne összegyûlt könnye,
izzó szenvedély
a nemtelen harcban,
gyilkos ármány
az angyalarcban.
Elõtte a sima száj,
emlék mozdul,
tenger tükrén tovaszáll,
csĂłkra nyĂ­lik,
csĂłkba csordul,
igaz szĂłba sose fordul.
Nem harcol már,
inkább a hullámokba gázol,
marja szét a nedv,
nem gyászol,
nincs olyan kedv,
miért megtenné,
szembenézzen vele,
nincs olyan Isten
nincs több ereje.
El nem ismer,
be nem vall,
inkább tengerbe hal.
Ömlengések vad képzetébe,
megtévesztett élõk
eltiport hitébe,
csak szóljon a mákony,
hintse szemébe az álom,
hĂ­zelegjen, Ă©s dobja el,
s ha már messzire ment,
vonja újra közel.
Suttogjon arcára,
tengert ajkából ajkába,
mert belefúlna százszor,
mint egyszer kimondja:
Hazudsz hazug!
Véred szálljon a pokolra!



  faroktoll, 17:20 Itt megírhatod a véleményed faroktoll



Copyright © 2001 CsodaCsiga. Minden jog fenntartva.