CsodaCsiga Flap
Naplk 2024. mrcius 28.   cstrtk   Gedeon, Johanna, Gida, Ixion, Janina, Kapisztrn, Katapn, Szixtusz   
Flap ·  · Chat · Tvirat · Trskeres · Kpeslap · Frum · Weblapok ·  · Levelem · Webem · Naplk · BANK
Regisztrci · Kapcsolataim · Trsaim ·  · Bulikpek · MMS ·  · Jtk · Horoszkp · Linkek · Hirdets · Radi



camel naplja

  2015. szeptember 30., szerda Nekem tetszik!
0  
2015.09.30
Állásinterjú.
Elfáradtam a sok ígéretektõl. Meg a padlás is roskadozik tõlük. „várj, mert kellesz”
„halló, itt én beszélek, gondolom ott meg az az ember akire gondolok. No fene. Tényleg az. „hát Németh Zoli, téged nem egyszerû utolérni” Valóban nem. Mert aki ismer, tudja hol leledzem. Miként „Õ” is. Nagyon is! Lassan kihalóban van a fajtám. Hallom a hangján, próbálja életúntá, tenni. Kicsit affektálós. Mosolygok. Nem is oly rég, hátamon kapaszkodott fel. Az utolsó aranyaim tettem zálogba, hogy nyaralhassan a „családjával” és elárulhasson. Gondolom, nem okoz rossz emlékeket, neki. Hallgatom szónoklatait. Nem tévesztettem szem elõl. Folyamatosan kísértem útját. Nem gátoltam. Mert megbocsájtottam.
Most, még is elmond egy igazságot. „lassan ötven éves leszel, nem biztos, hogy a lapát nyeléhez a te kezed kelljen, inkább ami a fejedben van”
Ezt is már hallottam.
Akkor sem választottam.
Nem okoz gondot, az újra kezdés. Túlélõ vagyok.
„egyszer, eljön, valaki, ki, mélyebbre lát a felszíntõl….”

  camel, 2:59 Itt megrhatod a vlemnyed camel
  2015. szeptember 17., cstrtk Nekem tetszik!
0  
2015.09.17

2015.09.01.
„lassan jutok elõre. Csak vánszorgok. Egy sivatagban. Minden lépés, kín. Tûz a nap. Kiszív belõlem mindent. Amit csak lehet. De, menni kell. Víz. Oly egyszerû képlet. Mindenem adnám, egy cseppjéért. (H2O4) De nem hoztam magammal. Dacból. És mert azt hittem, vagyok olyan kemény, hogy kibírjam. Most a testem bûntetem. Nem magamat. Csak a testem. Még a zenitjére sem jutott a nap. De már eldõlt a próba. Megcsinálom. Mert, fejben dõl el minden. A test engedelmeskedik, az akaratnak. Abból meg van bennem. Nem kevés. Mire véget ér a nap, elmondhatom, „túléltem a világ legkegyetlenebb sivatagát”. Egyetlen korty víz nélkül. De addig még sok gyötrõ órának kell eltelnie. De eltelik. Mert az idõ nem áll meg. Húsz éves voltam, Tengízben. Azért mentem, hátha sikerül meghalnom. Majd húsz év múlva sikerült. De nem engedték. Hitványnak minõsített életem felülírták. A „BOSS” és a „BUKOTT”. Elõléptettek. Útmutató. Engem nem kérdeztek. Sok léleknek mutattam meg az utat. S sokat hoztam el a pokolból. Egy a közös bennük. Szépek. Számomra. Még, szívtelen és lelketlen is. Õk hasonlítanak a legjobban reám. Kiégettek. Ezért nem voltak érzéseik. Kettejüknek nem tudtam megmutatni az élet szépségét. Pedig igyekeztem. De nem volt bennük mit megmenteni.

  camel, 14:31 Itt megrhatod a vlemnyed camel
2015.09.17
Ami kimaradt.

Kölyök.
A második bástyát védi. Kölyök marad mindig. És ide, csak ritkán jutnak el. Állhatatos, erõs, és makacs. Mint én. Bennem él Õ is. Velem. A második udvar az Õ Territóriuma. Levegõben s földön egyaránt. Elárvult ként fogadtam magamhoz. Mert kitaszították. Nem kellett senkinek. Még Merlinnek sem. Nekem, hû Társam. Választottam. Mert, láttam benne, amit más nem. Soha nem árulna el. Mikor mellettem lépked, s busa fejét hozzám érinti, érzem. Az érzést, mit oly rég elvesztettem. Ametiszt színû szemeivel, szemeimbe néz. Végigsimítom, pikkelyes testét. Elkapom pofáját. Magamhoz húzom. Az álla alatt simítom végig. Vastag füstöt pöfékel. Szemeimbe néz. S elmondja. Mit, ember, még soha. Szeretlek. Azért, és ahogy vagy. Mellette lépkedem. Szeretek vele játszani. Fiatalságomat idézi fel. Azt, amibõl, nagyon hamar fel kellet nõnöm. Birkózunk. Testi erejét nem tudom felül múlni. Karom a szájába rakom. Megfogja. Érzéssel. Leteper. Mancsait mellkasomra helyezi. Fejét, nyakamhoz nyomja. És nyomja. én pedig, simogatom. Nevetek. Felszabadultan. Talán, soha nem tudja meg, mit jelent nekem. Mert nem tudja. Milyen érzés volt Megszerezni!

Kí.
Az eszéért ellopnák. Sokan csak a szemeit szeretnék. Látni vele. Én még is elméjét használom. A levegõben, nincs ellenfele. A harmadik bástyát védi. Mindent lát s érez. Kell is. Mert, ezután nincs más védelmem. A harmadik udvar birtokosa. Fenségesen ül fáján. Ide még nem léptek be. Nem jutottak el. Mert, senki nem volt kíváncsi rám. Nem akarta megismerni az embert. Látni, mi lakozik belsenjében. Legbelül. Vagy, korlátokat állított. Amit én is. Három bástyát. Hogy ne férkõzzenek oda, hol élek. Mert, oda, egyszer valaki érkezni fog. Ki megérint. Kinek nem a most a lényeg. Hanem a benne rejlõ lehetõség. Egy újrakezdés lehetõsége. Ki, felemelne magához. És én azt mondanám….Kiscicám. Érted a csillagokat is…
Maradok a zugomba. Ez biztos. És az is, hogy „nem született meg még a NÕ” Nagy betûkkel.
Nagyon Nagy Betûkkel.
„lassan jön el az éj. Nem hoz álmot, szemeimre.

  camel, 14:23 Itt megrhatod a vlemnyed camel
  2015. augusztus 23., vasrnap Nekem tetszik!
0  
2015.08.23
Olvastam valahol. Megragadott. Nem az írott szó, és jelentése. Hanem a fénykép. S úgy az írott szó. „ne ítélj el. Nem jártad végig azt az utat amit én….”
Valóban. De Te sem enyémet.
Sosem Tudhatod, mi rejtezik egy kép, egy szó, egy mondat mögött.
„…mellettem ült. Énekelte. Angolul. Belül, mélyen mosolyogtam. És kimondta amit én gondoltam. „mutasd a zenéd és én megmondom, ki vagy” Felém fordult. Vállamra hajtotta fejét. Éreztem a belõle áradó szeretetett. Mely, mássá lett idõvel. Amit én adtam, buta fejjel Neki. Õ, elfogadott olyannak mint ki vagyok. Fenntartások nélkül. Még sem tudtam, tiszta szívvel szeretni. Akkor már nem. Egyetlen szón múlott. „akkor ez is megvolt, pipa” Talán, sosem aláztak úgy meg. Pipa. Hiába az elnézést kérõ SMS-es. Kicsi tüske volt, de, a helye….nagyon fájt. Megragadtam minden pillanatot, hogy ezt éreztessem is. Nem vagyok rá büszke. Mint azon éjjelre sem, mikor vacsorával vártam. Eldugtam ágyukba, gyerkõceit. Mesével. Mert ezt szerették. És. Zozót. Törökülésben a szoba közepén. Aki, nem hagyományos mesét mondott. Hanem, napját mesélte el. Ezért hajlandóak voltak, nagyon hamar, paplan alá kerülni. Fanni, Olivér, Petyka. Talán innen a háromság lelkemben. Leoltom a villanyt. Mindegyikük szuszog. Az ajtóban, elmormolom Imám. Csak úgy lépem át a küszöböt. Az asztalra készítem a vacsorád. Hogy érezd, vártalak….Düh lobban szemeidben, s akkor már én sem vagyok én. Nem értem miért? Azt mondod „ha baby sitter kellene” megvennéd. Nem emelem fel a hangom. Halkan kérem. Állj el a kocsiddal. Autóm elöl. Megrettenve fogod a rozés poharad. S látod. Valami baj van. Leteszem a vodkás üveget. Megfogod karom. Nem érint meg, érintésed. Hallom a puha lábak érintését, és látom, ott vannak a küszöbnél. Összebújnak. Mint megriadt vadak. Nem én leszek ki elhozza nekik a félelmet. Mert, azt, én, már átéltem.”

  camel, 11:05 Itt megrhatod a vlemnyed camel
2015.08.23
Mellettem ül, „szép popsijúba”. Hallgatom s értem. Engem akar. Szeretne. Elmondja, amit már oly sokszor hallottam. Kiknek a lelkéért a pokolba szálltam alá. És mikor visszataláltak az útra, ellöktek. Mind, egytõl, egyig. Találtak bennem hibát, amit nem lehet tolerálni. Amivel nem lehet együtt élni. Ami akkor is meg volt bennem, mikor felemeltem Õket. Nem magamhoz. Az élethez. Útmutató. Így hívnak. Erre lettem kiválasztva. Sok évvel ezelõtt. Mikor az út szélén haldokoltam. És meghaltam. De még elõtte is. Mikor ketté törted szívemet. Azt mondod, vártál rám. én pedig reád. De inkább felégettem magam mögött mindent, mint sem, vissza tudjak fordulni. Most is válaszút elõtt állok. Belecsókoltál számba. Ismét eljöttél hozzám. Mert senki nem ér úgy Hozzád, mint én. Életem legsötétebb óráján jöttél el, akkor. És már nem tudni, ki mentett meg kit. Ma is elmondtam. Még soha nem találkoztam Tõled csodálatosabb Nõvel. Felszabadítottál. Férfinak éreztem magam. Elõször életemben. Köszönöm!! Igazán. De. Mást választottál. És a kérdés, mindig ott lenne bennem…..Tudom mit beszélek. Hisz egyszer már átéltem. Hiába az érzés bennem. De a kétely nagyobb. És, hogy meg tudok – e változni? Érted? Mindig azt mondtam „még nem született meg az a Nõ”. Négy éve. Máshogy gondolom. És most még is bizonytalan vagyok. Négy éve. Elvesztettelek. Négy éve. Kereslek. Úgy gondolom, sosem foglak megtalálni. A konokságom. Makacsságom miatt. Négy év, hosszú idõ. Nagyon hosszú. Emberöltõ. Számomra. Reád nézek. A sötétben. Látom gyönyörû szemeid. Látom, hogy nem ezt akarod. Kicsit eltévedtél. én megmutatom az utat. Ismét. Segítek. De, ne akarj engem. Most sem vagyok jobb, mint négy éve. „vagyok aki vagyok, mert ilyen ember is kell” És ez miatt ne legyél csalódott. Jobbat érdemelsz. Ezt pedig, ÉN tudom.
„Kí szárnyra kap. Látom vele a világot. Nyolc kocka. Nekem elég egyetlen. Vitorlázik. Behunyom szemem. Látom amit õ. Kölyök, nem tud oly magasságba emelkedni. Érzem, bosszantja. Magamhoz hívom. Jó kutya. Mellém érve, porfelhõt kavar. Megrázza busa fejét. Kölyök még. Megcsípem nóziját. Prüszköl. Együtt baktatunk. Megáll. Tudja, ide már nem jöhet velem. Mert ez az Õ birodalma s eddig tart hatalma. Nem kell kinyitnom a kaput. Ismer. Kinyílik. Most eljátsszuk a játékot, ki talál meg kit, elõször. Segít a kisfiú. Törökülésben ül. Próbálja kicsiny nyelvével utánozni a hangot, mivel Alexát szoktam hívni. Nem megy. Csalódott. Leguggolok mellé. Megsimítom szõke fürtjeit. Összeérintjük homlokunk. Látom, meleg kutyabarna szemeit. Szemeim. Kifújom a hangot. Fellpislan két szempár. Alexa. Helgosz. Alexa hozzám ül. Helgosz, a kisfiút választja. Mert a kisfiú dönti el, ki léphet be a „második” kapun. Nem én. Nem enged közel senkit. Ki bánthatna. Soha. A mamutfenyõ felé indulok. A törzsének érintése, megnyugvással tölt el. Törökülésben ülök. Mint a kisfiú. Akarom, mind itt legyenek. Érezzem. Itt belül. Kí, Kölyök, Alexa, Helgosz. És a Kormányos.”

  camel, 2:25 Itt megrhatod a vlemnyed camel
  2015. augusztus 22., szombat Nekem tetszik!
0  
2015.08.21
Elmúlt egy nap. Egyetlen. El akart vinni belõlem valamit. Dühítette, hogy nem sikeredett. Mert amit el lehetett vinni, azt már évekkel ezelõtt elvitte. Látom zöld szemében a harag, a csalódottság lángját. Megkérdezi „te most játszol?”. Nem. Sosem játszom. Miként négy éve sem. Mikor mélyebbre taszítottál, mint ahonnan magadhoz emeltél. Még most is úgy érzed, jól döntöttél. Akkor miért ülsz mellettem? én. Tudom a választ. Te, viszont nem. Két éve jöttél el elõször. Elesett voltál, de ultimátummal jöttél. Kérni. Ezzel még az életben tartott érzéseket is megölted. Segítettem. Mert nem akartam, hogy végigjárd azt az utat, amit velem, végigjárattál. Nem akartál mást, csak velem aludni. Érezni testem melegét. S reggel, szemeim simogatására ébredni. És érezni, mi legbelülrõl áramlik feléd. Nem adtam meg. Éltemben elõször. Mert már nem élsz bennem. Ellöktél, mint egy levetett ruhadarabot. És én, évekig csak hánykolódtam. Nem találtam a helyem. Mindenkiben Téged kerestelek. Nem találtalak. És meghaltam, fizikálisan is. De. Életben tartottak. És már tudom miért. Ezért kell most „Nemet” mondanom. A leggyönyörûbb Nõ vagy, kit valaha is megismertem. És mindig látni foglak. (ez az Avatar-ból van) De nekem, már más életem van. S nem oly jó. De megszerettem. „ne válogasson az kinek nincs mibõl”
Leülök, törökülésben. Nézem a város fényeit. Érzem lüktetését, lehunyt szemeimmel. Érezlek Téged, a messzeségben. Valami belemar, itt legbelül. És elindul, könnyeim zápora…..

  camel, 5:47 Itt megrhatod a vlemnyed camel
  2015. augusztus 21., pntek Nekem tetszik!
0  
2015.08.11
Nyolc órától lehetett a helyszínen nevezni. Budaörsnél, negyednyolc után, még 48 percet mutatott a GPS. Alig vártam, hogy kiérjek az autópályára. Persze elment az idõ, amíg a megrendelõ megbízottjára vártam.
Reggel 03:40-kor keltem. Mostanában a hõség miatt korán 05:00 kezdünk és 13:00-kor végzünk. Így a „fiaim” életben tudnak maradni és a következõ napokon is hatékonyan dolgozhatnak. Megbeszéltem a munkavezetõvel, hogy mit s hogyan képzeltem el. Tudtam nem lesz gond. Rutinos, öreg játékos a pályán. Dolgozott már a kezem alatt. Normális hozzáállással szót lehet vele érteni. Negyed nyolc után indultam útnak. Ha gond van, hívnak. Elmondtam, nem kell parázni, hogy ha nem veszem fel a telefont, majd visszahívom. Megnyugtatott, nem lesz gond. És sok sikert kívánt a vállalkozásomhoz.
Elhagytam Érdet, mikor hathatósabban léptem oda „szép popsijúnak”. 200 alatt nem mentünk. A hátsó ülésen Helgosz nyúlt el hosszában. Elõször van kocsiban. Nem zavartatja magát. Közönyösen nézi az elsuhanó tájat. Majd zamárdiban csatlakozik, Alexához. Egy hete kaptam õt, egy gyönyörû, csodálatos Nõtõl. Akinek a lelke is különlegesen szép. Nagyon készültem a személyes találkozónkra. Sajnos sikerült megbántanom, õszinteségemmel. Nem éreztem meg azt a pluszt, amit akartam volna érezni. Ami esti beszélgetéseinkbe, napközbeni üzeneteinkben megvolt. Talán ismét sokat akartam s nem adtam elég idõt magunknak. Napokig nem beszéltünk az üzenetem után. De Õ nem hagyta annyiban a dolgot. Pár nap után, barátként folytatjuk ott, ahol abba maradt. Tõle kaptam Helgoszt. A nevet én adományoztam, mert Õ nem nagyon foglalkozott vele. Egy öreg nénitõl vette meg, de nem tudja megmondani miért. S most, hogy elfogadtam Tõle, azt mondja: „hazatalált a farkas, hozzád”. Még sosem fogadtam be senkit. És el kell telnie egy kis idõnek, míg bennem élhet. De elsõ látásra szerelmesek lettünk egymásba. Hatalmas termetû, akár Alexa, de az õ bundája, sárgás – szürke. Szemei élénkek és a vadság sárgásbarna színében tündökölnek. Nõstény létére, erõteljes testalkatú. A rég múlt hagyatéka. Egy kihalt faj egyetlen, egyede. Az egykori prérik, rettegett vadásza. Prérifarkas. Kicsit féltem, hogy Alexa miként fog reagálni a jövevényre. Ugyan is határozott elképzeléseim voltak. Velük. Immár, ketten osztoznak az elsõ védvonal területén. És Alexának kell átadnia az alapokat. A többit, bennem érzi majd meg.
Lassan tárult fel a második kapu. Helgosz, mellettem lépked. Feje a combom közepéig ér. Teste, folyamatosan hozzám simul. Olykor felnéz rám. Megérti a szemem szavait. Kiolvassa belõle. Nem vár biztatást, nincs megilletõdve. Tudja, mellettem nem éri baj. Vigyázok rá. A kapu mellet törökülésben üldögél a fiúcska. Szõke hajfürtjei spirálisan göndörödve, hullnak homlokába, nyakszirtjére. Arca könnytõl maszatos. Nagy barna szemeiben, ilyedség tüze lobban, mikor meglátja mellettem Helgoszt. Elmosolyodom láttán. Leguggolok mellé, kisimítom fürtjeit, hogy láthassam tiszta, meleg kutyabarna szemeit, szemeim. Végigsimítom az arcát, ujjaimat tarkójához csúsztatom s gyengéden megszorítom. Nem múlik remegése. Fejemet, fejéhez szorítom. Helgosz, kettõnk közé fúrja fejét s ráteszi a kisfiú combjára. Halkan, megnyugtatóan szuszog, akár egy kutya. A kisfiú lassan megnyugszik, és kis kezei, bátortalanul belesimítanak a jövevény szõrébe. Egyre bátrabban simítja a fejét és mélyebbre túrja vékonyka ujjait a vastag bundába. Helgosz közelebb óvakodik. Láthatóan élvezi a kényeztetést. Oldalára fekszik, majd hanyatt dõlve s mancsaival követeli a folytatást. Szemeibõl, mérhetetlen gyengédség és hála áramlik. Körül ölel bennünket. Bekúszik bõrünk alá, átjárja testünket, és beköltözik lelkûnkbe, s megtelepszik, mint ha öröktõl rá várt volna ez a meleg, szeretettel átitatott hely. Halk, puha, surranó hangot érzek. Helgosz is érzi. Felállok, a vén mamutfenyõ felé fordulok, de látni nem látom, csak érzem. Itt van. Már jó ideje figyel minket. A kisfiú fél térden állva szorosan átölelve tartja Helgosz nyakát és fülébe súgja „ne félj, megvédelek Alexától”. Összeszorul a szívem. Nyelvem fogaimhoz préselem, nagy erõvel fújom ki a levegõt mely, magas hangot eredményez. Alexa kinyitja szemeit. Karnyújtásnyira van tõlem. Ide lopakodott a közelünkbe, hogy bármikor, ha a szükség úgy hozná, itt legyen. Látom szemében a ragadozók sárga fluoreszkáló színét és már érzem is a hallhatatlan hangot, mely csak rezegteti a hangszálait, némán. Kinyújtom karomat, és mutató ujjammal a föld felé mutatok. Megkerüli kezem, s a lábam mellé ül. Fejét magasra tartja, úgy issza be a szagokat. Ellépek mellõle és elindulok a mamutfenyõ felé. Leülök alatta s a hátam törzséhez támasztom. Lehunyt szemmel is látom, hogy Alexa indul el elsõnek, de Helgosz is követi. A kisfiú, hüppögve engedi útjára. Nem mögötte jön. Mellette. Bár õ a jövevény, de érezteti, hogy nem alárendelt. Alexa pedig tudja, nem véletlenül jött velem. Mellém érve, Alexa a jobb, Helgosz a bal oldalam mellé fekszenek le. Mindkettõjüket megsimogatom. Ezzel véget is ért a bemutatási szertartás. Szavak nélkül, érzésekkel.
Már jó ideje nem tûztem ki nagy célokat magam elé. És, álmaim sem kergetem.
A rádióban hallottam. „…ismét elhalasztották a Balaton átúszásának idõpontját….” Bakker!! Öt napom van. 7.-én jutottam víz közelbe. 8.-án…úszás. Sosem úsztam ekkora távot. Egyben. Mert nem volt rá szükségem. Hogy, a métert, idõre váltsam. De szerettem volna. És készültem is rá. Sok éven át. Sosem jutottam el addig.
Megteszem. (….”tedd, vagy, ne tedd, de soha ne!! próbáld…) Óra a csuklómon. Nehezen megy. Kapkodom a levegõt. Mint amatõr úszók, szétszórt vagyok. Az elsõ óra elmegy. Kicsiny farkasom, mellettem. Számolás. A második, kínszenvedés. A harmadik, „csak bizonyításként, becsületbõl”. Összegzem. 3.5 km. Kikapaszkodom. Nem levegõért!!! ( de hogy nem) De, elég, mára. A részidõ, 3:00….. Helgosz mellettem fekszik. Bundájáról gyöngyként pereg le a víz. Nézem okos szemeit, s belemarkolok marjába. Hozzám simítja fejét. Érzem melegét. Hagyom, hogy elérjen, belül. De nem engedem lelkemig.
Megérkezem. Sokan vagyunk. Nagyon sokan. Túl sokan. Elrettenek. A fej, ott dõl el minden. Ide jöttél, s erre készültél. Akkor?! Megyünk tovább. Orvosi vizsgálat, az elsõ állomás. Hazudunk. Belefér. Átöltözöm. Mezítláb vagyok a füvön. Borsódzik a hátam. Hányinger kerülget. Talp élre helyezem a testsúlyom. Sosem fogom leküzdeni undorom, más által érintett fû, érintésétõl, testemen. Gyorsan bújok bele sport cipõmbe. Helgosz mellettem van. Ideje elengedni. Nem akar menni. Megmosolygom. Magamban. Elnézek a víz felett. Még korán van s a pára csak most kezd felszállni. Itt kéne lennie……!
Egy fuvallat, ellebbenti a páratakarót. És ott van!!!! Lelkem hajója. Félárbocra húzott vitorlákkal. Fedélzetén a mogorva kormányossal. Megböki kalapját, jelezvén „itt vagyok”. Kajánul. Nem érti hóbortom. Elengedem Helgoszt. Csalódottság ül ki, tekintetében. Visszafordul s hozzám jön. Okos fejét, térdemre hajtja. Bámulom szemeit. Most, mély barna. Érzem a szeretett hullámait. Megszimatolja arcom. S lenyalja könnyeim…. Megvárom, míg a fedélzetre ér. Jó helyre ér. Otthonra lel. Az én OTTHONOMBA. És már várják. A mogorva kormányos. A fõárboc tövében, s magasságában, Alexa. Merlin életre keltett sárkányának kölyke. Ametiszt színû szemeivel. Õt nem lopnák el az eszéért. De. Ellensúlyozza hatalmas ereje s szíve eme hiányosságot. És, hûsége. Busa fejét ingatva, tud lépdelni mellettem. Mosolyt csalva arcomra. Más kutyát tart, én sárkányt. Õt is választottam. Még sosem ültem a hátán. S gyanítom, nem is fogok. Nem arra teremtõdött. Õ az erõ és az állhatatosság, bennem. Szárnyalni, magam szoktam. A fõárboc magasában a keresztrúdon Kí ül. Egyiptomi vadászsólyom. Szemeivel látok. Õt is választhattam. De ajándékba kaphattam. Álmomban hozta el egy elárult Fáraó. Mikor szárnyat bont, feltárul elõttem a világ. Nincs rejtõzõ lélek elõttem. Szemeivel nincs az a mélység, ahová ne tudnék eljutni. És! Fényt visz a sötétségbe. És! Sosem téveszti el az utat. És! Ha el is vesznék. Hamar ébreszti Alexát, s a Kölyköt. Õk hárman, három szintet védenek. És egyet. Együtt. Hárman vannak, mert csak ennyi hely van bennem. De Alexának, most párja került. És mivel az elsõ bástyát védi. És Õ egy olyan szövetség delegáltja, ami, akik, megkötik kezem…..De Õk is tudják. Furcsa vagyok. Más. Talán, ezért is léptek szövetségre, s tartanak életbe. Talán, én hozom el a törékeny egyensúlyt. Nem kértem. És nem látják át, ez nem jutalom. Ez kín. És tudják mivel lehet fokozni. Nem a test életben tartásával. Nem. Azt pusztítom. Mert ez az én válaszom. Ki tudja? Meddig tart? Most sem engedtek el. Melyikük? Nem tudom. Itt vagyok. Mint, hibrid. És mint jó „inas” teszem a dolgom…..
Úszom. Min ahogy, tanultam.
Imádom. A „vadvizet”. Húz a kar s a láb. Megy minden. A részidõvel…vannak gondok. Három és fél óra. Ennyi. Nem több, s kevesebb. Ki segít benne? Senki. De nem is kell. Én vállaltam.
Megtanultam mindent. Ami szükségeltetik egy ilyen „aprócska” feladat leküzdéséhez. Fél távnál, az iszap lábamhoz ér. Öklendezem. Gyorsan fordulok. Kiúszok a bólyán kívûlre. Itt jó nekem. És megy a daráló. Nem kicsi célokat tûzök ki. Azok, nem érdekelnek. És már látom, nem jó taktikát választottam. Mert, igen is TÖBB van ebben a 48 éves testben. 2:18. Jövõre. Emelkedik a táv. Máshogy fogok úszni. Ez most jó volt arra, hogy megtudjam, félerõvel is megy. 2:18. Jövõre is elhozok egy pólót. Minden hét, heteik napján, úszok. Ha törik, ha szakad.
Ajánlom soraim, Edének. Remélem, a „Boss” tekintettel van tetteimre. És beszámítja.

„ne hidd, elmúlik egyetlen nap, ne hallanám, korholó hangod, s próbállok úgy élni, mint tanítottad”

  camel, 9:17 Itt megrhatod a vlemnyed camel
  2015. augusztus 1., szombat Nekem tetszik!
1  
Brigitta.
…Két hét után, késõ este hívott. Bár azt írta „jövõ héten hívlak”. Nem értettem, honnan kerülhettem elõ. És bár meg volt a száma, még sem hívtam. Õ keresett meg. Õ szeretett volna megismerni. Így hát, vártam. Már el is feledkeztem Róla. Másnap esti találkozót eszközölt ki. Nem aprózta. Valami volt, búgó, mély hangjában ami rögtön felkeltette érdeklõdésem. Nem tudtam mi. Az éjszaka többször átolvastam adatlapját, megnéztem fényképeit. De képeken nem mûködik különleges „adományom”, csak kizárólag személyes kontaktus útján. S fõleg, a szemeken keresztül s át. Korlátozva van.
Induláskor, megadta a címet. Emlékeimben más volt a találkozásunk helyszíne. Változtatott. Lakására. Nem töltött el jó érzéssel. Mivel, a többedik szabályom módosítja.
Nem várakoztatott meg. Csak pont annyi ideig, míg ellenõrizte magát a tükörben. Míg a kapu felé haladt, hamar felmértem. És ez sem töltött el jó érzéssel. Magas, arányosan nõies, formás test, kis nõies pocak, hatalmas mellek, kihívó ruhába öltöztetve. Tipikusan hódító, lehengerlõ stílusban. Kissé megzavartam az elõre megtervezett „mûsort”, a hátam mögül elõkerülõ rózsával. Enyhe zavar futott át szép arcán. A mosoly megdermedt egy pillanatra s szeme sarkában megrándult egy izom. Hamar legyûrte. S a show folytatódott. Itt kellett volna, viharosan búcsút vennem. De. Már én is kíváncsi lettem. Miért is kellet nekem ide jönnöm?
Az erkélyen kávéztunk. Próbált kedves lenni, de rutinszerûre sikeredet. Láttam, nagyon zavarja, hogy folyamatosan szemébe nézek. Tudtam!!!! Máshoz szokott. De Õ nem tudhatta, hogy bár negyvennyolc éves vagyok, periférikus, és totál, látásom kitûnõ. Egészében látom Õt. Nem kell ráfókuszálnom tekintetemet külön, külön, testrészeire. Ekkor már feloldódtam. De még mindig nem értettem miért vagyok itt. Hagytam, hadd érvényesüljön az általa biztos oly jól bevált forgatókönyv. Megpróbált beszéltetni. Belementem. Végtére is ismerkedtünk. Vagy is csak Õ. De ezt sem tudta. Még. S én még nem láttam elérkezni idejét, hogy elmondjam ezt. Meséltem magamról. Az életemrõl, hogy hogyan élem meg s át. Az érzelmeimet, csak felszínesen érintettem. Bele, bele kérdezett, hozzá fûzte saját gondolatait. S észre sem vette, hogy már nem én vagyok a préda. Az újabb skalp. Egy játékszer az itthon eltöltött hónapokra. Nem is sejtette, míly mélységig hatoltam belé. És egyre beljebb. Feltárult elõttem egész lénye. És elértem a lelkéig. Vagy is, ahol annak kellett volna lennie. De helyette sötétség fogadott. Kicsit visszahõköltem. Nem értettem. Sokszor végigjártam már ezt az utat, másokban. Kicsit megpihentem. Már indultam volna vissza mikor, meghallottam a halk síró hangot. Nem egy hangot. Többet. Sokat. Nagyon sokat. Tapogatózva haladtam tovább. Nem mertem fényt gyújtani, féltem elveszi erõmet s elárul. Halvány fényderengést láttam. Ha nem a hangok után jövök, észre sem veszem. Közelebb óvakodtam. Keserû tapasztalataim vannak. Nem hittem annak amit láttam. Lelkek kis darabja voltak gúzsba kötve. Keserûen panaszkodtak. Kérleltek, szabadítsam meg õket. Hogy ismét az egészükhöz tartozhassanak. Lelkem összeszorult. Velük sírt. De nekem nem áll hatalmamban hogy ezt megtegyem. én csak egy egyszerû útmutató vagyok. Néhány különleges képességgel. De csak pont annyival, ami a feladatom ellátásához szükségeltetik. Letöröltem hát könnyeim és indultam vissza. És ekkor hallottam meg azt a különleges hangot. Nem sírt, nem panaszkodott. Talán kiskutya álmának nyüszögéséhez hasonlított inkább. De rabul ejtett. Nem tudtam, nem felé menni. Elszörnyülködtem. Saját lelkét tette rabszolgává önmagába temetve. Még gyermeki lélek volt. Nem volt kifejlõdve. Így talán nem is érzi azt a kínt, mit ez rejt. Még nem érzett szerelmet, csalódást, szenvedést, szenvedélyt, gyötrelmet. Ártatlan volt. Hát így állunk!!! A megszerzettekké együtt van a sajátjával. Gyorsan emelkedtem. Menekültem. Semmi de semmi dolgom itt. Már azt is bántam, hogy alámerültem. Jóllehet, senki nem kért, utasított rá.
Hallgattam élete történetét. Nem volt kedvem puzzle darabkákat rakosgatni. Minek. Eleget láttam. Sõt!! De illendõen végighallgatom. Kérkedik. Mit ért el az életben. Mindent egymaga. Mennyi pénze van. Bejárta a világot. Bármit megengedhet magának. S ugyan ezt elvárja, jövendõ partnerétõl. Számon volt „különben megvásárolod s lelkét örökre megfosztva egészétõl, egy darabját a sajátodéhoz láncolva magadba temeted”? De nem tettem. Komolyan néztem meleg barnának ható szemeit. De csak ható. Mert melegségnek nyoma sem volt benne. Minden csak önzõ énjérõl szólt. És nem tudja elfogadni, hogy nem hat rám semmilyen Nõi praktikával. Hiába a majd tökéletes test, a mesterkélten félrehajtott fej, a bódító illat, a megtámasztott karok között még jobban kihangsúlyozott keblek, nyelvvel nedvesített ajkak. Talán. Ha, mielõtt meghaltam és kiválasztva visszaküldtek, talán akkor besétálok csapdájába. Mert gyenge s vak lettem volna. Csak az ösztönökre hallgattam volna. De, már hosszú ideje nem. És téged nem kell megmentenem, mert nincs mit. És ajándék sem lehetsz számomra. Megkérdezi s én elmondom véleményem, nézeteirõl. Szemrebbenés nélkül beszélek. Közben eszembe jut valami. Megmutathatnék Neki valamit. Valamit, mit még csak keveseknek engedtem látni. Sõt!! Egy valaki látta. Mind három kaput. S végül az utolsóban, engem. Bár Õ nem érdemes rá, de talán, elgondolkozik. Megvárom a kellõ pillanatot. Mikor a leggyengébb. Úgy irányítom a beszélgetés fonalát. Óvatosan. Engedek neki. Már érzem, ráérzett ízére, hogy talán most elcsábít. Csak erre összpontosít. Gyõzelem fénye gyúl szemében, hangja megremeg a diadal gondolatára. És ekkor megmerevedik. De már késõ. Itt van bennem, mert idehoztam. Nem áll meg az idõ, de nem ám, s nem fogja elfelejteni, amit átél. Közben beszél tovább, de az egy más síkon történik.
Magas kõfal elõtt áll. Felnézve nem látja a tetejét. Körülveszik az éj hangjai, s a sötétség mely önnön magából árad. A lelkébõl. És meghalja, az eltemetet lelkek panaszos sírását. Didereg, nem érti mi történik. Lábai elõre viszik semerre másfelé nem képes menni. Egy kétszárnyú acélpántos kapu elõtt áll. A kapu egyik szárnya én vagyok. Csodálkozva nézi a folyton változó ábrákat, jeleket, melyek fényfolyóként örökösen mozgásban vannak. Õsi Ó Ogam írás, Kelta szimbólumokkal ötvözve. Mindkettõ, az élet és a halál örök körforgását hivatottak örökül állítani. Magam választhattam. A szárny másik fele, Õ. Vagy is a lelke. Nem díszíti semmi. Fénytelen. Még is remegõ kézzel ezt simítja végig. Halk morajlás hallatszik. A kapu lelke, nem szereti Õt. Felszeget fejjel, dacos tekintettel, és gúnyos mosollyal lép a másik szárnyhoz. Tenyerét erõsen tapasztja a több ezer éves ébenfához. Jelezvén, „legyõzhetlek”, pusztán, az akaratommal. A fényfolyam, átfolyik kezére. Immár elborítják testét az írásjelek, ábrák, kavalkádja. Elrántja kezét. De a fényfolyam, nem szakad meg. És belékúsznak. Bensejében kellnek életre. Az élet tüze, égeti, tisztítja. A halál sötétje elcsitítja, elsimítja lelketlen testét. Az örök harc elindult benne. Az gyõz amelyik mellé áll. Az írásjelek, hangokká alakulnak. Elérik elméjét. Mesélnek. Csak azt hallja meg, amit hallani akar. Még mindig nem ért semmit. Bosszúságában megtaszítja a fény oldalát. A kapu némán tárul fel. Mögötte a sötétség otthona. Számára ez nem meglepõ. Bátran indul neki. A távolból egy sárga szempár fúródik szemébe. Megdermed, az átható tekintettõl. A felkelõ hold fényében hirtelen bukkan elõ Alexa. Szibériai nõstényfarkas. Ezüstõs szõrén megcsillan a vén hold sugara. És még hatalmasabbnak látszik. Szemét nem veszi le a lányról. Felemeli a fejét és mélyen beszívja a levegõ, mely végigáramlik hosszú orrjáratán, melyben millió számú, érzékelõ ideg van, összeköttetésben, agyának cselekvési központjával. Nyelve ütemesen mozog pofájában, halvány gõzpamacsokat hagyva maga után. Végignyalja pofája szélét, mert az illatnak, szagnak, ízét is érzi. Sárga szemeinek fehérje, vérvörösre vált. Lassan közeledik a lány felé. Kiélvezve mozdulatainak elrettentõ hatását. Felszegi fejét, s olykor vicsorog, hogy jól látszódjanak tépõfogai. Már nem vagy annyira bátor. Félelem lopódzik beléd. Végigjárja tested, eljut a sötét veremig is, hol elcsitulnak a hangok, megérezvén a veszélyt. Elfutnál, de lábaid nem engedelmeskednek. Kétségbeesel. Megérint valami. A félelmen kívül. És ez jó. Mert érzésbõl van. Még ha nem is a legnemesebbek közül, de érzés. Alexa is megérzi. Változtat tartásán, fejét lejjebb szegi. Melléd ér. Halkan, nem támadón, de nem is dorombolón, morog. Hozzád ér. Testével is érzékel. Egész lényével. Õ a pokol ajándéka, és egy különös szövetségé. Védelmem elsõ bástyája. Õt is választhattam. Lassan indul beljebb, ahonnan elõbukkant. Már nem átható a sötétség. Derengõ. A tér közepén lefekszik, mellsõ lábai közé hajtja a fejét. A szeme már barna színû, a fehérje, fehér. Az én szemeim. Rajtad tartja. Lassan indulsz tovább, s Alexához érve, félelem s tétovázás nélkül haladsz tovább. A távolból egy kisfiú integet. A gyermekkori, én. Egy kapu elõtt áll. Egy újabb kapu elõtt………

Tovább nem engedlek.

Már egymás mellet állunk a terasz korlátjánál. Nem beszélgetünk. Kezd a csend kínossá válni. Megköszönöm az estét. És készülõdöm az indulásra. Nem mosolyogsz. Barna szemeid fátyolosan tompák. Enyhén remeg a szád széle. Bár már nem vagyunk együtt, de érzem a vihart benned. Még sok napnak kell eltelnie, míg értelmezni tudod ezt az estét. És nem is biztos, hogy teljesen sikerül. Ki kísérsz a kapuig. Három puszival búcsúzol. Halkan mondod…” majd, hívj……vagyis hívlak téged”…… De én tudom, hogy nem veszem fel. Csak egy üzenetet fogsz Kapni.

„Szép popsijú” lágyan dorombol, halkan suhan. Nagyon elfáradtam. Sokat kivett belõlem ez az este. S nem tudom, lesz-e büntetés érte. De ha lesz is, úgy érzem, megérte. Ritkán csalódom megérzéseimben

  camel, 20:17 Itt megrhatod a vlemnyed camel
  2015. jlius 26., vasrnap Nekem tetszik!
0  
2015.07.25

Helga

Sokszor elképzeltem, elsõ találkozásunk…
Gyomrom s torkom összeszûkülve szállok ki a kocsiból. Azonnal felismerjük egymást. Mosolyogsz. Megdöbbenek, mennyire él az arcod mosolyodtól. Egy magasak vagyunk. El is felejtettem, hogy ezt már megbeszéltük. Tûsarok már nem megy el. Kellemes illatod van mikor az üdvözlõ pusziért hajolok hozzád. Kicsit félszegre sikeredik, hisz bármennyit is beszélgettünk, mind a ketten zavarban vagyunk. Mivel megbeszéltük, hogy Te vagy „hazai pályán” így Te leszel a házigazda. Megkérdezed mit szeretnék. Kezdésnek? Igyunk egy kávét. Tudom Te három óra után már nem iszol, de üdítõ még bõven belefér. Míg a kávézó felé sétálunk, feszültség oldandó, megkérdezed, könnyen ide találtam-e? Hamar kezd feloldódni. Beszélgetés közben, titkon egymást nézegetjük s azt latolgatjuk, vajon a másikunk milyennek lát? Csalódott-e? Vagy az jött el a találkozóra akit várt? Folyamatosan beszélgetünk. Nem érünk rá tépelõdni. Már többször, felszabadultan nevetgélünk egy – egy történeten. Nagyon hamar telik az idõ. Kezd besötétedni. A levegõ is hûsebb, kellemesebb….Egymás mellet andalgunk az esti gyéren kivilágított parkban. Élvezzük egymás közelségét. Néha, véletlenül egymáshoz érnek vállaink. Úgy teszünk, mint ha észre sem vennénk. De bennem bizsergõ érzés indul útjára. Lopva nézlek szemem sarkából. Gyûjtöm még a bátorságot. Hogy megtegyem, amirõl már napok óta álmodozom, s amit eddig még sosem tettem meg, elsõ találkozáskor. Lenyúlok a kezedhez. Ujjaid egybõl belekulcsolódnak az enyéim közé. S ott is maradnak. Érzem ujjbegyedein a vér lüktetését. Hallgatagon sétálunk. Most már szorosan összeérnek vállaink. Lelassítok. Megállva, szembefordulok Veled. Egymást nézzük, arcközelbõl. Tekintetünk többször, mélyen találkozik. Derekad köré fonom karjaim, s óvatosan, magam felé húzlak, utat engedve, ha nem szeretnéd még eme közelséget. Nem ellenkezel. Szorosan hozzám simulsz. Érzem, tested forróságát. S, sajátomban az adrenalin száguldását. Még mindig egymás szemében kutakodunk. De ez már másfajta kíváncsiság….kicsit félrehajtod a fejed és önkéntelenül megnedvesíted nyelveddel az ajkaid. Nagyon megérint a Nõiességed eme ösztönössége. Egyszerre közelednek ajkaink. Mikor összeérnek, érzem mennyire forróak. Félénken kutakodnak nyelveink. Majd mikor viszonzásra lellnek, mohón követelik a másikat. Annyira, hogy összekoccannak fogaink. Észre sem vesszük. Mert a pillanat, tüzet fogott. Mely csak néha adatik meg. S keveseknek. Még közelebb húzlak. Tested teljesen testemhez simul, beleolvad. Nem tiltakozik az idegen test érintésétõl…….ismét egymás mellet sétálunk, kezem átfogja a derekad s egyszerre ringanak testeink, lépésünk ütemére. Még sokszor beleolvadunk egymás szemének tüzébe s csókjának hevébe az est folyamán……

A szemedet nézem. Az éj beszûrõdõ fényénél. Általa, rajta keresztül, lelátok lelkedig. De most nem szeretnék addig menni. Zöld színe, opálosan halvány. Már, már kék. Mint a tiszta tenger vízének színe. Tudom, most boldog, kielégült Vagy. Akkor ilyen a színe. Mindig rácsodálkozom. Hevesebben ver a szívem. Boldogsággal tölt el a boldogságod. Lágyan simogatom a hátad. Derekamra font lábadtól indulva, tarkódik. Módszeresen barangolják be ujjaim tested legapróbb zugát is. Érzem hol a legkellemesebb az érintésem. Libabõrödzik tõle az egész tested. Hálás vagy érte. Az érintés hatalmáért. A gyönyörért amit okoz. Puha forró szád, számat keresi. Megtalálva, mélyen, érzékien belecsókol. És ahogy egyre elhatalmasodik tested fölött a mindent betöltõ vágy, egyre hevesebben csókolsz. Magadhoz húzol. S én tudom, elvesztem. S Te is! Ismét karjaimban tartalak. Egyenletesen lélegzel. Drága!! Elaludt. Nem merek mozdulni, nehogy felébredj. Némán, mozdulatlanul nézem arcod, mely még álmodban is él. Furcsa érzés indul útjára testemben. Nem tudom honnan indult. Végigjár. És valami el kezd folyni a szemembõl. Lehunyom. Mikor kinyitom, a hajnal pírja játszik arcodon. Csodálattal nézem. És halkan elmormolok egy Imát…..

  camel, 20:33 Itt megrhatod a vlemnyed camel
  2015. jlius 11., szombat Nekem tetszik!
1  
Ismét. Jól döntöttem. Hogy nem engedtem a bennem „rejtõzõ”-nek. Mindig elárul! Mindig egyedül maradtunk, ha engedtem, hogy elõ jöjjön! És…Nem ez a legnagyobb, baj. Hanem. Magukkal visznek egy darabot. Belõlem. És. Hagynak bennem. Valamit. Mit nekem kell, feldolgozni…
„….sosem fogtad meg kezem.  Mint én tettem. Sosem sírtál velem. Nem csókoltad le, könnyeim. És. Sosem kérdezted meg. „hogy tudnálak, megmenteni”. Még csak, mellém sem ültél. Fontosabb volt, a megmentett Lelked. Mindennél fontosabb! Hogy évek múlva…elmondhasd. „én mindent megtettem”. Mosolygok. De. Csak magamban. És. Életben vagyok. Nem fogom elmondani miért. De. Azért élhetsz, mert én, jókor voltam, jó helyen. S idõben. És. Megérintett. Lelked. Eljöttél hozzám. Pazar ruhádban. Kiegészítõkkel. Hogy megmutasd…..”bármit elérek”. Csak egy dolgot felejtettél el. Ezeket. Mind én mutattam meg. Mind! Hogy, hogyan légy Nõ! És. Hogy mennyire Vagy Nõ! És a „tenyeren hordozás” érzését is tõlem kaptad. Mert, mikor, magamhoz emelhettelek?....Emlékszel?...Nem? Nem baj. Én igen. Annyira vágytam Reád!! Szavakkal, nem tudom leírni. De Te. Máshogy határoztál sorsunkról. Elfogadtam. Miként a hivatalos „elválasztó tárgyalást” is. Arra kértél, mint jó barátok menjünk be. Legyen úgy. Úgy lett. De a szívemben?
Leülök ehhez a kõhöz. És elsírom. Mindig ide jövök. Érzem, megfogja kezem. Õ az egyetlen. És látja…valami folyik szemembõl. Nem teszi szóvá. Már nem is szidd. Csak. Megfogja kezem.

  camel, 10:37 Itt megrhatod a vlemnyed camel
…És, tudtad, a csimpánzok vadásznak. Húsra? És hogy, „celebjeink” majd éhen haltak, egy szigeten. Mert semmit sem tanultak az életrõl? Tudtad, hogy ha két követ, ütemesen összeütsz,víz alatt, ötven mérföldrõl, kiúsznak a partra a delfinek? És azt? Hogy magaslati levegõn az európai szervezett több sót igényel? Különben. Elvérzik. És azt, hogy a kollibri szárnycsapásai, másodpercenként 180!! És, hogy errõl mintázták, az Aphache helikoptert? És arról, hogy csak a jobb agyféltekéjüket használók lehetnek a pilótájuk? És arról, hogy miben rejlett Zsukov marsall nagysága? És nem Gagarin volt az elsõ a holdon? És ha, ingoványba lépsz? Nem „vergõdni” kell!!!! Mert csak mélyebbre süllyedsz. És, áll fölött,….elég kínos. És látod az élet apróbb örömeit? Mint. Reggel. Arra ébredni, hogy még mindig mellettem alszik. Halhatom horkolását. Vagy éj közepén? Lélegzet vételét. Csak, kicsit megsimítani? Nehogy felébredjen!!! Csak nézni az arcát. És nem bánni, hogy valami folyik a szemembõl. Mert az eredendõ, reggel indul. Mikor egymás mellett álltok a fürdõszobában. S átöleled. És látod ÕT a tükörben. Puszit lehelsz a nyakára. És……felnyúl. Nyakadért. És. Szeretné annak a szájnak az ízét, mi elõbb „nem hagytál valamit félben” kérdést vetett fel? És. Napközben? Mikor csak egyetlen pillanat?? Szeretlek? Jó szó??? Szerintem IGEN!!! Mint kedvenc filmem idézete „w. vével..vannak nagyon jó szavak..vitéz!!! ez nagyon jó szó…Világszépe…” És War. Ezt nem akarnám összegezni. Mert!!!!! „én nem ezt szeressem” Hanem az érzést!! Tudod?! Reggel a tükörnél.
  camel, 0:43 Itt megrhatod a vlemnyed camel
  2015. jlius 10., pntek Nekem tetszik!
1  
Csak nézek a ki a fejembõl. 18. 28. 38. Mindegyikük, nagyon szép Nõ. 18 – 28 kilõve. A 38….csak átutazóban. A „kisleányom” 25. De. nem csak ez a baj. Hanem!! Szõke, kék szemû!! És affektálós a hangja. Bocsánat mindenkitõl, ki ezt a hajszínezetet s vele együtt a szemét is viseli. Szõke haj, kék, zöld szem..Számomra, a megbízhatatlan kategória. Mert, bármennyire is ez a férfi ideál. Csak, ideig – óráig. Mert mindig keres. Az elsõ. Nyolc éves koromban jött el…..valamit elvitt. De hagyott is valamit…….A második… negyven évvel késõbb. Õ már nem tudott, elvinni semmit. De hagyni, igen! A jéghideg szívét. Hogy emlékezzek rá. Milyen is volt. Szerette ezt az érzést. Nem úgy, mint engem. És. Õt! Ki csak…egy kis, gyöngédséget. Szeretett volna. És. Hamar túl léptem rajta..Már nem baj. Mert minden bajra, van orvosság. És létezõ. Mely. Pont értem akar eljönni………És én….Megvárom…….
  camel, 20:19 Itt megrhatod a vlemnyed camel
2015.07.10
…hiszek egy Istenben, s az Õ fiában…
És ez az én oldalam!!! Ne látogasd, ha nem azt látod olvasni, amit szeretnél. Mert, a kedvedért sem írom le. Senkiért.
Ugyan is, még nem született meg.
De. Tudni fogom. Miként a reggelt, mely velem indul el. És a „kutymákom” mely reám csodálkozik. És, minden reggel. És éjjel, összegömbölyödik mellkasomnál. „Mama azt mondja…gyógyító kutymák” Elveszi fájdalmam.
És van amiért „BOMLOK”.
A frissen vágott kaszállóért esõ után. Hajnalban. Mikor még csak a madarak ébrednek. S én. Semmihez nem fogható az illata. És a víz érintéséért. Mikor. Megsimogat. És. Átölel. És!!! Elringat. Karjaiba vesz. És az õszi erdõért. Az illata, semmivel sem vetekszik. Ahogy lábaddal, felrúgod a több éves avart. És „halkan” szemerkél az esõ. És felnézel. És szempilláidra hullik könnyû permete. Vagy amikor, teliholdkor, elindulsz. És nem tudod miért. Csak egy érzés. De a tarkódig hatol. És fenn a hegyen nézni, a város izzó fényeit. Török üllésben. És….”olykor, bemenni, és májerkodni” Mikor, kilóra mérnek. S nem emberre. Mert ez is tetszik. És mikor, „már várod” meglökik vállad? Beleállsz. És kiserken véred. Édeskés és sûrû. De nagyon jó az íze. És felrobban az adrenalin….
Voltam fiatal is.

  camel, 11:28 Itt megrhatod a vlemnyed camel
  2015. jlius 9., cstrtk Nekem tetszik!
2  
Érzed azt a kínt? Mit belém rejtettek el? Ha nem? Megmutatom…Hidd el, tudom mirõl beszélek. De. Nem akarom, hogy meglásd. Mert, más sorsot szánok Neked. Mint. Te. „közös kutyánknak” Ki most, snauceres. Ez egy „aji?” Nekem? Vagy bünti?
Tudom… „bünti”..
Hogy érezzem….Mit vesztettem.
Ne hidd!! Nem tudom, minden nappal!! Mit kénytelen vagyok, túlélni. Hogy, elveszítettelek. És. Szerettem a napot, mikor, felém jöttél. Csak. Makacs. Önfejû voltam. Mert bántottál. De nem ezt akartam mondani! Hanem!! Hogy sosem történt, még csodálatosabb dolog az életemben…….Mint, hogy MEGISMERTELEK!! Sokáig kerestem „párod”. De ritkítja. Nem találom…..Lehet az én hibám!!! Mint minden. De. Nem találom. Egyszer elveszett. Hiába keresem……Ha tudnám…..visszaforgatnám az idõ kerekét. De erre nem vagyok képes. Mert halandó vagyok. És van……SZÍVEM……és…ez egyszer meghalt…Érted.

  camel, 22:39 Itt megrhatod a vlemnyed camel
  2015. jlius 6., htf Nekem tetszik!
0  
2015.07.06
Elszöktem. Lazán lóbáltam a hátitatyót vállamon. Hûs volt. Kicsit dideregtem. De jólesõen. A parkoló fullon. De, csak bepréseltem szép „popsijut”. Hatkor van nyitás. Megdöbbentõ. Azt hittem, egyedül leszek. Hát nem! Megint osztoznom kell.  Még belefér egy cigaretta. Rágyújtok. Mélyen szívom le a füstjét. Nagyon mélyen. Szemem sarkából, látom a megvetõ tekinteteket. Mosolygok…. Lehajolok. Kiemelem az elsõ tenyérnyi vizet a medencébõl. A buksimon csorgatom végig. Ahogy tanultam. Már látom. Szemük sarkából, méregetnek. Legyen nekik. Kezdek fázni. Felállok a startkõre. Egyedül. Szeretem ezt az érzést. Mert én tudom, mi következik. Utána. Mély levegõ. Benntart. Kifúj. Beszív. Elrugaszkodik. És…..hallom, mit rontottam el. „Vissza a dobbantóra. mit elõzõ nap, a nagyfiúkkal tapaszthattam. „amikor elugrasz, felfelé ívelsz, a láb, összezárva. De ne, parasztgyerek ként! Ha fejest ugrasz! Csináld profiként. „ Minden az elrugaszkodáskor dõl el. Dobbant. És ezt az energiát használja. Nagyon szerettem….Megmutatta. Sosem fogom elsajátítani…..Mély levegõ..elrugaszkodik.Bebicskázik. És a mozdulat sor, zenitjén, kihomorít, mint egy penge, mely belehasít a levegõbe. Lábak zárva. És csobbanás. Hozzám ér. Áthatol rajtam. A levegõ, mit beszívtam, pont ötven méterre, vagy is egy hosszra elegendõ. De ehhez, húzni kell. Hát. Húzom. Kikapaszkodom. Már nem megvetõek a tekintetek. Megpihenek. És elindul, amit szeretek. Hossz, hossz után. És a medence vizébõl iszom. Úszás közben. És. Kikopnak mellõlem az emberek. És. A végét? Meghúzom. Szeretem, mikor forr a víz körülöttem. Mikor, a lenézett ember, kiszáll a vízbõl. És mint ki jött, úgy megy el.

  camel, 8:30 Itt megrhatod a vlemnyed camel
  2015. jlius 4., szombat Nekem tetszik!
2  
2015.07.04
Barátság
A szó jelentése: összetett, támogató emberi viszony. Tartalma és meghatározása koronként és kultúránként eltérõ, valamint az alanyok társadalmi helyzete és személyiségjegyei is befolyásolják. A barátság egyéni vonatkozásban lelki, vagyis érzelmi, anyagi és kognitív erõforrás. A barátság az egyik emberi kapcsolat, mely emberek között alakul ki több örömteli találkozás, beszélgetés által. Jellemzi a kölcsönös elfogadás, rokonszenv, szeretet, bizalom, szövetség, együtt érzõ képesség, nyitottság, törõdés.
Barátság Németh Zoli verzió
Csak és kizárólag, érzelmi alapokon nyugszik. Oly annyira, hogy egy élten, csak kevesen férnek bele. Mert vetekszik a „Szerelmem” szó definíciójával. Õ, az a személy, kinek bátran hátat fordítok. Reá bízom az életem. Kezébe helyezhetem sorsom. Tudom, jól fog vele sáfárkodni. Mert szíve dobbanása, szívem dobbanása. Felül emelkedik minden emberi gyarlóságon. És ha megfogom kezét. Nem gesztus értékû. Benne rejtezik az élet, minden érzése. Szavak nélkül. Csupán egy érintés. És. Egymás szemébe, nézés. Mélyen. Mikor, azt olvasod ki: „itt vagyok. vigyázok reád”. Mikor már senki sem tart vissza, csak karodra teszi kezét, s szemedbe nézve mondja „gyere, ez nem te vagy”. Melletted áll.
Nézed. És látod Õt. Hisz benned él. Bár csak, el tudnád mondani! Az érzést. Amit érzel. És elhinné.

  camel, 18:19 Itt megrhatod a vlemnyed camel
  2015. jlius 3., pntek Nekem tetszik!
0  
2015.07.03
Lisa.
„…már jó ideje sétáltunk. Az elsõ személyes találkozásunk volt. Hatalmas feszültség volt bennem. Jóval nagyobb a megszokottnál. Mikor megpillantottam, már nem adtam magamnak, egy – két órányi esélyt, maximum, hazavihetem. Ezért, folyamatosan beszéltem. Meséltem, életem történéseit s közben feszülten vártam az elutasító pillanatra. Nem jött el. De sem közeledni, sem pedig megérinteni, nem mertem. Nagyon vágytam a bõre érintésének érzésére! Szája ízére. Érezni testének melegét. Eleddigi életemben, mindennél jobban. Olykor mosolygott. S ilyenkor, életre kelt viaszszínûre alapozott arca. Mely kissé gésássá tette. Az is zavart, hogy csak egyik szemét láthattam, mert a másikat, mesterkélten fésült haja eltakarta. Olykor kisimította s ilyenkor beleláthattam. Mélyen. Nem akartam, hogy elõjöjjön. A mindent látó, megérzõ. Csak jól akartam magam érezni. „Pasinak”. De. Nem töltött el, jólesõ érzéssel, a bensõje. Volt valami, ami még jobban összezavart. De a pillanat varázsa, magával ragadott. Nem gondolkoztam. Csak, érezni akartam………Az elejétõl fogva hagytam, hogy irányítson. Újra, kisfiú lettem. Kisfiú, mely sosem voltam. És egyben, „Férfi”, mert kihozta belõlem. Hatalmas lánggal lobbantam fel. Mindent megtestesített, amire vágytam. A Nõt. A Szerelmet. A Boldogságot. A valakihez tartozás érzését. A „Nélküled kevesebb lennék” érzését…..Mindent.
Szerettem mellette ébredni. Nõiesen ébredezett. S én, karjaimban tarthattam. Együtt indultunk. És együtt értünk haza. A béke, szerelem, meghittség szigetére. Sosem fogom elfelejteni.
De. A bennem élõ, ez idõ alatt is figyelt. Hiába a hathatós, elnyomásom. Folyamatosan rakosgatta a puzzle elemeket. Mert õ, azért van, hogy én lehessek. Visszásságos. Ezért, alaposan végzi a dolgát…
….nyitotta az ajtót, mosolya,? ….nem blokkoltam le. Átöleltem derekát, és magamhoz húztam. Megcsókoltam. Más volt az íze. És az intenzivitása. Kinyitottam a szemem. Láttam, pillái alól néz. Mint ha…..mást képzelne a pillanatba. Mint ha. Mérlegen lennék. Valakivel. Nem reagáltam. De az érzés, nagyon keserû lett. Átöltöztem otthoni viseletbe. Az asztalon, csak az én mobilom „árválkodott”. Már, nem „szerelmeskednek a mobiljaink is”. Mögé lopakodom a konyhába. Átfogom a derekát, de már nem csókolhatok a nyakába. Mert, összerezzen. Nem itt van, és nem velem…. Csörög a telefonja. Zsebében. Elõveszi, megnézi. Mormol valamit. Visszarakja. Nem veszem észre. A TV-ét bámulom. Közben helyére kerül minden…….
Kimerülten ébredek. De, döntöttem. Nem leszek, soha többé akadály. Harmadik. És….szamár. „CSAK, ÉS KIZÁRÓLAG, AZ ELSÕ HELY ÉRDEKEL, UGYAN IS, AZ ÉN SZÍVEMBEN IS EGYETLEN HELY VAN” És nem érdekel az ÁR!! Mindig is megfizettem.
Az elvállás. Nem volt könnyû. A „tetû” szó, ezek ismeretében, reám nézve, dicséret. Megmosolyogtam. De, este, mikor senki nem látta, valami folyt a szemembõl.
Láttam a fekete Golf-ot. Hogyne! Kényszeredetten mosolyogtam. És. Ellentétben! Azt kívántam, sikerüljön.
Ide most, valami fenköltett kellene írnom… Még élek. És. Sokáig……..

  camel, 13:19 Itt megrhatod a vlemnyed camel
  2015. jnius 28., vasrnap Nekem tetszik!
0  
2015.06.28.
Ismét a mélyben. Bár nem a pokolban, de próbatétel elõtt. Hirtelen felindulásból, de már beérve a gondolat, elhagytam a „családom”. Láttam a „BOSS” szemében, elõször a hitetlenkedést, majd a felismerést. Nem tudott sarokba szorítani. Ugyan is, nem az a fajta ember vagyok, ki megfeledkezik, vállalt kötelezettségeirõl. Hamar véget ért a protokoll. Ennek már lassan két hónapja. Nem bántok senkit. Nem úgy mint, kit fölém szándékozott helyezni. A probléma majd huszonöt évre nyúlik vissza. Már akkor is rühelltem, ha olyan ember akart irányítani, ki azt sem tudja, hogy eszik vagy isszák ezt a szakmát. Nagyon bántotta a dolog, hogy már akkor sem tartoztam az irányítása alá. Szálka lettem a szemébe. Én pedig lenézõen kezeltem. De ez csak a végsõ löket volt a döntésemben.
A távolból (bár ugyan azon a területen dolgozom)s titokban, megpróbálom egyengetni, utódom nem kis buktatókkal szegélyezett útját. Ha hozzá veszem, hogy fõnöke, nap mint nap tiporná nevemet, szerintem nemes gesztus tõlem. Mosolygok rajta. Mint a múltban, most sincs hatalma fölöttem. S nem is lesz. Inkább éhen halok! És soha nem jut el addig, hogy ekkora projektet hozzon össze s le is vezényelje. Már most bukdácsol. Ezen a pályán, ÉN vagyok a porondmester. Mert, szeretem amit csinálok. Szívvel, lélekkel.És nem ismerek lehetetlent. És lojális vagyok a végsõkig. De ha ellehetetlenítenek s már nem kapom meg azt amit addig. Gyorsan váltok.
Most új családom van. Megbecsülnek, megbíznak bennem. Díjazzák a törekvéseimet. Megdicsérnek. Értékelik a szakmai tudásomat. Mind, mind olyan dolog, amire nekem feltétlenül szükségem van. Mert nekem ez az életet jelenti. A minden napjaimat. Ebben az egyben vagyok igazán jó. Csak ebben.
És már szövöm, újabb „ármányomat”!! Nagy vízhangja lesz. És lehet, akkor elgondolkodnak. De az már késõ. Nagyon késõ.
Sosem fordulok hátra s vissza. Az én utam, elõre tart. S felfelé. Mert nagyon mélyrõl jöttem. És nagy küzdõ vagyok. De. Már ésszel.

  camel, 22:30 Itt megrhatod a vlemnyed camel
  2015. jnius 15., htf Nekem tetszik!
1  
2015.06.15
Már jó ideje úgy ébredek, „ez is az én napom”. És hálát adok, hogy az éjt, túl élhettem. Nem mint ha, szent fazék lennék. De. Valahogy, a spirituális dolgok, közel állnak hozzám. Hiszek bennük.
Mint annyi, sok másban is.
És ebbõl keletkezik a probléma.
Benned is hittem. Bár, már az elején tudtam, „számomra, Tündérmese” . Csak. Elhitted. Átlagos „pasi” vagyok. Kit földi hiúságokkal rabszolgaként lehet gyûrni.  Sajnos. Nem ez a típus vagyok. Nem az átlag. Más vagyok. Sokan, ezért nem tudnak elfogadni. Õk. Félnek a változástól. Félnek az érintés varázsától. A szavak érintésétõl. A múlt keserûségein keseregnek. És..Elmúlik, kesergésükben az életük.
Én! Szeretek élni! Szeretek, Szeretni! Rajongani, Szerelmemért! Érte élni! Este, átfogva, elaludni! Reggel, Õt látni!!!!!! Elõször!! Átfogni a derekát, miközben a fogát mossa. És… a tükörben nézni….felnéz…ÉS!!! ÉS!!! belecsókolhatok a NYAKÁBA!!
A. Meghittség. Itt. Kezdõdik.

  camel, 8:45 Itt megrhatod a vlemnyed camel
  2015. mrcius 1., vasrnap Nekem tetszik!
1  
2015.03.01

"válasz...."

Jó sok kérdést, kérést zúdítottál rám. Megprobálok válaszolni mindre. Nem azt írtam, hogy látnok vagyok. :-) :-) :-) Csak azt, hogy hamar meg tudom ítélni kiben mi, lakozik és, hogy mi várható. És sosem viszem bele egy új kapcsolatba, a múlt sérelmeit. Azt rend szerint én szoktam elszenvedni. Egy új kapcsolat nálam, a nulláról indul. A partnerem „szûz”-ként létezik számomra. Nem érdekel a múltja. Az már mögötte van. Nem kérdezgetem róla. Csak annyit tudhatok, amennyit elmond. Persze, szeretem ha mesél, mert abból profitálhatok. Mit szeret. Mit nem. Mi tölti el boldogsággal. Mitõl iszonyodik. Mire vágyik. Mitõl menekül. Igyekszem mindenben megfelelni az elvárásainak. És ez boldogsággal tölt el. De közben a magam boldogságát is szem elõtt kell tartanom. És ez a kettõ egyszerre, nem is olyan egyszerû. Mert ugye nem az elsõ kapcsolatról van szó. De ezt Te is tudod. Gondolom átélted, éled napjaidban.
Az, hogy tudom, mi kell egy Nõnek, hidd el egyedüli érdemem. Nem hiszem, hogy maradéktalanul tudom, de ebben is igyekvõ vagyok. És igen egyszerû a titka. Csak bele gondolok, nekem, hogy esne egy szó, egy gesztus, egy tett, cselekedett. Ezért néha belegabalyodom a mondandómba, mert beszélgetés közben is folyamatosan, behelyettesítem magam a partnerem helyébe. Tudom!! Tudom!! Nem tudok más fejével, érzéseivel gondolkodni, érezni. És nem is akarok. Csak a visszásba gondolok, érzek bele. De még is valamilyen támpontot ad.
És nem!! Hangsúlyozom, NEM!! Használom, kihasználom a Nõket. „..megkapod és jön a másik!” Nem is ilyen a lelkivilágom. Sosem bántanék egy Nõt. Sõt. Adok Nekik valamit. Valami olyat, amit régen, vagy sosem kaptak. És megmutatom a szememen, érzéseimen, gondolataimon, keresztül a világot. Ahogy én látom, s érzem. És még évek múltán is emlékeznek rám s kikérik tanácsomat, véleményemet. És jólesõ érzéssel gondolnak rám. (ezt nem én állítom) :-) És én is ugyan így gondolok rájuk. Mert. Mert, elvittek egy darabot a szívembõl. Még nem ismersz, csak olvasol. :-) Majd megismersz, (talán, remélem, s nem keserû élménnyel mész tovább) és megváltozik a véleményed.
És nem bántottál meg szavaiddal!!
Remélem én sem tettem. Ha igen, elnézésedet kérem!

  camel, 14:28 Itt megrhatod a vlemnyed camel
  2015. februr 18., szerda Nekem tetszik!
0  
2015. február 18.
Megint babycsõszködöm. Laci velem jön. Munkaterületre is. Ma is lenyúlták a kocsiját. Na, nem baj. Legalább látja, miként nyomulok. Lelkes. Estére nem lesz. :-) De most még csak a nap elején járunk. Az irodában kiragasztottam egy tacepaót. Megköszöntem a kollégának, hogy elfogyasztotta az elemózsiám. Kint minden megy a bejáratott módon. Nem hiába. Több éve dolgozom együtt ezekkel a vállalkozókkal. Tudják az alapelvem. Valamit, valamiért. Amíg nem borul ez a törékeny egyensúly, addig minden jó. A másik verziót nem akarják megtudni. S én alkalmazni. Az egyik peronon, lezsugorítom a kábel végét. Rutin. Szeretek két kézzel dolgozni. Olyan örömmel tölt el, mint ovist a vajas-mézes kenyér uzsira. Tovább állunk. Vörösvár. AS 244 és 236 sorompók. Terv még a 175 is. A 244-ben délután egyre végzünk. Brutális. A következõnél már kevés minden ötletbörze. Kérdés? Mi legyen. Csákány, ásó, lapát. És kis rutin. Négyre itt is végzünk. Meghívom a csapatot egy kávéra. Szemet hunyok a pohár sör fölött. Nagyon megdolgoztak érte. Az utolsó helyszín. AS 175. A mumus. Öt órakor úgy döntök, nem gyilkolom tovább a csapatott. Elköszönünk. Negyed hétre beérünk az irodába. Lekönyvelem a napot. Hétkor haza. Laci igen csendes. Szemem sarkából figyelem, miközben folyamatosan mesélek. Megfáradt. Pedig ez csak egy átlag gyenge nap. Nem nyomultunk pályán. Kilométereket. Majd az is lesz. Nem is sokára. Pénteken. És most pénteken nem megy haza. Mert szombatra egy kis levezetõ munkát terveztem. Elõ is vezetem neki. Rezignáltan fogadja. „jól van Zoli-bácsi, ha csinálni kell, akkor csináljuk”. Jó hozzáállás. Õ jó választásom volt. Sokat köszönhet nekem. Immáron, másodjára emelem fel a rabszolgasorból. Bár nem mindenki tette volna meg. Elárult, és hátba szúrt. Kétszer is. Nem felejtettem el. De. Nem vagyok bosszúálló. És ha segíteni nem tudok, nem taposok. Ha jót nem tehetsz, rosszat minek? Így is elég gáz ez a világ. Fõleg neki. 53 évesen. Most már jó lesz neki, mellettem. Egy darabig. Mert én nemsokára ismét váltok. Itt már nincs számomra olyan kihívás, ami életben tartana. Kezd rutinná válni. És elértem egy olyan szintet, hogy nem én keresek, engem keresnek. És most kaptam egy olyan ajánlatott, ami tizenöt évvel ezelõtti életszínvonalamat közelíti meg. Hétszámjegyû összeget ajánlottak. De ennek a dédelgetett fának is szeretném a gyümölcsét. Még húsz nap. És elválik, milyen emberismerõ vagyok. Édes, vagy fanyar-kesernyés lesz-e a gyümölcs. Ha édes. És annyira mit reálisnak tartok. Elidõzöm még a cégnél egy darabig. Ha nem…..újra kezdek. Nem áll távol tõlem. Hisz, errõl szól az életem. És nem fáradok el. Csak éveim száma gyarapszik, magam, örök ifjú maradok. Tele energiával. Optimizmussal. Életszeretettel. Nem gyûr le semmi, és senki. Fõleg nem, ember fia, vagy leánya.

  camel, 21:31 Itt megrhatod a vlemnyed camel
2015. február 17.
Hûvös reggel s az egész nap. De a játszótér üzemel. És ez a lényeg. Fontos momentum számomra. Egyébként, csupa meglepi volt a nap.
5:45 ébredés. Mihelyt kinyílik a szemem, elmondom a varázsigét: elindul ismét egy nap velem s nem nélkülem, és ez is az én napom lesz!!! Ez fontos.
6:30 kávézás a benzinkúton. Bécsi kávé. Méz nélkül. Azzal gagyi. Laci sima pressot iszik. Ma megint én vagyok a babycsõsz. De csak viszem.
7:00 úton játszóterem felé. Adél szól „Set fire to the rain” még mindig. Közben elgondolkodom, ma mi lesz a nyûg? Mert biztos lesz. Nem múlik el nap nélküle.
7:45 45 perc késéssel a tervezethez képest megérkezem. Útálok késni. Modortalan. De. Nem vártak rám. És nem maradtam le az elõjátékról. Még igen csak az elején voltak a készülõdésnek. Megbeszéljük (ismét) a forgatókönyvet. És ekkor döbbenek rá. Nem hoztam magammal zsugorcsövet. Nincs más hátra, „nyergelj, fordulj” irány vissza. Távozásom angolos.
10:15 Zsu boltjában vagyok. Beszélgetünk. Jobbára én beszélek. Zavarom palástolandó. Mi tagadás, még mindig megremeg a gyomrom, láttán. Szeretem benne, hogy tudja kezelni a helyzetet. én elmondtam, hogy nagyon szeretem, de már nem szerelemmel. Tudomásul vette. És ez így van rendjén. Barátok vagyunk. Bár Veronika szerint, férfi és Nõ között, ha volt sex, nem létezik barátság. Nem osztom. Igen is létezik! Azt nem értem, hogy két ember együtt élt, létezett, sõt el sem tudták képzelni az életet egymás nélkül. És ha véget ér, egymás torkát szorongatják. Olyan jelzõkkel illetik egymást, ami….hmm. Sosem tudnék rosszat mondani, volt szerelmeimre. Voltak rossz pillanatok, de nem erre emlékszem. Talán bennem van a hiba. Mert a környezetemben, majd mindenki halálos ellenségként válik el ÉLETE párjától.
12:20 Hét Vezér ételbár. A parkolóban látom a fõnök zöld szuszkáját. Gyors lesz a kiszolgálás. Benyitok. A pultnál senki. Rögtön meglátom, szokásos helyén a juhtúrós sztrapacskát. Látja õ is! Már készíti az elvivõs dobozkát. De nem szedi ki. Megvárja a rendelést. Huncut mosolya soha nem fogy le arcáról. És folyamatosan beszél. Igazi kereskedõ. Bármire rábeszél, bár kit. Már mondja: Zúzával lesz? Kicsi zafttal? Kis tejföl? Hát nem. Ma. Nem. Valami szárazat szeretnék. Persze azt kérek ami nincs éppen. „rántott csirke szárny? Vagy comb, de csak alsó? Nincs?” Térül fordul. Comb alsó! „mindent a kedves vendégért” És mosolyog!! De még a szeme is!! Csomagoltatom. Közben a palacsinta felõl érdeklõdöm. Elsorolja. Túrós mellet döntök. ÁÁÁÁ!!! Nehogy már csak úgy natúr legyen! „uram, meglocsolom epervelõvel, gazdagon” Jó! De ha lehet a porcukor is gazdagon menjen rá. Úgy lészen!
12:40 a Boss-al ebédelek. Közben értekezünk. Ezt nem igen szeretem. Ritkán adatik meg nekem, hogy meleg ételt egyek. Ülve. Rá jön Õ is. „majd ha végeztél, gyere be hozzám”. De ezzel meg is tört az étkezés varázsa. Félretolom. Majd jó lesz estére. Megbeszéljük, amit kell. Kisfõnöktõl (idõsebbik fia) átveszem Laci telefonját. Bepakolok a raktárból pár dolgot Optimusba. És elindulok vissza.
14:50 Ismét kint. Nem maradtam le semmirõl. Nehezen megy a kábel behúzása. Ahogy végigmegyek a nyomvonalon, hallom ahogy sír a kábel. Úgy gondolom, holnap, bejelentem, nem csinálom tovább. Nem azért mert nem akarom. Azért mert, tavasszal nem akarok hibákat javítani. És beáldozni a nevem. Amit küzdelmesen szereztem meg. Ami. Sokkal elõbb ér a munkaterületre, mint személyem.
16:00 A gázlámpám beadja az unalmast. Egy vágott véget tudtam lezárni. Vettem két benzinlámpát. Elutaztam érte a világ vége elõtti megállóig. Két napi hideg élelemmel. Egyik sem mûködik. Megoldom. De nem ma.
16:30 azt hittem megkegyelmeznek. Kis naiv. Mehetek Pilisszentivánra, raportra. Megrendelõm képviselõje vár „szeretettel”. Na ja. Éhes vagyok. Alig várom, hogy visszaérjek az irodába. Rávetõdöm az ebéd maradékára. De, ez még odébb van. Az „egyeztetés” pozitívan zárul cégem szempontjából. Csak egy dolog zavar. Nevezetesen. Nem szeretem, ha a cégem pénztárcájába nyúlnak. Még véletlenül sem tenném fordítva. Nem is fogom megengedni. És. Még egy dolog. Ötvözzük azt ami nekünk jó. Ismerem én is az „ördög”-i mondást. „ami nekem jó, az jó, ami másnak rossz az nem rossz” (Sir Francis Drake, a királyné kalóza). Hát….NEM. Ugyan is. Az a tézis nem igaz, miszerint: „ ha egy ember x idõ alatt y egységet teljesít, akkor 100 ember, egy nap alatt 100 y értéket teljesít. Nos. én vettem részt ilyen projektben. Két kézzel, buksival. Többé. Nem.
17:45 Kisfõnök hív. Jó híreket mond. Kezdem elhinni. Szeret. Úgy mint egyszer mondta. Holnap. Extra három ember. Holnap. Megépítem azt, amit b@lfasz alvállalkozó nem tudott. És nekem kell küzdeni a becsületért. De a Boss-ért tûzbe megyek.
18:30 visszaérek az irodába. István, nyitva hagyta az ablakot. Jégverem. Szabina, ugrásra kész. Elengedem. Még megkérdezi, ne csináljon-e szendót. Extrát. Ahogy szeretem. Nem kell. Van étkem. Keresem. De nincs. B@kker. Valaki megette.    Kiforgattam a kukát. Nem kidobták!!! Elpárolgott. És az elvivõs pakk ott figyel.
20:10 elindulok haza. Megírtam. Elküldtem, minden féle jelentést. Ami kötelezõ. Nemsokára, kezdõdik, elõröl. Én. Ott leszek.

  camel, 20:31 Itt megrhatod a vlemnyed camel
  2015. februr 16., htf Nekem tetszik!
0  
2015.02.16.
Gyönyörû napra ébredtem. Bár kapkodósan, mert elaludtam. Gyorsan kezeltem mindenkit. Addig Optimus lemelegítette a jeget. Végül is csak tíz perc csúszás lett. A Boss azt mondta „Zoli, ne foglalkozz vele, hisz vasárnap is estig voltál”. Ezt a választ vártam. Gyorsan átbeszéltük nem túl rózsás helyzetünket, és már süvítettem is ki a munkaterületre. Menet közben folyamatosan folyt a hablaty. Így hamar kiértem.
Már a napon süttettem arcom s hallgattam a beszámolókat, helyzetjelentéseket. Mit, hogyan nem lehet megcsinálni. Nem fortyanok fel. Mosolygok. Már tegnap összeraktam az egészet. Buksiban. Elmondom. Nem lett sikere. „bakker!!! ma is dolgozni kell” Ez ilyen. Az én játszóterem. Itt lehetsz szép, jó, de okos nem. Arra itt vagyok én. Elnézem volt fiaim. Beszélgetés közben, „beszivárognak” mire kiosztom az észt mind körülöttem állnak. Nem kis büszkeséggel hallom mikor mondják a fiatalabbaknak „õ volt a fõnökünk. az volt csak a jó világ”. Ma már nem foglalkozhatom csapatépítéssel. Pedig azt is profi módon ûzöm. Hamar kiismerem az embereket. Gyengéjüket úgy, mint erényüket. Így gyorsan helyükre kerülnek a gépezetben. Elnosztalgiázom. Szép idõk voltak. Gárdonyban. Volt idõszak mikor, hatvan, hetven embert mozgattam, négy-öt munkavezetõvel. A tulajdonos nem kis megelégedésére.
Már a pályán lépdelek. Érzem, ahogy a nap sugara végig simogat. Csontjaimig hatol. Elemi szinten tölt fel energiával. Már nagyon vártam. Nem tudom még, hogy tudom ezt a másfél hónap késést behozni? De. Megoldom. Sokan nem fognak szeretni érte. Tudom. De ez az egyik amit vezetõként megtanultam. Engem nem szeretni kell!! Csak vakon követni. S eddig kik így tettek, nem bánták meg. A végén. De addig, vér és veríték.
„Zozó, ez nincs ötszáz méter” hallom egyetlen barátom, fujtató hangját a hátam mögül. Megállok. Visszafordulok.
- de van, mondom. Majd elõveszem a rajzot, s rápillantok. Odébb lépek s egy kitûzésrõl leolvasom a szelvényszámot. Még több is negyven méterrel. Papa, öregszel, mondom neki. Én, ki tõle tanultam. És vagy tíz évvel fiatalabb nálam. Elõveszi a cigarettát, s rágyújt. Majd egy Red-Bull is elõkerül. Felém nyújtja. Nagy kegy. Mással nem osztaná meg. Elhárítom. Na!!! mifene!! Már nem iszod? Nem. Felelem. Egy jó ideje nem iszom energia italokat. Nem mintha nem kívánnám. De nem iszom. Eldöntöttem.
Még egy két egyeztetés, hogy holnap el tudjanak indulni. Még rákérdez. Ugye itt leszel velünk? Hol lennék másutt. Most elvezetem a munkavezetõjét, Dorogra, a raktárba. Kiírom az anyagot. Döbbenet! Nincs nálam bélyegzõ. De akkor iratok sem!  Jó így autókázgatni. Nem igazán izgat.
Az iroda felé autózom. Élvezem a napsütést. De érzem kopaszodó buksim, és az arcom, estére kezelésre szorul. Szolárium???  Igen. Csak természetes. Nem bánom ezt sem. Csak halványodó fejsebem aggaszt kicsit. Vajon hogy viszonyul hozzá. Elválik. Az irodában, traumás új kolléga megnyugodva fogad. Nem érek rá, vele bíbelõdni. Megyek a Boss-hoz. Nincs megborotválkozva. Bár már reggel is megjegyeztem neki. De most elgondolkodom rajta. Vajon otthon Valentín hétvége volt? Megérdemelné. Mi olyan vicces? Kérdi. Semmi válaszolom, de látja, hogy a szám nem, de a szemem mosolyog. Rég láttam laza elegánsan. Túl rég. El is diskurálunk. Mire az irodámba érek mindenki eltávozott. Négykor. Mint süllyedõ hajóról a patkányok. Alkalmazottak. Brrrrrr. Midig távol állt tõlem ez a szemlélet. De. Én. Én vagyok. Valahol olvastam: „egyszeri és megismételhetetlen”.
Hatkor indulunk el haza. Lacit hozom magammal. Kis kocka gyerek kidarhálta a kocsit. Harag lobban bennem. Felhívom a Boss-t. Elmondom mit gondolok a dologról. És, hogy eluntam bébicsõszködni. Megígéri, holnap rendbe rak mindent. Ettõl még reggel hozhatom be a céghez.
Egyedül dolgozom. Egyedül utazom. Egyedül vagyok. Nem kérek, s nem ígérek. Így szoktam meg. S ez így is marad. Nem alkalmazkodom senkihez. Túlon túl sokáig éltem, úgy, hogy meg akartam felelni másoknak.
Három éve úgy döntöttem, hogy magamnak élek. Csak és kizárólag azt teszem, ami nekem jó, kellemes. És….Jó így élni. Megszerettem.
Nõk, jönnek, mennek. Nem alkuszom. Mert az alkunak mindig szenvedés, kín, kínlódás a vége. Szörnyû kimondani. De, megváltoztam. Hamar lépek, váltok. Nem adok második esélyt. Én sem kaptam soha. Igaz, nem is kértem. Nehezen kérek. Sõt, kerülöm, hogy kérni kelljen. Hamar megtanultam az élettõl „csak annyit kérj, amit magad is el tudnál venni”. Csak én sosem kértem és sosem vettem el. Mindig csak adtam. Mert engem ez tölt el boldogsággal. Amit ki is használtak. De úgy rendesen. De ez sem érdekes. És….Nem égtem ki. Tudok szerelmes lenni. Rajongani. Kitartani. Mikor már mindenki elfordul. Megmutatni, milyen is az IGAZI élet!!! És. Megmutatni, elesett, elveszett, eldobott Nõknek, mennyire is IGAZI NÕK!! Hogy egy rossz kapcsolat után is érdemes létezni. Mert nem minden férfi olyan, mint aki eltaposta. És…minden döntésünk, a jó döntés! Bármilyen árat is kelljen fizetni érte. „mindennek meg van a miértje”. Mosolygok amikor azt olvasom: „Ha egyedül ülök egy szobában,akkor ember vagyok. Ha belép egy férfi,akkor nõ leszek,és annyira leszek nõ amennyire az a férfi FÉRFI,aki belépett a szobába!!" Magabiztos Nõk idézik e sorokat. De szemükbe nézve, más látszik. És lelátok a lelkükig. Ahonnan, sikoltva próbál kitörni igazi énjük. Ami, hiába is palástolják, igen is, igényli a törõdést, figyelmességet, kedvességet, romantikát, szerelmet. Önzetlen szerelmet. És a birtoklás vágyát. Hogy ez mind az övék. Egyes, egyedül. De miután, felül emelkednek. Hamar elfelejtkeznek arról, hogy nem is oly rég. Egy kéz. Egy lélek nyúlt feléjük. A mocsár fenekére. S felemelte. Új aspektusba állította a mindenséget. Az életet. Értelmet nyert minden. S meglátta az „õ” szemével a világot. És már tudja is élni. Tudja mennyit ér. Hogy nagyon is értékes. És…. elkezd , élni. De. Vajon. Tud-e ezzel az új lehetõséggel élni? Vagy. Visszaélni?
Nos. én. Elkövettem ezt a hibát. Óvnék mindenkit tõle.
Jó pofa „pasi” vagyok. De nem ismersz. S nem is fogsz soha megismerni. Mert a létezésem, nem tudom ész érvekkel megindokolni. És nem is akarom. Mert tudod!! „nem magyarázkodom”. 
Néha. Azért. Megadatik nekem is. Ajándék ként. Hogy. Ne csak valami, folyjon a szemembõl.
Az elején elmondom….“én csak, az utat tudom megmutatni, azon, Neked kell járnod, nélkülem”
Sajnálom.

  camel, 22:26 Itt megrhatod a vlemnyed camel
  2015. februr 15., vasrnap Nekem tetszik!
1  
Egy kérdés. Egy válasz.
Milyen a személyiséged?

Nézzük csak....
Nagyképû. Egoista. Öntelt.
A bemutatkozómból és a kívánalmaimból ez szûrõdik le. Legalább is ezt a visszajelzést kapom nagy általánosságban. De ez nem szokott zavarni. Mulattat. Hozzászoktam. Akik megismernek, mindegyiküknek ez volt a véleménye. Elsõre. De azután megváltozott. Valamivel palástolni kell a zavarodottságot, amit egy új közeg vált ki. És ezt emberekre értem. Bár már 48 éves leszek ma-holnap, még mindig nem tudtam ezt levetkõzni. De hamar feloldódom. 
Mivel a magánéletem csak ideig – óráig volt számomra megfelelõ, így a munkámra fektettem a hangsúlyt. Mondván, legalább, ebben legyek a legjobb. És…. így is lett. Mert, amit szerettem volna elérni, azt el is értem. Ha már nem találok elég kihívást, akkor váltok. Engem ezt tart életben. Döntéseimben, mindig az adott szituációban érzett, érzéseim a döntõek. Nem az ész érvek. Az elmét, máshol kamatoztatom.
És most jöjjenek a kötelezõek.
Mit szeretnék.
Ezt megfogalmaztam s leírtam. Olvashatóak. És ami nem.
Szeretem tenyeremen hordozni a Szerelmem. Minden csak, és kizárólag Róla szól. Szeretem, ha érzi, mindig Rá gondolok, s ez ne legyen terhes számára. Fogadja el (ha lehetséges) felnõtt férfiben, kisfiúi lélek lakozik. Ki sok olyan dolgot szeret, ami manapság, nem divat. Imádom a gyertya meghitt fényét, a füstölõ illatát, sétálást, kéz a kézben, ujjakat összekulcsolva, bárhol, bármikor. A csókot. Bárhol, bármikor. Mikor csak megkívánjuk. Szeretek reggel elsõnek ébredni!!!! És nézni, rácsodálkozni, Szerelmem arcára. És hálát adni, hogy mellette ébredhetek….. És látni az örömöt az arcán….csak rá nézett, és én megszereztem. Mert…figyelem, minden lélegzetvételét. Mert SZERETEM.
Mit nem szeretnék.
Megalkudni azzal, amit szeretnék. Nem szeretem a hazugságokat. És nem szeretem, mikor…..becsapnak. Mikor…kihasználják az érzelmeim. És….más, nincs .
Remélem, jól elijesztettelek.


  camel, 20:07 Itt megrhatod a vlemnyed camel
  2015. janur 3., szombat Nekem tetszik!
1  
Ne ülj le mellém. És ne fogd meg a kezem.
Miért is tennéd?
Már.
Már, nincs szükségem rá.
Lett volna.
Akkor reám zártál egy ajtót.
Nos.
Én kinyitottam.
Három kib@szot évembe telt. De kinyitottam. Mert.
Minden. „Buksiban” dõl el.
És egyedül.
Mint mindig.
És, hogy tudd.
Nem tudtak legyûrni.
Ezt a „pasit” nem gyûrik le.
Sosem.
Míg csak, törött szíve dobog.

  camel, 1:42 Itt megrhatod a vlemnyed camel
  2014. jlius 31., cstrtk Nekem tetszik!
0  
2014-07-31
Óra nélkül ébredek. Mi van? Öregszem? Á. Csak a testem. Pedig azt mondják negyven egynéhánynak nézek ki. Nem érdekel. Most vigyázok erre a bõrre, nagyon. Ha kidõlök, ismét zuhanok. Még a tetves gyógyszereket is képes vagyok, bevenni a cél érdekében. Fél hét. én nyitom az irodát. Kávé, cigi. Megírok pár levelet. Felveszem az elõzõ nap megrendelt anyagot. Pár szó a "Boss"-szal. Most idegesít. Nem tudom magam visszafogni, felfortyanok, nem tüzépes vagyok!!! Sz@rom le, mennyi köbmétere a fának, s ki viszi el. Kiviharzok. Optimus suhan velem. Halkan szól "Adél". Útközben veszek szendvicset. Hátha nem lesz idõ másra. Rutin. Megrendelõ fogad. Tiszta ötletbörze. Ráhagyom. Bakker, majd megcsináltatom, normálisan. Az ember nincs tisztában vele, hogy egy méter kiásott nyomvonalból 0,6 köbméter föld jön ki. Ezt szorozni kéne a talaj lazulási tényezõjével. Fõiskola! Nesze neked. Nem érdekli. Nem baj, mondom, majd a zsebükben felhordják az emberek, az 1.25-ös rézsûn. Nem kedvesen néz. én meg mosolygok. Aki barom, azzal nem tudok mit kezdeni. Most baxták a nyakamba. Néha kijönnek neki segíteni. Annak sem sok teteje van. Panasz érkezett. Megnézzük. A tulaj normális. Megmutatja mi a baja. Elmegy. Mondom. Csinálja meg aki elbaxta. Én nem. Ebben maradunk. Megkeresi majd a felelõst. Na!!! Ez neki való feladat. Addig sem liheg a nyakamban. Megyek, megnézem, hogy gyilkolják, volt "fiaim". Nagyon. Némán gyûrik a munkát. Közelebb ülök hozzájuk. Cigiszünet. Beszivárognak. :-) Mondják, panaszaikat. Nem tehetek értük semmit. Ha csak azt nem, hogy szólok Zsoltinak, kiket hozzon fel, mert õket szívesen látnám "játszóteremen". Fokozódik bennem a nyomás. Nemsokára jön a mûszaki ellenõr, eltakarási engedélyt adni. Van híja!! Zsolti, persze úgy intézi, hogy el kelljen mennie. Orvoshoz. Bakker!! Megint egyedül kell küzdenem. Nem is értem, hogy nem tudok ehhez, hozzászokni. Midig egyedül maradok. Majd a csúcsra is így szeretnék megérkezni. De most a mérnök érkezik, megrendelõmmel. Csillagtúra indul. Anekdotázunk. Marika jó fej. Tõlem tanulta, mi a huncutság. Mosolyog is. Szeretem õt. S tudja, csak "kicsi egészséges, zsiványság". Ebbõl nem lehet baja. Bakker!!! Kis gyökér, mindig a problémás részekhez viszi õt!! Holnap megkérdezem már, Te figyi? melyik csapatban játszol? Most viszont szegény Anyukája nagyon csuklik általam. Véget ér "keresztre feszítésem". Mosolyog lelkem. Ismét odatettem. Olyan Németh Zolisan. Kéri a naplót, hogy beírhasson. Az meg a fõ megbízónál van. Megkeresik. Gondolják õk. Mert engem hív. Tali a kocsmában. Hûvös lugas alatt, szürcsölgetem a dupla-dupla kávém. Megírom a hiányosságokat. Megkapom a hivatalos eltakarási engedélyt. Tökély. Perfect. Még egy kávé. Még kicsi hablaty, majd vissza megyek a veteránok csoportjához. Töltik vissza az elázott talajt. :-( Órámra nézek. Öt óra. Elrepült az idõ rendesen. Mire végignézek mindent, hat óra. Talán jó lenne enni valamit. Még pont elérem a közcsit. Hazafelé befordulok a kis erdei útra. Piknikelek. Élvezem. Csak ne égne annyira a vállam, karom, nyakam. Ma sem kentem be magam. Rápirult a tegnapira. Nem baj. Este majd a krém hûsíti. Manócinak nem árulom el, hogy levettem az órám este, s erõteljesen látszik a nyoma!! :-)))) Ezt már nem hozza be, még ha extra, extra csõ is lesz a soliba. Visszaérek az irodába. Kihalt. Már az ügyeletes is elment. Megírom az elõrehaladási és a tervezett jelentést, az anyagigényt a következõ hétre. Elküldöm. A másik munkámra is megrendelem a szakfelügyeletet. Ma ugyan is elõkerült kedvenc mûszaki ellenõröm. Még két napja lett volna a szabadságból az Isten barmájának, de visszajött. Délelõtt õ is szívta négédes vérem. Barom. Felmond, de ezt a munkát mégy gyorsan le akarja zárni. Na!! Most fog eljönni az én idõm, mire vártam. Még van ötvenhat napom a készre jelentésig. Addig itt fog rabszolgáskodni. Ha csak meg nem követ. Asszem utóbbit választja. Már ma is simulékonyabb volt.
Jó nap volt ismét, a földi pokolban.
  camel, 22:20 Itt megrhatod a vlemnyed camel
  2014. jlius 30., szerda Nekem tetszik!
0  
2014-07-30
Nézem régi „fiaim”. Kemények. Szikár, barna testükrõl, verejték csorog. Pedig, még csak reggel 8 óra van. Végigmegyek a soron. Lássák, ott vagyok. Az ismerõsöknek, szemhunyás, az újaknak hangos köszönés. Sok köztük az új. Nagyon sok. S többségük, nagyon fiatal. Egyikük sem dolgozott még vasút mellet. Mozgásukból látom. Tanácstalanul nézelõdnek. Kitõl leshetnék el, mit is kell tenniük. A munkavezetõk, bezzeg a régiek. Teli torokból kiabálnak. Ellentétes utasításokat adnak. ÁÁÁÁÁ. Nagy a zûr-zavar. Leülök egy oszlop fejszerkezetére. Szeretem a káoszt. A zavarost. De nem az én játszóteremen. Megérkezik a fõnökük. Zsolti. Tõle tanultam ezt a szakmát. Minden szépségével, de legfõbbképp küzdelmével. S ami a legfontosabb, a problémák gyors, hatékony kezelésével. Nagyobb a hangja mindenkinél. És brutálisan trágár. Szétszedi s összerakja a fiúkat. Egy veterán, egy kezdõ. Na!! Kezd rend lenni. A munkavezetõk, elkushadnak mint a kutyák, ha a falkavezér megalázza õket. De tudom, nem tanulnak belõle. Mert nem érdekli õket az egész. Ez csak egy munka. És, valamikor, valahogy csak kész lesz. Rühellem a fajtájukat. Megvetem s kicsit le is nézem õket. Mikor még együtt dolgoztunk, az õ munkájukat is én végeztem el. Nem érdekelte õket, hogy milyen árat fizetek érte. De a név és a becsület kötelezett. Túléltem. Most, én vagyok a megrendelõ. Gusztustalan stílusban nyaliznak. Felemlegetik a közös munkáinkat. Iszonyatos önuralom kell hozzá, hogy ne hányjak. És ne fröccsenjen ki a nem túl szalonképes, véleményem. Azon a nyelvezeten, mit tõlük ragadt rám. Egy darabig, nézem még õket. A veteránok ma, nagyon ki lesznek szipolyozva. Belesajdul a lelkem. Inkább magamhoz intem Zsoltit. Elmondom, hogy is szeretném. „úgy lesz papa”. S tudom valóban úgy lesz. Elindulok a másik szakaszra. Útközben gyors kávé. Ki tudja hányadik? S még csak 8 múlt. Átérek. Bakker!! Ez meg mi? Táltosok dolgoznak? Nem értem. Mi történt két nap alatt? Most meg lehet csinálni? Akkor nem? Érzem, amint a düh átjárja testem. De visszafogom. Megtanultam. Vagy is megtanított rá az élet. A kávé, viszont már a torkomban van. Lassan, mélyre szívom a levegõt. Bent tartom, majd hosszan engedem ki. Hangtalanul. A kávét is visszaparancsolom. Nem könnyen. Mosolygok. De belül, feszül minden. Közben egy másik cég, más embereivel eredek szóba. Elõzõ megrendelõm projektvezetõje. Összenézzük a rajzainkat. Idejében. Összemosolygunk. Majd iszunk rá egy kávét. Szemem sarkából, második csapatom fõnökét, és munkavezetõjét figyelem. Nem zavarja õket a megalázás eme színjátéka. Végezvén Miklóssal és Tibi bácsival, hozzájuk lépek. Széles mosollyal kérek elnézést. Színjáték. Kérdések özöne. Ismét felmerül bennem a kérdés. Ha a geodétáim kitûzik, én optimalizálom a nyomvonalat, esetleg, ki is áshatnám. Mulattat a gondolatmenet. Az elkövetkezendõ problémák már nem. Gyorsan átfutom a perspektívákat. Nem sok marad. Ráadásul, még az én fõnökömet is meg kell gyõznöm. Holnapra kértem, bakancsot is hozzon a lakkos cipõ mellé. Kitûzök annyit, hogy a gép is, és az emberek is tudjanak holnap délig dolgozni. A többit, majd holnap oldjuk meg. Még meghallgatom sirámaikat, hogy nem lehet megcsinálni. Hagyom hadd mondják. Végezvén, elmondom, hogy lehet megcsinálni. Nem nyert nagy tetszést. De pont sz@rom le. én vagyok a megrendelõ, õk az alvállalkozók. És tudom megcsinálják. Mert, mérhetetlenül kapzsiak. Várják az induló szakaszt, ami ettõl sokkal jobb, és háromszor ekkora. Ez az etap nyolc kilométer volt. S délután hatig tartott. Érzékenynek nem mondható búcsút vettünk. Elmormoltam magamban „rohadj meg te kapzsi patkány”. És mentem vissza megnézni mire jutottak a fentiek. Siralmas. De nem reménytelen. Holnap lesz pár kínos percem, de már kész rá a stratégia. Átbeszélem Zsoltival. Megegyeztünk. Indulnak haza. Csak az õrök maradnak. Elszívom utolsó cigarettám s elindulok én is. Hosszú nap volt. Most nem mondom, hogy fürdés után, újra indulhat a nap. Az álmom nem lesz folytonos, de legalább ami lesz az mély. Holnap indul minden küzdelem elölrõl. De velem, s nem nélkülem. És ez ebben a kib@szott életben az egyetlen dolog amit imádok. Ez tart életben. Mert ehhez értek egyedül. Küzdeni. Küzdeni, hogy én legyek a legjobb.

  camel, 23:50 Itt megrhatod a vlemnyed camel
  2014. jlius 21., htf Nekem tetszik!
0  
2014-07-20
„Nem kellett kinyitni szemeim, hogy lássam, amit mutatni szeretne. Tudtam ki Õ. Abban a pillanatban mikor megpillantottam. „fény szülötte”. Fénybõl táplálkozik lelke. S most már belõlem is. De. Csak egy ideig. Még nem tudja azt, amit én. Nem Õ jött el, engem megmenteni. Nekem kell Õt. S közben egy „ajándék” nekem. Tõle. Olykor, szolgálataimért. De ez is csak lelkem egy darabját fogja megölni. Mert miután, megérint, bennem marad. Örökre. Rajtam ült. Éreztem minden rezdülését. Láttam, mikor elõtûntek formás szárnyai. Megsimogatta arcom. A legpuhább, érzés, mit halandó érezhet. Nincs rá hasonlat. Elindul, szemem áradata. Arra gondolok, mennyire összetörik mikoron, nem oly sokára eltûnök. De, akkorra már nem Megtört Angyal lesz. Csak, kicsit csalódott. És kis idõ elteltével, majd, boldog. Nagyon boldog. Mert, megmutattam, hogy mi a helyes út. És, távolból, észrevétlenül, figyelem. Mint, mindegyiküket. Titkon. Ilyenkor, megpihenek. Mosolyra húzódik szám. De, belül, a pokol tüze emészt. Õ volt az elsõ, ki „küldött” volt s eltévedt. Mint hajdan, én. S neki, énnekem, kellet megmutatni a kiutat.
- nézz rám, kérte. És ne sírj. Magamhoz öleltem. Szárnyaival ölelt körül. Ringatott, óvón, féltõn. Nem sírok. Csak valami folyik a szemembõl. Nem igaz. Sírok. S könnyeim által tisztulok. Mert megérint minden eme világban. Ami jó s rossz. Szépség és borzalom. „az ellentétek vonzzák egymást”, nem igaz. A harmónia. Minden alapköve. A kompromisszum képesség. Akarni a jót. Ami boldoggá tesz. Amire, születtetek. És keresni, nem várni, hogy reád találjon. Akarni kell. Nem görcsösen. De. Akarni. Három út van. A boldogság, mely fénybõl létezik. És elfogadja, befogadja. Felfogja. Megérti. A létezés csodáját. Minden magyarázat nélkül. A második. Õk. A szürkék. Kik megragadtak. Beletörõdtek. Elfogadták, sorsuk, mely taposómalom. Harmadik. Ez…amit nem kívánok senkinek. Reménytelenség..megalkuvás…behódolás…szolgaság. Egyszerû nyelvezeten Pokol.
Éreztem mikor fellobbant benne a vágy. S minden képzeletet felülmúló érzelmekkel elúrhodott rajta. Életében elõször, önmaga lehetett. Átadhatta magát a pillanatnak, mert érezte, megérezheti azt az érzést, amire áhított. És, nem kellett érte semmit adnia. És ha, amit ad, ezerszeresen kapja vissza. Vér serkent a számon fogai, vállamon körmei nyomán. Kis idõre elfeledtem mindent. Bár sötét volt, mikor kinyitottam szemeim, s az övéibe néztem…láttam mindent. Szerelem, boldogság, csalódottság, öröm, kihívás, szeretett, félelem, féltés, lemondás. Gyönyörû volt. Ismét folyt valami szemembõl. Már rég óta nem szégyellem.
Sokáig pihent vállamon. „A megmentõm. „ Elfordult. Átfogtam. Akartam érezni testét. Hogy, van valaki. Kinek. Jelent valamit érintésem. Testem melege. Ki érzi. Van mellette, egy érzõ lélek. Hogy, a testben, lakozik, valami. Egy lélek. Egy lélek. Ami az én lelkem társa. De ez csak álom. Nem. Nem álom. Hiszem. És vallom. Eljön. Csak én nem várok. Elé megyek. Hogy érezze, mennyire vártam.
Õt is el kellet engednem.
Holnap is felkelek. Nem magamtól. Életben tartanak. A „Fõnök” nem oly kegyes, mint gondolja. Ennek a mondatnak is ára lesz. Megfizetem. Talán..ezért..kedvel..mert ilyen vagyok. „jó katona”. De csak katona. A fronton. De ÉN! Nem csak Egy katona vagyok a seregben!! Hanem!! A sereg, legjobb KATONÁJA!! Addig küzdök, míg ezt, be nem bizonyítom. És tudom így lesz. Mert akarom!
Mikor új napra nyílik szemem. Azt mondom. 47 éves vagy. Van olyan erõ? Mely legyûr? ….Nincs. Egyszerûen, nem létezik. Mert. A sorsom. ÉN határozom meg…..És így indulok el.

Szösz.
Mikor, megláttalak. Adtam magamnak, max 5 percet. Nem így történt. (valójában, egyetlen percet sem) Köszönöm az esélyt, hogy megmutathattam, milyen vagyok. Legalább esélyt kaptam. És. Köszönöm……..Utánam nyúltál. Utánam. És. Köszönöm. Az éjszakát.

  camel, 2:12 Itt megrhatod a vlemnyed camel
  2014. jlius 19., szombat Nekem tetszik!
0  
2014-07-19
„Soha ne azt nézd, milyen, csak azt, hogy ki? Érkezik, s mit hagy maga után. És ne, ítélj elõre. És nincsenek érzelmek” Adoptáltam. Egyes részeit. De. Nekem a sajátom a bevált. Ami nem igaz. Mert tudom, hogy lehetne ötvözni, eme kettõst. De nekem szükségem van egy alapra. Ami, belsõmbõl, azonnali reakcióként jön. Egy érzelmi alapra. Melyre, lehet építkezni.
Rutinos lettem. (Manóci tudja, ha nem, újra rak) Nehéz becsapni. Mert, mindent azonnal érzek. Abban a pillanatban. És, nagyon hamar, összeállítom a kirakóst. És élvezem. Miközben beszélek, teljesen másra tudok gondolni. S ebbe belefér még az is, hogy miközben Veled beszélek, azt is behelyettesítem abba, hogy mit éreznék, ha nekem mondanák ezt. És változtatom a jelzõket és a gesztusokat. Nem ismersz. Csak a felszínt, karcolgatod. én. Tudom ki vagy. Mit szeretnél. Tudom az álmaid. Vágyaid. Azt hiszed, beszéltetsz. S miközben hozzám dõlsz, cicásan „felébreszted az alvó oroszlánt?” Mert elmondtam, ÕSZINTÉN mennyire szeretnélek? Nem! Miközben beszélek és simogatlak, tested, mesél nekem. Elmeséli életed. Tudtod nélkül
. És, hogy nem kérdezem meg, miért nem volt csók, búcsúzásnál, mint elõtte? Esélyt adnék. De legfõbbképp magamnak. Vagy. Én látom rosszul. És Neked. Ne keljen hazudnod.
Azt tanították, hogy soha ne feddjem fel érzelmeim. Már abban a pillanatban, életképtelen volt a tanítás. De csak késõbb jutottam el erre a szintre. Mindent, de mindent, szívtam magamba. Minta szivacs. De ezt nem. Mert titkon, megtanultam olvasni. S bár nem minden szót értettem. De. Éreztem. És, az sokkal, de sokkal jobb volt mint a gondolataim. Mit belém plántáltak.
Éreztelek. . Ne mond ki. Értem.

  camel, 3:34 Itt megrhatod a vlemnyed camel
  2014. jlius 17., cstrtk Nekem tetszik!
0  
2014-07-16
Nem rossz nap.
Most, csendesen, esik az esõ. Szeretem. Senki nem jár az utcán. Arcomon, végig gördülnek cseppjei, és elvegyülnek, azzal, ami szemembõl folyik.
A holnapra (mára) gondolok. És egy Lányra. Lányra, ki, talán olyan, mint állítja. S Kinek, olyan vagyok, kit elképzelt.
Szarok a munkára. Minden meg van, ami kell. De, ez a Lány!!!
Nekem, szeretném.
Manóci, azt mondja,: ne fûzz Hozzá nagy reményeket.
Tehát, elveszett?
Akkor? Na, ez a kihívás!
De. Eddig a pontig sok minden történt.
És, én, úgy érzem, Nincs lehetetlen.
„és törött lelkemet, Manóci meggyógyítja”
Ha nem. Majd magam.
És az esõ „ma jól alszom” sokáig fog esni.

  camel, 0:33 Itt megrhatod a vlemnyed camel



Copyright © 2001 CsodaCsiga. Minden jog fenntartva.