Mélyen és érzékenyen tudnak érinteni az apró csalódások is mostanában. Meg kéne tanulni úgy másokért élni, hogy közben valahol én is szerepeljek a kielégültek listáján. Nincs baj akkor ha naponta ér egy-egy apró fájdalom... a gond akkor van ha torlódik.
... miféle hülye bolygóállás van megint????
Azt hiszem ideje valamiféle kérget növesztenem.
...etetem a Fájdalomtestem... nyamm-nyamm- nyammmm... csak nõ és csámcsog és folyik le az állán a kín... ...nyamm- nyammmm
:D :D :D
... most mit bámulsz??!!!
Vagyok aki vagyok!
Hetedik, 9:37
2009. jlius 16., cstrtk
0
Örömöt és nyugalmat, szeretetet és kiegyensúlyozottságot árasztani nem egyszerû feladat minden körülmények közt.
Meg kell bocsájtanom magamnak a hangulatingadozást és feszültséget mert idegrendszerem emberi és a teher néha látszólag indokolatlanul megbolygatja tudatosságom.
...hmmm... tényleg indokolatlanul... ...hmmm... milyen teher...?
Hetedik, 8:23
2009. jlius 8., szerda
0
A legfurább érzések egyike mikor érzem és tudom hogy vannak dolgok melyeket örökbe kaptam, melyek sosem szûnnek meg melõlem, mindegy hogy épp mely korban, hitben és testben élek. Ezeket a lényeket, energiákat dolgokat mindig magam mellett tudhatom és bármikor magam mögé is inthetem õket. Jólesõ érzés, mint amikor egy nagyon rég látott ismerõssel bemész meginni egy kávét. Semmi érdemlegesrõl nem beszéltek, csak jelzitek egymásnak hogy megvagytok éltek és ha gond van tudjátok hol keressétek egymást. Ma Sahmetet sikerült ismét valakinek felébresztenie. Olyan mondattal jelezte ittlétét és ugrásra kész feszített izmait, melyet ember le nem ír... csak a védelmezõ Istennõ. :D Azt mondta ma általam valakinek: "a bokámig se emelheti fel a fejét többé ha én ezt most benyelem, mert abban a percben rálépek hogy ha csak megmozdul a nyakizma." Aztán szerényen elnevettem magam (felismervén a mondat nem tõlem származik, így megnyugodva hogy az agreszivitás nem tõlem jön) és köszöntöttem Sahmetet, kinek fogai közül ez a mondat kiszûrõdött. :) -Üdv, Védelmezõ! Hát itt vagy! Láttam az oroszlánom amint megnyalja kezem és hunyorogva visszafekszik mellém a fölényes nyugalom legteljesebb biztonságának tudatában. A trón vérszomjas örzõje... núbiai rabszolgákon pihentette a mancsát a korabeli festményeken.
Hagyják hogy végezzem a dolgom. Nem zavarja õket a hitem, nem kérnek választást... csak ott állnak mellettem mint valami másféle sorfal. Mintha örök feladatuk lenne... mintha megfestették volna õket és csak bizonyos energiák által kelhetnének életre. Inkább csak jó érzés hogy részese vagyok még régi dolgoknak, és még jobb érzés ha olyannyira ura vagyok magamnak hogy nem veszem igénybe. ...csak nyalogassa a kezem... és én hálás vagyok hogy mellettem van ...de megnyugtatom hogy nincs baj mint mikor megpaskolod a kutya fejét, hogy értékeled a buzgalmát de a postást felesleges megugatni. :)
Õ csak mosolyog... kicsi, átlátszó, gyengecsontú de hihetetlen erõ van benne. Pedig megtört... de egy istennek sem mutatná ...állati büszke! evan Egyetlen dolog ami nem szûnik körülötte bármilyen idõket is élne épp meg, az a fejedelmi büszkeség...
Hetedik, 16:40
"Zadkiel Arkangyal, kérlek segíts meggyógyítani a szivemet, old fel bennem a csalódottság görcsét, így a neheztelést vedd le a vállamról, add hogy irgalmas és kegyes legyen a szívem, segítsd a tisztán látásomat. Nyugalmat és bizalmat önts szívembe, ha aggódok vagy szorongok, ezáltal kezedbe és Isten kezébe adom e helyzet megoldását, mert bízom az isteni összhang és bölcsesség hatásában."
Köszönöm.
Hetedik, 9:06
2009. jlius 7., kedd
0
Ember tervez, Isten végez!
Tanulnom kell a "kérés" mûvészetét!
Ki látta a Bájkeverõ c. filmet????
Hetedik, 21:46
2009. jlius 6., htf
0
...amikor az embernek megmutatják milyen saját korlátait Egótlanul átlépni az maga a meghökkentõ csoda. Ilyenkor a korlátugró csodálkozik legjobban. Az a fixa ideája hogy mindenki õt figyeli, mintha csak az Olimpián venne részt, azt hiszi valamiféle doppingot csempésztek a bõre alá vagy netántán mátrixban ébredt. Pedig nem... csak gyorsan öntudatra kapott az Egója és máris másképp érzékel mint ahogy az olyan nagyszerûen természetes lenne! :D :D :D
Igeeen! Azt a hangot kell kiiktatni, amelyik azt súgja "megõrültél!" ...azt amelyik nem enged korlátokat ugrani meg fényéveket mert "ez nem normális dolog"...
...hát persze hogy ez egy befejezetlen mondat...
Hetedik, 7:44
2009. jlius 5., vasrnap
0
A szivárvány fényessége és erõssége egyenesen arányos az esõcseppek sûrûségével a napsugár útjában. A fénytörés fizika. Elküldeni a fényképét pedig szeretet. A leghalványabb szivárvány is képes a szeretetet eszünkbe juttatni. ... fénykép nélkül is...
Hetedik, 21:05
2009. jlius 2., cstrtk
0
...csak jó tanuló vagyok... ennek az a titka hogy mindenbõl és mindenkitõl tudok tanulni... akár egy katicabogártól az egyensúlyozás mûvészetét egy fûszálon, akár a felhõktõl az átalakulást, akár egy papírgalacsinból a fontosság elmúlását. Minden megélt lélegzet a tanulás része. Az illatos lélegzetek, a kellemesek, a keserûek, a fuldoklók is egyaránt. Ha megtanulsz tanulni, megtanulsz "látni". ...és még a "látók" is vakok a homokviharban. A Világegyetem nem más mint homokszemek rendezett és pontosan kiszámítótt kavargása a viharban. Csak az látja a rendjét aki képes tanulni a katicabogártól... és még az is megbotolhat egy fûszálban
Látom az utat... utazni kész... a lépés az fejben. Varrom a saruim, imát küldök magam elé, utat egyengetni... ...hol a kos vérem??? Asszem ráült az oroszlán! :DDD
Mihály Úr elõttem, Mihály Úr mögöttem! Mihály Úr jobbfelõl, Mihály Úr balfelõl! Mihály Úr felettem, Mihály Úr alattam!
... ... vagyok aki én!
Hetedik, 9:57
2009. jnius 2., kedd
0
öööööööööööö.... na most nem publikus csak igazán! :DDD
;o)
Hetedik, 15:38
2009. mjus 15., pntek
0
"Az élet örökös körforgásában, ahol most vagyok, minden teljes, egész és tökéletes.
Minden ember, így jómagam is, korlátlanul részesedik az élet határtalan gazdagságában és teljességében.
Szeretettel tekintek vissza múltra, és kész vagyok a régi tapasztalatokból okulni.
Nincs jó, vagy rossz, helyes, vagy helytelen.
A múlt lezárult végérvényesen.
Számomra csak a jelen pillanat létezik.
Szeretem magam amiért képes vagyok a múltat hátrahagyva, kiteljesíteni magam a jelenben.
Megosztom veletek aki vagyok, s amim van, hisz lélekben mindnyájan egyek vagyunk.
VILÁGOMBAN MINDEN RENDBEN VAN."
(Louise L. Hay)
Hetedik, 15:01
2009. prilis 20., htf
0
...Tükörországban...
A tükör másik oldalán Sztella meglebbentette köpenyét melyet valamiféle lepelként kapott égi családjától, hogy szárnyait elrejthesse az illetéktelen szemek elõl. Mosolygott. Meghitt, nyugodt erõ áradt belõle. Ha az ember jobban megnézi, láthatja, hogy lába oly kevéssé érinti a talajt. Visszanézett a tükrön keresztül a Bolondra és szinte észrevétlenül, leheletnyi hangokat formálva, lágyan odasúgta:
-Boldog születésnapot!
És csak nézte szeretettel a magát elveszettnek érzõ Lelket amint tudata megnyílik és képes befogadni feltétel és kérdés nélkül az alig elhangzottakat.
Megértette.
Legyen meg az akaratuk! ...a közös akaratunk!
Hetedik, 11:54
2009. februr 3., kedd
0
Bonanza: Búcsúdal
Megõrizlek téged féltett kincseim között Õrizd meg te is a verset a homlokod mögött Nem, erre az útra nem viszlek magammal Nem én akartam, mások mondták: legyen ez egy búcsúdal
Nem számít most már semmi Tudom, ennek így kellett lenni Hatszor hittem nekik Hetedszer már maguk sem hiszik
Refrén: Társak nem voltak Magam voltam csak Én már fáradok Mindent rád hagyok Kérlek, engedj el Nekem mennem kell A csendnek hódolok Hallgass, hallgatok...
Hetedik, 10:34
2009. janur 16., pntek
0
Hetedik, 12:37
2009. janur 7., szerda
0
Alice tükörországban.
...mondhatná bárki... de az csak plágium lenne... bár tisztul a kép és tisztul az érzés hogy nem lehet plágium valami csak azért mert más is megírta már. Vannak a létezõk. A létezõket látni és ugyanúgy látni nem plágium.
...gondolta a Bolond.
Tükörbe nézett. Saját tükrébe, melyet õ teremtett, olyannak amilyen csakis az övé lehet. Egyedinek, kereknek, beszippantó és átölelõen sötétnek és melegnek. Lehet hogy nem is tükör, hanem maga az anyaméh. Kavarog benne a sötétség. Meleg, biztonságot adó sötétség. Olyan érzés ez mint vastag dunyha alá bújni menedékként. Aztán szép lassan mintha középre bekúszna egy elválasztó test. Nem vonal, hanem valami aminek kiterjedése van. Mint egy élõ, mozgó, vastagságában egyre kiterjedõ valami. A kettéváló tükör pont ugyanolyan megnyugtató mint elsõ belepillantáskor. A kettéválasztó valami meg csak nõ és világosodik... barnás... vöröses... majd narancssárga.
Hopppp! Mintha szemünk elõtt kipattant volna egy báb burka és hirtelen, meglepetésszerûen egy pillangó tárta volna szét a szárnyait. Fehér... hófehér pillangó... nem... Angyal! Azt hiszem angyal lehet. Arca nincs csak fehér körvonal, tömör energia és két, méreteiben igen nagy szárny. Mintha egy köpeny lenne csak. Izzik, fehéren tündököl és vár. Talán pont arra vár hogy a Bolond higgyen végre a szemének. Pedig hihetetlen. TÜKÖRBEN angyalt látni??? Majd a fehér fény szép lassan átalakul zöldes arannyá. A Bolond színe... ...nincs több kétség. Csak csodálkozó tág szemek.
-Jó helyen vagyok? -kérdezte félénken a Bolond és megesküdött volna rá hogy nem fog semmilyen választ kapni.
Csend...
-Jó helyen vagyok? -Jó helyen vagyok? -Jó helyen vagyok? -Jó helyen vagyok? .- ismételgette magában a kérdést...
A csend átalakult egy meggyõzõ meleg, biztonságot adó érzéssé.
-Jó helyen vagyok...! - ismerte fel a Bolond az otthonos érzést.
Nem is akaródzott a tükörtõl elszakadnia. Nem volt hirtelen több kérdése, csak látni akarta még a lényt kinek szárnyai mint egy lepel hullottak alá.
Hát nem is Angyal.
Õ Sztella!
Hetedik, 13:11
2008. december 22., htf
0
Írok hát sorba Mert nekem kín ma a rím Haikukat ma. ******************************
Eltemettem rég szavak felszíne alá Személyiségem. ******************************
Karvalykarmoknak Martalékul esik Mind ki kisegér.
Hetedik, 9:49
Holdanyával táncolva
Koromfekete éjben Titkok sötét leplében Pontban éjfélkor, Meglepett a Hold.
Nem féltem. Reméltem! Nem néztem. Éreztem! Nem kérdeztem. Kértem! Nem bántam. Akartam!
S így, visszagondolva, Arra az éjszakára, Titkon vágyom arra, Újra meglepjen Holdanya!
2008 szept 18
Hetedik, 9:15
2008. december 21., vasrnap
0
Csend.
Hetedik, 20:07
2008. december 13., szombat
0
Laár András: Nyafogás az Élet Írta Laár András verse
Nyafogás az Élet, tömény keserûség, de miért vidám akkor körben a sok hülye nép?
Nem látják a barmok keserû szájamat, ahogy sírva megyek csorgatva nyálamat?
Ahogy szipákolok nem hallják a tulkok, ahogy az elfojtott hüppögéstõl csuklok?
Pedig nincs igazuk, hiába vidámak! Nekem van igazam! Sírok még vagy hármat!
Hetedik, 13:52
2008. december 10., szerda
0
Amikor megpillantottam a Csillagjóst, azonnal megértettem miért nem mutatja a szemeit! Nem akarja hogy felismerjék. Sötét kalapjával elfedi a lénye eszenciáját. Nem akar emlékezni a múltjára, ezért nem kockáztatja hogy felismerjék.
A sivatagban az ember elfelejt mindent, többé nem emlékszik semmire. (arab mondás)
Kár. Reméltem, hogy szeme tükrében én is látok majd magamból valamit. Nem igazságos, ha csak másokat látsz, magadról meg csak érzelmekben feltörõ emléktöredékek jelennek meg.
...bár... A sivatagban az ember elfelejt mindent, többé nem emlékszik semmire.
Hetedik, 14:15
2008. december 8., htf
0
Az indián ötvös víziója akkor röppent ködként szemére mikor a nagy zöldeskék türkizhez ért. Tenyerébe fogta, végigsimított az élénk színû kövön... ujjai nem találtak rajta semmilyen apró hajszálérnyi kapaszkodót. Egyszerûen sima volt és hideg. Ujjai milliméterrõl milliméterre haladtak a kövön. ...és egyszer csak elkezdett derengeni egy kép a fejében... egy alak állt a tûz elõtt... fehér inge alaktalan, hosszú, inkább csontszínû. Homályos arca körül hosszú fekete haj. Egyenes, nagyon hosszú hajszálai szinte egyenként éltek, röpködtek, fonták be hálóként az arcot még úgy is hogy homloknál egy bõrszíjjal voltak lefogva. A tûz visszatekintett az alak fekete szemeibõl, akár csak ha tükör lenne. Természet teremtette gyönyörû bot az alak vékony ujjai közt támaszul és ugyanakkor erõt sugározva, fenyegetõen, félelmetesen. Halk és mégis erõteljes szavak vesznek a tûz lángjaiba, mintegy táplálva és szítva azt. Nõi hang. Suttogó félelmetesen nyugodt hang. Az ötvös keze dolgozni kezdett. Szinte magától. Óriási, ékszerhez túl nagy ezüstlapot kezdett el megmunkálni... vakon, a látomásában felcsapó lángok és a halk mormogás bûvöletében. ...és hajlított és alakított és illesztett és forrasztott és mintát látott... lány lábánál virágot és levelet és erõt és tömör, mégis finom formákat és levegõt és tüzet és vizet és földet ... ...majd mûvébe beleillesztett valamit ami csak úgy a keze ügyébe került, ki tudja honnan, de tapintása sima volt és hosszú és erõt sugárzó... és ráhajtott és rámintázott és beágyazta... majd egy pillanatra megállt... kezével végigsimította mûvét. Még mindig nem látta csak érezte. Homályosan derengett elõtte a nagy, tömör darab képe, melyet szem nem foghat fel csak érzelem. Gyönyörû! Sóhaj szakadt ki belõle, majd lassan és tisztelettel megfogta, szinte lebegtette a tenyerén a nagy türkizt és beleillesztette a kompozícióba. A hatalom köve. Pontosan beleillett, beletapadt, beleégett... És akkor felcsapott a láng a látomásában! Millió szikra szakadt ki a tûzbõl és az eddig duruzsoló nõ hangja sikollyá vált. Félelmetes földöntúli sikollyá. Artikulátlan, fülsiketítõ üvöltés tört elõ a nõ minden pórusából. Fekete gyûlölet, vér, bosszú, átok és ölni vágyás. Az ötvös csak állt a kész mûvel a kezében melybõl olyan dermesztõ csontig ható hideg dõlt kezére, hogy olyat a legfagyosabb éjjeleken sem érzett. Látomása felemelte a botot és akkor az ötvös hirtelen megpillantotta mûvének eredetijét a nõ görcsös, vékony ujján. Megdermedt... megrémült... hát pont neki kellett elkészítenie...! Hirtelen félelmében elengedte mûvét... szinte eldobta magától. A látomás megszûnt a koppanással ami a gyûrû földet érését jelezte. A mester csak állt, nézett maga elé csontig fagyva... Hát neki kellett újra megalkotnia a pusztító hatalom gyûrûjét...
Aztán fura gondolata támadt. Kipattant akár egy szikra az áldozati tûzbõl. A gyûrûnek azért kellett újjászületnie, hogy olyan kézbe kerüljön ami képes megfordítani az energiáját. A gyûrû létrehívta saját másolatát, hogy karmáját kijavíthassa.
Az indián ötvös határozott kézzel megfogta a gyûrût és a földrõl felemelte. Már nem érzett hideget áradni belõle. Letette maga elé és az éj maradékában alkotott még egy ugyanilyet, csak két apró korallt is tett bele megkülönböztetésül. Valamelyiknek szerencséje lesz! A másik úgyis megsemmisül, új tulajdonosával együtt. Dolgát elvégezte. Végül is tökéleteset alkotott!
...késõbb elindult, hogy a gyûrûket elindítsa a körforgásba. Nyugodt volt. Õ megtette amire a szellemek kérték!
Hetedik, 20:57
2008. december 5., pntek
0
Szahmet, egyik szemfogát féloldalt felfedve figyel. Szemei zöldbõl, lassan sárgába váltanak, egészen apró szikrákat szórva. Nem tûri a tiszteletlenséget!
Hetedik, 14:05
2008. december 1., htf
0
...bocs
Hetedik, 14:26
2008. november 30., vasrnap
0
Mióta a Gróf Úr és a Költõ elköltözött, az eddig mozgalmas és szórakoztató "ház" kissé elhagyatott lett. A bohókás hangulat helyébe beköltözött valami stabil és megingathatatlan erõ. A bolond még nem látta új lakótársát, csak a jelenlétét érezte folyamatosan. Az volt az érzése, hogy szigorúbb, komolyabb társat kapott, aki nem azért jött, hogy szórakoztassa. Hát, talán fel kéne állni a karosszékbõl. Igazából olyan sodróvá vált az idõ mostanában, hogy Bolondunk nem tudta eldönteni mióta haldoklik itt és egyáltalán meddig tart egy ilyen folyamat... és... és vajon vége van e ...és felépítette e új önmagát... és ...és még azt sem tudta jól érzi e a szagokat és jól látja e a képeket... és egyáltalán, az érzékelés világa valódi e vagy csak gondolat. Talán ha kipróbálná... talán ha összekötné a mozdulatot az érzékeléssel... talán ha látná, hogy a kettõ összefügg és idõben is összhangban van. Lassan, nagyon lassan megmozdította a kezét. Elõrecsúsztatta ujjait a karosszék kéztámaszán... érezte ahogyan ujjaiban az idegvégzõdések felfogják a karfa simaságát és továbbítják agyáig. Tovább, még tovább... majd tétova ujjai valami kerekded, tenyérbe simulót tapintottak. pont beleillett a tenyerébe. Hûvös, sima, apró kis vésett barázdákkal. Nagyon kellemes tapintású... Bolondunk élvezte az érzékelés eme nagyon lassú és csak tapintásra hagyatkozó élményét. Szemét ki sem kellett nyitnia, hogy tudja, a karfa végén lévõ domború formát érzi. Agya tudta, hogy selymes világos szürke, hogy fényes, sima a felülete ahol oly kellemes a kéznek, érezte a rovátkákat, érezte a különálló kis kiterjedéseket... ...ha érez akkor ÉL! A kis tenyérbe illõ forma rádöbbentette... ÉL! A haldokláson túl, újra érez. Hogy ezt a felismerést még egy érzékeléssel megtámogassa, kinyitotta a szemét. A tenyerébe oly tökéletesen beleillõ domborulat egy szkarabeusz alakú kõ volt. Egyiptomi neve, a Heper megegyezik a hajnali Nap nevével, és egyben újjászületést, megtestesülést is jelent. Végre!
Hetedik, 12:03
2008. november 27., cstrtk
0
Hetedik, 15:19
Oltáromon a köszönet virágba öltöztet. Lelkembe hálát költöztet, hogy imám meghallgatásra lel: látásom éles, hallásom tiszta, érzékelésem mély legyen mindig, minden pillanatban és minden körülmények közt. Az igazság sosem csalhat meg engem, mert Maat tolla érzékeimben izzik, Básztet szemével látom a valóságot és a földi valón túli világosságot. Akaratom erõs. Nyíltan vállalom önmagamat, a hitemet, aki én vagyok. Nyíltan kommunikálom az akaratomat és nyíltan fogadom a hozzám érkezõ kommunikációkat.
Ez így van, mert így akarom!
Hetedik, 9:33
2008. november 23., vasrnap
0
A Bolond dala:
Dream On - Aerosmith
Mikor a tükörbe nézek minden vonal (ránc) az arcomon tisztább lesz a múlt elmúlt elszállt mint hajnali por ez nem jó így mindenkinek van rendezetlen számlája
Tudom amit senki se tud honnan jön és hova megy tudom hogy ez mindenki bûne veszítened kell hogy gyõzhess
a fél életem egy könyv oldalain van leírva élj és tanulj a bolondoktól és a bölcsektõl Tudod hogy ez igaz
énekelj velem énekelj az éveknek énekelj a nevetésnek énekelj a könnyeknek énekelj velem mintha csak a máért lenne talán holnap az Isten elvisz téged
álmodj álmodj álmodd hogy az álmod valóra válik álmodj álmodj álmodj míg az álmod valóra válik álmodj álmodj álmodj...
énekelj velem énekelj az éveknek énekelj a nevetésnek énekelj a könnyeknek énekelj velem mintha csak a máért lenne talán holnap az Isten elvisz téged
Hetedik, 9:03
2008. november 21., pntek
0
Gróf Úr és a Költõ tehetetlen izgalommal állnak az ajtóban. Mindketten a Bolondot nézik, ahogy az egyre sápadtabban ül és a kis tekercs tartalmát memorizálja már nagyon sokadszor. Olyan mintha minden betût megízlelne, értelmüket lefordítaná és mintha belõlük táplálkozna. Az idõ megszûnt Bolondunk számára. Az idõ végtelensége megmutatja igazi önmagát. Mindez csak pillanatnyi állapot. De a pillanat addig tart ameddig azt fenn kívánjuk tartani. Az akarat játéka ez. Az idõ végtelen, de az emberi élet véges. Az idõ ráér tehát fenntartani a pillanatot ha az emberi akarat gyenge azt megváltoztatni. Az akaratot a félelem blokkolja.
Gróf Úr és a Költõ látják ezt a vívódást. Nem szólhatnak bele. Halkan közelebb lépnek és melengetõ mosolyt küldenek a Bolond felé. Nem baj hogy nem látja, de talán a félelem oldását megérzi...
Hetedik, 15:27
2008. november 19., szerda
0
Bolondunknak eszébe jutott, hogy valaha nagyon régen olvasott egy könyvet melynek "Interjú egy vámpírral " volt a címe. Megtapogatta tagjait, beleszippantott a levegõbe és konstatálta, hogy ott még nem tart az átalakulásban, bár igen hidegnek érezte magát. Ki tudja... Annyi minden megesett már vele!
Hetedik, 19:31
2008. november 17., htf
0
Imám, a macska egy kis összegöngyölt papírossal érkezett. Nagyon halkan közlekedett, sápadó Bolondunk fel se riadt rá. Amint elment mellette, bajsza végével súrolta a Bolond lábát. Evvel az észrevétlen mozdulattal egybõl felmérte a haldokló állapotát: ...három hét. Puhán és szeretetteljesen a Bolond lábához dörgölõdzött, jelezvén hogy itt van. A Bolond felpillantott, elöntötte a szeretet érzése.
-Úgy vártam már egy kis reményt!
Imám szeme összeszûkült (ez a barátság nézése macskáéknál), majd a kis tekercset a Bolond fehér, papírvékony bõrû kézbe tette. A papírdarab olyan idegen érzésû volt tapintásra... halkan surrogva kigöngyölödött, majd a kéz melegétõl lassan láthatóvá vált a gyönyörû, hosszúkás, dõlt betûkkel írott szó: