CsodaCsiga Flap
Naplk 2024. mrcius 28.   cstrtk   Gedeon, Johanna, Gida, Ixion, Janina, Kapisztrn, Katapn, Szixtusz   
Flap ·  · Chat · Tvirat · Trskeres · Kpeslap · Frum · Weblapok ·  · Levelem · Webem · Naplk · BANK
Regisztrci · Kapcsolataim · Trsaim ·  · Bulikpek · MMS ·  · Jtk · Horoszkp · Linkek · Hirdets · Radi



camel naplja

  2011. jlius 29., pntek Nekem tetszik!
0  
------
"...életében egyszer énekel, mikor a torkát egy hegyes tövisre nyársalja fel, de akkor olyan gyönyörûen, hogy maga az Isten is gyönyörködve hallgatja...."

..kifulladva feküdtek egymással szemben az ágyon. Jaques lágyan simogatta Jenna testét. Ujjai lassan siklottak a lány hátán a feszes fenekétõl a nyakszirtjéig majd vissza. Jenna kinyitotta szemét és Jaquesra nézet. Jaques elmosolyodott, majd hirtelen elkomorodott ahogy elmerült a hihetetlen zöld szempár tengerében. Beleolvadt a zöld és halványkék változásába. Akár a tenger gondolta. A tenger mely sosem okoz csalódást. Ha megérted, s befogadod, õ is befogad. Nem ígér, de mindent odaad.
Jenna hirtelen felkönyökölt.
-Mire gondolsz? Úgy tudsz nézni, hogy beleborzongok. Mintha bennem lennél. Szeretem, ha így nézel rám, kuncogta.
-Téged csodállak. Olyan a szemed mint a sima és a haragvó tenger egyszerre.
-Mondjad még, még!!! És szeress nagyon. És ne hagyj el sosem. Azt nem élném túl. Engem még sosem szerettek így, csak a testemet. Te mindig figyelsz rám. Még szerelmeskedés közben is.
Jaques látta mint gyûlnek a könnyek szemében. Mielõtt legördültek volna, lecsókolta s gyengéden a hátára fordította a lányt. Fölé hajolva kisimította arcából izzadságtól nedves haját s halkan suttogta, szeretlek.
Késõbb a kocsiban Jenna nem bírta tovább és újból megkérdezte.
-Ugye jó volt neked édes?
Jaques tudta, hogy eljön ez a pillanat. Próbálta odázni. De már nem lehet. Már nincs több kitérõ válasz. Nagyot nyelt. Mennyivel egyszerûbb gondolatban megfogalmazni, mint kimondani. Ha kimondod, akkor már elveszti a varázsát. Üres frázisként konganak a szavak. Hogyan mondja el szavakkal az érzést, mely egyszerre emeli a magasba s vele együtt hal meg egy pillanatra. Megszûnik a világ. Csak a fájdalmasan gyönyörû pulzálás lüktet egész testében amely a végére gyomorszorítóan megkeseredett, a felismeréssel, Jenna becsapta.
-Nekem nagyon jó volt. S mielõtt még bármit mondanál is szeretnélek megkérni, többé ne játszd el az orgazmust. Jobban bánt az, hogy becsaptál, mint az hogy nem tudtam beteljesíteni a vágyaid. És az utóbbi sem kellemes érzés nekem. Szeretlek és szeretnélek boldoggá tenni. De ehhez ketten kellünk.
Jenna mereven bámult elõre. Teste megfeszült. Vívódott önmagával. Nem nézet Jaquesra.
-Tudod, kezdte kis idõ elteltével, eddig még senki nem jött rá, csak eljátszom, hogy eljutottam a csúcsra. Nekem csak nagyon ritkán adatik meg ez a luxus. Ígérem, többé nem fordul elõ. Bocsáss meg édes!....
-Elmondod, hogyan jöttél rá?
Már ismét mosolyog, ahogy csak Õ tud mosolyogni. Mosolyog a szeme, életre kel az arca.
Közelebb húzódik Jaqueshoz, vállára hajtja a fejét, és onnan csacsogja:
Légyszi, légyszi, légyszi!!!!!
Naaaa!!!
-Nem tudom pontosan megfogalmazni. De megérzem. Abban a pillanatban hatalmas forróság önt el. Tudod,...... ott. S nekem az a leggyönyörûbb érzés, ami szavakkal leírhatatlan. Talán zenével tudnám kifejezni. Mert a zene átjárja a tested. Simogat, cirógat, becézget, csókol, elringat, s a lelkedig hatol.
-Én is az elsõ pillanatban megéreztem, hogy te különleges férfi vagy. Már nem engedlek el soha. Nem adlak senkinek. Csak az enyém vagy, s ha nem lehetsz az enyém...akkor senkié sem leszel!!!!


"..ez a csodás teremtmény, a tövismadár"

  camel, 22:57 Itt megrhatod a vlemnyed camel
  2011. jlius 28., cstrtk Nekem tetszik!
0  
------
Kezeit csókolom, Jaques Mayol vagyok.
-Drágaságom!!! Meg van még a "kis"ház!! Jöttök ma?
-Sajnálom de...
- Jaq-i!!! Baj van?
- Nem. Csak mára egy kis meglepit készítettem.
- Ah!!! De ha még is meggondolnátok magatokat?..
- Jelentkezem?
Nehezen múlik az idõ. Csendes a rendezõ. Minden perc egy örökkévalóságnak tûnik. A fejhallgatóban lágy dallamok. Most ez is fájdalmas. Minden Nélküle töltött perc fájdalmas.
A lépcsõházban víszhangzik lépteinek koppanása. Érdekes, hogy napközben sosem figyelt még fel rá. Kopp, kopp, kopp. Energikus, céltudatos.
Elõször kopog az ajtón.
-gyere Jaqes!!!
Bertrand mosolyog. Mint mindig. Jaqes megcsodálja az élettel teli meleg barna szemeket. Hihetetlenül tiszta, áttetszõ. A mosolya széles, bár az idõ nem múlt el nyomtalanul, kis gödrõcskék ülnek mind két végében. Jó lenne így megöregedni.
-Kávét?
-Igen kérnék.
-Korán jöttél ma is.
Mint mindig. Rossz alvó vagyok. De tudja Õ is. De ez a mai nap valahogy más. Feszít belül. A várakozás. Nem szeretek várni.
Lassan kortyolom a kávét.
- Mennyit aludtál?
- Egy kis szívességet kérnék.
- Az van!!!
Lassan gördül ki az autóval. Zakója zsebében megcsördül a telefon. Jenna felkapja fejét az ismeretlen hangra. Lazán kiveszi a telefont és átadja Neki.
- Téged keresnek.
Jenna a tenyerén tartja a miniatûr mobilt. Zöld szeme csodálkozva bámulja.
Ez..
Te megvetted??
De..
Szétnyitja. Bertrand lágy basszusa köszönti.
A tenyerében tartja.
Jaqes a szeme sarkából figyeli. Két könnycsepp indul el a szemébõl.
Szipogva bújik hozzá!!!
- Nem is érdemlem meg, hogy ennyire figyelmes vagy hozzám?
Belefúrja az arcát a nyakába. Jaqes küszködik könnyeivel. Lassan túlcsordulnak az érzések..
Istenem segíts, hogy ne látassak gyengének!!!

  camel, 22:36 Itt megrhatod a vlemnyed camel
  2011. jlius 27., szerda Nekem tetszik!
0  
Megtaláltam elveszettnek hit naplóm!!!

Caecilius, hátát egy mohás fa törzsének támasztotta. Jaqes, rajongással figyelte NagyBáttya minden mozdulatát. Megpróbálta utánozni, majmolni Õt.
Elvégre ez kiváltság volt számára!!
Erre várt!
Készült!
S még csak hat éves volt.
És nem értette, a nagy mocsár, s a semmi közepén, mit lehet nézni. Látni. Érezni.
Caecilius, türelmes volt. Elég volt egy szó, egy hunyorítás.
Jaqes fogékony volt mindenre. Elvégre, a "Nagyfiúk" legnagyobbikával lehetett.
Hat évesen számolt, és már a betûvetés, és olvasás rejtelmeibe merészkedett.
-báttya.. mire várunk?
Caecilius nem válaszolt. Csak merenget.
Jaqes megpróbált, "lazítani, nem gondolni semmire".
De kicsiny fejében, folyamatosan hömpölyögtek a gondolatok. Miért, miért, miért, hogyan, és az miért?
Mindegy.
Akkor én is csak ülök.
Milyen érdekes…
A nap nem csak fényt áraszt.
Ahogy beszûrõdik a fák levelein, életre kell. Millió színre bomlik. A szél sustorog. Ahogy a levelek egymáshoz érnek. Már a madarak, és a rovarok hangjai sem önállóak. Minden együtt, és egyszerre, és mégis önállóan alkotnak egészet.
Meghallod a "csend és mindenség" hangját.
-hát erre gondolt a Báttya!!! Mikor azt mondta "maradj csendben és hallgasd a zenét"

Csak hát hat évesen nagyon nehéz.
De ha vele akar maradni.
Alkalmazkodik.
Vagy érdemtelenné válik.
Így meg "koravén" lesz.
Az utóbbit választotta.
Nem bánta meg. Otthonról hozott egyenes jellem, és a nem mindig elõnyökkel járó, "Nõi gondolkodás" és érzelmesség, hosszú távon, lelki egyensúlyt hozott.

A temetésén..nem sírt. Bár nem csak Nagybáttyát, Vele Apját is temette.
De másnap.
Egyedül.
Már nem kellet uralkodnia érzésein.
Ezt is Õ tanította.
És még mi mindent!!

  camel, 23:43 Itt megrhatod a vlemnyed camel
  2011. jnius 3., pntek Nekem tetszik!
5  
Amit ma megtehetsz azt ne halaszd holnapra.
Ez egy nagyon jó igaz és valós mondás.
Kerestem életem rövid és megrázó szakaszának elmentett napló változatát, de nem találtam sehol. Mert lusta voltam lementeni a gépemrõl. Így újra kezdem. Mint az életem is.
Nem tudom hanyadszor.
De most más lesz.
Mitõl is lenne más?
Majd elválik. 1 azaz egy bejegyzésem megmaradt.
Obeliszkként álljon itt.

"Leblokkoltam, amikor megláttam. Húsz, maximum huszonöt percnyi idõt adtam magamnak. Ennyi idõ elteltével biztos sürgõs elintéznivalója akad. Bemutatkoztunk egymásnak. Döbbenet. A teljes nevével. Általában, csak a regisztrációs kamu névvel mutatkoztak be eddig nekem.
Egymással szemben ültünk. Felváltva beszéltünk. Nem csak beszéltetett. Észrevette rajtam a feszültség, az idegesség jeleit. Kedvesen kérdezett rá. A félhomályban is észrevettem kék szemének, árnyalati változásait. Rácsodálkoztam a felfedezésre. Nehezebbnek gondoltam. S lám! Egy kis természetes segítséggel, túljutottam a kezdeti nehézségen. Már lazán, a széken hátradõlve élveztem a társalgást. Eljött a búcsú ideje. A gyomrom ismét görcsbe rándult. Kedvesen végigsimított az arcomon. De ettõl csak fokozódott a szorítás. Merevvé változott a tartásom. Felajánlotta a másnapi ismét látás lehetõségét. Ekkor már nem voltam ura többé a helyzetnek. Sõt! Semminek sem. Nagyon butának éreztem magam.

Sokáig válogattam a ruháim között. Elszöszmötöltem a vasalással is egy darabig. Nagyon készültem. Mint a szorítás is a gyomromban. Fordított arányban az idõ múlásával. Istenem! Negyven-három évesen, mintha az elsõ találkozásra készülnék.

Ugyan annál az asztalnál, ugyan úgy ültünk, mint elõzõ este. Már mosolyogni is láttam. Bájos volt. Egyszerûen életre kelt az arca. Belefeledkeztem. De csak rövid ideig tartott. Hamar korrigálta. Nem volt szünet, kínos csend a társalgásunkban. Nagyon élveztem. Nem irányított egyikünk sem. Csak úgy spontán jött minden. Semmi hátsó szándék, vagy alakoskodás nélkül.
- Úgy szeretnék hozzád bújni. Lehet? Kérdezte alig halhatóan.
Megállt az üdítõs pohár a kezemben. Szívem hevesen kalapált. Kihallatszott.
Körülnéztem a helységben. Szemem páros ülõalkalmatosságot kereset. Hihetetlen. Mögöttünk meg is láttam.
- Költözzünk át oda. Mutattam a helyre. Bólintott s már szervíroztam is. A pincérek nem kis meglepetésére.
- Bocs, mondtam lazán (amin magam is elcsodálkoztam) de ez szimpatikusabb.
Hozzám bújt. Szorosan. Átöleltem a vállát, felnézett rám s ajkaink önállósították magukat, mohón egymásra találtak. Beleremegtem. Õ is.
Sokáig ültünk összebújva, ölelkezve, csókolózva.
- Ez akkor már randinak számít?
Megdöbbentett a kérdése. Ezek szerint olvasta a naplóm. Nem említette.
- Igen. Akartam mondani. De valaki más szólt belõlem. Ismeretlen mély, karcos hang. Mosolygott. A szeme is.

Nem tudtam elaludni. Az átélteket próbáltam értelmezni, magyarázatott találni. Hamar rájöttem, nem kell semmilyen magyarázat. Egyszerûen csak meg és át kell élni. Hagyni az áradattal sodortatni. SMS riasztott fel merengésembõl. Titkon reméltem Õ írt. És valóban. De mit! Elérzékenyültem. De jó, hogy nem lát senki.

Nem akart a „helyünkre” beülni. Értetlenül, zavartan álltam. Akkor. Most mi és hogyan legyen?
Sötét volt a vak útleágazás mélyén. Az elsõ üléseken ücsörögtünk. Most már, hogy nem láttuk egymást, kicsit akadozott a beszélgetés. Megint az a furcsa szorító érzés vett erõt rajtam.
Állunk a kocsi mellet és cigarettázunk. A felizzó parázsnál nézem az arcát. Vajon miért jött el ismét. Mi vonzza egy magamfajta megkeseredett s már nem éppen fiatal férfihez.
- Beülnél velem a hátsó ülésre? Hogy oda tudjak bújni hozzád? Szeretném.
Forróság, és zavarodottság futott át rajtam. Nemet akartam mondani. Nem akartam. Még nem. Nem voltam felkészülve. Éreztem testemben felszabaduló adrenalin mindent átható kesernyésen édes lüktetését. Remeget mindenem s minden körülöttem.
- Igen. Válaszoltam. Nem is értettem ki vagy mi válaszolt az én hangomon.
Ismét hozzám bújt. Szorosan. Nagyon szorosan. Magamba szívtam illatát. Citrus és rózsa keveréke. A rózsa illat dominált. Mercedes rózsának van ilyen intenzív illata. Kora nyár elején, este, esõ után, vagy kora hajnalban, mikor a szirmok még nem nyílnak ki teljesen, de a harmat segít az illóolaj kipárolgásának. Ilyenkor nem átok a szaglásom. Vérem még vadabbul száguldott.
Elhúzódott tõlem s eltolt magától.
- Szeretlek. Halkan mégis határozottan mondta.
Némán ültem. Már nem lüktetett bennem semmi. Helyette hirtelen csordultig telt minden. Torkomat szorította. Az egész világ bele fért volna a szívembe, lelkembe, s még sem fért bele egy borsószem sem. Éreztem minden szerelmet, fájdalmat, gyönyört, örömöt, bánatot, reményt, csalódást, mindent mi csak érzésbõl fakad. Valami kifolyt a szemembõl. Elfordítottam fejem.
- Bocsánat. Ezt nem lett volna szabad mondanom. Még nem. Neked túl korai. De, ki kellet mondanom.

Nem jött álom a szememre. Helyette, érzelmek kavalkádja talált helyet testembe, lelkembe, szívembe. Beköltöztek. Örvénylettek, forogtak. Akár egy lélekvesztõ a viharos óceánon. Semmi nem biztos és még is minden egyértelmû. Tiszta. Behunyt szemmel is láttam ÕT. Egész lényét. Törött szívem még jobban sajgott. Hol enyhült, hol erõsödött. Ahogyan a lélekvesztõ küzdött a túlélésért.

Miként tudtam volna, elmondani neki mit érzek? Hogy, nem villámcsapásként érkezett. Nem volt földindulás. Helyette, csendesen lopódzott a szívembe. S mire észrevettem már átjárta mindenem. Beférkõzött a gondolataimba. A mindennapok kavalkádjában önálló részt követelve magának. Megváltoztatva mindet.
Újra zenét hallgatok a kocsiban. Hangosan. Az ismert számokat énekelve. Kihúzott háttal szemem nem lesütve járok az utcán.

Beleszerelmesedett, megszerzett, autóm hátsó ülésén, szorosan összebújva ültünk és beszélgettünk. Kezét becsúsztatta a pólóm alá. Forró tenyere égette a bõröm. Lágyan simogatta a mellkasom, vállam, nyakam. Lassan haladt a keze, s nyomában felperzselte a bõröm. Behunyt szemmel fogvacogva, éltem át minden milliméternyi haladását. Érzéssel, szerelemmel játszott testemen. Most éreztem elõször igazán, milyen is az ha, szerelmesen érnek hozzám. Többé nem érem be kevesebbel.
- szeretnék melletted ébredni, csúszott ki a számon. Megbántam. Teste megmerevedett. Éreztem, most ismét nagyon bután viselkedtem. De kimondtam. Ez ellen már nem tehettem.


A reggel beszûrõdõ fényénél néztem az arcát. Charlie dala jutott az eszembe „ ..az aki szép, az reggel is szép, még ha össze is gyûrte az ágy…” Megmosolyogtam. Nem mertem moccanni sem. Féltem megtörik a pillanat szépsége. Hirtelen vágyat éreztem, hogy szorosan magamhoz öleljem. Hogy megérezhesse, mit elmondani nem tudok. Mert nincs rá szó, kifejezés. Nem tudja élethûen visszaadni semmi.
Hálás voltam, amiért mellette ébredhettem. Ugyan akkor felébredt mohóságom is. Minden reggel Mellette akarok ébredni.
Megborzongtam. Nem lehetek ennyire elégedetlen.
Kinyitotta szemét. Halványkék színben tündökölt, majd lassan változott mélykékre. Olyanra, mint a legtisztább és legmélyebb tengerárok színe. Csodálatos volt.
Megsimogattam az arcát. Mosolygott. Az egész arca. Elakadt a lélegzetem, szépségétõl. Megcsíptem a karját.
- ébren vagy KisCicám. Nem álmodsz!
Behunyta szemét, és már nem mosolygott.
- Akkor nem álmodom, ha holnap még midig mellettem leszel.
Szorosan öleltem és úgy súgtam alig hallhatóan, fülébe. Szeretlek.

Nem tudom, és nem akarom tudni, meddig tart Szerelmünk. Két sebzett lélek egymás gyógyításában leli boldogságát. Egyikünk sem meri elhinni: lehetséges, hogy ez megtörténhetett velünk.
Én elfogadom az érzések kavalkádját. Nem keresem a miérteket. Mert félek, lemaradok valami nem e földi érzésrõl. Minden percet úgy élek meg, mint ha az lenne az utolsó. Csak annyit tervezek elõre, hogy minden pillanatot együtt tudjunk átélni. És ezért minden követ megmozgatok. Nem kis kihívás. De végre van életcélom. És ismét szeretnék élni. Most azért imádkozom esténként, hogy a reggel életben találjon.
Õ egyenlõre, viaskodik. Önmagával. Nem tudja feldolgozni, hogy szeretem. Önmagáért. A teljes egész Nõt. Nem érti, hogy tudott eddig létezni, ilyen érzelmek, érzések nélkül.
Szerelmem átsegíti majd lassan. De tudom hosszú ideig el fog tartani.
Idõm, mint a tenger!! Hiszen megadatott, hogy rám találjon.
Én már nem sietek.

„ajánlom soraim, azoknak az embereknek, akik még nem érezték egy kéz égetõ erejét, a csókban rejlõ szédülést, az ölelés varázsát”



  camel, 23:58 Itt megrhatod a vlemnyed camel
Kedves naplóm...
  camel, 23:48 Itt megrhatod a vlemnyed camel



Copyright © 2001 CsodaCsiga. Minden jog fenntartva.